Már megint belementem egy ilyen nyilvános szóváltásba :-( Anyám szokása ez, ő állandóan vagy beszól valakinek, vagy ha neki szólnak be, akkor leáll vitázni. Rám annyira nem jellemző, mert én nem állok szóba senkivel, illetve ha olykor beszól valami faszi, pl. hogy „Jó a segged”, vagy efféle, akkor visszaszólok, hogy „Ki kérdezett, buzikám?”, aztán repesztek tovább az én szép gyors tempómban, hogy mire eszébe jutna bármi válasz, én már 150 méterrel odébb vagyok.
1996 decemberében adtam először vért, plazmát pedig ha jól látom, 2015-ben. A véradások 1996 óta rendszeresek voltak, Anikó barátnőmmel néha együtt mentünk, néha meg csak értesítettük egymást, hogy „mindjárt letelik a 3 hónap, és megyek vért adni” :-D
Már csak néhány nap a munkakezdésig, és tiszta ideg vagyok. Gyorsan eltelt az itthon töltött 3 hónap; és most kicsit úgy érzem magam, mint augusztus végén szoktam, hogy elmúlt a nyár, és én alig csináltam valami nyaralásos dolgot :-/
Van egy olyan mazochista szokásom, hogy időről időre elolvasok olyan könyveket vagy cikkeket, amiktől aztán sírógörcs jön rám, és ilyen lelkiállapotban maradok egy ideig. Jellemzően akkor, amikor épp a saját életemben is valami krízis van.
A felmentési idő megkezdésével elkezdtem az állásinterjúkra járkálást, és eleinte minden interjún leszögeztem, hogy saaajnos, csak X. nap után tudnék kezdeni, mert addig tart a felmentési időm. – Azt már nem tettem hozzá, hogy nem kell feltétlenül megvárnom a felmentési idő végét, ha ezt írásban jelzem a régi munkahelynek, viszont akkor nincs végkielégítés.
Ezen információ birtokában én úgy döntöttem, hogy miután egy fillér prémiumot nem kaptam a másfél év alatt, meg béremelést sem kaptam, meg karácsonyi pénzt sem kaptam, nekem az a végkielégítés kell, így eszemben sincs előbb elmenni másik állásba.
Március 31-ig még érvényes az 50 %-os MÁV-igazolványom. Amit nem is adtam le, de mondták, hogy nem is kell, mert a felmentési időm szinte ugyanakkor telik le. Ezért gondoltam, hogy még márciusban elutazom ide-oda.
Szívesen megmásztam volna a Badacsonyt, de a Balaton melletti olcsóbb kajáldák, ahogy már tavaly megtapasztaltam, nem óhajtanak május 1. előtt nyitni, én meg nem fogok pincéres helyen háromszor annyiért enni a hegymászás után. Ezenkívül a Balaton-felvidéken állítólag tök sok a vaddisznó, márpedig a kis vaddisznók nemrég keltek ki a tojásból.
Szinte sosem lottózom, maximum évente egyszer. Egész gyerekkoromban lottóztak az ősök, ez volt az egyik állandó tétel a bevásárlólistán (a cigi mellett); és kb. sose nyertünk semmit. Néhányszor volt kettesünk, ami sokkal kevesebb volt, mint amennyit ráköltöttünk addig.
Van ez a legenda, hogy őszintének kell lenni, meg mindig igazat mondani, és az a jó. Hát, ez sóder. Most zsinórban három állásinterjún voltam, ahol mind kijött belőlem az őszinteség, mintha csak Veritaserumot csöpögtettek volna a reggeli kávémba; és nem hiszem, hogy különösebben a javamra vált volna :-D
Volt nemrég egy érdekes írás a Kiszámoló blogon, hogy milyen istentelenül drága a temetés. Engem mondjuk nem lepett meg, mert munka kapcsán elég sok temetési számlát láttam már, így hozzá vagyok szokva, hogy az urnás temetés is több százezer, a koporsósról meg ne is beszéljünk, simán belekerül akár egymillióba is.
Tényleg felháborító tételek vannak ezeken, egy masni megkötése 15.000 Ft, az urna átrakása egyik asztalról a másik asztalra 20.000 Ft, együttérző arckifejezés 5.000 Ft stb. … Így szépen kijön még a legegyszerűbb temetés is igen drágára.
Ez hihetetlen, hogy még – csak – 47 leszek, de már egyes öregkori nyavalyák előjönnek… Most például a tyúkszem!
Korábban mindig azt hittem, hogy a tyúkszem az csak a sima bőrkeményedés elnevezése. És nem is értettem, mit kell ezen óbégatni. Az ember ledörzsöli habkővel (hacsak a habkő nem megvehetetlen :-D), bekrémezi oszt’ csocsesz.
- ezt vagy a Ms. Murphy kézikönyvében, vagy a Bridget Jones 2. részében mondták, talán amikor – a regényben – Colin Firth hívását várták és az az istennek sem jött, akkor Sharon azt mondta, hogy most elmegyünk meginni egy Bloody Maryt, és mire visszajöttek, már villogott az üzenetrögzítő.
Már írtam, mennyire mellbevágott, amikor a zöld Anaconda kézkrémemet 399.- Ft-ról felemelték 999.- Ft-ra (azóta is csak kínaiban veszem). De ez eltörpült ahhoz képest, ami nemrég a bioboltban volt!
Úgy teltek a napjaim, ahogy legutóbb leírtam, olasztanulással, futással és az álláshirdetések méla undorral történő olvasásával, valamint azokra való jelentkezéssel. Kezdtem aggódni, mert nemigen hívtak interjúra, holott januárban, ugye, már másnap hívtak és harmadnap volt az interjú.
Míg aztán csörgött a telefonom, de persze pont akkor, amikor a napi sétálásomról hazafelé tartottam és a metróban voltam. Hát mikor máskor?!
A melóból való leszerelés után hirtelen rengeteg szabadidőm lett. El is mentem Sopronba, épp azért, hogy még mielőtt az állásinterjúk beindulnak, a soproni út meglegyen. De azért az első itthon töltött napok furcsák voltak… Egyszeriben megértettem, miről panaszkodnak a nyugdíjasok: „Mihez kezdjek magammal?” – többnyire ez járt a fejemben nekem is.
Miután hirtelen igen sok szabadidőm lett, elhatároztam, hogy elmegyek Sopronba a szokásos 2 éjszakás kiruccanásra. Tavaly február elején voltam, gondolva, hogy olyankor igazán nincsenek sokan, de sajnos épp akkor volt ott egy sakkcsapat ÉS egy focicsapat is, szóval teltház volt.
De azt mondta a recepciós, hogy januárban néha csak 2-3 db vendégük volt.
