A felmentési idő megkezdésével elkezdtem az állásinterjúkra járkálást, és eleinte minden interjún leszögeztem, hogy saaajnos, csak X. nap után tudnék kezdeni, mert addig tart a felmentési időm. – Azt már nem tettem hozzá, hogy nem kell feltétlenül megvárnom a felmentési idő végét, ha ezt írásban jelzem a régi munkahelynek, viszont akkor nincs végkielégítés.
Ezen információ birtokában én úgy döntöttem, hogy miután egy fillér prémiumot nem kaptam a másfél év alatt, meg béremelést sem kaptam, meg karácsonyi pénzt sem kaptam, nekem az a végkielégítés kell, így eszemben sincs előbb elmenni másik állásba.
Tehát ezt mondogattam eleinte minden állásinterjún; aztán, ahogy közelgett a felmentési időm vége, már kénytelen voltam úgy fogalmazni: „X. napon lejár a felmentési időm, szóval ha addig nem lesz új állásom, akkor álláskeresési járadékra (vagy mi most ennek a neve?...) kell mennem.” És jelentőségteljes tekintettel néztem rájuk, mely azt sugallta, hogy „vegyetek fel baszki, vagy munkanélküli leszek!”
Erre néztek üveges szemekkel, hogy majd értesítenek.
Eleinte úgy gondoltam, hogy még a legszarabb melóhelyre is elmegyek, bárhová is vegyenek fel, csak munkanélküli ne legyek. Például a suliba, ami nagyon szimpatikus volt, csak éhbért adtak (volna)*. Vagy bárhová. Iszonyúan nyomasztott, hogy hetek teltek el, rengeteg állásinterjún voltam, de még ennél is kétszer több pályázatot adtam be, és még sehonnan nem hívtak vissza, hogy na, akkor téged felveszünk.
Nem vagyok ehhez szokva (ahogy asszem már írtam is). Nem mintha én lennék a Legjobb Munkaerő a Világon, hanem épp ellenkezőleg, olyan kis szar állásokat szoktam megpályázni, amikről tudom, hogy még én is megfelelnék, és a korábbi tapasztalataim azt mutatták, hogy ez így is van, jelentkezem a szar helyre és fel is vesznek, némileg még csodálkozva is, hogy erre a szar helyre jelentkeztem. De most pangás van az álláspiacon, ezt több forrásból is hallottam ugyan, de nem akartam elhinni, míg a saját bőrömön nem tapasztaltam.
Időközben végiggondoltam a dolgot és rájöttem, hogy talán mégiscsak jobban járok, ha álláskeresési járadékra megyek, és úgy keresek új melóhelyet (ha addig nem találok). Mivel, ha „mindegy, csak vegyenek fel!” alapon „akárhová” elmegyek, akkor ott, próbaidő alatt kellene további interjúkra járnom. Emiatt aztán lehet, hogy kirúgnak próbaidő alatt; vagy ha az így megtalált következő munkahely nem jön be, akkor ők; és úgy tudom, ha próbaidő alatt szűnik meg a munkaviszony, akkor nincs álláskeresési járadék. Viszont ha regisztrált munkanélküli leszek, akkor teljes energiámmal kereshetem a melót, mondhatni főállásban.
A felmentés utolsó napján egész nap a telefont figyeltem, gyakorlatilag a jobb tenyeremben tartottam nonstop és szuggeráltam, hogy csörögjön! Ha még ma valaki felhívna, hogy holnap kezdhetek…. Elvégre csomó olyan helyre jelentkeztem, ami „azonnal betölthető” állásra vonatkozott.
No de, az utolsó nap sem hívott senki. OK, persze fel voltam készülve erre a lehetőségre, de azért végig reménykedtem, hogy mégsem….
