Nem is merem megírni ezt a bejegyzést, mert félek, hogy elkiabálom a szerencsémet; de momentán – lekopogom – teljesen ideális a szomszédhelyzet.
Miután a 10 hónapig a – főleg éjjel – randalírozó kis taknyok eltakarodtak, én még hosszú, hosszú hetekig nem voltam nyugodt.
A szomszédban ugyan szinte állandóan csend volt, de észrevettem, hogy a két diszkópatkány neve azóta is ott áll a postaládán. Ha elköltöztek, miért van még mindig kint a nevük?? Lehet, hogy bármikor visszajöhetnek! Lehet, hogy csak ezért vagy azért elkotortak egy hosszabb időszakra, de aztán visszajönnek!
Egy idő után aztán mintha új lakót hallottam volna a szomszédból; egy külföldiül beszélő csávót, szinte majdnem úgy, mint az indiai/afgán srácot, aki 2020 elején is itt lakott. Aki totál elviselhető volt. Bár az teljesen logikátlan, végül is hová ment volna egy évre, hogy aztán visszajöjjön ide. De hát nem értek én ezekhez. Mindenesetre ez a fickó olyan csendes volt, hogy időnként még a parketta reccsenését is hallottam a léptei alatt. Az én parkettám is recseg, de dunsztom sem volt, hogy ez áthallatszik. Korábban nem hallottam, mert a két takony úgy dübörgött meg zajongott, hogy ilyen apróságokat, mint parkettarecsegés, elnyomott a zajuk.
Néha volt nesz a szomszédból, néha nem; minden nap idegesen sandítottam a postaládára, hogy levették-e már a kis taknyosok nevét? De nem.
Egyszer aztán bekövetkezett az, amitől rettegtem: ahogy jöttem haza munkából, befordulok a folyosón és ott áll a szomszéd lakás előtt a fregoli!!
Megfordult velem a világ. A zajos kis ribanc szokott a folyosóra teregetni, ergo azonnal éreztem, hogy igazam volt: visszajöttek. (De egyébként is gyűlölöm a folyosóra teregetést, ahogy már írtam korábban. Először is a folyosónk 30 cm széles, és én vagyok az utolsó, tehát így alig férek el a saját ajtómhoz. Másodszor pedig azt üzeni a folyosórateregető, hogy „ah, ez a folyosó itt az én területem, tulajdonképpen az én kis teraszom, mindenki más dögöljön meg!” És még azt is üzeni, hogy „az én cuccaimat úgyse meri ellopni senki.” Én ugyanis nem mernék semmit kirakni a folyosóra, mert magyar vagyok és 45 éves, és pontosan tudom, hogy ami nincs leszögezve, azt ellop(hat)ják. Tehát én a lakásomon belül teregetek és kerülgetem a fregolit, a másik meg kibassza, bízva benne, hogy a szomszéd úgyse lopja el. Jó, én nem is tenném, de ne legyen már ilyen pofátlan. Amellett már volt, hogy a szél lefújta pár rongyát a földre, és izgultam, nem találják-e ki, hogy én sodortam le szándékosan elmenetelkor. – Föl nem szedtem, mert mi közöm hozzá, és mert az éjszakai műsorok miatt úgyis berágtam rájuk.)
Míg a lakásajtómhoz értem, a jeges verejték folyt végig a tarkómtól a gerincem mentén a derekamig. Odabent mondjuk csend volt, de ez nem jelent semmit, hányszor volt már, hogy hazajöttek, kiteregettek, elmentek bulikázni, aztán majd éjjel egykor jönnek haza és ordibálnak.
Már pont kezdtem beleélni magam a nyugalomba, erre most….! Rettentően kiborultam, de szerencsére épp a Barbi szülinapját ünnepeltük aznap délután, épp csak annyi időm volt, hogy hazajöjjek, elpakoljam a saját tiszta ruhámat a fregoliról és induljak az ünneplésre.
Félórát töltöttem otthon, összehajtogattam a göncöket és már fordultam is. Mikor kiléptem az ajtón, megdöbbenve láttam, hogy a fregoli eltűnt.
Ami némi reménykedő örömmel töltött el: ha a félóra alatt eltűnt a fregoli úgy, hogy észre sem vettem, az azt jelenti, hogy van otthon valaki, aki képes csöndben lenni – tehát valószínűleg nem a két kis takony az –, és az illető észlelte, hogy én hazajöttem és esetleg zavar a teregetése, és ezért beszedte azt.
Kiderült aztán, hogy ez az utóbbi feltevésem a helyes, mert fregoli azóta sem volt kint. De a diszkópatkányokat sem hallottam azóta. Eltelt vagy két hónap, mire teljesen megnyugodtam, és már aláfestő zene vagy tévé nélkül is üldögéltem a lakásban, mert a szomszéd miatt békésen el lehetett lenni. Idővel, nagy örömömre, a diszkópatkányok neve végre eltűnt a postaládáról, hála istennek!
A külföldi csávót hallottam olykor, de nem minden egyes napon. Mondjuk hetente három-négy nap. Aztán egy idő után egy női hangot is kezdtem hallani. Ketten vannak! A nőt gyakran hallottam, de nem 0-24-ben. És itt is a csaj dumált többet – az is külföldiül –, de sokkal elviselhetőbb hangerővel és stílusban, mint Timike.
Ez király, vazze. Valami fantasztikus párkereső képességem van a falon keresztül! Aki magányos, költözzön a szomszédomba, garantálom, hogy pár héten belül, ha pasi, becsajozik, ha nő, befaszisodik! Ha még egy kicsit itt laknak, menetrend szerint jön a kutya is, majd, gondolom, a kisgyerek!
