A második oltás talán még az elsőnél is gördülékenyebben ment. Most annyi változás volt, hogy nem a szabadidőmben mentem el rá, hanem a melóból pattantam meg, mivel már a ’rendes’ munkarendben dolgozunk. Előző héten is, előző nap is meg aznap reggel is szóltam az új főnöknek, hogy még véletlenül se legyen az, hogy fogalma sincs, hol vagyok másfél óráig.
10.40-re volt időpontom, de már 9.30-kor elindultam, hátha most is hamarabb sorra kerülök, és így hamarabb végzek is. Most is szép idő volt – habár most már nem befolyásolt annyira, mert azok az izgalmak, amik az első oltásnál befolyásoltak (Zsófi születése, új melóhely stb.) már mögöttem voltak :-)
A SOTE épületéhez érve vágtattam a múltkor oltópont felé, a X. kapuhoz, most is nyilak mutatták, hogy „COVID oltás erre”. Az igaz, hogy a modernebb épület kapuja előtt volt egy kiírás, hogy „Sputnik II.” Gondoltam is, hogy mi talán most itt kapjuk? De nem találtam eléggé meggyőzőnek a feliratot, különben is, mindig a megszokott utat választom inkább. Így tovább dzsaltam a Korányi Sanyi utca irányába, a X. kapuhoz, az előző oltópontomra.
Már távolabbról láttam, hogy az utcán áll a sor. Rendes körülmények közt a guta ütött volna meg, de most tudtam, hogy szabadon lehet időpontot foglalni, így most a hozzám hasonló, második oltásos embereken kívül még mindenféle népek jöttek mostanra. Tudtam, hogy ilyenkor torkon kell ragadni az ott álló katonát, hogy én a második oltásra jöttem, és akkor kiemelnek a sorból és előre visznek.
Volt is ott egy szegény katona a sarkon, aki irányította az embereket (a legtöbben valóban ilyen neten időpontot foglalt emberek, akik magyarázták, hogy de hát nekik most kell idejönni, mire a katona vagy elküldte őket más oltópontra – nagy ez a SOTE – vagy a sorba állította őket). Én is lecsaptam rá és azonnal mondtam, hogy második Szputnyik oltásra jöttem. Mire visszaküldött a modern épület előző, üveges kapujához. Ezek szerint jól saccoltam, és csakugyan oda került át a második oltásom oltópontja. Remek, mert a Korányis kapu előtt álló sor undorítóan hosszú volt.
Visszamentem az üvegajtóhoz, ott állt három aranyos, fiatal katona. Mondtam, hogy mi kell; kérdezték, van-e kitöltött nyilatkozat nálam – hát persze hogy van, tudtam, hogy kell, és hoztam is rögtön két példányban. Rá kellett írni, hogy Szputnyik 2. Az épület előtt kis kordonnal elkülönített „sor” volt, de nem volt az sornak nevezhető: kb. négy-öt ember állt előttem, mindegyik a nyilatkozatot töltötte/javította éppen. Mire én is ráírtam az oltás nevét a papírra, a katona már össze is gyűjtött minket és mentünk be az épületbe.
Felmentünk egy mozgólépcsőn, először be kellett csekkolni egy mozipénztár-szerű pultnál, ahol megnézték az iratainkat meg a korábbi oltás igazolását. Utána át egy másik ablakhoz, ahol egy doki kérdezgetett az esetleges betegségekről, és az előző oltás utáni reakciókról. Ezután máris összeszedett minket a katona srác, és vitt az oltóponthoz.
A mostani oltópont – azt hiszem – talán a labor lehetett, tök modern, kellemes kis hely. Alig öt percet kellett várnunk, a mi katonánk addig poénkodott velünk; egyáltalán, egészen jó volt a hangulat. Aztán név szerint máris szólítottak minket. X jobbra, Y balra, kb. így zajlott :-) Én balra mentem. Le kellett tenni a cuccot kisszékre, leülni, és már kaptam is a szurit.
A doki előtte mondta, hogy gondoljak valami szépre; és úgy szúrt. Aranyos volt tőle, de én nem félek a tűtől (kivéve gerincinjekció) – gondoltam, hogy elhencegek neki, mennyi vér- és plazmaadáson vagyok már túl. De erről végül letettem, minek fárasszam szegényt, amikor egész nap csak szúr, mint egy megszállott sündisznó…
Az egész második oltás fél perc alatt lezajlott, várakozással együtt pedig volt vagy öt perc. Most nem tartották meg előtte a kis eligazítást, amit az első alkalommal, mert már mindenki tudta, miről van szó.
