A szülinap a nyaralás után pár nappal volt, és idén hétköznapra esett. Természetesen szabit vettem ki rá, és eleinte gondolkodtam, hogy Bp.-n maradok és kb. úgy teszek, mint tavaly (városbéli programok és az ősök meglátogatása). De aztán letettem erről. Tavaly lehűlés volt aznap, szarrá fagytam az Úttörővasúton, aztán egész délután meg az Operaház Fantomja előtt a Fater miatt idegeskedtem, akinek addigra már szerintem tuti hogy érszűkülete volt, csak akkor még tojt rá.
Ezért idén úgy gondoltam, hogy kihagyom a családot; jó színház aznap estére épp nem volt. Így adta magát a lehetőség, hogy elmenjek pl. Sopronba, ahol nem jártam már február óta, és már elvonási tüneteim voltak.
Nem terveztem semmi különöset, csak felmászni a kilátóba, sétálni a városban, ebéd a Gyógygödörben és délután haza.
Azt eldöntöttem, hogy a korai vonattal megyek, mert akkor több időm lesz, és mert jó ott lenni 9.38-kor. Kinéztem a menetrendet is. Aztán, mikor indultam megvenni a vonatjegyet, szembesültem vele, hogy vágányzár van a Keleti és Kelenföld között pontosan abban a pár napban, amibe a szülinap is beleesik!!
Nem ám előbb, vagy később egy héttel, nem, direkt az én szülinapomon. Nagyon gyűlölöm azt a tetves Kelenföldet, ami csak egy szaros aluljáró (WC nélkül, halló, MÁV!!). De még jobban utálom, ha egy 7.29-kor induló vonathoz átszállással kell utaznom, úgy, hogy ott még Fornettit is vegyek és pisiljek a Volánbusznál (mert a „pályaudvaron” nincs WC, kedves MÁV!). A Keletibe egy járművel el tudok közlekedni, vagy vész esetén még akár gyalog is, míg Kelenföld a város túlfelén van, és ha a 4-es metró elé ugrik egy köcsög, akkor lekésem a kétóránként járó soproni IC-met. A szülinapomon!
Jó, hát ezen túltettem, magam, megvettem a vonatjegyet (döbbenet: ennek az ára nem emelkedett február óta).
Maga a szülinap sajna fizikailag fáradtan indult. Előző napon voltam plazmát adni, ami ugyan meg se kottyanna, de későn is feküdtem le, mert még az Éjszakai rohanást elkezdtem nézni (ah, De Niro 1988-ban ;-), de félidőben abbahagytam, de már akkor is 23.00 volt, és ugye 7.00-ra már Kelenföldön kellett lennem, képzelhető, mikor keltem fel.
Szóval álomkóros voltam, de a közlekedés jól alakult és simán elértem a vonatot, Fornettivel, buszpályaudvari vécével (kösz, MÁV!) együtt. A Szingli fejvadász 4. kötetét olvastam. Kicsit bóbiskoltam volna a vonaton, de csak felszínesen tudtam, mert Sopronig kétszer is jön kaller: egyszer Győr előtt, utána Győr után, mikor a GYSEV átveszi, és persze sose tudni előre, hogy mikor fog jönni.
Sopronba pontosan érkeztünk; én mindenkit félrerúgtam és rohantam a pályaudvari kávézóba. Ahol mondjuk várni kellett a kávémra, mert az L alakú pult másik oldalán a fornetti-szerű kis péksüteményeket árulták, és oda jöttek emberek, és az 1 fő személyzet minduntalan azokat szolgálta ki, holott én már 10 perce ácsingóztam a kávé és a pénztárgép felőli oldalon.
