A hétfők persze mindig szar napok, de ez a mostani olyan különösen az volt, hogy egyszerre többféle rémes dolog is összejött! Ritka az ilyen.
Elsősorban Barbi rettentő betegen jött be, minden baja volt. Tudtam, hogy a hét további részében már nem fog jönni; mindig ezt szokta betegségkor, bejön megmutatni magát, aztán kalap, kabát. Még jó, hogy erre a hétre nem terveztem szabit, sem plazmaadást.
De ez csak előjáték volt, az első komoly csapás délután jött. A főnök eloszlott (ez mondjuk remek), Barbi is elment orvoshoz, egyedül voltam.
Egyszercsak beállított két öltönyös faszi, hogy látni akarják a távozási naplót!
Se bemutatkozás, se semmi… Nálunk a legfőbb vezetőség minden adandó alkalommal és módon keseríti meg a rabszolgák életét, az egyik, hogy mindig be kell írnunk a távozási naplóba a kimenéseket, kivéve ebédszüncsikor, akkor viszont csak félórát lehet kint lenni. Két hete lezárták az épület két oldalbejáratát, csak a főkapukon lehet közlekedni, ami oltári szívatás, tekintve hogy rohadt nagy épületről van szó, szinte fél buszmegállónyit kell kerülni a metróhoz ezentúl.
Állítólag a Fő Nagyfőnöknek a személyes mániája ez, hogy a dolgozók ki ne menjenek neadjisten egy Algopyrinért a gyógyszertárba, vagy átvenni egy könyvet az Alexandrából; mert állítólag egyszer ő keresett valami embert, és az nem volt bent és nem is volt elérhető. Én pedig pont leszarom, hogy a Fő Nagyfőnök nem találja az egyik sameszát, van neki még másik negyvenöt, ahogy a belső telefonkönyvben látható… Ezért szopatni a kis nyomorultakat? Majd ha ő is napi félórát megy csak ki, és ő is annyit keres, mint mi, majd akkor keménykedjen. Egyébként meg én 6.45-kor nyelem le a reggelim végét, gondolja, hogy 12.00-ig kibírom kaja nélkül? Lótüdőt, én 10.30 körül kicsoffanok az Aldiba két kifliért. Már csak azért is, mert ha mindenki betartaná az ebédidőt, akkor 800 ember lépne ki a kapun 12.00-kor. Képzelhető, hogy nem végeznénk félóra alatt.
… Na mindegy, most bejelentés nélkül jött a két öltönyös ávós, be se mutatkoztak, csak rávetődtek a távnaplóra. Természetesen most nem volt ott a főnök, amikor kivételesen haszna lett volna a jelenlétének! Sem Barbi, aki higgadtan helyretenné az efféléket.
Sajnálatos módon pont az én nevemre kérdeztek rá szúrós szemmel, mert a kilépéseim szerepeltek a rendszerben, viszont a távnaplóban nem írtam alá. Hápogtam, hogy én külsős vagyok, és ezért nem kell beírnom magam (két és fél éve, amióta papíron külsős vagyok, ezt követjük). Erre végül megnyugodni látszottak és eltakarodtak.
Utóbb kiderült, hogy konkrétan három ember után kurkásztak, abból az egyik a főnök, a másik én, a harmadik a paraszt Mari. Miután lehiggadtam, végiggondolva rájöttem, hogy ez nyilván ijesztgetésül szánt, szúrópróbaszerű ellenőrzés volt, amit biztos minden részlegnél lefolytatnak, találomra kiszúrt nevekkel.
Mindenki felháborodott egyébként a szar gestapós eljáráson, nemcsak a mi osztályunkon, hanem az egész épületben, ahogy visszahallottam a későbbiekben. Ha a Felső Vezetés ezek után lojalitást vár a rabszolgáktól, kurvára tévesen gondolkodik!
Ez volt a hétfői első csapás.
A második, hogy Kisöcsém végre talált megfelelő albérletet. Jó rég keresett, és eddig nem sikerült neki; meg nyáron valahogy állt is ez az ügy…. Nem abban reménykedtem, hogy majd mégiscsak összejönnek újra, de azért most, hogy már megvan a lakás és küszöbön az elköltözése, most mégis olyan véglegesnek és szomorúnak tűnik a dolog. Magamat is sajnálom kicsit, az életemnek ez az egyetlen része, ami olyan szépen alakult (öcsi, sógornő, kiskutya), erre most ez is szétrobbant!