Voltam már munkanélküli. Kétszer, illetve másfélszer :-D Először még éppen a diploma előtt, egy olyan melóhelyen, ahol az első években remek légkör volt és a fiatal főnökkel mind jóban voltunk; aztán a 4. évben ez a főnök elkezdett elköcsögösödni. Ez az első Fidesz-kormány alatt volt, ahol az ilyen fiatal törtetők tömegesen köcsögösödtek el. Most lényegtelen, hogy összességében mik voltak; a lényeg, hogy ez a tetű engem akkor kirúgott február 28-val, holott épp a szakdolgozatomat írtam, amit be kellett adnom és júniusban volt az államvizsga.
Sose felejtem el, március 1-jén mentem a munkaügyi központba, a halál f@szára, a külső Bartók Béla útra. Épp havazott, és természetesen épp menstruáltam, iszonyat szar nap volt. És – akkor még nem volt internet – kivételesen nem telefonáltam oda, hanem, ahogy az őseim szokták, csak egyszerűen odamentem, aztán kiderült, hogy pont aznap nincs ügyfélfogadás. Úgyhogy mehettem haza, aztán még egyszer vissza.
Kurva sokat kellett várni, baromi sok ember között, akik zöme elég tapló volt, látszott, hogy sokan erre rendezkedtek be – akkor még 9 hónap volt a munkanélküli segély maximális ideje –, iszonyú szarul éreztem magam. Ott ültem vagy másfél órát, amikor végre sorra kerültem. Akkor állományba vettek, de persze még nem volt meg minden papírom, szóval hiánypótlást kaptam, és mehettem vissza újra a papírokkal.
Keresgéltem állást az Expresszből, de nem jött össze semmi; iszonyú depressziós kezdtem lenni, így telt el egy hónap, aztán végül épp a munkaügyi központ ajánlott egy állást, ahová el is mentem és fel is vettek. Ügyintézéssel, mindennel együtt összesen két hónapot voltam munkanélküli.
… De olyan állás volt ez, ahová „csak” érettségi kellett, azt nem mondtam meg, hogy főiskolám is van, hisz még nem volt oklevelem. Az államvizsga előtt kivettem egy hét szabit és pont a szülinapom másnapján államvizsgáztam; az volt életemben a legkevésbé bulis szülinap :-D
Évekkel később összefutottam egyszer azzal a fiatal főnökkel, aki kirúgott; vigyorgott rám a MOM Park kajáldájában, azt gondolta, hogy szent a béka; de én csak hidegen biccentettem és otthagytam a fenébe. Már írtam a Suttogó árnyak kapcsán, hogy nem felejtek :-P
Másodszor 2008-ban rúgtak ki, de 4 hónap felmentési időm volt – hja, akkor még nem maximalizálták 2 hónapban, mint most –, de még a 4. hónap végén sem találtam új melót. Az igaz, hogy a felmentési idő feléig nem is kezdtem el keresni, mert éppen más dolgokkal voltam elfoglalva. Így mentem a munkaügyi központba.
De most már volt oklevelem, és akkoriban volt egy diplomás munkaügyi központ, az Andrássy úton, kifejezetten elit volt, kulturált környezet, sokkal kevesebb ember. Ez mindössze két hétig tartott, mert közben találtam melót.
Így érkeztem el a 2024-es munkanélküliségemhez.
Nagyon örültem volna, ha még mindig meglenne ezt a jó kis diplomás munkaügyi központ, a szép és kulturált környezettel. De tudtam, hogy a Fidesz kb. mindent szétkúrt, ami jól működött korábban, így nyilvánvalóan a munkanélküli ellátást is. A jópofizás kedvéért átnevezték „álláskeresési járadéknak”. Maximális időtartamát lecsökkentették 3 hónapra. Ez azért kellett, hogy elmondhassák, hogy „csökkent a munkanélküliség!” – hiszen, akinek letelt a 3 hónap, az már nem szerepel a statisztikában. Akkor sem, ha nem talált állást, vagy éhenhalt.
Munkaügyi központokat megszüntették és beterelték a kormányhivatalok alá, ahol „foglalkoztatási osztály” néven működik. Ennyit tudtam.
