Szinte sosem lottózom, maximum évente egyszer. Egész gyerekkoromban lottóztak az ősök, ez volt az egyik állandó tétel a bevásárlólistán (a cigi mellett); és kb. sose nyertünk semmit. Néhányszor volt kettesünk, ami sokkal kevesebb volt, mint amennyit ráköltöttünk addig.
Felnőtt koromban egyszerűen eszembe se jutott, hogy lottózni kéne. Addigra már végiggondoltam, hogy nagy marhaság a szerencsejáték: kiadok pénzt, és lehet, hogy majd kapni fogok valamit.
De nem biztos.
Na én az ilyesmit nem szeretem. Most képzeljük el, hogy elküldök egy könyvrendelést a Bookline-nak, átutalok 4.000.- Ft-ot, aztán ők meg vagy átadják érte a Tetovált lányt, vagy pedig nem.
Hát ez baromság. Ha én kiadok pénzt, akkor azért kapni akarok valamit. Kivéve persze ha ajándékba adom, vagy adományként, mint ahogy az SMA-s kisgyerekeknek is többször utaltam többezer forintokat, amiért én ugye nem „kapok” semmit. De az más tészta.
Az összes munkahelyeimen is voltak ilyen társaságok, ahol négy-öt ember együtt lottózott, aztán a nyereményt elosztották. De szerintem ez is hülyeség, mert hétről hétre ment a szervezkedés, hogy ki vett lottót, ki mennyit ad a szelvénybe stb., aztán mikor megnyerik azt a kettest, egy főre jut valami párszáz forint. Marhára nincs értelme szerintem, mert inkább csak a macera van vele. Szerintem jobban járnának, ha azt a lét egyszerűen eltennék egy malacperselybe, és év végén feltörnék.
Azért nagy ritkán én is feladok egy-egy lottószelvényt. Például amikor egyszer kutyagumiba léptem, Öcsém javasolta, hogy ez szerencsét hoz, vegyek egy lottót. Vettem, nem nyertem semmit.
Mutter szokott rendszeresen lottózni a saját számaival, mindig öthetes lottót vesz, és sokszor én adom fel neki, úgyhogy tudom, hogy megy ez.
Történt aztán, pont azon a héten, amikor a két régi szobatárssal, Gizivel és Rudival összeültünk egy Freiben, és sokáig beszélgettünk kávé mellett, hogy már hetek óta nem volt nyerés az ötös lottón, és már valami hatmilliárd (?) volt a nyeremény. Még beszéltük is, hogy fú, most kéne lottózni! De aztán este lett és szétszéledtünk, ők hazamentek, én pedig be a Sparba. Szerencsére a Spar előtt volt egy lottózó, és akkor eszembe villant, hogy fú, igen, lottót kéne venni.
Igen, nem hiszek benne, de azért mégiscsak több esély van nyerésre, ha egyáltalán van lottószelvényem :-D És hát nem is azt a hatmilliárdot akartam én, de esetleg egy négyes, vagy egy hármas, pár százezer forint, az is milyen kellemes lenne most, amikor épp állást keresek …
Vettem is egy öthetes lottót, ahogy anyámnak szoktam, mert miért ne, azzal is csak több esélyem lesz.
Azon a héten el is vitték a hatmilliárdot. A hozzászólások között olvastam, hogy mit ad Isten, hogy pont a Lőrinc születésnapja van most; biztos nincs ám összefüggés, hanem tisztára véletlenül jött ki így… Nem akarok nagyon konteós lenni, de azért elgondolkodtatott a dolog. Mondanom sem kell, hogy én magam nem nyertem semmit, még egy számot sem találtam el (a szerencseszámaimat jelöltem meg, nem összevissza).
Aztán pár héttel később meglepetten láttam, hogy két számomat is kihúzták! Mégpedig pont a születésnapomat és a születési évemet. Juhéj! Nyertem a lottón!
Igaz, hogy csak kettest, de mégis.
Azon a héten a kettes 3.085.- Ft-ot fizetett. Figyelembe véve, hogy a szelvény 2.000.- Ft volt, így a tiszta nyeremény kemény 1.085.- Ft.
Erre mondom én, hogy faszkalap, aki rendszeresen lottózik csak azért, hogy évente nyerjen egy ilyen kettest, miközben sokkal többet költ el magára a szelvényre…
Fel is vettem a „nyereményt” és elraktam; aztán még vártam a további hetekben, hogy lesz-e esetleg újabb nyerés (egy jó kis hármas esetleg?), de már nem volt :-(
Lomhán megfordult a fejemben, hogy veszek még lottót, de aztán inkább hagytam a fenébe. Fix állás nélkül minek adjak ki pénzt olyasmiért, amiért – ahogy írtam – nem biztos, hogy kapok valamit. Aztán meg, ahogy belegondolok, hogy a hónapokon át felgyülemlett ötös találatot pont akkor vitték el, amikor a Lőrinc szülinapja volt, én már nem is vagyok biztos benne, hogy tisztán folyik ez a sorsolás, szóval, nyugodtan bekaphatja a Szerencsejáték Zrt. Nem hinném, hogy sokat fogok rájuk költeni; az lehet, hogy ötletszerűen játszom majd még párszor, de hogy ilyen heti rendszerességgel 60 éven át, ahogy a szüleink és nagyszüleink generációja tette a gyerekkoromban, tutira nem fogok.
…. Megjegyzem, hogy a sorsjegy is hasonló szerintem. Egy kommentelő írta, hogy látta a lottózóban, amint a ránézésre is mílyszegíny közmunkás valami tizenkétezerért vett kaparós sorsjegyet, lekaparta az összeset, nem nyert semmit; aztán nézett maga elé. Hát bszki, aki ilyen hülye, inkább haljon meg :-/
