Az előzmények után nem igazán volt hangulatom plazmaadásra menni, de ez a 10. (ezen a helyen), amiért több pénz jár, és ha munkanélküli leszek, igazán kell minden pénz. Amellett ha kirúgás/leépítés akármi lesz, még stresszesebb leszek és akkor már inkább ezek előtt nyomom le ezt a tizediket.
Munka után még hazamentem, és úgy fordultam vissza a plazmahelyre. Részben, hogy csökkenjen a tömeg, de főleg, mert marha hideg volt, és én ugyan a Wellensteyn kabátomat kint nem hagyom a közös fogason, ahol rá se látok donáció közben, és ahogy egyre csóróbbak az emberek, egyre ótvarabb arcok ülnek a váróban. De még ha rá is látnék a kabátomra, igazán nem tudok mit tenni tűvel a vénámban, ha épp látom, ahogy ellopják :-D
Szóval hazamentem, a bank- és SZÉP-kártyámat is kitettem a tárcámból és az Ágitól örökölt rövidebb kabátban fordultam vissza, majd’ szétfagytam az utcán, de ezért nem akkora kár, ha ellopják.
Most már nagyon körültekintően az indulás előtt egy és negyedórával abbahagytam az ivást, nehogy megismétlődjön, ami nemrég. Becsekkoltam, szinte azonnal mehettem az orvoshoz, aztán pisiltem, és vártam, hogy szólítsanak a donációra.
Megjegyzem, hogy 58,2 kg voltam, ami mellbe vágott volna, ha nem számítok rá. Ruha volt ugye rajtam, plusz az a sok víz, amit megittam és még bennem volt; meg az utóbbi időben folyamatosan pusztítom a megmaradt szaloncukrot.
… Itt közbe kell szúrnom, hogy januárban visszatértem az összes Stühmer boltba leakciózott szaloncukrot venni, de azt tapasztaltam, hogy a rohadékok vagy visszahívták a maradékot, vagy eleve kevesebbet gyártottak, mert egy helyen se volt egy darab se, kivéve néhány cukormentest. Pedig az elmúlt években januárban mindig kilószám vettem, és gondolom, mások is. A nyavalyás cég biztos úgy gondolja, hogy „Köcsögök, vegyétek drágán, vagy sehogy!” Nagyon berágtam, annyira, hogy semmi mást nem vettem; és egy darabig kerülöm is a Stühmert, mert mérges vagyok.
De azért még maradt a decemberi beszerzésből, ezeket eszegetem mindennap, így nem csodálkoztam, hogy a mérleg ennyit mutatott.
Jó öt percet ültem a váróban, mire végre behívtak ferezisre. Na csakhogy! Mutatta a nővérke, hogy melyik ágyra menjek. Odamentem, letelepedtem a könyvvel, szépen beállítottam az ágyat, aztán vártam, hogy jöjjön a nővér.
De az nem jött. Szépen ült a kis helyén, és a másik nővérrel locsogott.
Eltelt egy perc, két perc, öt perc; ezek csak ugattak egymással ráérősen. Mintha ott se lennék, mintha az égvilágon semmi dolguk nem lenne, mintha két szomszédasszony lennének a társasházi körfolyosón.
Az én nővéremre meresztettem a szemem és szuggeráltam, hogy jöjjön. Állítólag az ember megérzi, ha erősen nézik. Hát ez nem érezte meg.
Szerintem még most is ott hevernék, és a nővér még mindig pofázna a másikkal, ha egy fiú ápoló meg nem szán és oldalba nem böki az én nővéremet. Arra végre feleszmélt.
… Nem mintha nagyon siettem volna valahová, de azért mindig jobb mielőbb túlesni a plazmaadáson, azonkívül tényleg rohadt sokat ittam aznap, még ha időben abba is hagytam, de tudtam, hogy 35-40 perc a donáció, plusz 5-5 perc az előkészület és az utópihenés, szóval 50 percig nem pisilhetek, szóval legalább kezdjük már el, a kurva életbe is!
Akkor végre odajött szép kényelmesen a luvnya. Szép lassan elkezdett ügyködni körülöttem (komolyan, a többi sokkal gyorsabb. Ez olyan lassan pakolászott, mintha anyám lenne.)
Próbáltam a gondolataimmal sürgetni, hogy „Gyerünk már, gyerünk már, gyerünk már; szúrd már be azt a kurva tűt!” Valami látszódhatott az arcomon, mert abbahagyta az ügyködést és rám bámult:
- Valami baj van?
Igen, az, hogy lassú vagy, mint egy éticsiga, bazmeg…. De ehelyett azt mondtam:
- Á nem, csak ugye három és fél liter vizet megittam ma….
Erre megállt és nézett rám: - Jaj, hát az mocorogni fog!
De közben semmit nem csinált, én meg majdnem ráordítottam: „A kezed járjon bazmeg, ne a szád!!”
Nem akarta megérteni a hülye kurva, hogy SIESSEN, hogy legalább ELKEZDŐDJÖN végre a plazmaadás.
Na, aztán nagy nehezen csak eljutottunk odáig, hogy rám került a vérnyomásmérő mandzsetta, lefújta a könyökhajlatomat a fertőtlenítővel, beszúrta a tűt…. Már azt hittem, ott érem meg a nyugdíjazásomat.
