Tudom, tudom, el vagyok kényeztetve, hogy meg akarok halni egy hétig internet nélkül… de szeretem az internetet, és a munkahelyen is be van tiltva fél éve :-( A Legnagyobb Nagyfőnök mániája, hogy az interneten csak két dolog van: pornó, meg „szivárogtatás”, tehát a sátán műve az, és nem szabad használni!!
Mondhatnám, hogy mi mást várnék tőle, hisz már 60+ éves, ha nem ismernék 70, sőt 80 éveseket is, akik aktívak a neten, és nem a játékokra vagy a pornóra gondolok, hanem értelmes dolgokra, mert a neten mindenki oda „megy”, ahol az érdeklődési körét megtalálja.
Régebben az irodában többnyire nyitva tartottam egy ablakot a Tálcán, ahol egy híroldal vagy valami könnyed írás volt megnyitva, és amikor szünetet tartottam a melóban, olvasgattam. Azt hiszem, aki cigizik és az udvarra kell lemennie, időben többet lóg a munkából, mint én ezzel. Nem beszélve a magán e-mailjeimről, mivel a munkahelyi e-mail címemmel természetesen semmi magánjellegűt nem levelezek. Vagy a Google, ha akár munka-, akár magánügyben kerestem valamit hirtelen. Pl. meló után eltépek könyvet venni, de várjunk csak, mennyibe is kerül az a könyv?
Na, hát ezek a dolgok már tilosak a munkahelyen. Legfeljebb időjárást, ártatlan híroldalt, menetrendet vagy valami szigorúan munkával összefüggőt nézhetünk. Ez mondjuk OK. De miért nem foglalhatok ebédszünetben, a kefír kanalazása közben mozijegyet a 17.30-as előadásra, mikor tudom, hogy mire odaérek, már tele lesz a terem? Ezt csupán a Legnagyobb Nagyfőnök jóindulatával magyarázhatom.
Mindent, aminek utána akarok/kell néznem a neten, napközben kis cetlikre szoktam felírni, és ha otthon még van erőm/időm/nem folyik ki a szemem, akkor intézem ezeket a dolgokat. Amiket amúgy fél kézzel 30 mp alatt megnézhetnék odabent, de neeeem… Öt jegyzettömbnyi cetlit firkáltam tele a fél év alatt.
A tiltás bevezetése után eleinte reggel még itthon gyorsan megnéztem az e-mailjeimet és a híreket, de újabban csak e-mailt nézek, azt is csak akkor, ha kifejezetten várok valamit. Erre akkor szoktam rá, amikor egy – másik – kedvenc színészem halálhírét tolta az arcomba az Index reggel hétkor. Rossz ómen így kezdeni a napot. Ha napközben történik valami, akkor anyám sms-t ír, mert ezzel megbíztam őt. Szintén amikor valami történt, amiről mi odabent nem szereztünk tudomást, mivel az iroda mostanában olyan, mint egy pápaválasztó konklávé, vagy egy esküdtszék, akiket hermetikusan elzárnak a külvilágtól.
No de most itthon sem lesz kb. egy hétig, sőt egyáltalán számítógép sem, mert visszük megjavíttatni (Most már tényleg.)