Mindezt a szülinapomon! Hát hová fajul ez a világ? :-D
Mindegy, megkaptam a jó erős presszókávémat, vécére mentem (itt van vécé, köszi GYSEV). Aztán fel a hegyre! Ez egy lendülettel nem ment, mert rögtön a vasúti átjáróban piros volt a sorompó. Talán átszaladhattam volna, de jogkövető polgár vagyok, és babonás is, tehát álltunk 10 percig – nem jött semmi –, végül 10 perc után jött egy vonat, de a sorompó maradt, mert 5 percre rá jött még egy mozdony. Képzelem, hogy akinek dolga van, és nem csak szülinapi kirándulásra érkezett, az hogy káromkodik ilyenkor. Mert a pályaudvartól még véletlenül sincs mondjuk egy aluljáró, amin át lehetne közlekedni a Lővérek felé, mint más rendes városban.
Végül csak átjutottam. Mivel a 16.21-es vonattal terveztem hazamenni, direkt figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne a szokásos (= gyors) tempómban gyalogoljak, hanem szép kényelmesen, különben úgy járok, mint Badacsonyban szoktam: felrohanok a hegyre, lerohanok, megebédelek, és még mindig van másfél órám a vonatindulásig.
Ezért szép lassan caplattam. Mikor Sopronban landoltunk, még kimondottan hűvös volt – ugye? a szülinapomon mindig jön egy lehűlés! –, de mire a Lővér krt.-ra értem, már erősen tűzött a nap, úgyhogy a kapucnis felsőt levettem, napszemüveget és baseballsapkát föl. A Lővér krt.-on mentem végig, hiába nagy kerülő. Egy padon leültem és megettem pár fornettit, mert reggeli óta nem ettem még semmit, kivéve a kávét.
Elhaladtam a Szieszta mellett, és furcsa érzés volt, hogy most nincs ott szobám :-D De idén még lesz, az fix! Elértem a Récényi úthoz és szépen bandukoltam felfelé. Kissé megint idegeskedtem az esetleges vaddisznók miatt, de az erdei démonok miatt is, amióta a két szlovák thrillert olvastam – annak ellenére, hogy hétköznap fényes délben voltunk. De nekem, aki a Normafa istentelen tömegéhez hozzászoktam (bár utálom), nagyon fura volt, hogy a Récényin szinte soha nem látok egyetlen gyalogost sem, csak magamat. Néhány autó elmegy, és kész. Mindenki a párhuzamos turistautakon jár? Vagy honnan kerülnek elő? – mert aztán a Károly-kilátónál mindig vannak.
Most is ez volt, a parkolóban volt rendesen autó, és a Károly-kilátó előtti játszótér meg tele volt gyerekekkel, szülőkkel, iskoláscsoporttal és családokkal. Felcaplattam a kilátóba (ennek az árát felemelték). Felértem a tetőre, fotóztam, és akkor vettem észre, hogy Ági hívott. Visszahívtam őket; ő és a gyerekek hívtak meg hétvégére szülinapozni. Közben még tömören megmagyaráztam a kiskorúaknak, hogy Sopronban vagyok a hegytetőn, a telefon a hátizsákban (amúgy rezgőre rakva), és iszonyúan fúj a szél, amitől alig hallok :-) De jó volt hallani a csipogásukat.
Az egyik irányból, nagyon messziről látszott az a nagy osztrák hegy, amiről láttam képeket a télen, hogy tiszta időben odáig el lehet látni, és még hó volt rajta (nem most, hanem télen). Most csak tiszta idő volt, és el lehetett látni. Igazi Alpokra emlékeztető osztrák hegy volt! El kéne menni valami buszos útra az ausztriai oldalra, még sosem jártam Ausztriában, csak Olaszország felé átbuszozva. Egyáltalán, nem sok helyen jártam még külföldön, pedig már 46 vagyok és ez már a B oldal, valahogy bele kéne húzni.