A harmadik csapás az esti lakbérfizetésnél ért. Mondjuk, mindig stressz a lakbérfizetés, folyton attól rettegek, hogy pl. fel akarják mondani, vagy emelni akarják a bérleti díjat, vagy bármi. Szóval jobb szeretem, mikor túl vagyunk rajta, és én újra az utcán vagyok, a megmaradt készpénzemmel.
De most a tulaj anyja (80) fogadott, azzal, hogy a tulaj (52) kórházban van. Ajjjaj… Nem kérdeztem bele mélyebben, hogy csak egy kétnapos epekő-műtétről van szó, vagy súlyos betegségről, melybe esetleg belehal? Mert ugyanis a tulaj elég körülményes és értetlen, viszont a nyanya már idős és nincs teljesen képben az albérlet ügyeivel, amiket a tulaj intéz.
Például a közüzemi csekkek a tulaj címére érkeznek, ő fizeti be őket, én pedig a csekk feladószelvénye alapján fizetek neki utólag. Most a nyanya csak téblábolt; vendég volt nála, úgyhogy nem utasítottam, hogy mutassa meg a csekkeket… Sőt tétován kérdezte, hogy ki is szokta befizetni a csekkeket? Hajjaj, ha ők, akkor majd meg kell néznie a postaládát, meg el kell mennie a postára befizetni. Nehogy még a végén kikapcsolják nálam az áramot!
Azt hittem, elájulok ott helyben. Még csak az hiányzik, hogy ez a ködös nyanya elhányja a csekkeket, nem fizeti be őket, vagy akarja, de másnapra elfelejti, aztán egy szép napon majd arra ébredek, hogy nincs áram a lakásban!??
Hát elég nyugtalanító, hogy egy félig-meddig szenilis nyanya kezében van a sorsom villany és gáz szempontjából, a közös költségről nem beszélve, ami nem postán jön nekik, hanem kézzel kell(ene) kitölteni az üres csekkeket. Na és mi lesz, ha a néni nem fizet? Vagy mi lesz, ha valami elromlik, meg kell javíttatni, és nem érti meg vagy nem akarja megérteni, hogy én majd annyival kevesebbet fizetek?
Mégse mehetek oda és vehetem ki a postaládájukból az én albérletemre vonatkozó csekkeket. És mi lesz, ha a tulaj neadjisten meghal? Sőt, ha a nyanya is meghal? Vagy ő is kórházba kerül, mert combnyaktörése lesz?? A közös költséget tudom perkálni, mert van üres csekkem, de az ELMÜ és a gáz csekkekhez, amiket ők kapnak postán, nem férek hozzá. Mi a szart lehet itt csinálni? Egész héten ezen pánikoltam. Remélem, a tulajnak csak tényleg valami enyhe, könnyen gyógyuló baja van és a következő lakbérfizetésre már ott lesz, mert fogalmam sincs, mikor történ utoljára közüzemi számla-befizetés (a néni nem mondta, mikor robbant le a csávó), és sajnos nem tartom kizártnak, hogy a nyanyára nem számíthatok 100 %-ig befizetésileg.
Olyan rohadt ideges lettem, hogy elrohantam és indultam a szüleim felé – meg volt beszélve, hogy beugrok hozzájuk – és csak tíz perc után vettem észre, hogy ottfelejtettem egy szatyorban a könyvemet és egy kókuszrudat. Még ez is!! Vissza kellett fordulnom érte.
Este hálistennek egy kellemes thriller ment a tévében, a Temetetlen múlt, az ágyban fekve ezt néztem és szépen lenyugodtam tőle, de nem bírtam végignézni, olyan későn kezdték, 23.00-kor lekapcsoltam és bealudtam. A nap három stresszétől olyan rohadt ideges voltam, hogy legszívesebben pálinkát vagy Seduxent fogyasztottam volna, de pálinka nem volt, Seduxent meg olyan későn nem lehet beszedni, mert másnap nem bírok felkelni.
