Tulajdonképpen sikerült a fogyás. Nagy vonalakban már korábban leírtam a stratégiát. Nem a „nem eszem semmit és egy hét alatt lefogyok 5 kg-t” vonalat követtem, mert most – 43 évesen – tartós fogyást akartam, amit utána tartani FOGOK.
És a korlátaimmal is tisztában voltam, ezért nem azt mondtam, hogy „semmi cukor, semmi fehér liszt, semmi zsír”, mert tudom, hogy azt sem bírnám.
Persze igyekeztem ezeket minimalizálni. Kenyérből lehetőleg teljes kiőrlésű és/vagy rozst vettem, édességből hétköznapokon csak Lindt étcsokit 1-2 kockát, és csak hétvégén vagy pl. Freibe beülve volt engedélyezett némi süti vagy (még) fincsibb csoki.
A kaja mennyiségét igyekeztem csökkenteni, de ezt se drasztikusan, hanem szép fokozatosan. Végül eljutottam oda, hogy kb. a korábbi mennyiség felét ettem, a fent leírt, kevés édességgel. Édesség gyanánt egyébként sokszor ettem aszalt sárgabarackot (munkahelyen), vagy aszalt szilvát (itthon), mert utóbbi túl ragacsos ahhoz, hogy bevigyem az irodába.
Kitűztem magam elé célsúlyt, de nem drasztikusat. Október végére 53, november végére 52, karácsony előttre 51.0 kg, valahogy így. Most már nincs meg a cetli, amire felírtam :-) És nem mértem éjjel-nappal a súlyt, mert jól tudom, hány napig lappang a bélrendszerben a kaja – tehát ha hétfőn este ettem valami táplálóbbat, eszembe sem volt kedden méredzkedni, hanem csak mondjuk csütörtökön.
Igyekeztem növelni a gyümölcs- és zöldségfogyasztást, és ha megkajáltam, de még nem éreztem a jóllakottságot (ami 20 perc), visszafogtam magam és nem mentem a hűtőhöz, hogy „nézzük, mit ehetnénk még!”
És többször volt, hogy csak a melóhelyen ettem hazaindulás előtt, utána meg már csak reggel. Persze nem futós napokon.
Így szépen lassan 10-20 dekánként megyegetett lefelé a súly. A nadrágok könnyebben rám jöttek, még a skinny farmer is. És egyszercsak a munkahelyen, vécézés után azt vettem észre, hogy tulajdonképpen akkor is kényelmesen érzem magam, ha egy lyukkal beljebb veszem az övemet!!
Így beljebb is vettem, és egész jól elvoltam, vagyis a hasam is lejjebb ment. Remek érzés volt!
Már a tükörben is látszott idővel, hogy a combom nem egy merő háj, no nem is csontsovány, de látszik, hogy izmos, és kevés zsír takarja. Még remekebb érzés volt.
Már az 55 kg-t is nagy öröm volt elérni, mert ez évek óta nem sikerült, hát még mikor 54,5 lett és így tovább. Az 53-at több héttel a tervezett időpont előtt értem el. Igazából annyira nem hittem, hogy sikerülhet 52 alá mennem, hogy az 51,0-t elsőre nem is terveztem meg, csak már ezen a ponton.
Egy reggel pedig, munkába indulva – csodálatos volt! – egyszercsak azt vettem észre, hogy ha az övemet a szokott módon (tehát az eredetihez képest 1 lyukkal beljebb) csatolom, még úgy is kényelmetlenül lötyög. Reggeli után!! Így aztán még egy lyukkal beljebb vettem az övemet, és így hordtam, és simán elvoltam vele, még evés után is. Nem mellesleg így már profilból is látszott a fogyás.
Csodálatos érzés volt. Az életem egy vacak, de végre van egyetlen szelete, amin uralkodni tudok!
A futás is könnyebbé vált, mivel kevesebb súlyt kellett cipelnem. Csak egyszer-kétszer, hirtelen nagyobb adag fogyásnál jött rám némi gyengeség, de idővel elmúlt.
