Egy új kisbaba születésénél kb. az utolsó szempont az, hogy „hogyan élte meg mindezt a nagynéni?” – de mivel én vagyok a szóban forgó nagynéni, ezért most én írom meg és így :-D Ami a legfőbb, hogy a pici unokahúg megszületett, mindenki egészséges, én pedig a legboldogabb nagynéni vagyok a Földön :-)
Zsófi születését kb. május közepére vártuk, Ági pár nappal korábbra saccolta. Én szabit írtam ki arra a hétre (azzal, hogy majd le kell zsíroznom az aktuális főnökkel, hogy nem tudni, melyik napon megyek el, és egyáltalán hány napra). Terveztem összepakolni egy sporttáskát váltás ruhával, rengeteg kápéval, telefontöltővel és minden szükséges egyébbel, ami pár napi Tesóméknál tartózkodás és Zétényre vigyázás alatt kellhet. A fő gyerekpásztor ez idő alatt Ági mamája lett volna, aki nálam sokkal kompetensebb, én inkább csak a B terv, illetve a pótlás lettem volna.
A mobilt lenémítom éjszakára, mivel anyám előszeretettel ír ilyenkor sms-t, és én még a rezgésre is felriadok. De tervben volt az is, hogy a várható szülés előtt már napokkal nem némítok telefont, hogy halljam, ha csörögnek!
Ezek voltak a tervek. Egyéb előzmény pedig, hogy a közvetlen szomszédom, az általam „afgán csávónak” nevezett fickó, már jó ideje nem adott életjelet, gondoltam, hogy hazautazott Indiába vagy Pakisztánba, majd visszajön. Bírtam, mert egyedül lakik, így nem beszél, mert nincs kivel, illetve néha telefonál, de mivel afgánul, azt meg nem értem.
Na, pénteken megint életjeleket hallottam a szomszédból. Szombat délután pedig arra lettem figyelmes, hogy két ember beszél a szomszéd lakásból. Basszus, ez nem az afgán csávó. Egymással beszélnek. Ráadásul a beszéd ritmusából úgy vettem ki, hogy magyarul beszélnek. Bakker! az afgán csávó elköltözött, és új lakók vannak itt? Ráadásul kettő, akik folyton beszélni fognak?
Elég rosszul érintett az eset. Akinek már voltak cigány (viselkedésű) szomszédjai, annak egyik fő kívánsága, hogy ez többé ne forduljon elő. Én rögtön azon paráztam, hogy a múlt megismétlődik! Ráadásul szombat este még zenét is hallgattak – jó, nem cigány tuctucot, meg nem is nagyon hangosan, sőt 22.00 után lejjebb vették a hangot, de azért morcosan feküdtem le és zaklatottan aludtam, hogy zajos(abb) szomszédaim lettek, bakker…
Keveset és rosszul aludtam, amikor egyszer csak csöngetnek a bejárati ajtómon!! Végigfutott rajtam a hideg. Aki az ajtómon csenget, az a házban van, bent! Az új szomszédok! Mit akarnak ezek éjjel tőlem?? A drogos bulijukba hívnak át? Vagy rájöttek, hogy egyedülálló nő vagyok és ki akarnak rabolni? Természetesen nem nyitottam ajtót, de másodszor, sőt harmadszor is csengettek, hosszan. Ekkor már tudtam, hogy nem fogják abbahagyni. Mi van, ha valaki rosszul van és segítség kell neki… Ezért feltápászkodtam az ágyból, kivánszorogtam és a lehető legmogorvább hangomon (Clint Eastwood a Gran Torinóból) kiszóltam: - Igen? Miről van szó?!
- Én vagyok, az apád! – felelte kintről a Fater hangja.
Azonnal megváltozott a hozzáállásom. Fater, az más, de mit keres itt?! Anyámat elvitték a mentők talán? Persze azonnal ajtót nyitottam és beengedtem.
Fater közölte, hogy Öcsém hívta, mert engem nem értek el, mert megindult a szülés, Ági szülei még vidéken vannak – persze, ők is egy héttel később számítottak rá –, és nekem azonnal oda kell mennem, Zétire vigyázni, míg ők a kórházba mennek.
Úristen!! Máris??!
