Leraktam a hajra való Mannaszappant és vettem egy flakon Alverde koffeines sampont, amivel már régen szemezek. És az történt, hogy kedden reggel megmostam a hajamat az Alverdével, aztán kedden, szerdán, még csütörtökön is tök jó volt; sőt még pénteken is (a negyedik napon!) olyan kóserül bírta, hogy épp csak feltűztem a homlokom feletti tincseket egy pici rákcsattal, és így mentem dolgozni, pedig nyugdíjas búcsúztató is volt, szóval egy egész társaság látott; de mégis, a haj olyan pöpecül bírta, hogy nem féltem így mutatkozni a sereg előtt.
Sőt, még szombaton – az ötödik napon – sem volt elviselhetetlen a haj, a tetején ugyan látszott már a csapzottság, de a tövénél lévő 2 cm után szinte normális volt, így rátettem egy széles hajpántot és így mentem emberek közé. Ez évtizedek óta nem fordult elő, hogy ötnapos hajjal kimehettem volna az utcára!
Lehet, hogy a koffeines sampon tesz jót a hajamnak (olvastam a neten a véleményeket, a göndör/száraz hajúakét inkább szárítja ), vagy csak „megkönnyebbült” a Manna ápoló olajai után, de a lényeg, hogy az eddiginél sokkal több ideig kibírta hajmosás nélkül, hurrá! :-)
A Mannát persze nem dobtam ki, hanem Barbinak ajándékoztam.
A hajhullás sajnos különösebben nem csökkent :-( De mivel sok helyen olvastam, hogy hajmosás után a haj nagyon sérülékeny, ezért a vizes hajat nem szabad fésülni, elhatároztam, kipróbálom ezt. Még soha nem fordult elő, hogy hajmosás után ne fésültem volna meg, és egyáltalán, hát hogy szárad meg az a haj, úgy összevissza, ahogy gubancosan kijövök a törülköző alól?... Mindenesetre, ma nem fésültem ki – vasárnap van –, hanem csak egyszerűen leültem olvasgatni a gubancos, vizes hajammal. Egy idő után éreztem, hogy a gubanc valahogy kisimul, lelapul, és a végére egész normálisan kinéző, leheletnyit hullámos haj lett a fejemen.
Persze az a tincs, ami valaha a frufrum volt, és minduntalan függőlegesen a pofámba akar esni, az most is a pofámba esik, de most valahogy jobban néz ki az esése.
Hmm, ha ezek a módszerek beválnak, akkor végre a hajmosásaim megint rövidebbek lennének 25 percnél, és kellemes laza hajam lenne, fésülés nélkül. De szép is lenne! :-)