A két ünnep közötti szünet is egész kellemesen telt. Nem indult jól, naná, de az ezen való mérgelődés kb. 23-án délutánra elmúlt, utána már leszartam, és a pihenésre koncentráltam.
A karácsonyról már írtam, most a szünet többi részét. 26-án, hosszú idő óta először, futottam. Remek volt!
Másnap Öcsémékhez mentünk ünnepelni, névnapokat és karácsonyt is. Nem volt egyszerű ajándékokat venni, mert Öcsém és Fater névnapja is volt, Áginak születésnapja, és még a karácsonyi ajándékok is. Asszem, kicsit talán túl is kompenzáltam és csomó dolgot vettem, amiket nehéz volt elvinni, pláne, hogy még a Hömpölygő egy példányát is vittük, elvaterázás végett.
Öcsémnek névnapra egy piros szemes Lavazza Suerte kávét adtam, ő pedig ugyanezt karácsonyra nekem; én kaptam meg először, és csak azért nem tűnt úgy, hogy ugyanazt adom neki vissza, mert az enyém be volt csomagolva :-D De ebből legalább láttam, hogy jól választottam.
Sétáltunk a környéken egyet, ebédeltünk, aztán Fater Öcsémékkel beszélgetett, én addig a gyerekekkel játszottam, főleg legóztunk. Egy kőből faragott tatut is vittem, amit még Szentendrén láttam meg egy standon. Legózás közben jól elbeszélgettünk; egyébként meg mindkét gyerek borzasztó aranyos volt, főleg Zsófi a kis karácsonyi ruhácskában.
A nap fénypontja az volt, amikor valami klasszikus zene ment aláfestésül a rádióban, erről Zéténynek eszébe jutott, hogy valami zeneszerző (asszem) álmában halt meg, és megkérdezte tőlem: - Macska, te szeretnél álmodban meghalni?
Gondoltam, elterelem a szót a halálról, még mielőtt logikusan továbbgondolná, hogy egyszer mindenki meghal, még ő is; ezért könnyedén így feleltem: - Hát, tulajdonképpen igen, de szerintem én azért még fiatal vagyok hozzá.
- Nem, már épp elég öreg vagy hozzá! – vágta rá megnyugtatóan. – Nagyon öreg vagy!
Annyira elkezdtem röhögni, hogy Zsófi, aki addig elmélyülten legózott, felnézett és megkérdezte, min kacagok?
Iszonyú viccesnek éreztem valamiért, hogy az ötéves unokaöcsém szerint már pont elég idős vagyok a meghaláshoz. Nem éreztem sértőnek, meg semmi, hisz végül is igaza volt. Csak épp azelőtt nem sokkal olvastam a Felvágós könyvet, tele halottakkal meg boncolással, így elég aktuális volt a halál-téma, csak nem gondoltam volna, hogy pont Zéténnyel fogunk erről csevegni.
Zétény aztán alkonyatkor még ki akart menni horgászni az új csalihallal, de végül nem fogtak semmit, de a felkelő szép nagy teliholdat látták azért. Fater pedig indulni akart, de én olyan jól éreztem magam, hogy mondtam, még maradok egy kicsit. Végül még egy órácskát maradtam és HÉV-vel mentem el – szerencsére már nem ünnepnap volt, és gyakrabban jártak.
Úgyis át kellett vennem egy Bookline-os rendelést, és hazafelé gyalog mentem egy darabon, így a napi lépésszám is megvolt.
28-án az ősöknél ünnepeltük Fater névnapját, de csak kora délután, délelőtt pedig még elmentem plazmaadásra. Egész simán ment a dolog, ez volt a kilencedik. A névnapi ebéd is jó volt, csak mint mindig, iszonyúan elhúzódott, mert anyám persze rengeteget beszélt, és marha lassan hozta csak elő a kaját, szóval valamikor kora este indultam csak haza.
Egyébként ebben a téli szünetben, életemben először, megnéztem a Diótörőt! Még soha nem láttam, pedig Ági minden évben elmondja, hogy ő minden karácsonykor megnézi és mennyire szereti. Én mindig úgy voltam vele, hogy jó-jó, majd egyszer… De most már a gyerekekkel együtt látták, és Zétény emlegette az egereket, Zsófinak pedig a táncosnők szoknyája tetszett nagyon. Ez volt a végső lökés, hogy most már én is megnézzem.
Szerencsére ez egy balett, nincs benne pofázás, szóval akármilyen előadást megnézhettem. Ezért kiválasztottam a Youtube-on egy orosz előadást, amit már 18 millióan megnéztek, tehát nyilván nem túl rossz. De még előtte azért elolvastam, hogy pontosan hogy is van a cselekmény, mert azt sem nagyon tudtam.
Hát, valami elképesztő gyönyörű volt az előadás. Igaz, hogy két részletben néztem végig, de simán megnézném egyben is. A díszletek és jelmezek csodálatosak voltak, és minden tánc rendkívül tetszett. Különben is mindig tetszett a balett. Nem(csak) nézni, vagy táncolni – haha, én, táncolni – hanem az az életforma, ami a Fekete hattyúban volt, hogy valakinek az a munkája, hogy egész nap táncol tornadresszben meg harisnyában… milyen csodás lehet. (Persze, ha nem pszichopata az illető.) Egyébként a Fekete hattyú miatt volt ’ismerős’ a Diótörő hangzása is, mert a Hattyúk tava is Csajkovszkij, és a Fekete hattyúban ugye az „szerepelt”.
Majd a Hattyúk tavát is feltétlenül megnézem ezek után.
Pénteken leruccantam Szegedre. Már ősszel akartam, de rossz idő volt, vagy épp náthás voltam, aztán bejött a tél, így kimaradt, de most! Szép, napos idő volt amúgy. A vonaton a legújabb Rita Falk-könyvet olvastam, tehát a kellemes hangulat megvolt.
