Mozgalmas egy hétvége volt, sőt egyébként az egész hét elég műsoros volt. Ami a legfőbb, sikerült lefogynom 55,0 kg-ra, amit célul tűztem magam elé szeptember végéig. És sikerült beüzemelnem (egyedül) a gázkonvektort, amitől nagyon féltem, hogy a., nem sikerül és szerelőt kell hívnom, b., nem sikerül, sőt belobban és berobban. De sikerült, azóta nem fagyok meg! – Persze, azóta jött egy melegfront is, szóval…
E héten Sopronba akartunk utazni Dórival, egynaposra, de mikor már a jegyvásárlást terveztem, megdermedve vettem észre a neten, hogy vágányzár van Győr környékén és át kell szállni pótlóbuszra. Ezt nem tűrjük, így villámgyorsan alternatívaként tártam Dóri elé Szegedet vagy Pécset. Én nem tudtam dönteni köztük. Mindkét várost szeretem, Szegeden már kétszer jártam, így jobban ismerem, Pécsen viszont több a nyilvános vécé, szép mediterrán hangulata van és nagy hegy(ek) van(nak) a háttérben. Mindkét helyen van Café Frei :-D Dóri végül Szeged mellett döntött.
Így csütörtök délután megvettem a vonatjegyeket, aztán még a HÉV-jegyeket is a pénteki Tesómékhoz utazáshoz; majd még két online rendelés átvételét Tesómnak, majd a saját vásárlásomat a Sparban.
Pénteken meló után kiutaztam Öcsémékhez (kaller se oda, se vissza nem jött – nem is értem, miért veszek mindig jegyet? Érdekes, hogy a szentendrei HÉV-en, ahol kevés a balhés nép, viszont több a lehúzható turista, mindig van kaller). Ági és Zétényke voltak csak jelen, Tesóm dolgozott. Rövid csipegetés után Zétivel kimentünk játszani a kertbe. Hálistennek száraz idő volt, viszont a legtöbb gyümölcs már elvirágzott, így málna, szeder, zöldbab helyett most kizárólag koktélparadicsomot lehetett csak szedni, amiből Zétény inkább csak a szájában tartott egy-egy szemet, illetve a kezében másik hármat. Ezenkívül még zöldpaprika volt, amiből Zéti szintén leszedett párat. Valamint talicskáztunk, gereblyéztünk – én nyilván helytelenül, mert rám szólt: „Nem jó!” :-DDD Utána fogok nézni, mi a megfelelő módja a gereblyézésnek.
Találtunk egy érdekes dolgot, amiről egyikünk sem tudta, hogy mi, valami eszköz, amiről csak tippelgettünk, mi lehet. Végül is Zétény azt mondta, hogy az „szilikonpumpa”. Gondoltam, hogy ilyen szó nincs, ezért mondtam, hogy majd megkérdezzük a papát, ő biztos tudja, vagy a mama is talán.
- Én isz tudom – mondta erre Zéti magabiztosan. Olyan volt, mint egy pici férfi. És a vicces, hogy tényleg tudta, mert Ági mondta később, hogy az a bigyó csakugyan szilikonpumpa :-D
Fizikailag jól lemerültem a két és fél órás kerti szaladgálásban, mert Zéti alig ült le fél percre, máris ment tovább, én pedig követtem. Ezután este 6 lett és bementünk a házba, Ági vacsit főzött, én pedig mesét olvastam Zéténynek. Évtizedek óta nem olvastam hangosan egy mondatnál többet. Mostanra Zéti is elfáradhatott már, mert csöndben és mászkálás nélkül ült mellettem és hallgatta a mesét, ami nagyon aranyos és megindító volt :-) Nem a mese, hanem ahogy ott ült mellettem, időnként hozzám simulva.
Könnyű finom vacsora után eljött a perc, hogy induljak, de ez persze pont olyan időpont volt, amikor épp NEM jön HÉV, vagyis csak olyan jön, ami nem megy tovább a város felé. Az én HÉV-em majd csak félóra múlva. De láttam Ágin is, Zétin is, hogy majd’ elalszanak. Ezért legyalogoltam egy megállót, és ott olvastam, míg megjött a jármű.
Kb. fél kilencre értem haza, még zuhanyozni kellett és hajat mosni, valamint a másnapi szegedi út előtti, reggeli kávét bekészíteni. Fontos esemény volt, mert ekkor nyitottam ki a Pellini szemes kávét! Felvágtam, és beledugtam az orromat, hogy megszimatoljam, milyen isteni, ám ekkor megborult a zacskó és kb. a kávé egynegyede szétszóródott a padlón.