(De ez utóbbit csak most gondolom, akkor csak az osztrák hegyben gyönyörködtem :-)
Még vécére mentem, mert a menzeszem utolsó napja volt, aztán leereszkedtem a hegyről azon a sárga háromszöges túraútvonalon, amit tavaly ősszel vettem észre, amikor követtem egy csoportot. Ez szépen lefelé vezet az erdőn át, a Lővér Szálló mögé. Amúgy jó kis út, csak 1.: megint full egyedül voltam az egész erdőben, 2.: legutóbb februárban jártam itt, és most minden ösvényen dúsabb volt a növényzet, mint akkor. Egy szakaszon alig bírtam átvergődni, mert kétoldalról tök benőtte a bokor, ami februárban egész kopasz volt. De most már jól ismertem az útvonalat és nem hagytam megtéveszteni magam :-D Az lenne persze az igazi, ha ezen az úton jönnék felfelé, és a Récényin lefelé. De ahhoz, azt hiszem, kissé lusta vagyok.
Ekkorra marha meleg volt, pláne a napon, és ittam a vizemből, kicsit fájt a fejem, pisilnem kellett lassan. De már elhatároztam, hogy a Lővér krt. másik oldalán fogok lemenni, bemegyek az Erzsébet-kertbe kicsit üldögélni az árnyékban, majd úgy vissza a vasút másik oldalára, a belvárosba.
Ez nem volt a legokosabb ötlet, mert most, kb. 13.00 órakor, ezerrel tűzött a júniusi nap a Lővér krt. ezen szakaszán, bár szerencsére legalább a hátam mögül, és nem szemből. Majd’ elolvadtam. Alig vártam az Erzsébet-kert árnyékos részét.
Beléptem a parkba, és rögtön az első árnyékos padon ült egy nyanya. Gondoltam, akkor nem ide ülök, és mentem tovább, de ahogy elhaladtam, a nyanya rögtön felállt és jött felém, valami olyan szöveggel, hogy „kérdezhetne-e valamit, mert én is fiatal vagyok”.
Mivel jól öltözött volt, ezért az első tippet (kéregető) elvetettem, és eljutottam a másodikig (szektás).
Kurvamód idegesítenek a szektások, egyébként is, de Sopronban főleg, ahová kikapcsolódni járok, és már a múltkor is megtalált két szektás vén kurva az Ojtózi sétányon. Most meg ez itt! A szülinapomon! Mondtam, hogy nem érdekelnek a szekták és otthagytam.
De ezek után nem tudtam nyugodtan megülni a kettővel odébbi árnyékos padon, egyrészt mert felbasztam az agyamat, másrészt mert féltem, hogy odajön és tovább mondja.
Egyébként is eszméletlenül utálom, ha hozzám szólnak, kivéve ha közvetlen életveszély van, vagy csak a „merre van a buszmegálló?” De mikor szektások basztatnak, vagy más őrültek, főleg ha rajtam kívül még vannak ott, de richtig engem találnak meg; és főleg a szülinapomon, na az iszonyúan dühít.
… Különben ez egy ilyen hét volt, ezt ekkor még nem tudtam, de ezen a héten még kétszer kezdtek velem pofázást vadidegenek, az utcán, minden előzmény nélkül. Az egyik esetben úgy felbasztam magam, hogy még mondtam is, hogy nem igaz, hogy engem talál meg minden idegbajos. (Hangosan mondtam. Aztán bementem a bioboltba, ahová amúgy is tartottam :-D)
Szóval rövid ücsörgés után gyorsan caplattam vissza a vasúti átjáró felé. Meg se lepődtem, hogy megint piros volt a lámpa. Jött is egy Bécsbe tartó vonat. Rögtön gondoltam is, hogy ahh, Bécsbe is el kellene menni! – A hétvégén találkoztunk is Zsuzsival, aki szintén szeretne Bécsbe menni, meg is egyeztünk, hogy elmegyünk majd együtt.
Ekkor már komolyan éhes voltam. A Gyógygödörben korábban cordon bleut ettem, de most, előzetesen lecsekkolva az étlapot, valami más, könnyű dolgot akartam; de azt most már nagyon, mert az éhhalál kerülgetett így hegymászás után, menzesz közben. De azért még beugrottam a DM-be, ami úgyis útba esett, mert kellett egy új fogkefe, és az előzőt még Pécsen vettem tavaly, tehát afféle emléktárgy is volt egyben, de az már majdnem egy éves, szóval épp itt az ideje egy új, soproni fogkefének :-D
Ezután irány az étterem! Csak reménykedtem, hogy talán nincs tömeg a Gyógygödörben. Hétköznap volt ugyan, de már iskolaszünet, és hát Budapest is tele van turistával, biztos Sopronba is jött egy halom osztrák, szóval, izgultam. Már messziről láttam, hogy kint is vannak már asztalok, ahol ülnek. Fú, remélem, azért bent is lesz hely… (határozottan árnyékra és hűvösre vágytam most).