Sajna, megint szembesültem a téli vonatozás hátrányával: fűtenek a vonaton ezerrel, de azt nem lehet szabályozni, csak kikapcsolni. A mi fülkénkben pont ült egy kövér csaj, aki bocsánatkérően lekapcsolta, merthogy meleg van. Tényleg nagyon meleg volt. Lekapcsolást követően kb. a harmadik megállóra kihűlt a fülke, onnantól a hideg időben fűtetlen fülkében ültünk. Szerencsére a kövér csaj bealudt, így én akkor suttyomban visszakapcsoltam a fűtést, noha ő megint lekapcsolta, amikor felébredt, de akkor már nemsokára megérkeztünk Szegedre.
Ott már nem fáztam, mert sütött a nap, és mozogtam is.
Ekkorra majd’ éhen döglöttem – kivételesen nem vettem Fornettit –, elmentem a „szokásos” pizzáshoz, de ott már nem adnak szelet pizzát, csak egy egészet, azt pedig nem akartam, mert a múltkor is egy órát kellett rá várni. Ezért csak a Lipótiban ettem egy szendvicset.
Végigsétáltam a főbb nevezetességeken, sütkéreztem a napon, aztán vettem egy ugyanolyan poénos bögrét Faternak, mint amilyen nekem is van.
Utólag már bánom, hogy nem vettem ugyanott egy másik bögrét, amin egy galamb volt és az volt aláírva, hogy „Szarok mindenre”. Mert azt nagyon szívesen bevinném a munkahelyre :-D
Szombaton úgy volt, hogy Zsuzsival reggelizünk, de ő lemondta, mert beteg lett. Én reggel futottam egy kört – egész jól ment –, aztán már nem is tudom, mit csináltam, azt hiszem, a városban kóboroltam.
Ezekben a napokban amúgy a Cormoran Strike-regényekből készült sorozatot néztem, mert azokat – hála az égnek – végre magyar szinkronnal feltették a netre. Most már csak a Halálos fehértől néztem tovább, mert az első hármat már láttam.
Nagyon pozitív csalódás volt, mert roppant jó lett, nemcsak a Halálos fehér, hanem a Zavaros vér is. Ezt néztem 30-án és 31-én. Sajnos, a többiből még nincs film :-(, de már rettentően várom!
Szilveszter napján csak azért keltem fel viszonylag korán, hogy elmenjek vásárolni (január 2-án munkanap), utána pedig a Margitszigeten sétáltam, már csak a lépésszám miatt is. Aztán viszonylag korán hazamentem, mert délutántól már kezdődik a durrogtatás.
Ebéd után asszem, kicsit ledőltem, de biztos nem aludtam sokat. Utána, legálisan, ittam egy jó kávét, aztán nekifogtam megcsinálni a szokásos salátámat. Egy jó nagy tállal lett. Jövőre kevesebbet kell csinálnom.
Elterveztem, hogy milyen filmeket fogok megnézni. Semmi dráma, mint tavaly a Transamerica, hanem csakis vígjáték vagy akciófilm! De felesleges volt a tervezgetés, mert ekkor még több rész volt hátra a Zavaros vérből, úgyhogy egész este azt néztem, közben ettem a salátát, meg szaloncukrot, és ittam összesen két doboz sört :-D Egyszerűen nem kívántam többet. És kb. éjjel fél kettőkor lefeküdtem.
Január 1-jén az ősökhöz mentem ebédre, de Faterral megbeszéltem, hogy előtte sétáljunk egyet. Menjünk fel a busszal valameddig, aztán gyalog ereszkedjünk le. Már ültünk a 21-esen, amikor megkérdeztem Fatert, na, hol szálljunk le? – mire azt mondta, hogy menjünk végig, és majd az erdőn át, az Irhás-ároknál jövünk le.
A busz a KFKI-ig ment, onnan az erdőn keresztül volt turistaösvény lefelé. Rajtam ugyan az új túracipőm volt, ami elvileg vízálló és viszonylag meleg, de ha tudom előre, hogy erdei túra lesz – délelőtt még esett az eső – akkor a hótaposót hozom, ami melegebb, és nemcsak bokacsontig ér. Mondtam is Faternak, hogy figyi, jó ötlet lesz ez? Á, persze!
Hát, az erdőben tiszta sár volt a talaj, mikor pedig végigértünk az erdőn, még marha hosszú út volt az első buszmegállóig. Fater mondta is, hogy hát ő nem így gondolta. Mire én, hogy legközelebb gondolkozzon előre, vagy szóljon nekem időben, mert akkor elhozom a túratérképemet, és persze a hótaposót.
Mindegy, azért jó volt, megvolt a tízezer lépés, és utána jó kis újévi ebéd. A szilveszteri salátámból még volt annyi, hogy másnapra is maradt, és roppant finom lett.
Így a szünet igazán kellemesen telt el, csak marha rövid volt, és mindig eszembe jutott sötétedéskor, hogy „basszus, ez a nap is eltelt!” – pedig akkor még csak 16.15 volt, és hátra volt egy csomó óra a napból, csak nagyon korán sötétedett, és olyan érzésem volt, mintha túl hamar szállna le az este.
A Rita Falk-könyv után egy másik halottas könyvet kezdtem olvasni, amit egy brit igazságügyi patológus írt, vagyis ezzel a könyvvel kezdtem meg az új évet :-D Nagyon tanulságos és érdekes volt, de most egy ideig elegem van a halottakból, szóval amikor azzal végeztem, ismét egy kis könnyű regényt vettem elő.
Ennyit a téli szünetről :-)