Már tök késő volt, holtfáradt voltam és tépelődtem, mit tegyek. Olyan isten nincs, hogy én összesöpörjek és a szemétbe dobjak majdnem 10 dkg Pellini kávét. Végül is hetente felmosok, és a cipőmet azonnal leveszem még az ajtóban… Nagy kosz nem lehet. Ezért lekuporodtam és szó szerint szemenként összeszedegettem a Pellini zömét, kivéve persze a nagyon koszos helyekről, vagy amit már összetapostam szedés közben. A maradékot felsöpörtem, de a zöme megmenekült!
Ezek után még várnom kellett, hogy a hajam is valamennyire megszáradjon, addig Hazudj, ha tudsz-t néztem. Összességében kb. 23.00-kor feküdtem le :-(
Reggel ezért elég nehéz volt a kelés, és míg a kávét le nem nyeltem, inkább csak simán zombi voltam, szombat, Szeged ide vagy oda. Utóbb kiderült, hogy Dóri is zombi és ő is 23.00-kor feküdt le, mert ő meg színházban volt pénteken.
A szegedi vonat a Nyugatiból indult, amit épp átépítenek, és fogalmam sem volt, melyik vágányról megy, és azt a vágányt könnyű-e elérni, vagy a fél kerületet meg kell kerülni, ezért nagyon korán indultam és mivel pikk-pakk megtaláltam szerencsére a vágányt, indulás előtt már vagy 25 perccel ott voltam. Dóri is hamar jött. Választottunk helyet – nem az IC-s, hanem a sima gyorsvonatos részbe vettem a jegyet –, és időben indultunk is.
A vonatút jól telt. Közben ettünk pár falatot és kitárgyaltuk, hogy mindketten zombik vagyunk. De szerencsére Szegeden van Frei a Széchenyi téren, ott iszunk egy izmos kávét és eszünk egy sütit!
Időben megérkeztünk Szegedre, ahol gyönyörű idő volt. Sütött a nap, de azért hőség nem volt, és kellemesen fújt a szél. Pont eltaláltam az öltözködést.
Kiderült, okosan tettem, hogy nem Faterral, hanem Dórival jöttem, mert így a normál tempómban tudtam gyalogolni, és tíz perc alatt beértünk a városközpontba. Mivel szemben volt a Dóm tér, ott kezdtünk. Fotóztunk, esküvői társaságot láttunk, aztán bementünk a Dómba is. Szerencsére befejezték azt a felújítást, ami tavaly, mikor egyedül jártam ott, épp tartott.
Mise nem volt épp, de valamiféle szertartás folyt elöl, amit nem láttuk, mert tejüveggel takarták a közönséges emberek elől. Érdekes… A Dóm persze gyönyörű volt, mint mindig, és a tér nagyon impozáns. És a Dóm előtt a két oroszlán, akik közül az egyik valamiért húsvéti tojást tart a kezében (? ennek majd utána fogok nézni. Mindenesetre húsvéti tojásnak néz ki! :-)
Ezen a ponton már szédelegtünk a fáradtságtól és a koffeinhiánytól. Persze az időjárás-változás (hét elején 12 fok, most 29) sem tett jót, meg az előző éjszakai kevés alvás. Biztattam Dórit, hogy nincs messze a Széchenyi tér, és ott a Frei!
A gyönyörű kis utcákon szerencsésen meg is találtuk a Széchenyi teret. Azért bevallom, néha puskáztam a papírtérképemről, mégsincs a fejemben 100 %-ig a teljes Szeged várostérkép :-D Végül, félig már holtan, eljutottunk a Széchenyi tér 8-hoz, ahol a net szerint a Freinek lennie kellene, de ott egyáltalán nem volt. Nem tudtam mit kezdeni a szituációval. Az agyam már teljesen leállt a kávétlanságtól. Végül Dóri kiderítette a neten, hogy ez a kávézó „végleg bezárt”, és a szegedi Árkádban van. Ami egy pláza, és még sosem voltam ott, csak kb. tudom, hogy merre van. A belvárostól kijjebb.
Mondtam Dórinak, hogy hagyjuk, kávézzunk máshol, száz kis kávézót láttunk a közelben, ahol adnak valamiféle koffeinos italt és szendvicset. De Dóri azt mondta, nem, menjünk csak az Árkádba, biztos jó hely az is, és hát a Frei is ott van.
Ezért aztán papírtérkép elő, kinéztük az utcát, ami az Árkádba vezet és odamentünk. Meg is lett. És az odavezető út is kellemes volt. Megint öröm, hogy nem Faterral jöttem, mert még most is ott gyalogolnánk (gonosz vagyok…) Dórival viszont kb. 20 perc alatt megtaláltuk a plázát.