Bent aztán olyannyira volt hely, hogy az éttermi részben csak én magam ültem egyedül :-D Így már jártam korábban is. És nem nagyon szeretem. Nyilvános helyen nem jó teljesen egyedül lenni, legyen azért ott még pár ember. Néha moziban is voltam tök egyedül a nézőtéren, és nem tetszett.
No mindegy. Szülinapom van. Fizető vendég vagyok és kész; rögtön kértem almalevet, aztán azt a jó kis joghurtos, sajtmártásos csirkemellet, amit kinéztem még otthon. Köret nélkül, mert a cordon bleu is alig fért belém, mikor körettel ettem.
Hamar megjött a kaja és beláttam, hogy talán mégis kérhettem volna köretet, mert nem volt annyira nagyon sok a csirke. Mondjuk, isteni finom volt, és 46 évesen már ne egyen sokat az ember. Éhes nem is maradtam utána, mert aztán rendeltem egy áfonyás-gesztenyés palacsintát, ami elképesztő finom volt már a múltkor is. És most is. Bár most is úgy rémlett, hogy mintha legutóbb nagyobb adag lett volna :-D
Ezután távoztam (mármint előtte fizettem). És mert emlékeztem, hogy mikor tavaly Zsuzsival itt bezabáltunk, majdnem elájultunk a túlevéstől, és nem volt annyi eszünk, hogy kávét igyunk, ezért most azonnal átmentem a Freibe és ittam egy cortadót.
Sajnos a Freiben is árat emeltek, de nem számít, mert az ár/érték arány még így is jó. A cortado nagyon jólesett, bár közben eszembe jutott, hogy igazán felesleges, mert hiszen most nem ettem akkora nagy adag ebédet, és nem is vagyok túlzabálva. Mindegy! Nincs az a kávé, ami felesleges lenne :-D
Ezután elmentem a buszpályaudvarra. Ugyanis terveztünk Zsuzsival egy olyan soproni kiruccanást is, hogy kimegyünk Brennbergbányára és átsétálunk a határon, ahogy én tettem tavaly, csak természetesen busszal megyünk ki és nem gyalog, ahogy én. És a 3-as busz a buszpályaudvarra hozott be, de honnan indul oda?? Mert óránként jár, és jó lenne egész biztosan megtalálni a megállót, nem pedig lekésni.
Végigjártam a buszpályaudvar összes állását. Itt a helyi tömegközlekedés és a Volán valahogy egybe van hegesztve, szóval helyi és helyközi minden, tehát okkal néztem meg minden oszlopot. A munkások már hülyének néztek. De a 3-as busz sehol sem volt. Már majdnem megkérdeztem valami személyzettől, csakhogy sehol nem volt semmiféle ember, akárcsak Kecskeméten, mikor Szegedről jöttünk volna hazafelé.
Mígnem bevillant, hogy a 3-s busz menetrendjében nem az áll, hogy „buszpályaudvar”, hanem csak annyi, hogy „Lackner Kristóf út, buszállomás” vagy efféle – és az út túloldalán van is egy sima buszmegálló. Át is mentem oda, és valóban, amerre Brennbergbánya felé kell menni szerintem, ott volt a 3-as busz állomása. Még le is fotóztam magamnak a táblát (nyáron hétvégén kétóránként megy, ez igazán szuper, stresszelhetünk majd, hogy biztosan ne késsük le…)
Megjegyzem, hogy azért a buszpályaudvaron a világ minden kincséért ki nem írták volna, hogy ez az egy busz nem innen indul visszafelé, hanem az út túloldaláról. Bezzeg ha Pesten nem egyértelmű valami buszkiírás, akkor minden vidékről jött turista sír, mint a fürdős alkalmazott.