Nem lesz e-mail, pedig olyan jó érzés este látni, hogy az a pár ember, akivel levelezésben vagyok, megint írt! Nem lesznek blogok, híroldalak; nem tudok hirtelen utánanézni, hogy Nike női futócipő hol és milyen árban van, nem nézhetem meg, mikor jön ki DVD-n a Napos oldal, vagy milyen gyakorlatok vannak vékony kar erősítésére, mikor érkezik Budapestre a vihar, mikor indul a vonat Velencefürdőre, pontosan mit jelent az az angol szlengszó, ami a nagyszótárban nincs, mikor fog megjelenni magyarul a Halhatatlan második része…
Persze a legfájóbb (szegény kis Szméagol! hüpp, hüpp…), hogy semmiféle online, vagy a gépemre/pendrive-jaimra letöltött filmet nem láthatok. Mint mindig, amikor egy bizonyos színészre rá vagyok kattanva, leginkább csak az ő filmjeit nézném, pedig Anthony filmjei közül a legjobbak csak gépről nézhetők. DVD-n „csak” a Psycho 1-4., a Nyomorultak, a Kés a sebben, a „nagyon pocsék, amit nem nevezünk a nevén”, a Valaki az ajtó mögött, meg egy igen jó akciófilm, amiben ő csak annyit szerepel, mint a 12 %-os narancslében a narancs. Ez nem kevés, de a legjobbak mégiscsak a gépen laknak: Phaedra, Brahms, Tall Story (kosárlabdázás!), és most a Vágy a szilfák alatt…
A Vágy… különben isteni jó film volt, ahogy azt előre tudtam. A vacak díszlettől eltekintve, a történet, a karakterek és színészek, a szinkron teljesen zseniális volt. Elfogultságom ide vagy oda, a három főszereplő – Loren, Tony és a papáját játszó idősebb színész – egyformán jó volt, sőt hármuk közül egyértelműen az utóbbi volt a legjobb. Nagyon tetszett a film befejezése is. Egy ’58-as film! És jobb, mint a legtöbb mai! Csont nélkül megnézném most azonnal háromszor egymás után, de gép nélkül nem lehet…
Illetve remélem, záros határidőn belül megjavul a gép és hazajön, különben egy idő után elvonási tüneteim lesznek, beviszem az irodába a pendrive-okat, megvárom, míg hazatakarodik mindenki, magamra zárom az ajtót, bemegyek a főnök irodájába – a többi gépen le van tiltva a pendrive-hozzáférés is – és illegálisan filmeket fogok nézni! :-)
Magát a gépet csak szövegszerkesztőként és filmnézésre használom, de az internet hiányozni fog. Ha nem lenne net, akkor például nem tudtam volna külföldről megrendelni Anthony életrajzi könyvét, amit így kézhez kaphatok néhány héten belül. Igaz, hogy angolul, és igaz, hogy én inkább az olaszhoz értek, de azért némi minimális angoltudásom van. Egyszerűbb filmes cikkeket el tudok olvasni, és létezik szótár, Google fordító (mármint, amikor megint lesz gépem) és szótárprogramok is.
Az életrajzi könyv megrendelésén hetekig gondolkodtam. Az döntötte el a dolgot, amikor megtudtam, hogy ebből készült fel a színész, aki Tonyt játszotta a Hitchcock c. filmben – igen jól. Ezt én mondom, márpedig az igazi iránti rokonszenvem nem engedné, hogy olyant dicsérjek, aki nem tökéletes. De ez tényleg az volt!
Egyébként is marha kíváncsi vagyok a könyvre, mert tényleg érdekes élete volt, már csak az a része is, amiről bárki tudhat. És én még nem is kerestem rá úgy istenigazából a neten, beértem a filmekkel és a fórumon talált információkkal. De ez a kevés is érdekes és különleges. Most képzeljük el azt, amiről még én sem tudok (hozzátehetném, hogy nem lepne meg semmi).
Az igazi az lett volna, ha ő maga ír önéletrajzot, de ezt nem tette. Én imádom, mikor valaki, akit kedvelek, ír valamit – akár önéletrajzot, mint Ingrid Bergman, vagy regényt, mint Stephen Fry azt a hármat, amiktől eldobtam a hajamat, vagy mesekönyvet, bármit. Tonynak pedig lett volna rá lehetősége, hiszen nem villámcsapásszerűen halt meg szegény, de nyilván ízléstelen és morbid ötlet lett volna odaállni elé, hogy: „Figyelj, testvér, halálos betegséged van, nincs kedved megírni a visszaemlékezéseidet?” Juj… tényleg szégyellem, hogy ilyeneket gondolok :-(
De én a helyében megírtam volna, már csak azért is, hogy ne szóbeszéd meg pletyi alapján próbálják meg összerakni a mozaikokat halálom után. Jó, persze az én életem szart sem érdekel, de ha lennék valaki, és tudnám, hogy egy évem van hátra, biztos nekiülnék és megírnám. Sőt talán így is megteszem (hogy kiszúrjak az utókorral :-)
Tehát most megpróbálom kibírni gép nélkül. Nyaraláskor sikerülni szokott :-) Valószínűleg össze fog gyűlni egy újabb jegyzettömbnyi cetli, mire megint lesz világhálós hozzáférésem.
De legalább most majd időben lefekszem és rendesen kialszom magam, mindennek megvan a jó oldala is…