Valami iszonyatos sebességű robotpilóta-üzemmódba kapcsoltam ekkor. Az első az volt, hogy bekapcsoltam a kávéfőzőt :-D mert tudtam, hogy az agyamnak kell a koffein. Fater közölte, hogy tilosban parkol, áthozza a kocsit ide; én pedig rohanjak le, amint felöltöztem.
Azonnal utcai ruhába öltöztem, felragadtam a nagy Aldis szatyrot (mert persze hogy a sporttáskát még elő sem vettem), beledobtam a telefontöltőt, bugyit, zoknit, házi ruhát, polárfelsőt, fogkefét; a könyveimben rejtegetett összes készpénzt (még jó, hogy ott is tartok, mert a páncélkazettát az idegtől nem bírtam volna kinyitni). Kapkodás közben megnéztem a telefont, Öcsémtől volt két nem fogadott hívás és egy sms, hogy legyek készenlétben.
Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Így lehet rám számítani! :-( De nem volt idő a kesergésre, rohanni kellett. Futva írtam sms-t, hogy megyek, Fater visz. A kávéból ittam rohanás közben vagy öt kortyot, aztán felkaptam a cuccomat és már rohantam is a kocsihoz.
Már úton voltunk, amikor eszembe jutott, hogy kijárási tilalom van. Hála az égnek azonban, egész úton nem állított meg minket rendőr, sőt jól tudtunk haladni, mert szinte nem volt forgalom. Én jóformán nyugodtnak éreztem magam. Hosszú bizonytalanságra és várakozásra „készültem” eddig, és most rögtön „túl leszek” rajta, sőt talán szabit sem kell kivennem – ez persze totál önző szempont volt ekkor, de nem is a kevés szabadságnap fogyása izgatott, hanem hogy egy új helyen, új főnöktől kell kéredzkedni.
Tesómra rácsörögtem, amikor már majdnem ott voltunk. A sietséget jól mutatja, hogy Öcsém 0.23-kor hívott engem először – hiába –, én 0.57-kor írtam neki az sms-t, hogy Fater visz; és 1.36-kor hívtam, hogy itt vagyunk a közelben.
Mikor behajtottunk a sötét utcába, akkor jutott eszembe, hogy Ági vajúdik! és én még sosem voltam szülő nő közelében! Mindenórás nőket láttam már, meg pár napos újszülötteket, de szülés közben még senkit! Mit tudok én itt csinálni?! De nem is volt idő ezen idegeskedni, mert már meg is érkeztünk, miközben a gondolat egyáltalán felmerült bennem. Tesóm kijött elénk, pár szót váltottunk hármasban, aztán Fater már haza is ment.
Valahogy arra gondoltam, hogy mindenki őrjöngve rohangál fel-alá a házban, Zéti pedig rémülten sír a káosz közepén. Valszeg magamból indultam ki :-) Ezzel szemben a házban tök csönd volt, csak hangulatlámpa égett, Ági pedig egy nagy labdán ült és légzőgyakorlatokat csinált, belélegzik-kifúj. Olyan szép egyenletesen, hogy én magam is nyugodtabb lettem tőle. Egyébként meg úgy nézett ki, mint akinek semmi problémája nincs, nemhogy szülne. Csodáltam. De hát Ági ilyen.
Ledobtam a cuccaimat, Tesóm pedig suttogva mondta az instrukciókat, hogy az a legfontosabb, hogy nyugodt és pozitív legyek; ha pedig Zéti majd felébred és pisilni akar, le kell hozni karban, de ha véletlenül későn szól, akkor itt egy váltás ruha. Ez nagyon jól jött, mert én magam is erre gondoltam rögtön. …
Azt hittem, azonnal elindulnak a szülészetre, de még nem indultak; Ági lélegzett, Öcsém pedig még pakolászott. Tudtam, hogy most éppen nem tehetek semmit, így leültem a konyhaasztalhoz és próbáltam észrevétlen maradni.
Kb. 2.00-kor elindultak a kórházba, és én kettesben maradtam a házban Zétivel. Becsuktam Öcsémék mögött az ajtót, be is akartam zárni, de egyik kulcs sem passzolt a zárba, így zárás nélkül hagytam. A kapu úgyis zárva van, ha pedig ide bejön egy betörő, az már halott, csak még nem tudja.