Az X. nap előtt pár nappal azért rákerestem, hogy az én kerületi hivatalomban mikor van nyitva tartás, nehogy megint lepattanjak az ajtóról. Azt tudtam, hogy a hivatal hol van (az állandó lakhelyem szerinti kerületben). Néztem a neten a foglalkoztatási osztályok oldalát, de valahogy az én kerületemet sehol se láttam. Akkor rámentem az én kerületemre, de ott meg azt nem láttam, hogy hol és mikor van nyitva a foglalkoztatási osztály.
Ahh, de tudtam, hogy nem lesz könnyű!! Ekkor már este volt. Másnap felhívtam az én kerületemet, hogy bocsesz, de az álláskeresési regisztrálást mégis hol kéne?... Mire egy hölgy felvilágosított, hogy a mi kerületünkét a IX. kerület, Ráday utcában intézik.
Megsemmisülve letettem a kagylót, és láttam a neten, hogy csakugyan, a IX. kerülethez tartozik sok más kerület is. (Megjegyzem, hogy az én kerületem hivatalának honlapján a világért ki nem írták volna, hogy „az ilyen és ilyen ügyekkel nem ide kell jönni, hanem…”)
Ééééédes istenem… Mivel az elit, diplomás munkaügyi központ megszűnt létezni, így most megint mehetek több kerületi munkanélkülivel, tehát ötszáz másik emberrel együtt órákig várakozni, épp, mint 2001-ben a külső Bartók Béla úton… Miért is hittem, hogy a dolgok jól is alakulhatnak?!
Az X. napon még odamentem, hogy lecsekkoljam, hol van a hely. Természetesen eszemben sem volt a neten időpontot foglalni, hisz azt már a személyi igazolvány cseréjénél megtanultam, hogy a neten nincs szabad időpont, viszont ha csak úgy odamész, elviselhető határidőn belül fogadnak.
Oda is mentem másnap, mindenféle papírommal, ami hirtelen a kezembe akadt. Nem nyitásra, hanem kicsit később. Fel voltam készülve, hogy várni kell; konkrétan Korpovitot meg fél liter vizet is vittem magammal; de meglepő módon úgy 20 perc után szólítottak. Egyébként nem is voltak olyan rettenetesen sokan, bár a váróhely elég kicsi.
Egy hölgy elkérte az igazolványaimat és a meglévő papírjaimat, kitöltöttem egy kérelem nyomtatványt; ezzel „bekerültem a rendszerbe”. Igazság szerint nekem ez volt a legfontosabb, hogy ne „lógjak” a levegőben, pl. nyugdíjbiztosítási idő meg TB-jogviszony híján. Mert ha elüt a villamos és nincs TB-m… Mert a NEAK, vagy mi annak a neve, már januárban írt egy kedves levelet az ügyfélkapumra, hogy a TB-jogviszonyom csak a felmentési időm utolsó napjáig tart ám! Nem mintha magamtól nem jutott volna eszembe, hogy azonnal regisztráljak álláskeresőként, de még írtak is a biztonság kedvéért.
Kaptam egy hosszú nyomtatványt, amit ki kellett töltenem, meg egy halállistát, hogy mit hozzak magammal legközelebb, és egy újabb időpontot. Szóval gördülékenyebb lett az eljárás, mint 2001-ben volt.
Otthon kitöltöttem nagyon odafigyelve a nyomtatványt, és összeállítottam a rendelkezésre álló papírokat és bizonyítványokat. Még pár cucc nem volt meg, amiket majd a MÁK küld.
Három nap múlva aztán egy újabb állásinterjúra mentem, ami már egy héttel korábban le volt fixálva. Semmi különös reményem nem volt, de az interjú reggel volt, kávét ittam és étcsokit ettem; a villamoson még újra átolvastam az álláshirdetést és a cég weboldalát – nehogy ezek is belekérdezzenek!! – és rápillantottam Zétény és Zsófi képére.
