Egyszer a villanyoson fültanúja voltam két utas beszélgetésének. Az egyik azt mondta: „Semmi baj nem volt a fogaimmal, amíg el nem kezdtem fogorvoshoz járni.”
Érthető. Mindenki mondja, hogy elmész, akkor megcsinálja a lyukas fogadat, de még észreveszi, hogy itt is van valami, ott is van valami, hopp ezt a tömést ki kéne cserélni stb. … Hát én így vagyok most a gázkonvektorommal. Addig semmi gond nem volt (illetve nem tudtam róla), amíg ide nem jött a gázszerelő srác :-D
Én magam szépen bekapcsoltam ősszel, kikapcsoltam tavasszal, és kész. Aztán tavaly már mégis kihívtam az igazi gázost, mégis azért nézzen rá. Egy több órás szerelés és 32.000.- Ft-os számla lett a végeredmény. No, de az indokolt volt, OK.
Tavaly még azt is mondta a csávó, hogy valami kisebb csövet is majd ki kellene cserélni, de az még nem égető. Idén aztán Barbival összefogva megint megrendeltük a gázos robotot. (Azért hívjuk így, mert Barbi ide irányítja hozzám, amikor ott végzett, mint valami droidot ;-)
Mondta Barbi, hogy most a fickó magával hozza a fiát is, aki a szakmát tanulja. Ezért azt gondoltam, hogy valami tinédzser gyerekről van szó, de mikor Barbi rám csörgött, hogy értesítsen, most indultak el tőle, mondta, hogy egy egyetemista korú, helyes srác az ;-)
Persze megint némi késéssel kezdődött az egész, mert Barbihoz 13.00 és 14.00 között mentek volna, de az istennek sem érkeztek meg, Barbi rájuk csörgött, kiderült, hogy ők 14.00 és 15.00 közé emlékeztek – na mindegy, odaértek és tök gyorsan végeztek is nála. Aztán jöttek hozzám.
Én már felkészültem, vettem ropit – amit, mondjuk, izgalmamban simán elfelejtettem odakínálni nekik –, a ridikülömet elsuvasztottam titkos helyre (mert hiába marha megbízhatóak, de azért sose bízz senkiben). Rengeteg készpénzt szedtem elő, a tavalyiból okulva, amiket egy meg nem nevezett könyv 25. oldalán rejtettem el a könyvespolcon.
Jöttek is, a szokott gázos – akiről nem tételeztem volna fel, hogy ilyen nagy fia van – meg a srác, aki tényleg igen helyes volt. Ha húszéves lennék… ;-) Én kiültem a telefonommal a hokedlire és átengedtem nekik a terepet, ők meg nekikezdtek. Hopp leszedték a konvektor burkolatát, kicserélték a csövet, közben a gázos magyarázott a fiának, de az már eléggé topon volt tudásilag, amennyire így megállapíthattam. Örömmel láttam, hogy minden jól alakul.
Akkor aztán begyújtották az őrlángot, és itt kezdődött a macera. Őszintén szólva, csodálkoztam is volna, ha nincs valami gebasz megint… Bekapcsolták a gyújtólángot, az szépen égett, aztán kialudt. Megint szikráztatták, megint meggyulladt, aztán kialudt. Mindig kialudt, valahányszor az őrláng fokozatnál nagyobb lángra kapcsolták. Ez jó húsz percen át így ment. Most már kezdtem ideges lenni. Kevés vizet ittam, hogy ne kelljen vécére járnom, ezért az agyam elszáradt és szédülni kezdtem, meg hát péntek délután volt…
A srác többször is leszaladt a kocsiba ezért meg azért, de hogy az őrláng miért alszik el folyton, arra nem jöttek rá. És én sem. Nekem persze a legrosszabb lehetőség jutott eszembe azonnal, az, hogy ez a konvektor végül is már kb. 18 éves, hátha ennyi volt az élettartama, kész, vége, megdöglött; nagyon sajnálom, tessék egy új gázkonvektort venni.
Megfordult velem a világ erre a lehetőségre. Mennyibe kerül egy új gázkonvektor, annak a beüzemelése; azalatt el kell zárni a gázt az egész házban stb. …
No de aztán próbálgatták ezt, próbálgatták azt, az őrláng mindig égett, de aztán mindig kialudt. Végül teljesen szétszedték az egész konvektort és kiderült, hogy belül marha sok pormacska-lerakódás van, nyilván az gátolta az őrlángomat. Ezeket kiszedték, jól kitisztították az egész bizbaszt, aztán bekapcsolták újra. Most már szépen égett a láng és el sem aludt, akkor sem, ha feltekerték nagyobb fokozatra.
Olyan érzés volt, mint mikor a beteg túl van az életveszélyen. Éreztem, hogy most már kóserség van. A fickók szépen visszaraktak mindent, még a burkolatot is, pedig azt nem könnyű, mert valamiért nem teljesen szimmetrikus (nem én ültem rá, esküszöm).
Kínálgattam őket Lindt bogyóval, mert az eszembe jutott, és gondoltam, hogy mégis a vércukor meg az örömhormon… Fogyasztottak is belőle (nagyon helyes, legalább nem én eszem meg).
Ekkor kérdeztem, hogy mennyivel tartozom, mire mondták, hogy 29.000.- Ft. Ebből huszon-akárhány az anyagköltség, a többi a munkadíj. Szemem sem rebbent, de belül elkámpicsorodtam. Hát miért ilyen drága az az istenverte kis cső! Jó, persze, minden drága. … Előszedtem a titkos könyvből a kápét és adtam, persze többet valamivel.
Ezek után elmentek hálálkodva. Vissza Barbihoz, mert miután nála végeztek, ő hozzáért a saját konvektorához, és valamiért nála is elaludt az őrláng … Nem volt jó napjuk az őrlángoknak ezen a pénteken!
Eredetileg úgy terveztem, ha végeztek a szerelők, elmegyek és sétálok még egy órát, hogy a 10.000 lépés meglegyen. Azonban eddigre már 18.30 volt, még hajat is kellett mosnom, és másnap a 8.00 órás vonattal Egerbe készültem. Így mégsem sétáltam, hanem hajat mostam, megvacsoráztam (rántott csirkemáj!), filmet néztem – nem volt jó –, és relatíve hamar lefeküdtem.
Most komolyan azon gondolkodom, hogy esetleg jövőre nem hívom ki a szerelőt, hanem én magam kapcsolom be a fűtést. Végül is itt volt tavaly, itt volt idén, egy év igazán kimaradhat, nem? És nem tetszik nekem ez a tendencia, hogy minden szeptemberben huszon-harmincezer forintok röpködjenek ki a tárcámból.
És még arra is gondoltam, hogy tessék, pont a héten olvastam nem is egy cikket, hogy „miért nem tesznek félre pénzt a magyarok”; hát íme, ezt a 30.000.- Ft-tot most félretehettem volna, de ugye elment gázra. Meg úgy általában, az a pénz, amit félre lehetne tenni, az elmegy erre vagy arra, de ha nem szeptemberben, akkor októberben, és így tovább… Persze én azért félreteszek valamennyit, de a fizetés 50 %-át pl. nem lehet.
Szóval ez volt az idei gázkonvektoros történet.