Zéti még mindig tökéletes csöndben aludt az emeleten. Csodáltam, hogy ilyen mélyen és békésen tud aludni. De hát direkt az volt a cél, hogy kellemesen és jól érezze magát.
Én átöltöztem háziruhába, és akár aludhattam is volna, de egyáltalán nem voltam álmos. Hja, a szemes, piros Lavazza, na meg a helyzet… És ébren is akartam lenni, hogy ha Zéti szól, akkor mehessek hozzá. Így csak lefeküdtem a földszinten, betakaróztam és az Édes a bosszút olvastam. Néha letettem a könyvet és becsuktam a szemem, csak úgy pihentetésül, de alvás nem volt.
Tízpercenként csekkoltam a telefonomat, van-e valami, de nem volt. Aztán egy idő múlva ajtónyílást hallottam. Aha, felébredt a töpörtyű, nyitja az ajtót és jön lefelé! El is indultam a lépcsőn, de valaki a nevemet szólongatta, és tök nem föntről, és nem is Zéti hangján… Eltartott pár pillanatig, mire leesett, hogy a bejárati ajtót nyitotta ki Ági mamája, aki már meg is érkezett a Tiszáról, és ő szólongat engem :-D Ekkor kb. 3.00 volt.
Gyorsan suttogva közöltem vele a fejleményeket – ja, elfelejtettem leírni, hogy Áginak már 3-4 perces fájásai voltak, mire én megérkeztem! Ezért megállapodtunk, hogy hamar, talán már reggel hatkor, hétkor megszületik Zsófi, az már biztos.
Miközben beszélgettünk, Ági mamájának sms érkezett, amelyben Öcsém tájékoztatta, hogy 2.39-kor megszületett Zsófi!!! :-)
Iszonyúan örvendeztünk (de persze csak halkan). A mama felhívta Ági papáját, én sms-t dobtam Faternak, nagyon boldogok voltunk, aztán Ági mamája felment Zéti szobájába aludni, mert ők már aludtak együtt, ergo Zéti vele nyugodtabban alszik.
Én is lefeküdtem, és gondoltam, most már alszom egy kicsit. Leoltottam a villanyt és próbáltam is szunyókálni, de nemigen ment, nagyon fel voltam dobva. Aztán egy idő után meghallottam szegény pici Zétény sírós, álmos hangját odaföntről:
- Mamához szeletnék bújni! Mamához szeletnék bújni! Mamához szeletnék bújni!
Majdnem megszakadt a szívem. Fel akartam pattanni, hogy felrohanjak a lépcsőn és összecsókolgassam a kicsit, de visszafogtam magam. A nagyival van, aki nálam jobban meg tudja vigasztalni, amellett épp elég változás most neki, hogy a szülei nincsenek itt, de viszont a nagyi meg itt van. Minek stresszeljem azzal, hogy még engem is meglát, aki általában nappal vagyok jelen?
Ági mamája meg is vigasztalta Zétit, de egy pillanatra felkapcsoltam a villanyt, amikor azt hittem, lejönnek pisilni; de végül nem jöttek le. Ezután csöndes félóra következett, akkor azonban Zétény már éber lett. Lejöttek a lépcsőn, akkor már Zéti nem volt kétségbeesett, hanem némi nyugodt érdeklődéssel vette tudomásul, hogy lám, én is itt vagyok.
Gondoltam, hogy elmegy pisilni, aztán visszaalszik, de ő közölte: - Reggelizzünk!
Kb. 4.10 volt. Próbáltuk meggyőzni, hogy inkább aludjunk még. – Picim, még nagyon korán van, nézd csak, sötét van kint, aludjunk inkább még egy kicsit!
De ő ragaszkodott a reggelizéshez, így szépen villanyt oltottunk, elővettük a kenyeret, sajtot, mézet, azt hiszem, Ági mamája még teát is csinált, Zéti odahúzta az etetőszékét az asztalhoz, én pedig kávét főztem magunknak. Áldottam az eszemet, hogy azt az egyet nem mulasztottam el, hogy egy őrölt csomag Lavazzát már előre elhelyezzek Tesóméknál, direkt erre az esetre :-D Sőt ami még jobb, Ági mamája egy liter tejet hozott, mert az egyébként nincs Öcséméknél.