Novemberben már 52 kg alatt voltam, és ekkor úgy döntöttem, hogy meg kéne próbálni karácsony előtt 50,0 kg-ra lemenni! Ha eddig sikerült, ez is menni fog! Milyen csodálatos lenne; és aztán onnan felmehet a súly 52-54 kg közé, és a feladat a hátralévő életemben: ezt megtartani.
Így erre mentem rá. A súly 51,8 kg volt, aztán 51,6, 51,5, pénteken pedig 51,4. Örültem. Mindennap ittam a sok vizet, sok rostot, igyekeztem nem futós napokon viszonylag sokat gyalogolni. Ekkor már november második fele volt – Öcsém szülinapján értem el az 51,4 kg-t – és bevallom, kezdtem kicsit türelmetlen lenni. Ekkor már vagy két hónapja éltem ezt a szűzies, önmegtartóztató életet. Arra gondoltam, hogy ha nagyon ráfekszem, talán már december 1-re elérhetem az 50 kg-t, és utána visszatérek a normális élethez, persze továbbra is visszafogva magam.
Ekkorra már olyan kevés és olyan étcsokis édességet ettem csak, hogy – több hét után persze – eljutottam addig, hogy néha már nem is kívántam az édességet. Persze meg tudtam volna enni, és azért a napi 1-2 kocka keserűcsoki és futás előtt a méz lement, de valahogy elvoltam anélkül, hogy egész tábla Stühmereket toljak be. Csodálatos volt. Sose hittem volna, hogy ennyire lecsökkenhet az édesség utáni vágy.
Ez főleg azért volt vicces, mert már november vége volt, lassan megjelentek a szaloncukrok. Vettem is két zacskó Bonbonetti konzumot (sajnos csak ez az egyféle konzum hozzáférhető). És a Lindtben 20 %-os akció volt ez idő tájt, ezért hetente kétszer is betértem venni, Öcsémnek is születésnapra kimért bogyókat, meg úgy általában Öcséméknek ajándékba, meg karácsonyi eszegetésre, magamnak meglepire karamellás tejcsokit. Ha jól számolom, nettó egy kiló Lindt bogyót felvásároltam novemberben, aminek jó része Öcsémékhez került, de tetemes részét megtartottam és feltettem a legmagasabb szekrénypolcra.
Aztán a Szamos és Stühmer szaloncukrokból is betáraztam, és megkóstoltam ugyan belőlük pár szemet, de a zömét szintén feltettem a 2 méter magas polcra.
Szóval az a helyzet állt elő ekkoriban, hogy 51,4 kg voltam, alig ettem édességet, viszont a szekrényem roskadozott a Szamos, Lindt és Stühmer édességektől :-D
Elértem tehát az 51,4-et és elszántan vágytam további fogyásra. Egy szombati napon Dórival találkoztunk és nagyot sétáltunk a Margitszigeten, és nekem csak az utcán jutott eszembe, hogy elfelejtettem eltenni a vizespalackomat. Nem mintha +5 fokban nagy kiszáradás fenyegetett volna, de akkor is, szeretem, ha van nálam víz. Most nem volt, így víz nélkül gyalogoltuk körbe a Szigetet (ittunk egy forralt bort is), majd gyalog el a Mammutig, és mire hazaértem a több órás, víz nélküli gyaloglásból, megvolt az 51,0 kg!
Hihetetlen boldog voltam. Még több mint egy hét volt hátra a novemberből, és máris megvan az 51 kg! Decemberig hátha sikerül az 50!
A következő héten nagyon vigyázva ettem, de nem koplaltam, és a súly tényleg szépen, lassan mendegélt lefelé. Szerdán 50,9 volt, csütörtökön 50,8. Nagyon fasza. De hétfőn már november 30., és a kényszerképzetem az volt, hogy addigra jó lenne 50 kg-snak lenni.
