A második plazmaadás estéjén jól telezabáltam magam a csípős csirkeszárnyas chipsemmel, meg Szamos trüffelgolyóval és sörrel. De másnap éhgyomri vércukrot mértem, és 6.0 lett!
Ekkorra már rendszeresen méricskéltem a vércukromat. Nem minden áldott nap, de azért hetente egyszer-kétszer biztosan (ha már megvettem a vércukormérőt)… Nagyapám cukros volt – akkoriban ez még ritkább volt, mint most –, a Fater is cukros (inzulinos), meg még a mutter is legalább inzulinrezisztens, de ő nem méri, meg különben is "a doki hülye".
Engem viszont megijesztett a családi hajlam, meg ott vannak a rémes sztorik, nem is annyira a végtag-amputációk, hanem pl. az a csávó, aki (1-es típusú) cukros volt, de leszarta, és mire észbe kapott, már megvakult.
Hát én eleve csak egy szememmel látok, nagyon nem tetszene, ha jönne egy ilyen sunyi settenkedő tünetmentes cukorbetegség, amit észre sem veszek, csak amikor már késő.
Sajnos, nagyon, de nagyon jó az étvágyam, az édességeket imádom (a jó minőségűt, mint Lindt, Stühmer, Szamos), és még azoknál is jobban a fehér lisztet, úgymint nosztalgiakifli; meg a tésztákat… Ezekből iszonyatosan sokat be tudok falni. Kizárólag az tart vissza, hogy beleférjek a farmeromba. Néha annyit zabálok, főleg este – ami abszolút helytelen – hogy olyan bűntudat gyötör utána, mintha embert öltem volna.
Tudom jól, hogy a lelki dolgokat kompenzálom ezzel, stresszevő vagyok, és a finom kaja, főleg az édesség egyfajta vigaszként és jutalomként működik. Már arra is gondoltam, hogy el kéne járni az Anonim Túlevők gyűléseire, de félek, hogy onnan kiutálnak, hisz nem vagyok 95 kg, csak egyszerűen (finom) ételfüggő.
… Én magam is tudom, hogy nem kéne olyan sokat és főleg ilyen egészségtelen cuccokat zabálni, és korholom magam, mintha két Gollam lennék belül, de hiába, végül csak megeszem. Többnyire.
Próbáltam különféle eszközökkel eltántorítani magam. A vércukrot is ezért kezdtem gyakrabban mérni. A vicces az, hogy egy ponton – na, ezt nem tudom okosabban megfogalmazni - szinte kívántam is, hogy legyen egyszer-kétszer magasabb a cukor, ilyen zabálások után, hátha akkor annyira megijedek, hogy leállok a falással! Természetesen nem azt kívántam, hogy igazán cukorbeteg legyek, csak egy kis ijesztést, hogy a falós agyam észbe kapjon.
De evés után másfél vagy két órával mindig igen tisztességesek a vércukorértékeim. Éhgyomorra pedig nem szoktam mérni, mert felkelés után egyszerűen épp annyi agyam van, hogy a kávéfőzőig elkúszom valahogy. És ha már a kávét megittam, akkor az már nem éhgyomor, ugye.
De azért mégis összekaptam magam olykor és reggel is megmértem, és egyszer már volt 6.0, ami a tihanyi kiruccanás alatt is nyomasztott. Később volt 6.1 is egyszer.
Akkor alaposan utánanéztem az éhgyomri meg az evés utáni vércukroknak, és az éhgyomri 6.0 vagy afölötti már nem jó. De végül is nem fordult elő sokszor – de a 6.0 alattiak is jellemzően 5.5 vagy afölött voltak, és már az sem az igazi!
Na, hát most, a második plazmaadás utáni chips- és édességzabálás után megint csak 6.0 lett, és akkor úgy gondoltam, ennek a fele se tréfa. Ez így nem jó. Valamit csinálni kellene; laborba menni most nyaralás előtt még nem akarok, de valami diétázást.
Ez vasárnap reggel volt és elhatároztam, hogy megpróbálok vasárnap nem enni csokit. Ha édesség kell, ott az alma vagy a mandula vagy végső soron a méz.
