Azért kezdtem mostanában MÉG korábbra járni, mert introvertált vagyok! :-D
Már írtam az új reggeli rutinomról. Ha az ember 8.00 helyett 7.00-ra jár úgy, hogy még át is kell szállni a másik metróra és nem illik ám 7.00-ra beesni, hanem illik előbb, akkor eléggé lerövidül és felgyorsul a reggeli készülődés. Már úgy magamhoz képest :-)
De nem is ez a lényeg, hanem vagy két hónapja már, ahogy olvastam félálomban a második metrón, leszálláskor egyszercsak rám köszönt valaki, akit addig észre sem vettem. Hát a Vivien volt az, aki két irodával odébb dolgozik nálunk. Tényleg észre se vettem addig; most mondtam neki, hogy helló és kész.
Két nap múlva szintén olvastam az ajtóban állva, mikor látom ám leszálláskor, hogy marha ismerős sziluett közeledik felém az egyik ülésről; hát naná, hogy a Vivi volt az!
Uram teremtőm, én nem veszek észre reggel senkit, még az Úr Jézust sem, ha netán leszállna a hármas metró peronjára. Szegény Vivi most tuti azt hiszi, hogy szándékosan ignorálom, pedig én csak alszom még agyban, és olvasok, hogy ne rogyjak össze állva az álmosságtól.
… Ezután bevallom, hogy soha körül se néztem, csak azonnal beleütöttem az orromat az aktuális könyvbe, hogy Vivi még véletlenül se szóljon hozzám, maximum mikor leszállunk a metróról. De hát mindig pont ugyanazzal a metróval jött, mint én, amelyik kb. 6.37-kor indul a Deákról, és így még kényelmesen épp be lehet érni.
Egyszer aztán a metróra várva véletlenül nem olvastam, hanem a telefonomat néztem, és Vivi pont ekkor jött oda és látta, hogy nem olvasok most, és rögtön odajött beszélgetni. Pedig nem az a vidor cseverészős fajta, hanem épp olyan csöndes típus, mint én, a fene érti, hogy miért akar társalogni hajnali fél hétkor… Na mindegy, természetesen ekkor már nem kezdhettem olvasni, hanem az öt megállón keresztül ’beszélgettünk’, már amennyire én képes vagyok ebben az időpontban egy full ismeretlen kollégával. Kb. annyit bírtunk összehozni, hogy milyen sok a meló, és ki milyen fajta melókat csinál, és melyikünk hol dolgozott korábban. (Ennyi erővel igazán olvashattam volna akár, de nem akartam bunkó lenni.)
Délután hazafelé, akkor már lehet velem kezdeni valamit, de REGGEL! Bagoly vagyok az isten szerelmére.
Hát, ezután kerülni kezdtem szegény Vivit. Mármint nem az irodában, ott minek is, hanem ilyenkor reggel a metróban. Nekem kell az a tíz perc, amíg olvasok és félálomban lebegek, anélkül hogy hozzám szólnának.
Eddig mindig a metró elejébe szálltam, mert 1., ott kevesebben vannak, és 2., ott kevésbé érződik a metró őrült száguldása. De ezután a beszélgetős út után elkezdtem hátul felszállni. Vagy két hétig így jártam. Ez több szempontból is szívás volt. Egyrészt sokkal jobban érződött a metró őrült száguldása, másrészt többen voltak, sőt még olyan is volt, hogy nem volt annyi hely, hogy elővehessem a könyvemet!! – Hacsak át nem szállok egy még hátsóbb kocsiba, de ilyen bonyolult műveleteket én reggel nem hajtok végre.
Ezután visszaszoktam a metró elejére, de lehetőleg úgy, hogy ha Vivi az első kocsiba száll, akkor én a másodikba vagy fordítva, már ha észreveszem őt úgy, hogy ő nem vesz észre engem.
De akárhogy is, elég kínos volt ez a helyzet….
Aztán valamelyik reggel hirtelen csoda történt, és a szokásosnál sokkal korábban tudtam elindulni! Nemhogy 6.28-kor, hanem talán 6.19-kor sikerült elindulnom otthonról. Nemtom, miért, valahogy így jött ki a lépés aznap…. Ezzel elértem a 6.25-ös metrót, amivel elértem valami korábbi hármas metrót a Deákon, és Vivi nem volt sehol! Ráadásul emberek is kevesebben utaztak, mint öt perccel később!
Próbálkoztam még párszor ezzel a korábbanjövős művelettel, és bevált. Már persze ha sikerült elcsípnem a 6.25-ös metrót. Mert ha azt lekéstem, akkor 3 percet kellett rohadnom a peronon a következő metróra várva, majd még 3 percet a Deákon, szóval mintha nem is indultam volna korán.
Ha a 6.29-es metrót érem el, akkor a csatlakozó hármas metrót még futva is pontosan lekésem a Deákon – okos BKK-s, aki kitalálta ezt a menetrendet –, szóval vagy elérem a 6.25-öst és így elkerülöm Vivit is, vagy mindenképp a kettővel későbbi vacak metróba szállok, ahol ott van ő is.
Ráadásul ha elérem ezt a 6.25-öst, akkor kb. 6.50-re már bőven bent vagyok, ezt látja a főnök és örül, hogy milyen szorgalmas vagyok. Holott csak el akarom kerülni a kínos beszélgetést. Persze az is jó, hogy 7.00-ra már elkészítem a kávémat :-D
Szóval újabban 4.30-kor kelek, kávét, reggelit, olvasást befejezem 5.25-re, utána mosogatás, szendvicskészítés, zuhany, fogmosás; ezekkel megvagyok 6.00-ig, aztán öltözködés, fésülködés – smink nincs ebben a hőségben – és ha 6.19-kor már a lépcsőházban rohanok, akkor elérem a 6.25-ös metrót!
Tehát most az a helyzet állt elő, hogy az antiszociálisságom miatt járok korábbra (és ezzel még jó pontot is szerzek magamnak a melóhelyen). Majd, ha Vivi szabin lesz, akkor szépen visszaállok a régi rutinomra arra az időre, és kényelmesen járok a „régi” metrómmal, de most, amíg mindketten dolgozunk, én próbálom megcélozni a 6.25-öst. Szegény Vivi, remélem, nem is tudja, hogy direkt kerülöm őt és járok hajnalban…. De komolyan, miért kelljen nekem hajnalban beszélgetnem, igazából nincs ember, akivel fél hétkor szívesen beszélgetnék, max. ha már a második kávét is megittam, és kicsivel több idő telt el felkelés óta. Arra pedig szükségem van, hogy az életveszélyes hármas metrón történő száguldozás közben egy kis isteni Nesbót vagy Mikszáthot olvassak. Ezek fontos dolgok, kérem :-)