Tudtam, hogy az a 80 deka már semmi, víz, levegő, de akkor is, szerettem volna a mérlegen azt látni, hogy „50,0”! Tudom jól, hogy 2-3 kg „súlyfelesleg” az egyszerűen csak víz, ha lenne egy csodatabletta, ami egyszeriben kihajtja az emberből a felesleges vizet, lecsúszna azonnal 1 kg, még egy csodatabletta, ami kihajtja a bélből a felesleget, lemenne még másfél kg.
Türelmetlen voltam, így ezekben az 50,8 kg-os napokban utánanéztem, nincs-e valami turbó-vízhajtós diéta, ami 1-2 kg ledobására való. Nekem nem is kellene annyit. Találtam is többet. Abból az egyik nagyon megtetszett: valami személyi edző (férfi), hogy bebizonyítsa, micsoda hülyeség csak a mérleget nézni, és hogy sok fogyás csak vízből van, csinált egy 24 órás expressz vízhajtós-edzős, durva diétát, aminek a végére leadott – vízből – valami 11 kg-t, és nem is tudom mennyivel csökkent a derékbősége.
A fickó egész nap összesen 1 dl vizet ivott, viszont sok koffeint meg vízhajtó teákat, például gyermekláncfüvet (amit rögtön vettem én is, mert nekem még nem volt addig ilyenem). Arra gondoltam, logikus: végül is a vesénk folyamatosan működik, akkor is pisilünk, ha nem iszunk; majd szépen a felesleges vizet összegyűjti a vesém, kipisilem, és nini, már meg is lesz az a 80 dkg fogyás.
Ezért november utolsó péntekjén a melóhelyen alig ittam. Persze a napi 1 dl képtelenség, még így is megfájdult a fejem a folyadékhiánytól munkaidő végére. „Sok” koffeint sem ittam, mert az meg a gyomromnak nem jó, csak az otthoni kávét, a melóhelyi kávét, és még egy izmos fekete teát. Elhatároztam, hogy ezen a hétvégén nem tervezek másokkal semmi programot, hanem itthon leszek, legfeljebb sétálok kicsit, és lefaragom azt a 80 dkg vizet magamról.
Hazaértem pénteken, de a mérleg nem mutatott sokkal kevesebbet, ezért a drasztikus vízhajtós-keveset ivós diétát félrehajítottam, ez kérem nem való nekem. Nekem a sok vizet iszom-sokat pisilek diéta való. Igaz, hogy az eleinte plusz súlyt jelent, de szépen kijön az. Erre a hétvégére Ferenc József-vizet vettem, valamint alma- és paradicsomlét, mert tapasztaltam, hogy azok is jót tesznek az emésztésnek.
Megittam a Ferenc József-víznek kb. a felét, mert az azonnali hashajtást ígér, aztán gyermekláncfű- és másmilyen vízhajtó teákat ittam. Az azonnali hashajtás enyhe túlzás, de úgy két óra múlva valóban bekövetkezett a hatás. Jött minden :-D Vagy hétszer látogattam meg a vécét, plusz a pisilések.
Reggelre már annyiszor voltam vécén, így vagy úgy, hogy biztosra vettem, most aztán 50,0 kg vagyok, kész. Szombat reggel nem voltam valami jól, és jött még egy utolsó nagy hasmars a Ferenc Jóska-víztől. Vécé után aztán ráálltam a mérlegre egy szál bugyiban, hogy no most!! Annyit leadtam tegnap délután óta, hogy most már tuti a siker!
Hát erre 50,5 kg-ot mutatott a mérleg.
Józanul gondolkodva ez nem tragédia, mert erős elszántsággal pár nap múlva sikerült volna, de akkor és ott úgy döntöttem, hogy kész, ennyi volt. Ezt a hétvégét akartam rászánni, és ha fél üveg FJ-víz után is csak 30 dkg-t fogytam, akkor hagyjuk a fenébe. Nem jó ilyen járványos időszakban az összes vitamint, nyomelemet kihajtani magamból. Megittam a reggeli kávét, de a rengeteg víz- és hashajtástól olyan gyenge voltam, úgy fájt a fejem, hogy fel se keltem, egyszerűen rádőltem oldalt a memóriapárnára és még egy órát félálomban szunyáltam.