Ez az Árkád meglepően nagy volt, jóformán akkora, mint a pesti Árkád. De hol van a Frei? Ahogy körbenéztünk, az alsó, a felső és a középső szinten is láttunk kávézókat, szóval ezek szét vannak szórva, nem ám egy helyre koncentrálódnak. Végignéztük a -1 szintet, de ott nem volt, aztán Dóri a netről kiderítette, hogy felül van, a Librin belül. Hurrá! Felmentünk céltudatosan, és mint a robotpilóták, a Libri felé! Azonban útközben volt a kajás rész, és Dóri felvetette, hogy mi lenne, ha ennénk előbb valamit?
Addigra ugyanis kb. 12.00 lett, és valóban éreztem, hogy nem ártana ebédelni. Csak annyira rá voltam függve a Frei kávéra és sütire, hogy egyszerűen nem gondoltam főtt ételre. De most itt volt ez a jó kis ételudvar! Dóri KFC-t akart, de ott iszonyat sor volt, így inkább egy magyaros kajáldában vettünk isteni sajtos-sonkás rántott karajt, uborkasalátával. Az adag akkora volt, hogy beterítette a tányért, de isteni finom, így simán megettem. Közben beszélgettünk. Ebéd után pedig, megújult energiával, irány a Libri és a Frei!
Ott hálistennek nem voltak sokan. Viszont az agyam úgy lemerült, hogy nem voltam képes kreatívan kitalálni, milyen kávét akarok (= amilyent még nem ittam), így megmaradtam az újhullámos flat white-nál, ami dupla espresso és kis tej (a „dupla” volt a varázsszó :-D). Sütiből is olyant kértem, amit már ettem, de finom volt.
Kávézás után találtunk egy jó kis boltot, ahová betértünk, mert Dóri valami ajándékot akart venni. Szuper kávék meg teák voltak itt, és iszonyú minőségi csokik, sőt amin dobtam egy hátast: Stühmer szaloncukrok is!! Október elején!! De persze a Stühmer szaloncuki végül is egy bonbon. … Hála a jó égnek, nem találtam zacskót, mert különben tutira vettem volna egy tasakkal, és talán még aznap felfalom. Így nem vettem semmit. (Meg kell tartanom azt az 55 kg-t!)
Miután egy csomó időt eltöltöttünk a plázában, mintha csak otthon lennénk és nem szegedi városnézésen, végül kimentünk, hogy visszatérjünk a citybe, és átmenjünk az újszegedi részre. Ki is néztük a térképről az utcát, amin a leggyorsabban visszajutunk, de valahogy túlmentünk rajta – hja, túl gyorsan gyalogolunk – és a Kossuth Lajos sugárúton vettük csak észre magunkat. Sebaj, az is arra megy! Vissza a Széchenyi térre, a híd felé. Az a szerencsétlen Várkert még mindig fel van túrva, ahogy tavaly is. Így azt most nem néztük meg.
Átmentünk a hídon, fényképeztük a Tiszát, aztán bementünk a szép nagy parkba. Sétáltunk egy darabig, aztán idővel visszakunkorodtunk és a Népkert soron jöttünk visszafelé. Valahol itt jutott eszünkbe szelfizni, mert leültünk pihenni egy padra, és Dóri a cipőjéről kezdett beszélni, aminek kapcsán szomorkodva állapította meg, hogy 39-es a lába; mire én, hogy nekem 38-as, pedig kb. egyforma magasak lehetünk. Erre elhatároztuk, hogy csinálunk szelfit, amin egyértelműen kiderül, hogy ki a magasabb. De az elsőt elvigyorogtuk, a másodikon már röhögtünk és én az arcom elé kaptam a kezemet, aztán elhatároztuk, hogy a harmadikon már nagyon komolyan fogunk nézni! Ezért a harmadik szelfin mindketten úgy festettünk, mint két női bérgyilkos, akik épp gyilkolni indulnak :-D
Visszamentünk a hídon, és a Tisza-parton is lőttünk pár fotót. Aztán még egyszer a Dómhoz mentünk – itt két esküvői csapatot is láttunk, időben egész közel egymáshoz. És még egyet korábban, a Széchenyi téren. Tehát ma összesen 4 db esküvői csapatba futottunk bele. Persze, szombat volt.
Bementünk a Mekibe pisilni, és én vettem egy Fantát, mert valamiért nagyon megkívántam. Aztán még a Dugonics téren kószáltunk, megnéztük azt a nagy masszív bordó református templomot a Honvéd térnél (ha jól emlékszem), utána újra a Dugonics és az Árpád tér. Még egy kicsit kimentünk a Tisza-partra, aztán vissza. Megnéztük a vicces lovasszobrot, ahol a ló felemeli a kezét :-D (Ennek is utána kéne néznem, hogy miért van ez így?)