Az állásinterjú egészen jól telt, úgy-ahogy értelmesen tudtam beszélni és a két interjúztató főnökféle is szimpatikusnak tűnt. Mondták, hogy pár nap múlva majd hívnak. Erre még aznap délután, amikor épp az ősöknél voltam, csörgött a telefon és ők hívtak, hogy engem választottak, és szeretnének felvenni!!
Hát, iszonyat boldog lettem, rögtön bontottam egy sört, írtam Öcsémnek, meséltem a szüleimnek. De az a helyzet, hogy nem tudtam teljesen megnyugodni, mert: épp folyamatban van az álláskeresési regisztrációm! ÉS még egy másik melóhely – az a ’rendészeti jellegű’ is – ígérte, hogy engem akarnak felvenni. Most micsináljak?!
Komolyan nagy erkölcsi dilemmában voltam, tépelődtem, végül mailt írtam Barbinak, hogy mondjam el a munkaügyi központban, hogy igazából már lesz állásom?? Vagy ne szóljak? De igazából még NINCS meg az állás, mert ez „csak” egy telefonhívás volt. De még ha fel is vesznek akár holnaptól, akkor is arra a néhány napra nekem úgymond jár az ellátás. ÉS a TB.
Barbi azt tanácsolta, hogy ne szóljak, csak amikor majd a papír a kezemben lesz, és mindenki így csinálja.
Ezért visszamentem a Rádayba, most már időpontra, így még kevesebbet kellett várnom. Az ügyintéző felvitt a gépbe mindent, jó sokáig; addig én ott ültem. Közben rákérdeztem, hogy izé, én sok állásinterjún voltam ám, és ha bármikor szólnak, hogy felvettek, akkor….? Határozottan azt mondta, hogy majd ha a kinevezési papír a kezemben lesz, azt hozzam be, de csak ígéretre ne! Megnyugodtam, mert én is így gondoltam, sőt Barbi is :-)
Ezután másik ügyintézőhöz kerültem, aki majd magát a pénzbeli ellátást fogja intézni. Ő is felszögezett mindenfélét rólam a rendszerbe, végül kiderült, hogy még mindig kell három papír. Kaptam – megint – hiánypótló végzést. A háromból az egyik papír meg kell hogy legyen nálam otthon, a másik kettőt majd küldi a MÁK.
Ez a „biztos megvan otthon” papír még az előző munkahelyemre vonatkozó ún. „Igazolólap álláskeresési járadékhoz”. Ez hihetetlen, hogy egyszerűsödjön az ügyintézés, meg papírmentes ügyintézés stb., de azért minden egyes hivatalos dologhoz egyre több papír kell…
Otthon azonnal feltúrtam a fiókomat, annyira idegesített ez a papír; és meg is volt!! Persze, hát ki a fészkes fene foglalkozik álláskeresési járadékos papírral, amikor épp felmondott és már megvan az új állása (mármint 2022. augusztusban így volt).
A leendő munkahelyemen azt mondta a leendő főnöknő, hogy a Humán majd hívni fog engem a belépéssel kapcsolatban. Mivel 2022. nyarán már két nappal később hívtak, most is vártam. És vártam, és vártam, és semmi. Több nap eltelt és egyszerűen nem hívott semmiféle Humán. Már azt gondoltam, hogy talán nem is engem akarnak felvenni, csak véletlenül nyomták be az én számomat. Aztán azt is gondoltam – félálomban, éjjel jutott eszembe –, hogy nem is hívtak fel, csak én már annyira vágytam egy új állásra, hogy egyszerűen ezt hallucináltam… Rögtön felpattant a szemem, fogtam a telefont és megnéztem a híváslistát, de szerencsére valóban ott volt a bejövő hívások között ez :-D
Már kezdtem nagyon kétségbeesni, amikor újra felhívott a leendő főnök, hogy már van is egy áprilisi dátum, amikor kezdhetnék; és akkor most majd fog hívni a Humán.
A Humán hívott is, tíz percen át beszélt, és az volt a lényeg, hogy küld mailt, abban lesz sok melléklet, abból az egyiket mielőbb ki kell tölteni és beszkennelve visszaküldeni. És igényeljek erkölcsit. És csináljam meg az ügyfélkapumon azt, hogy az új melóhely közvetlenül tudjon nekem küldeni küldeményt.