Ébredés után aztán jobban lettem, és akkor gondoltam végig, hogy OK, az 50 kg elérése nem sikerült, de akkor is több mint 6 kg-ot fogytam le, két lyukkal beljebb vettem az övemet, és a csípőbőségem 94 cm, a derékbőségem 64 cm (nem evés után). Butaság a mérleget sasolni, jobb a centiméter. Vegyük úgy, hogy sikerült a fogyás!
A szombati napon ezért már nem kínoztam magam tovább, de kíméletesen ettem, édességet például nem (csak aszalt barackot). Délután sétáltam.
Vasárnapra pedig a fogyókúra „mint olyan” meg is szűnt szinte, mert reggel olvastam a neten, hogy meghalt David Prowse, amitől szomorú lettem (noha várható volt, 85 éves volt szegény) – viszont rögtön eldöntöttem, hogy sört kell innom az emlékére. A napi vásárláskor vettem is egy becsületesebb fajta sört és megittam kora este, szomorkodva. Csillagok háborúját nem néztem, azért annyira nem kínoztam magam… Sajnos, a sör valahogy magával vont egy zacskó csípős csirkés Lay’s chipset is :-( Hálistennek már úgy elszoktam az effélétől, hogy az egészet meg sem bírtam enni, a végét kidobtam (direkt, mert a szemétből már nem szedek ki kaját később). A chips pedig maga után vont némi csokit. Azért nem sokat.
Sajnos hétfőn is ettem csokit, kedden pedig Fater szülinapját ünnepeltük, természetesen Szamos tortaszelettel. Azon a héten, bevallom, picit kirúgtam a hámból, volt némi Stühmer szaloncukor-falás meg Lindt…. De aztán, mikor kezdtek megint kicsit szorítani a nadrágok, erőt vettem magamon és emlékeztettem magam az elhatározásra. Ez nem egyszeri fogyókúra, hanem VÉGLEGES!! Elértem egy alacsony súlyt, amit nagyjából tartani kell!!
Úgyhogy megint megpróbáltam a valamivel kevesebb evést és édesség minimalizálását. 52,1 kg, aztán 51,7 kg, 51,8, tegnapelőtt 51,5, tegnap pedig 51,4. Megfogadtam, hogy ha sikerül a ProBono második vizsga, akkor 3 napig nem eszem édességet, ez a három nap holnaptól fog kezdődni. Nyilván jót tesz majd az alakomnak is.
December közepétől majd úgyis jön a karácsony, és a felhalmozott isteni finom szaloncukrok és csokik szép lassan el fognak fogyni, de igyekszem majd ésszel. Például előre elhatározom, hogy „most csak 5 szem szaloncukrot eszem”. Szerencsére a nagy mennyiségnek egy jó része ajándékot fog képezni, és nem mind arra van, hogy én zabáljam fel :-)
Azóta is kettővel beljebb veszem az övemet, és tulajdonképpen kényelmes most is, bár az utóbbi napokban már nem olyan, mint novemberben, amikor a két medencecsontom közül alig jött ki a hasam. Most azért egy kicsit kijön. De nem annyira, hogy két nap alatt ne tudnám visszacsinálni.
Sajnos, az emésztésem tényleg lelassult, a kor miatt, a kaják mintha hosszabb ideig ülnének a gyomromban, mint öt éve. És mivel összehúzódott a gyomrom az őszi időszakban, most jobban is fáj, amikor épp teleeszem magam. Ezért kéne nem teleenni magam. Viszont így megvan az a könnyebbség, hogy abbahagyom az evést, ha érzem, hogy ez már túl sok lenne.
