Az állásinterjút követően úgy éreztem, megérdemlek egy kis kiruccanást, és szombaton elmentem Egerbe, egynaposra. Nagyon jól sikerült nap lett, sőt összesen kb. 31.000 lépést tettem meg a lépésszámláló szerint. Ebben az is közrejátszott, hogy az egyszerűség kedvéért a Keletiig gyalog mentem, majd hazafelé is.
Most nem voltam hajlandó korán indulni, és Egerbe úgyis gyakran megy vonat, így valamikor egy nem-korai vonattal indultam. A vonaton eleinte kevesen voltak, én pedig a Szingli fejvadász egyik kötetét olvastam és jól elvoltam, de aztán az utolsó állomások egyikén felszállt 3-4 zenész cigányember hegedűtokkal és persze hogy pont az én bokszomba ültek; de nem volt baj, mert a beszélgetésükből kiszűrtem, hogy igazából normális munkások (vasutasok); melóról beszélgettek egymás közt, és hamar le is szálltak.
Sajnos ekkor viszont a korábban felszállt, kissé odébb letelepedett nagy cigány nagycsalád ült a helyükre, naná hogy az én bokszomba plusz a folyosó másik oldalára, ami eddigre üres lett. Nem voltak képesek nyugton megülni, le-föl mászkáltak, átbeszélgettek egymáson, aki WC-re jött volna – mert én lehetőleg a retyóhoz közel szeretek ülni – annak mindig szólnia kellett, hogy engedjék át, mert olykor meg a folyosón álldigált a fele. Én kicsit feszülten meredtem a könyvemre, pedig amúgy nem volt velük semmi baj, de sajnos kelet-magyarországi netes beszámolókból és rendőrségi hírekből jól tudom, hogy a „nincs velük semmi baj” mily könnyen fordul át „elnízíst, nincs egy kis apród?/mennyi az idő, de a telefonodon mutasd/mit bámulsz geci, megszurkállak”-ba.
Hálistennek most nem történt efféle, csak Egerbe érve villámgyorsan el kellett terveznem, hogy fogok az állomáson pisilni és kávézni, mindezt úgy, hogy elkerüljem ezt a nagycsaládot. Berohantam az ingyenes vécébe, és mire kijöttem, hálistennek nem voltak már sehol. Ekkor aggódtam kicsit, hátha nekivágtak a belvárosba vezető útnak és ott hömpölyögnek majd előttem, de totál felszívódtak. A húsz perc gyaloglás nyilvánvalóan túl sok lenne.
Viszont az állomáson nem volt olyan isteni kávézó, mint Sopronban, ezért kávé nélkül indultam a belváros felé. Eleinte még haboztam is, hogy nem bírom-e ki esetleg kávé nélkül (otthon természetesen már ittam másfelet), de mire a Bazilikához értem, már úgy éreztem, muszáj a kávé. Bementem egy pizzáshoz, de azok még nem voltak nyitva; aztán a strand mellett találtam egy kocsmát, ami egyértelműen nyitva volt, bár még nem volt ott senki vendég. Ide bementem és könyörögtem egy presszókávéért. Kaptam is egy isteni erős kávét, amit állva megittam, és életet lehelt belém.
Később, séta közben észrevettem, hogy tavaly óta már a belvárosban is nyílt egy Café Frei, ami legutóbb még nem volt ott. Ha ezt tudom, természetesen oda mentem volna elsőnek.
Olyan kellemesen éreztem magam és olyan szép idő volt, hogy nem is terveztem semmi mást, csak kényelmes, jóleső kis sétálós lötyögést. Nagyon elégedett voltam, hogy túl vagyok az állásinterjún, akár sikerült, akár nem, de már legalább léptem valamit!! Ezért most úgy éreztem, hogy joggal kiérdemlem ezt a szép egri napot.
Az Eger-patak partján sétálgattam a Dobó térig. A patakban meglepő módon békák kuruttyolását hallottam, de magukat a békákat sajnos nem láttam. Furcsa dolog ez, mert míg gyerekkoromban a Balatonban is simán láttunk ezer békát, vízisiklót, sőt piócát is, addig újabban csak vadkacsa meg hattyú van. Érdekes, hogy pont Egerben legalább a hangjukat meglátom a békáknak.
Tettem egy kört a Dobó téren, ettem egy Fornettit, aztán felsétáltam a várba. Itt is kényelmesen, ráérősen sétálgattam, elmentem mosdóba, néztem a kilátást minden oldalról. Aztán, mikor már egy jó órát töltöttem a várban, végül a másik kapun elhagytam a területet, és lementem a városba.
Fagyit akartam enni, és idefelé jövet vagy ötezer fagyizót láttam, de bezzeg most, mikor elhatároztam, hogy eszem, hirtelen egy sem volt előttem :-D Végül visszatértem a vár főbejáratához, és ott vettem egy kétgombócost.