El is küldte nekem a mailt, aminek 14 (!) melléklete volt. – Ezek után már abszolút nem tudtam boldog és laza lenni, és örülni az új melónak, hanem minduntalan ezek az újabb és újabb elém tornyosuló feladatok nyomasztottak, amiket meg kell ugornom; de ha azokon túl vagyok, akkor jönnek még újabbak, végül maga a munka, ahol aztán lehet, hogy nem felelek majd meg.
Egy folyamatos szorongás volt ez az időszak, ezt a pszichológus is leszögezte. Minden erőmmel igyekeztem racionálisan gondolkodni és a negatív automatikus gondolatokat átalakítani, de viszonylag ritkán sikerült :-/
A hosszú nyomtatványt kitöltöttem; aztán mentem az ősökhöz, mert ott van nyomtató/szkenner, és ott van a közigazgatási alapvizsga bizonyítványom. Valahol. Emlékszem, hogy akkor csináltam, amikor az Öcsém épp katona volt, vagyis kb. 1998-ban. De az alapvizsgát „kiváltja” a szakvizsga, meg a főiskola is, szóval nem annyira fontos, de én azért be akartam volna írni. De nem találtam meg. Így kinyomtattam ezt az adatlapot és aláírtam mindenhol, ahol kellett; aztán nekikezdtem beszkennelni. Ezt az otthoni szkennert nagyon ritkán használom, és minden szkenner másmilyen. Itt egy-egy oldalakat be tudok szkennelni, de az, hogy ez a 8 oldalas adatlap egy fájlban legyen, az nem sikerült. Minden oldalt külön fájlba tett a rohadék gép, így rohantam egy Minicopy vagy hasonló üzletbe, hogy légyszi csináljátok már meg nekem…
Közben a MÁK is megküldte a még hiányzó két papírt, így már megvolt mind a három papírom, amit a munkaügyi központ a hiánypótláshoz kért. Ezért el is indultam a kis dossziémmal; megint csak időpontfoglalás nélkül, mert a pénzbeli ellátás csak akkor indul majd meg, ha ezeket befogadták.
Na, hát most, a harmadik alkalommal, sajnos olyan volt a Ráday, ahogy rossz perceimben elképzeltem :-( Először is szokatlanul sokan voltak, azoknak is 70 %-a cigány, köztük egy kárpátaljai ukrán-magyar cigány család, akik persze az összes gyereküket is hozták (de legalább nem ordibáltak). Ezeknek mondjuk hiányzott egy – vagy több – iratuk, ezt egy ügyintéző magyarázta nekik jó hosszan ott az előtérben, meg le is volt járva valamelyik igazolványuk, ezt is el kellett nekik magyarázni. Miért nem tudtak egy órával korábban jönni, és akkor, mire én megérkezem, már nem is lettek volna ott…
A saját ügyintézésemet is megszívtam kissé, mert nem a kedves sráchoz kerültem, aki a múltkor intézett, hanem egy kissé feszült hölgyhöz, aki némileg olyan volt, amilyennek a kívülállók az „ügyintéző Manci”-t elképzelik. Én mondjuk nem voltam mérges, mert várakozás közben láttam, milyen sok embert kell milyen pikkpakk elintéznie szerencsétlennek.
Odaadtam a hiányzó papírokat, azt a nő tette ide, tette oda, ezt-azt lefénymásolt, aztán:
- Hát maga nem dolgozott 2022. augusztusától mostanáig?
Mondom, hogy a fenébe ne, idén márciusig dolgoztam.
Hát ő nem látja azt a papírt.
Mondom, az a papír most már nem is kéne, mert azt a jogviszonyomat a múltkor már felrögzítették a rendszerbe, de én azért elhoztam; és kezdtem kurkászni a nálam lévő paksamétát. De nem volt ott az istennek sem. Míg végül a nő észrevette, hogy ja, ez itt van; és az őelőtte lévő papírokból kiemelte azt.