Ezután a plazmaadás már simán ment, egész hamar végeztem, és közben Agatha Christie-t olvastam, ami a mostani zaklatott lelkiállapotomban nagyon jót tett. Ah, hangulatos vidéki falu, kedves emberek, aranyos kis gyilkosság, olyan áldozattal, akiért nem nagy kár…
Lement a sóoldat is, jött a nővér, kihúzta a tűt, én rászorítottam a papírpamacsot, aztán ő a karomra tekerte a gézt. Lenyúltam az ágy távirányítójáért, de akkor láttam, hogy a kötés középen már átvérzett, és még mindig szivárog a vér. Fura! Akkor felemeltem a másik karomat, hogy jelezzek; jött a nővér, szóltam, hogy bocsi, de ez még mindig vérzik.
Erre leszedte a kötést és adott új vattapamacsot, hogy szorítsam rá erősen.
Igazán nem szokott tovább vérezni pár percnél, főleg mert mindig erősen rászorítom. De egész pontosan nem lehet eltalálni, hogy hol van a lyuk, hisz nem lehet azt nézegetni, miután kihúzták a tűt, azonnal rá kell szorítani. Tehát lehet, hogy nem is pontosan ott szorítom, ahol a tulajdonképpeni szúrt seb van. És a fájdalom alapján sem tudom eldönteni, mert hát az egész terület érzékeny.
Szorítottam ezerrel, jó öt perc eltelt, jött a nővér, a karomat felemelte függőlegesen. Akkor még mindig vérzett. Kaptam új papírpamacsot, amit tovább szorongattam a jobb kezemmel.
… Még jó, hogy nem kellett vészesen pisilnem, ahogy az elején állítottam, mert most igazán nem tudom, mit csináltam volna, egy vérző vénával, a ridikülömmel a földön, ha közben iszonyúan kellene vécére mennem…
További öt perc után megint jött a nővér. Akkor már jónak ítélte a vérzést; rátekert egy újabb kötést, de mondta, hogy bocs, de erősebben fogja rászorítani. Így is lett, úgy rászorította a könyökhajlatomra a kötést, hogy jóformán be se tudtam hajlítani a karomat. Jobb kézzel kellett felszednem a földről a vackaimat.
Kimentem az előtérbe, egy perc után már át is vehettem a pénzt. Csakugyan szép kis összeg volt :-) Habár picit nehéz volt úgy aláírni a papírokat bal kézzel, hogy közben a bal könyökömet gyakorlatilag nem tudtam behajlítani. Nem is tudom, hogy sikerült. Felöltözni is kalandos volt, főleg a sálat felvenni és megkötni.
Ezután elmentem a Bookline-ba átvenni a rendelt könyvemet, és hogy meglegyen a 10.000 lépés. Tök szomjas voltam, még útközben megittam a vérnyomásemelő gyógyteát, amit magammal hoztam a donációra.
Ezek után hazamentem. Amúgy jól voltam, csak fáradt és szomjas. Megnéztem a Förtelmes főnököket. Ugyan mi passzolna jobban a lelkiállapotomhoz? :-D
Ahogy vacsi után fogat mostam, megint csak azzal szembesültem, hogy fogmosáshoz is be kell(ene) hajlítani a könyököt. De nem ment. Így jobb kézzel kellett fogat mosnom, amit még az életben nem csináltam, és elképesztően nehéz volt.
Az alkarom egy kicsit fájt, ha megnyomtam, mindkét oldalán. Ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy kicsit duzzadt is, és nem látszanak át annyira az erek a bőrömön, mint szoktak. Feltételeztem, hogy a nagyon erős szorítókötés miatt.
Gondolkodtam, hogy most, este levegyem-e a kötést? De mi van, ha újra elkezd vérezni? Nem igazán akarok este kilenckor egy vérző szúrt sebbel bajlódni… Ezért nem vettem le, hanem úgy feküdtem le aludni.
Kellemesen aludtam, de éjjel felkeltem pisilni, és a karom még mindig fájt könyök alatt, és kicsit ödémásnak tűnt, ahogy este is. Visszafeküdtem. De félálomban azon tűnődtem, hátha mégis le kéne szedni a kötést? Végül is most már sok órája rajta van. Most már csak nem vérzik, nem vagyok én hemofíliás! Lehet, hogy rosszabb, ha még reggelig el van szorítva. Még a végén elhal a karom.
Néha azt kívánom, bárcsak ne néztem volna meg a Rekviem egy álomért c. filmet (aki látta, tudja, mire gondolok) …
Így aztán kikecmeregtem az ágyból és leszedtem a kötést. Már egyáltalán nem vérzett a szúrás helye.
De reggel még mindig kicsit duzzadt volt az alkarom, viszont már legalább nem fájt. Gondoltam, hogy majd lassan visszatér belé az élet és a vérkeringés. Mozgattam meg minden; de persze előjött belőlem a hipochondria, és arra gondoltam, mi van, ha ez a fura ödéma valami trombózis, mert a nővér elcseszte a szúrást, és elmozdított valami vérrögöt?
Ezért még órákig aggodalmasan figyeltem a bal karomat, de végül aztán nem lett semmi. Mindenesetre most egy ideig nem adok plazmát, bőven hagyok időt a vénámnak, hogy regenerálódjon. Fura ez az utóvérzés-dolog, nem kimondottan megnyugtató.