Nagyon jó érzés volt egyébként Ági mamájával lenni, nem csak azért, mert így megoszlott a felelősség, hanem olyan kellemes, pozitív egyéniség, jó kisugárzással; ettől én is tök pozitívnak meg jókedvűnek éreztem magam, ami egyébként nem is volt nehéz, hiszen Zsófi megszületett és mindenki egészséges, engem pedig nagyon boldoggá tett, hogy ezen a dolgon is túl vagyunk és minden rendben is van.
A fő cél az volt, hogy Zéténynek egy kellemes és szórakoztató napja legyen ez, és ne szomorkodjon, amiért momentán nincsenek itt a szülei. Ez be is jött. Gyakorlatias gyerek lévén elfoglalta magát a finom reggelivel, aztán játszogattunk egy kicsit, de nem is volt minderre sok idő, mert egyszer csak hazajött Öcsém!
Nem is hittem a szememnek. Máris?! Persze, a járvány miatt nem engedték, hogy a kórházban maradjon, délutánig, mert akkor mindnyájan hazajönnek majd.
Zétény persze ettől még kellemesebben érezte magát. A papa már itthon is van! Tesóm is reggelizett, és elmesélte Zsófi születését. A 3-4 perces fájások hallatán én már tudtam éjszaka is, hogy elég hamar meglesz, de hogy ennyire, azt nem hittem volna, ugyanis még be sem értek a kórházba, gyakorlatilag a kocsiban született meg. Azt’ a!... Hát ez fantörpikus. És a pici is, Ági is jól vannak. Nagyon örültünk és megkönnyebbültünk mindnyájan.
Öcsém ledőlt egy félórára szunyálni, mi addig Zétivel a kertben kalandoztunk, hogy bent csönd legyen. Zéti egyébként nem volt levert ezen a napon, de kicsit bújósabb volt, érzékenyebb, és persze az iszonyú korai kelés miatt hamar fáradt és álmoskás lett.
Miután az öccs felébredt, gyorsan ki kellett takarítania a kocsit, ami a szülés miatt ugye kissé maszatos lett; hogy ezt Zéti véletlenül se lássa, elvittük a játszótérre.
Olyan hihetetlenül régóta ébren voltunk már, hogy konkrétan délutánnak éreztem az időt, és most megrökönyödve láttam, hogy alig múlt 8.20. A játszótéren senki nem volt. Csodálatos! Zéti beült a hintába, én pedig löktem, aztán hármasban beszélgettünk, bár Zéti nagyokat pislogott és nem csipogott olyan lelkesen, mint máskor. Az álmosság.
Többször is rákérdezett ezen a napon, hogy „mikor aludtam, a földszinten a villany miért gyulladt meg egy percre?” Én elmeséltem, hogy tudod kicsim, én aludtam lent a földszinten, és mikor meghallottam a hangodat, azt gondoltam, le szeretnél jönni, és felkapcsoltam a lámpát, hogy láss a sötétben. Még többször is megkérdezte ugyanezt, én pedig ugyanígy elmeséltem, mert mostanra már megtanultam, hogy marha könnyen megjegyez mindent, viszont néha azért kérdezgeti újra meg újra ugyanazt, mert egyszerűen tetszik neki a sztori :-)
Hintázás után gondoltam, még sétálunk, de addigra Zéti már elfáradt és közölte: - Menjünk haza!
Ági mamája felvette, ő pedig félálomban lecsüngött róla és nagyon álmosan nézett. Szívesen átvettem volna, de akkor már úton voltunk hazafelé.
Tesóm 9.00 után valamivel visszaindult a kórházba, ahol megvárják az összes illetékes dokit az összes papírral, aztán valamikor kora délután hazajönnek mind. A nap további részére nézve az volt a terv, hogy játszunk, megebédelünk, ebéd után pedig Zéti Ági mamájával alszik ebéd utáni álmot, én pedig hazamegyek.
Ez nagyjából így is történt. Az emeleten is játszottunk kicsit, meg a földszinten is, dobáltam a lufit, ami nagyon tetszett Zétinek, aztán közelgett az ebéd ideje. Ezt Ági mamája melegítette fel (Ági főztje volt, őrület, hogy tele van a mélyhűtő mindenféle finom kajával…). A melegítés ideje alatt Mazsolát olvastam fel Zéténynek.