Ezután további sétálgatás következett a Dobó téren és a belvárosi sétálóutcákban. Volt a közelben egy nagy óriáskerék is, ezért mailt írtam Barbinak, aki fél a békáktól és tériszonyos, hogy mennyire élvezné a békakuruttyolásos, óriáskerekes Egert, ha most itt lenne :-D
Elsétáltam a kolesz épületéhez is, ahol annak idején laktunk, és ami most szálloda. Tettem ott egy kanyart, aztán mikor már jó pár órája csavarogtam ráérősen, úgy döntöttem, ideje ebédelni.
Az ebédet a plázában terveztem, mert az ilyen helyeken általában nagy közös kajás rész van, ahol olcsón lehet enni és remélhetőleg van ülőhely is, valamint ingyen WC és van ott Frei is!
A tervnek ez a része is sikerült. A pláza kajás része ugyan tömve volt – ja, szombat délben –, de azért egy-két szabad helyet láttam, ami azt jelenti, hogy valahová majd csak le tudok ülni.
Rántott sajtot kértem, mert azt nemigen lehet elcseszni. És mellé krumplipürét, amit először nem is akartam, de nagyon jól nézett ki. De rögtön megbántam, mert minek, és mert biztos úgyis pehelyből csinálják. Ahogy azonban megkóstoltam, kiderült, hogy annyira igazi krumpliból van, hogy még a krumplidarabkák némelyikét is ki lehetett érezni. Egyébként a sajt is nagyon finom volt, és remek ülőhelyet is sikerült vadásznom.
Ebéd után először benéztem a helyi Libribe, mert az rögtön ott volt. Döbbenten láttam, hogy a Paddingtont könyv alakjában is lehet kapni!! Nekem fogalmam sem volt, hogy azt kiadták már magyarul… Azt hittem, csak a két film van itt, a többi csak angol mese. Rögtön elhatároztam, hogy majd megveszem, mert dicsérték, és mert a két film nagyon édes volt.
És megláttam, hogy a Lány hét névvel-t most kiadták puhafedelesen! Nagyon jó…. Pont azért olvasom olyan ritkán azt a könyvet, mert nagy alakú és a kemény fedele miatt még fél kilóval nehezebb. Most elpasszoljam a Vaterán, és vegyem meg helyette a puhát?
Tessék, ezért nem kéne könyvesboltokba járnom, most a fél fizetésemet már itt is hagytam fejben.
Ezek után lementem a földszintre és isteni forró csokit meg citromos sütit ettem a Freiben, majd vissza a belvárosba! Most a nagy parkban tettem egy jó nagy kört, és mint múltkor Badacsonyban, itt is futóverseny volt éppen, de itt csak kevés induló volt, és a parkban jól el lehetett kerülni őket.
Visszatértem az Eger-patak melletti sétaútra, és a Dobó térre is bekukkantottam megint, mert ott bódék voltak felállítva már reggeltől, és reméltem, hogy hátha mostanra kinyitottak és mondjuk bort lehet ott venni. De sajnos, nem nyitottak ki. Ezért aztán, miután minden fontosat megnéztem és már délután volt, úgy döntöttem, hogy lassan elsompolygok a vasútállomás irányába.
Útközben még benéztem a Bazilikába is azért, amit már évek óta felújítanak és a főbejáraton sehogy sem lehet bemenni. Én nem értem, ezt az egri bazilika az M3-as metró testvére, vagy mi… Mert azt sem sikerül befejezni az istennek sem. Itt legalább oldalt be lehetett menni, be is mentem, és nagyon szép volt.
Egyébként az időjárás érdekes volt ezen a napon, elég meleg, és erős napsütés, ugyanakkor igencsak fújt a szél is. A napsütés miatt muszáj volt a baseballsapkát a fejemen tartani, de paráztam, nehogy lefújja a szél, noha eddig efféle nem történt. Hát most igen! :-D Az utcán hirtelen igenis lefújta a szél a sapkát, úgy kellett utánarohannom, még mielőtt kiszaladt volna az útra, mint egy rakoncátlan kiskutya.
Kellemes fáradtsággal, de igen jó hangulatban hagytam el Egert. A vonatút simán zajlott hazafelé – kivéve, hogy az egyik állomáson megint felszállt egy társaság; bár ezek inkább valami kollégisták vagy iskolások voltak, és volt velük két tanár is, és csak a következő állomásig mentek fagyizni, amint azt többször is elmondták. Viszont ez az egy megálló olyan marha hosszú volt, hogy azalatt simán lemenne a Vámpírok Bálja teljes 2. felvonása is. Na de végre ők is leszálltak, és onnantól Pestig már nyugi volt.
A Keletiben haboztam, hogy járművel menjek-e vagy gyalog, végül is gyalog mentem, mert már úgy benne volt a menés a lábamban, és mert még plusz félóra már igazán nem árt meg.
A bort, ami Egerben megvehetetlen volt, végül itthon pótoltam, és kellemes hangulatban mentem szunyálni, azzal a tudattal, hogy ez a két napom szokatlanul eredményes volt.
