Pont egy év múlva fog lejárni a tíz évvel ezelőtt megkötött életbiztosításom. Már alig várom, hogy felvehessem a lejárati pénzt – persze ha nem halok meg addig, mert akkor Öcsém jár jól –, de már most sündörög a nyomulós biztosítási ügynök, hogy „találkozzunk”, meg majd „ő ismerteti a lehetőségeket, ha náluk akarom hagyni a pénzt”.
A jó édesanyádnál akarom hagyni a pénzt, évek óta várom, hogy végre leteljen
az a rohadt tíz év és felvehessem. Valahányszor meginog a munkahely, mindig rettegve imádkoztam, hogy istenem, csak 2017. nyaráig bírjam fizetni azt a havi nyolcezret! Most, hogy végre vége lesz, eszem ágában sincs tovább tűrni a nyaggatózásaikat meg az örökös értesítéseket, tájékoztatásokat, „eltelt egy újabb év, és találkoznunk kéne” dumákat.
Mert ez a rohadt ügynök ez állandóan találkozni akar, na nem mintha tetszenék neki, hanem le akarja adni azt a szar gyári sódert, amit ezeknek a biztosítósoknak a fejükbe töltenek, hogy pl. válasszak magasabb kockázatú biztosítást (szart, örülök, ha ezt tudom fizetni), meg hogy mennyi a felesleges pénzem havonta, mert azt fektessem be náluk.
Mikor ezt meghallottam, a fülemen jött ki a szemem a röhögéstől. Vazze, nincs nekem egy fillér felesleges megmaradt pénzem sem, ha mégis, azt átutalom a takarékszámlámra, vagy otthagyom a folyószámlámon és a következő hónapban úgyis jön egy névnap/szülinap/karácsony/színházjegy/nyaralás, amire kelleni fog. Eszemben sincs nektek adni azt a havi esetleg megmaradt öt-tízezer forintot, hogy ti majd ”befektessétek” helyettem, aztán vagy viszontlátom, vagy nem! Igazán sajnálom, de nem bízom senkiben, ha pénzről van szó, főleg nem egy biztosítóban.
Már azt is rég megbántam, hogy egyáltalán hagytam rábeszélni magam erre az életbiztosításra (ebben baleset- meg hasonló is benne van, ezért havi 8.000.-). De öcséméknek is ez volt a biztosítási vigécük, meg hát rádumált. Most majd örülök, ha pontosan visszakapom azt az összeget, amit az évek során befizettem. Jobban jártam volna, ha nyitok egy külön számlát és oda fizetek havonta ugyanennyit, az infláció mértékével emelve. Mert az az én számlám lenne, és azt csinálok vele, amit akarok, így meg majd vívnom kell egy másfél órás szócsatát ezzel a nyomorulttal, aki rá akar dumálni, hogy ki ne vegyem a pénzt, én pedig mindenféleképpen ki fogom venni.
Halálosan gyűlölöm, ha nyaggatnak!! Már csak emiatt az ügynök miatt sem fogok soha a kurva életbe többé biztosítást kötni, ennél a biztosítónál tuti nem. De ha valamiért mégis kell, írásos garanciát akarok, hogy nem zargatnak sem személyesen, sem telefonon, max. levélben, postai úton, de azt is csak ha nagyon muszáj.
Én nemtom, miért imádják ennyire a bürokráciát ezek a biztosítók: az idén jött egy levél, hogy itt az évforduló, ezentúl havonta ennyit kell fizetnem. OK.
Két hét múlva jött még egy levél, ugyanezzel a tartalommal, csak most volt mellé egy nyilatkozat, hogy az értesítést megkaptam, felfogtam, írjam alá és postázzam vissza. OK. …
Majd ezután hívott fel ez az idegesítő vigéc, hogy találkozzunk, mert itt az évforduló és neki el kell mondani …. Mondom, NE TALÁLKOZZUNK, hát már kétszer is megírtátok levélben, és én vissza is küldtem papíron, hogy megértettem!
Dedede, mégis találkozzunk, mert most egy olyan papírt is alá kell írnom, amit ő is aláírt, és az áll benne, hogy ő személyesen tájékoztatott engem a fentiekről.
… Na, ezen a ponton döntöttem el: biztosítóval soha, soha, SOHA nem fogok többé szóba állni!