Aztán kellemesen megebédeltünk, és ebéd után elbúcsúztam a többiektől és hazaindultam. Fizikailag igen fáradtnak, de lelkileg teljesen feltöltődöttnek éreztem magam, és nagyon boldog voltam. Már csupán azért is, mert ennyi órát lehettem együtt Zéténnyel, de Zsófi születésének is, de őt még nem láttam, csak fotón Tesóm telefonján, így még személyes kapcsolat nem volt.
Még mindig csak 12.05 volt!! Hihetetlen, hogy a napnak több mint a fele még hátravan, holott mintha hetek óta ébren lennék, és azóta tartana ez az éjszaka…
Vacak dolog volt cipelni a sok cuccot, amiből kb. az egyharmada kellett mindössze, de végül hazaértem. A tervem az volt, hogy először is elmegyek vásárolni – vasárnap volt, másnap meló, kell ez-az –, utána pedig ünneplek! Pizzát csakis ünnepi alkalmakkor szabad rendelnem, és mi az ünnep, ha nem ez, tehát pizza tuti lesz. Alkoholt az oltás miatt már hetek óta nem ittam, de úgy gondoltam, oltás ide, oltás oda, a mai napon igenis fogok egy igazi, mégpedig jóféle sört inni!
Ezért ahogy letettem a cuccaimat, már fordultam is vissza vásárolni. Sörből a legdrágábbat vettem, ami a Sparban volt, egy Paulaner szűretlen búzasört. Hazaérés után azonnal megrendeltem a pizzát is. Lehet, hogy a pizzások kicsit csodálkoztak, mert ünnepekkor rendelek csak pizzát – ami véletlenül tegnap is volt, lévén aznap május elseje :-D Talán azt gondolják, hogy valami eszelős állat vagyok, aki minden áldott nap pizzát akar zabálni.
Gondoltam, hogy a pizza mellé megiszom a sört, aminek az 5,5 %-os alkoholtartalma majd jól kiüt és fejbe vág, és most aztán jól kialszom magam, lefekszem korán és bepótolom az előző éjszakai kétórás alvást. De nem így lett! A sör isteni volt, de mintha egyáltalán nem hatott volna rám. Mintha alkoholmentest ittam volna. Vagy a Szputnyik oltás kavart be (ruszkivá változom?? :-D), vagy még mindig annyira fel voltam spannolva és akkora adrenalinlöket ért, hogy hiába a fáradtság, hiába a sör, nem lettem álmos.
Ezt az alvást azóta sem bírtam bepótolni, valahogy egész héten nem sikerült egy becsületes hosszút aludnom, bár az egyik éjjel majdnem sikerült már, csak akkor meg refluxos gyomorgörcs támadt rám, amitől félig ülve kellett aludnom.
Zsófival még nem találkoztam személyesen, de már pár képet és egy pici videót láttam róla, nagyon édes! :-) Gömbölyű, piros, rengeteg hajacskája van és nagyon hasonlít Ágira.
Sokat gondolkodom azon, hogy vajon Zéti hogy éli meg a tesót? Persze, biztos hogy szereti, hiszen nagyon kedves, figyelmes, jószívű gyerek, de most hirtelen ketten lettek és ő eddig egy darab gyerek volt a családban. Vajon nem lesz szomorú? Nem gondolja, hogy most majd kevésbé lesz szeretve? Remélem, nem gondol ilyet, illetve, ha mondjuk hozzám fordulna ezzel, megnyugtatnám, hogy erről szó sincs. Hogy is lehetne Zétényt, aki a szívem csücske, kevésbé szeretni azért, mert van egy új baba is? Aki, nyilvánvalóan, szintén a szívem másik csücske lesz majd. Hmmm… Zéti biztos meg fogja szokni a tesóságot. Jó dolog az. Az én életemben például a jó dolgok egy tetemes része a tesóm révén talált rám. Na, mindegy, ezekről még nem beszélek Zéténynek, minek fárasszak egy kicsi háromévest :-)
Hát így éltem meg én a babaszületést.
Összességében minden nagyon szuper volt, kivéve hogy nem hallottam a telefont a lenémítás miatt. Ha harmadik baba is jön, esküszöm, már a félidőtől folyton hang lesz a telómon. Bár igaz, hogy így meg Fater hozott és nem a taxi, szóval elég sok pénzt spóroltam, ha nem is szándékosan :-D