Még volt idő a vonatindulásig, így az Aradi vértanúk terén ültünk le kicsit dumálni. Szóba kerültek az esküvők, Dórit kifaggattam a sajátjáról, aztán úgy általánosságban beszélgettünk házasságról meg esküvői ruhákról meg az Ünneprontók ünnepéről, amiről bizisten nem tudom, hogy végül is láttam-e vagy sem?
Ezután már közelgett a tervezett vonatindulás időpontja. Visszafelé indultunk az állomáshoz. – Eredetileg azt terveztem, hogy esetleg benézhetnénk a Boszorkány-szigetre is, de most már fáradtak voltunk, a sziget még legalább félóra menés lenne, amellett állítólag kíséretetek is járnak ott. Ennyire fáradtan nem bírnék megküzdeni kísértetekkel, azt hiszem.
Az állomáson Dóri vizet vett a Relayben, én pedig egy VOX-ot, ez volt az egyetlen szegedi emléktárgy, mert ekkor – hazaindulás előtt negyedórával – jutott eszembe, hogy tisztára elfelejtettem bármi maradandó kis szuvenírt venni :-/ Ez vagyok én.
A vonat megint simán indult, én a Sátán kutyáját olvasgattam – remek a hangulata, passzol az ilyen utakhoz –, illetve beszélgettünk is. Csak a maszk és a vonatzaj miatt valahogy alig értettük egymást. Nem is tudom, a keszthelyi kiruccanáskor hogy a fenében tudtunk beszélgetni, mert akkor simán hallottuk egymást, holott minden ablak le volt húzva és ugyanúgy maszk volt mindkettőnkön? Most meg fülkében voltunk, az ablakot felhúztuk. Érthetetlen.
Dóri leszállt Zuglónál, mert onnan neki könnyebb a hazaút. Én végig jöttem és a Nyugatitól gyalogoltam, mert az egyszerűbb, mint a szombat esti tömegben járműre szállni. Különben is még mindig olyan enyhe idő volt, hogy kedvem támadt levenni a polárfelsőt, pedig már sötét is volt.
Még aznap este Dóri átküldte a lőtt képeket, és le-emaileztük, hogy mindketten épp a zuhanyozásra próbáljuk rávenni magunkat, de túl fáradtak vagyunk :-D Végül mégiscsak sikerült röviden lezuhanyoznom, aztán egy kicsit néztem a Bad Boyst, mert azt a Vaskabátokban nagyon dicsérték. De hullafáradt voltam, 22.00-kor elaludtam és végre ezen az éjszakán jó alaposan kialudtam magam, annyira, hogy mikor vasárnap reggel 7.35-kor csörgött az ébresztő, még visszanyomtam a szundit.
A vasárnap magányos, de azért eredményes nap volt. Ébredés után szándékosan csak egy nagyon gyenge (de azért Davidoff!) instant kávét ittam, mert a tervem az volt, hogy a Mammutba megyek a Freiben kávézni, és egyszerre kettőt is fogok inni, tehát nincs értelme reggel igazi erős kávét innom. Ezért gyenge voltam, mint a harmat. Pár falatot ettem, aztán zuhany és útnak indultam. A terv további része az volt, hogy kávézás után a Fény utcai piacon vásárolok majd becsületes almát meg valami felvágottat a hentesnél. De már odaérve láttam, hogy a piac zárva van. Hát ez meg hogy lehet! Valami ünnepnap van?
A Freiben maui mandula cappuccinót ittam és egy csepegtetett mogyorót, közben a telefonomon kinyomoztam, hogy sem a Fény utcai, sem a szintén szimpatikus Fehérvári úti piac nincs nyitva vasárnap. Nahát ilyent… Én eddig mindig csak szombaton piacoltam volna?...
Annyira álmos voltam, hogy a kávék csak jó félóra múlva kezdtek hatni. Addig bevásároltam a Mamut Sparban, ahol szerencsére nem volt a szokásos tömeg, viszont volt kellemes alma. Vettem még 5 liter desztillált vizet a kávéhoz meg a szokott bevásárlást.
A nap további részében félig gyalog az Allee-ba mentem, ahol kihelyezett Madách jegypénztár van, és a Macskákra akartam jegyet venni. Odaérve tapasztaltam, hogy a kihelyezett Madách jegypénztár – ahol tavaly ilyenkor a Nyomorultakra vettem a jegyet – már megszűnt létezni. Mehetek holnap, munka után a színházi pénztárba.
Elkeseredésemben bementem a Libribe, erővel visszafogtam magam a kávézótól és a gyerekkönyv-részlegen vettem két könyvet Zéténynek, ami remélhetőleg majd tetszeni fog neki.
Utána haza; a Sparban vett leértékelt szusit ettem ebédre, mint valami manhattani újságíró, futólag kitakarítottam és most be kéne készítenem a hétfő reggeli kávét; anélkül, hogy megint kiborulna a Pellini szemes…