Ezután már nem is volt olyan sok időm a belvárosban sétálgatni. Még bementem azért egy szuvenírboltba, eredetileg a gyerekeknek venni valamit, de nem találtam megfelelőt. Magamnak viszont találtam egy szép nagy soproni bögrét, ami remek lesz kávésbögrének :-)
A hazaút eseménytelenül telt, kivéve hogy nem a helyemre ültem le, mert ott már ült egy srác, de nem is figyeltem a számozást, hanem leültem vele szemben, mígnem Győrben felszállt sok munkás, és akkor már figyelni kellett az ülésszámokat. Akkor helyet cseréltünk a sráccal, miáltal menetiránynak háttal kerültem, ami ugyan nem érdekel, de így szembe tűzött a nap. Erre feltettem a napszemüveget. De mégis szar helyzet volt, mert a 3-4 munkás sasolgatott engem, az egyedüli csajt a fülkében, ráadásul a meleg miatt a Decathlonos vékony túrapóló volt rajtam. És még csak fel sem vehettem a kapucnis felsőmet, mert az a hátizsákban volt, és bele volt tekerve a bögre, különben is fel kellett volna állnom és a szűk helyen öltözködnöm, hogy ezt megtegyem. Úgyhogy csak faarccal olvastam a Szingli fejvadászt, és úgy tettem, mintha nem lenne ott senki.
A Gyógygödörben egyébként nem is ittam pl. kékfrankost, sem más alkoholt, egyszerűen nem kívántam, és abban a 30+ fokos melegben nem is esett volna jól. Gondoltam, hogy majd este otthon. De valahogy hazaérve sem kívántam az alkoholt… Viszont nem voltam éppen vidám, és jólesett valami lazító dolog, így aztán bevettem egy Seduxent, de az úgyis csak 5 milligrammos, és úgyis szülinapom volt ;-)
Megnéztem az Éjszakai rohanás második felét, aztán egy epizód Modern családot, és lefeküdtem. Örültem, hogy ilyen kellemes napom volt, de kicsit bánatos is voltam, hogy lám, máris véget ért a szülinapom, és egyébként is, egy soproni nap ilyen rohadtul gyorsan el tud szaladni, nemrég még ott voltam, aztán most meg már megint itt vagyok …
… Ja, azt nem is mondtam – az elején kellett volna – hogy eleve kissé nyomott voltam (tessék! indokolt volt a Seduxen! :-D) Mivel nyaralás utáni első munkanapon már át is költöztettek minket Rudival a másik szobába, holott reméltem, hogy majd csak pár nap múlva történik ez meg. Nem szeretem nyaralás utáni napon azonnal a nagy változásokat.
Aztán volt értekezlet, ahol bejelentették, hogy még több darabszámot kell teljesíteni ahhoz, hogy plusz jutalompénzt kapjunk – mondjuk ez nem érdekelt, mert fejben már régesrég elengedtem én ezt a jutalompénzt, ami engem illet. SOHA nem számítok munkahelyen olyan pluszpénzre, ami nem kötelezően jár, hanem „adható”.
De még ennél is rosszabb, hogy Rudi félrevont engem és azt mondta, hogy felajánlottak neki másik melót, ami neki jobban tetszik, ezért lehet, hogy majd el is fog menni.
Hát ettől nagyon lekonyultam, hogy Gizi után most még a megmaradt normális kolléga is lelép. Arról nem is beszélve, hogy Rudi mint pasi látványnak sem rossz ;-) Ez volt a szülinap előtti napon, és ebben a hangulatban kellett szabira mennem és elutazni Sopronba, hogy még ez is nyomasztott; új iroda, Rudi esetleges lelépése, növekvő darabszám stb. … Hát tegye fel a kezét, aki ezek után, a szülinapján, nem szedett volna be egy 5 mg-os Sedut, ha már egyszer ott van a fiókban….