Oltás után kiültem a folyosóra, olvastam az Édes a bosszút, és vártam a negyedórát; mivel most azt mondták, csak ennyit kell várakozni. Olvasás közben tűnt fel, hogy pár vércsepp átütött a blúzomon, kicsit vehemensen szúrtak meg, és nem kaptam ragtapaszt. A francba. Még jó, hogy létezik folttisztító szappan (ki is jött otthon maradéktalanul).
Figyeltem magamon az esetleges mellékhatásokat, főleg az anafilaxiás sokkot, de nem volt semmi. Lélegezni tudtam, nem duzzadt meg a torkom, tudtam mozgatni a végtagjaimat. Ettől máris nyugodtabb lettem. Az oltás helye eléggé fájt, mintha belebokszoltak volna a vállamba, de egyáltalán nem elviselhetetlenül. 20 perc után aztán, amikor már igazán nem volt ürügyem a további ott üldögélésre, felkeltem és indultam vissza a melóhelyre.
A katonák közben folyamatosan hozták az újabb öt-hat fős csoportokat, nagyon flottul, „katonásan”, de olyan pozitív katonásan, kimondottan szimpatikus és rokonszenves volt az összes. Nekünk, oltás után ott száradóknak többször oda is szóltak, hogy rendben van-e minden. Sosem hittem volna, hogy ilyet mondok, de ezek az oltást segítő katonák, legalábbis azok, akikkel én itt a SOTÉ-n összefutottam, mind végtelenül szimpatikusak voltak, és szinte sajnáltam, hogy egy ideig nem fogok katonakísérettel szakrendelésekre járni :-D Persze az oltást végző orvosok/nővérek (?) is kedvesek, gyorsak, szimpik voltak. Vagy nekem van mázlim, és jó helyre jöttem, vagy nem tudom :-)
A metrópótlón kicsit zsibbadt a jobb karom, de nem volt vészes. Aznap este volt egy kis hőemelkedésem, de csak 37,1, és nem tudtam, ez most az oltási reakció-e, vagy a menstruáció, mert az szintén küszöbön állt.
Aggódtam kicsit, mert mindenhol azt olvastam, hogy a második oltás után erőteljesebbek az oltási reakciók. Dóri például lázas volt, meg minden baja volt a második Szputnyik után, a BM-ben dolgozó Pfizert kapó haver is rosszabbul volt a második után. Ezért én is fostam kicsit.
De nálam az a fura helyzet alakult ki, hogy nem voltam rosszabbul a második Szputnyikom után, sőt, talán még az elsőnél is kevésbé viselt meg. Enyhe karfájás volt, meg a bal lábam – amiben a visszér van – fájdogált egy egészen kicsit. Illetve, ami tünetem még volt, azt egyszerűen nem tudtam, hogy az oltás, a menstruáció vagy a Zsófi születése óta magam előtt görgetett alváshiány miatt van-e… Mert volt még enyhe derék- és hátfájásom, és fáradtság, gyengeség, de ezek három okból is lehettek, ezért fogalmam sem volt, hogy az oltás okozza-e avagy a másik kettő…
A védettségi igazolványom megérkezett már az első oltás után két héten belül. Ami egyfelől jó – mehetek kocsmába! –, másfelől marhaság, hiszen még nem alakult ki a védettség (ami a második oltás után két héttel várható). Biztos van egy csomó ember, aki ezek után már el sem megy a második oltásra. Én is simán megtehettem volna.
Miután ezt a lehetőséget megmondták a kormánynak, már olvastam is a híreket, hogy nem úgy van az!, mert aki nem megy el a második oltásra, annak a védettségi igazolványán lévő QR-kódot be lehet olvasni, és ha aztán belépünk az EESZT-be, ott látszik, hogy az illető csak egy oltást vett fel! – Mire az egész internet egy emberként harsányan röhögött, hogy majd biztos a csapos Juliska a törzsvendégek QR-kódjait fogja csipogtatni, mielőtt csapolja nekik a korsó Arany Ászokat… Szóval maradjunk abban, hogy ezt nyilván senki nem fogja megtenni, és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők között valszeg egy csomó olyan ember van/lesz, aki csak az első oltást kapta meg, a másodikra már el sem ment. Érdekelnének a statisztikák ezzel kapcsolatban.
Mindegy, ami engem illet, megvan mindkét oltásom, most várok két hetet, hogy biztosan kialakuljon a védettség. Egyszer már voltunk Café Freiben Zsuzsival, beltéri fogyasztással, olyan helyen, ahol nagy az alapterület és távol voltunk mindenki mástól – úgysem volt valami nagy tömeg –, itt a pultos srác igenis elkérte és leellenőrizte a védettségi igazolványainkat is meg a személyit is. De az nincs ránk tetoválva, hogy megvan-e mind a két oltásunk. De hát mindegy, ez már nem az én problémám. …