Már levert a víz.
Mondta, hogy akkor OK, majd a kolléga küld értesítést az ügyfélkapura. Kérdeztem, hogy most akkor megvagyunk? Igen. És ha találok új állást, akkor….? Akkor majd hozzam be a kinevezési papírt. – Remek, hogy efelől megint megnyugtattak :-)
Így legalább most a munkaügyi központ – remélhetőleg! – rendben van, és ideális esetben már érkezik is az az istentelenül hatalmas összegű álláskeresési járadék a számlámra.
Most „csak” az erkölcsit kellett megigényelni, meg azt az ügyfélkapus hozzáférést. Őszintén szólva, úgy kerülgettem ezt a dolgot, mint a forró kását, tisztára ideges lettem és gyomorgörcsöm lett. Minél több ilyen hivatalos dolgot kell csinálni, annál sanszosabb, hogy elszúrom, és már a belépésem előtt azt gondolják rólam az új melóhelyen, hogy hülye vagyok.
De az erkölcsit megigényelni igazán egyszerűen ment. Mindig meglepődöm, amikor az ügyfélkapu egyes funkciói mégiscsak jól működnek. (Persze most már csak reménykedni kell, hogy a posta sem fogja elkavarni.)
Az ügyfélkapum beállítását másnapra halasztottam, mert annyira iszonyúan paráztam tőle. Pedig átolvastam a leírást, és már több effélét csináltam – például a korábbi melóhelyeimen is –, de mindig annyira félek az ilyesmitől…
Aztán reggeli után nekiálltam! Én magam is tudtam, hogy hülyeség idegeskednem, de nem bírtam leállítani magam. Ezért elindítottam a stoppert, hogy utólag megnézzem, mennyi időt vett igénybe ez az ügy.
A Humántól kapott részletes leírást pontról pontra követtem és végül mindent sikerült beállítanom, és még visszaigazolás-féle is jött. Ez összesen 9 perc volt. Emiatt a 9 perces ügyintézés miatt idegeskedtem annyit!
Most válasz e-mailt írtam a Humánnak, amiben elmeséltem, hogy sikerült ez a beállítás, megigényeltem az erkölcsit, és tessék itt van a kitöltött nyomtatvány, meg a jogviszony-igazolásom az előző melóhelyről.
Ezeket elküldtem, és elvileg most éppen meg kéne nyugodnom; de most meg azért vagyok ideges, mert majd elolvassa reggel a Humán, és esetleg ki fog derülni, hogy valamit elbarmoltam, vagy rosszul töltöttem ki, vagy az egyik oldalt nem írtam alá, vagy még másik dolgokat is küldjek el beszkennelve stb. …
Ja, és még azért is ideges vagyok, mert tegnap „fizetést utaltam” magamnak, vagyis a takarékszámlára átrakott végkielégítésemből kb. egy havi fizunak megfelelő összeget utaltam vissza netbankon a sima folyószámlámra; de még mindig várakozik a tranzakció, és nincs a számlán a pénz. Jó, hogy hétvége volt, no de akkor is, nem azonnali átutalás van?... Főleg, hogy saját magam utalok saját magamnak.
Úgyhogy az ilyen dolgok miatt, mint munkaügyi központ, új munkahely, belépési papírok, OTP, igazán nem tudok nyugodt lenni, őszintén szólva most a legkevésbé sem érzem elégedettnek és lazának magam. Nem mintha nem lennék hálás a szerencsémnek, hogy megkaptam ezt az állást, mert az vagyok; de most meg minduntalan az jár a fejemben, hogy ha innen is kirúgnak, akkor kezdhetem megint elölről az egész álláskeresést, és most már látom, hogy milyen nehezen megy…
*Még ebből a suliból is írtak e-mailt, hogy bocs, de nem engem választottak... Ja, és még a Csatornázási Művek is írt a korábbi jelentkezésemre, ugyanezt.