Nagy nehezen leszállt rólam a fickó, mert azt hazudtam, hogy egész nyáron nem leszek itthon, így elküldte mailben a hülye nyilatkozatát, azt én kinyomtattam, aláírtam, visszapostáztam … megint …
De azért erősködött, hogy mégiscsak találkoznunk kell majd esetleg ősszel, merthogy jövőre lejár a biztosítás, és azt meg kell beszélnünk. (Nem tudja ez még, hogy semmit nem kell megbeszélnünk: az „Utaljátok a számlámra!” az nem egy megbeszélés, hanem közlés :-)
… Ez meg a másik. Nem akarok vele találkozni, mert egy órán át pofázik, de tudom ám, hogy nem magától fossa a szót, hanem a kurva biztosító hülye tréningjein meg tanfolyamain tanítják nekik ezeket a faszságokat. Csak azt nem fogják fel, hogy ezzel az ügyfelet inkább elriasztják. Kinek van ideje egy órán át hallgatni a munkahelyén ezt a locsogást?! Ami ráadásul nem is érdekel?!
Mióta nincs saját irodám, megszűnt a privát szféra a melóhelyen. Esetleg valamelyik üres irodába bevihetném, de nem tudhatom, hogy Barbika épp azon a napon hirtelen nem esik-e ágynak – mint pl. ma is tette –, és Bogit sem tudom odaültetni helyettesíteni, mert nála meg pl. valamelyik gyerekkel van valami. Egy istenverte titkárságon ülök, vazze, ahol ki-be járnak a népek és csöng a telefon! És ha a Mekiben dolgoznék?! Akkor oda akarna állni a nyakamra a hülye vigéce, a kassza mellé?! Én nem tudom, hol élnek ezek a biztosítós emberek, de tuti nem ezen a földön…
A lakásba pláne nem akarom felhozni, nem mintha bármi tisztességtelennel gyanúsítanám, de egyszerűen nincs kedvem egy nemkívánatos vendég miatt takarítani, rendet csinálni. Van bajom elég enélkül is. Arról nem beszélve, hogy a lakásból nem rúghatom ki, ha végképp ráuntam.
Majd az lesz, hogy én mászom el a hülye biztosító hülye irodaházába. Szóval egy fél napot csúsztatnom kell, emiatt a baromság miatt! :-( …. Kedves XX Biztosító! (- melynek nevét nem írom le, mert még beperel): Hát íme az eljárásod, amivel elvesztettél – minimum – egy ügyfelet!
A legviccesebb az volt, mikor pár éve – akkor még rávett a személyes éves találkozóra a fickó – a végén rákezdte, hogy adjam meg neki tíz ismerősöm elérhetőségét.
Hahaha! Életemben nem volt összesen tíz olyan ismerősöm, akinek az elérhetőségét jó szívvel megadnám egy biztosítási ügynöknek! Mert vagy kedvelem az illetőt, és akkor nem szúrok ki vele azzal, hogy ráuszítok egy pióca biztosítási ügynököt, vagy nem kedvelem, és akkor a., nem is tudom az elérhetőségét, b., ha tudom is, nem adom meg, mert a vigéc azzal kezdi majd: „Jónapot kívánok, Lapaj Tóbiás vagyok az XX Biztosítótól, Csendes Macskától tudom az ön számát” – az meg hol hiányzik nekem, hogy egy ellenszenves kolléga rám támadjon a folyosón, hogy mér adom meg a számát egy biztosítási ügynöknek?! Dehogy hiányzik ez nekem, kizárólag ostoba seggfej, elszállt biztosításos fószerek gondolhatják, hogy ez működik … Ez esetben speciel az iwiwről – akkor még működött – kikerestem régi kollégákat, olyanokat, akikkel úgy-ahogy jóban voltunk, de semmi extra, és évek óta nem láttuk egymást, és azok (ki tudja, mennyire élő) számát és mailcímét adtam meg. Kenje a hajára. De ha idén is ezt akarja, kerek perec megmondom neki, hogy összesen van vagy öt haverom, annak is a fele rokon, és őket nem akarom magamra haragítani.
Komolyan, nem elég, hogy évente cseszegetnek, még én hajtsam fel nekik az új ügyfeleket??! Hát ki vagyok én, kapok én ezért pénzt tőlük? Oldják meg, azért nagy nemzetközi biztosító!
Naszóval szeptember elején még ezt az utolsó pofázás vár rám. Előre ideges vagyok, és mint látszik, dühös is. – Arról nem beszélve, hogy két napja bújom a jogszabályokat, hogy leírják-e valahol feketén-fehéren, hogy a lejárati összeg adómentes, mert eddig úgy tudtam, hogy az, de így szó szerint sehol le nem írnák ám.
Többet a büdös életben nem akarok biztosítótól levelet kapni, biztosítási ügynökkel egyetlen szót váltani, ilyen emberre akár csak ránézni is. Kerüljenek el messziről és nagy ívben, és takarodjanak a fenébe a közelemből!