De nem mérgelődtem nagyon, mivel éjszaka nyugi és csönd volt, és a nappali hangok is teljesen elviselhetőek. Inkább most már én aggódtam, hogy az én zajom ne zavarja őket, mert a hosszú csöndes időszak alatt megszoktam, hogy nem kell tekintettel lennem senkire; nem mintha nagyon zajonganék egymagamban, csak ha, pl., takarítás közben odakoccan egy bútor, vagy efféle.
Valami új kiírás is került a postaládára, de nem nagyon figyeltem meg.
Így telt a nyár. Néha több napra, egy-két hétre is csönd volt, aminek örültem is, de mindig aggódtam ugyanakkor, nehogy ez a csöndes lakó/bérlő megszűnjön, és megint zajosabbak költözzenek ide mellém.
Aztán egyszer egy kínai nyelvű újságot pillantottam meg a postaládában – kiállt egy része –, amiből rájöttem, hogy az „új kiírás” a postaládán nem valami mondás, hanem egy kínai név :-D Szóval egy kínai lakik itt.
Ezt megerősítette, amikor valamikor ősszel hazaérve közeledtem a lakásom felé, és a folyosón, a szomszéd lakás előtt egy fiatal(os?), 25-45 közötti dundi kínai fickó cigizett. Mondtam, hogy helló, ő is mondta; meg hozzátette angolul, hogy ő a szomszédom. Erre mosolyogva megint mondtam, hogy helló, mert annyira nem tudok angolul, hogy bemutatkozzak; és mert féltem, hogy még a végén bejön kávét kölcsönkérni vagy valami hasonlót. (Nem vagyok az az Agymenők-féle, szomszédokkal haverkodós típus, még ha normálisak sem. Vész esetén persze segítek, ahogy az az előző albérletben is előfordult.)
Szóval kínai a szomszéd, és nem a korábbi afgán csávó tért vissza. Hogy cigizik, az kicsit azért aggasztott, mert így véletlenszerű időpontokban áll majd a folyosón, mondjuk mikor hazaérek, vagy mikor elindulok, én pedig jobb szeretek nem látni senkit, főleg nem a közvetlen szomszédot, amikor jövök-megyek. – A közvetlen szomszéd és az én ajtóm között szó szerint 1 lépés van csak.
Ezek után ugyanúgy folytatódott minden, néha voltak életjelek, néha nem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a szomszéd valószínűleg kínai bűnöző lehet, aki ezt a lakást afféle titkos búvóhelynek tartja fent, és csak néha van itt, különben máshol bűnöz, és/vagy néha hazamegy Kínába. Reméltem, hogy azért valami bandaleszámolásba nem keveredek bele :-D
Ezt a véleményemet módosítottam, amikor ősszel hír volt, hogy titkos kínai rendőrőrsök működnek világszerte, akik az itt élő kínaiakat basztatják és még hazatérésre is kényszerítik őket; persze a mi csodás belügyminisztériumunknak egyáltalán fogalma sem volt erről :-DDD A kínaiak, meg mindenféle más diktátorok seggét nyaljuk ugyan, de erről halvány gőze sem volt a Pintérnek, ugyan…
Szóval ezután azt gondoltam, hogy esetleg ilyen kínai titkosrendőr a szomszéd, és főállásban a többi, itt letelepedett kínait nyekteti. Nem is tudom, mi lenne jobb, ha bűnöző vagy ha ilyen „rendőr”…
Párszor mintha halk kutyavakkantást is hallottam volna. Egyszer pedig, pont mikor futni indultam, hallottam, hogy kilépnek a szomszéd lakás ajtaján – akkor én vártam kicsit és csak pár perc múlva indultam el. Bingó! Mert mit látok? Előttem az utcán a dundi kínai, egy maszkos kínai csajjal, és egy kutyával! Nem megmondtam? Aki be akar csajozni és kutyát is akar, költözzön mellém!
Így telt az ősz, meg a november; és ahogy közeledett a karácsony, én már csak azon fohászkodtam, hogy ez az idillikus állapot fennmaradjon legalább a téli szünetre. Nem akarok új, zajongó szomszédokat, mikor épp szabin vagyok. Most, mikor ezt írom, épp zajlik a téli szünet és legalább egy hete nem hallottam hangot a szomszédból – hála az égnek –, tehát ez eddig bejött.
Azért néha van hátránya a csöndnek, ahogy írtam is, mikor a félelmetes szlovák thrillert olvasom este az ágyban, és semmi nesz nem hallatszik, akkor azért azt kívántam, bár hallanék halk beszélgetést vagy vécélehúzást legalább most :-D
u.i.: MOST pl. már legalább 2-3 hete nem volt semmi életjel és a szomszéd postaládája is full tele van; szóval most meg azért aggódom, nehogy az legyen, hogy kinyírta a rivális maffia, vagy más miatt megpusztult, és a tulaj kiadja a lakást új, zajos népeknek. Akkor már inkább a halk kínai!! .-)
u.i. 2: MOST, ebben a pillanatban, ahogy az előző bekezdést leírtam, járkálást hallok a szomszédból és egyértelműen porszívózást. Na, remélem, a halk kínai van itt - és ő sem sokáig -, nem pedig a tulaj, aki épp kitakarít és új bérlőket telepít ide... :-/ Tessék, az elején megmondtam, hogy nem szabad elkiabálni!
u.i. 3.: A kínai fickó volt és a nője. Pampogtak egymás közt kínaiul, naná hogy itt is a csaj dumál hangosabban, de nem volt vészes, és estére szépen elcsöndesedtek, tudtam aludni háttér-rádió nélkül is, azóta (3 napja) semmi :-) El tudnám viselni, ha 2-3 hetente 1-2 napig lenne itt élet, utána pedig csönd :-))