De ekkor tényleg megijedtem ezen a 6.0-n, és főleg, hogy semmit nem éreztem…. ez nem olyan, mint valami vakbélgyulladás vagy epehólyag, hogy arra ébredsz, hogy beszarsz a fájdalomtól; ez csak úgy ott van sunyiban, és csak akkor tűnik fel, ha vércukrot mérsz.
A vasárnapot egész jól kibírtam úgy, hogy édességnek csak némi gesztenyét meg mandulát ettem. Nem is igen jutott eszembe a csoki, csak úgy megszokásból, de akkor rögtön beúszott elém a vércukormérő képe.
Onnantól minden reggel mértem. Másnap 5.5 volt. Nagyon megkönnyebbültem, mert ezek szerint a cukorcsökkentés hat, és nem arról van szó, hogy már teljesen kifogyott belőlem az inzulin.
Így utólag most nem tudom tételesen visszaidézni, de a lényeg az, hogy eltelt egy teljes hét és még 5 nap úgy, hogy azóta nem ettem (mesterséges) édességet. Mármint csoki- vagy sütifélét. A kávéba tettem édesítőt, de általában kettő helyett csak egyet, desszertnek alma/gesztenye/mandula, szombat este két kanál méz.
Nagyon furcsa volt, nem tudatosan nem ettem ilyen sokáig édességet, hanem egy napon sikerült, akkor megpróbáltam a következő napon is. Azt tudtam, hogy minél kevesebb cukrot eszel, annál kevésbé fogod kívánni. Ez nagyjából be is jött. Feltűnt, hogy nyugodtabb vagyok :-D Szóval, persze ugyanúgy bosszantottak a dolgok, amik egyébként, de nem basztam fel rajtuk annyira az agyamat, mint máskor. Idegesített, hogy valaki nem képes félreállni az útból, ha sietek, hanem ott tötyög, de csak annyit mondtam magamban, hogy „bazmeg”, nem pedig agyonverni akartam az esernyőmmel. Mintha állandóan egy fél nyugtató lett volna bennem :-D
A reggeli vércukrok a további napokban így alakultak: 5.5, 5.8, 5.2, 5.3, 5.4, 5.0, 5.5, legutóbb 5,3 (ma reggel nem mértem, mert tegnap este futottam és még utána ettem valamit, és túl kevés idő telt el ébredésig).
Szóval, a cukormegvonás működik, hálistennek.
Jó, ezen a második héten már többször voltam ingerült, de még mindig nem úgy, ahogy korábban szoktam.
Az is megfordult a fejemben, hogy ha ennyire „jól” megy a csokinélküliség, akkor esetleg végleg leszokhatnék róla, mint a cigiről. De aztán végiggondoltam, hogy erre tuti nem vagyok képes. Jön a karácsony, azokkal a sírnivalóan jó szaloncukrokkal. Most éppen jön a nyaralás, fagyival és palacsintával. Aztán jön a születésnap! Hát az tuti, hogy nem fogok almagerezdekkel ünnepelni a szülinapomon! :-D
A mennyiséget viszont csökkenthetem, például két gombóc fagyi helyett csak egyet eszem, ami egyben anyagilag is jó spórolás, hisz egy rohadt gombóc fagyi már 450-500 Ft. ÉS az egy gombócot pohárban kérem, ami igaz, hogy többnyire 50.- Ft, viszont még mindig egészségesebb, mint a tölcsér. És így csak egy gombóc fagyi + 50.- Ft, míg két gombóc esetén plusz 500.- Ft lenne.
Már kezdem elengedni az egyik szülinapi álmomat, miszerint veszek magamnak stikában egy kicsi Szamos tortát, marcipánbevonattal és belül párizsi krémmel, amit imádok, viszont egyre kisebbek és egyre drágábbak; igaz ugyan, hogy nyilván nem egy napon falom fel. Viszont most adjak ki 6.000.- Ft-ot egy nem túl nagy tortáért, ami csak a vércukromat meg a hájamat növeli?...*
Nagy dilemmák ezek.
De most baromi büszke vagyok magamra, mert ha még egy napig kitartok, akkor már összesen két hétig nem ettem édességet, ami kb. hároméves korom óta még soha nem fordult elő! :-D
* mire élesedik ez a bejegyzés, addigra sajnos mégis megvettem a Szamos tortát, amit majd fokozatosan eszem meg a szülihetemen, és természetesen nem zabálok belőle egyszerre sokat, hanem csak keveset! ;-)
