HTML

a hallgatag macska naplója

Ezt személyes blognak szánom ("csak én és a világ angolul beszélő része tudhatja" :-). Lusta vagyok kézzel írni a naplót, a tinta is elmosódik egy idő után. Olyasmiről írok, ami velem történik, vagy ami arról jut eszembe. Tekintve, hogy főállású, (harmincas) negyvenes irodai patkány vagyok, borítékolhatóan nem lesz 007-es szintű a feszültségfaktor: könyvek, filmek, munka, család, töprengés.

Friss topikok

Vámpírvadászat

2014.01.25. 19:51 csendes macska

 

Megdöbbentő, mennyire fanatikusak a Vámpírok Bálja-rajongók!

Ezen a héten Kati barátnőmmel e-mailezgettünk, többek közt megállapodtunk, hogy jövő héten hagyományosan összefutunk majd palacsintázni és dumálni. Aztán ő felvetette, hogy nem akarom-e megnézni vele a Bált, mert ő még nem látta, de állatira meg akarja nézni, viszont a pasiját nem érdekli.

Ez különben érdekes, hogy inkább a nőknek tetszik ez a darab. Én mindkét szülőmet elvittem rá, Faternak nem jött be, anyámnak nagyon. Pedig Gézát félidőben lecserélték. Nem vodkára.

Mondtam, hogy dehonnem, nagyon is szívesen megnézem, már csak azért is, mert júniusban is játsszák, és akkor van a születésnapom; de finoman körülírtam, hogy a jegyárak sajnos nem kimondottan olcsók, hanem ellenkezőleg rohadtul drágák.

Mire Kati azt írta, hogy ő akár a tizenkétezres jegyet is kifizeti, csak akár egyszer az életben is hadd lássa, valami király helyről lehetőleg.

Pöpec! :-) Helyeslem ezt a hozzáállást, azonkívül én is augusztusban láttam utoljára a darabot, elvonásom van, szívesen megnézem újra, pláne a születésnapom környékén. Rögtön felmentem a honlapra, de nem volt még kint a szereposztás.

Imádom a Vámpírok Bálját, mert akárhányszor láttam eddig (három), mindig fantasztikus volt minden ízében, de egyvalamihez minden körülmények között ragaszkodom: Egyházi Géza legyen a gróf!!! Anélkül be sem teszem a lábam a színházba. Ezt meg is írtam Katinak, hozzátéve, hogy legyünk türelemmel, amint kint lesz a szereposztás, félbehagyok mindent és indulok a jegyirodába. Hisz még csak január van. Ízelítőül küldtem is egy-két dalt és fotót Katinak, hogy tudja, miről beszélek :-)

Szereposztás sem a Vámpírok Bálja honlapján, sem Géza Facebook-oldalán, sem a Bál FB-oldalán nem volt kint. Viszont csütörtök este meghűlt bennem a vér, midőn csak úgy kíváncsiságból felkúsztam a jegyvásárlási oldalra, és láttam, hogy a jegyeknek úgy a fele már elfogyott!

Január 23-án, a június 12-15-i előadásokra!? Hogy van ez, hogy van ez?! Mi van itten? Hát nem is tudjuk, kik mikor játszanak! Ennek a fele sem tréfa! Rémülten végigpörgettem az összes játszási nap nézőtér-képeit. A péntek 13. szinte már betelt, a szombat esti dettó. Jó kis helyeket még találtam a csütörtök esti, a szombat és vasárnap délutáni előadásokra. Megírtam Katinak a szitut, és hogy bár tudnánk, mikor lesz Géza, mert azonnal rohannék jegyet venni.

Kati másnap visszahívott, hogy az istenért, légy szíves szépen kér, hogy vegyem meg most, minél előbb a jegyeket, ő hétfőn rögtön kifizeti, de belereszket, ha arra gondol, hogy netán elfogynak a pofánk előtt.

... Hát ezért van az én mobilom állandóan lenémítva a munkahelyen: szép is lenne, ha a Vámpírok Báljáról, énekesekről, szereposztásról meg tízezer forintos színházjegyekről beszélnék az állandóan ott lebzselő törzsközönség füle hallatára!…

Vajon hogyan tudhatnánk meg, hogy mégis melyik napra lenne érdemes jegyet venni? Sógornőmtől kértem telefonos segítséget, aki javasolta Géza FB-oldalának adminjához fordulni a kérdéssel. Ezt remek ötletnek tartottam.

Sajnos, minden további ügyintézés előtt előbb haza kellett mennem, mert 1. a jegyirodában csak kápét fogadnak el, én pedig a pénzfelvételi díj miatt nem akartam újra automatát csapolni, mikor otthon a borítékban van elég cash, 2. Facebookot is csak otthon szabad  használni. De hát sebaj, hazamegyek, írok az adminnak, az válaszol. A jegyiroda meg nyitva van szombaton is, majd visszajövök a készpénzemmel és vásárolok.

Hazamentem, írtam az adminnak és vártam. Közben unalmamban lecsekkoltam a ’szokásos’ jegyirodám weboldalát, és láttam, hogy neeem, nincsenek nyitva szombaton, csak hétfőtől péntekig. Juuuuuuj… - Neten nem vásárolok. – Rákerestem az általam ismert budapesti jegyirodákra, mindegyik csak hétköznap volt nyitva. Még az is, amiről a Bál honlapja azt írta, mindennap nyitva van. (Telefonon rájuk kérdeztem. Én, aki utálok telefonálni, még ezt is!... :-)

Két nap alatt simán az összes jegyet elviszik az internetes vásárlók. Már majdnem sírva fakadtam, szerencsére ekkor észrevettem, hogy Fókusz és Libri könyvesboltokban is van jegyvásárlás; felhívtam a kedvenc Fókuszomat, ahol megerősítették, hogy igen, árulnak színházjegyet, igen, a Bálra is, és igen, nyitva vannak szombaton :-)

Szombat reggel felkelve már az általam kinézett néhány kellemes jegyből kettőt elvittek. Hát ennek tényleg a fele sem tréfa! Ezek az őrültek éjszaka is vásárolnak! Ez már nem egészséges megszállottság. Nálam OK, mert én imádom a vámpírokat és imádom Gézát, na de az összes többi ember milyen alapon vesz jegyet már most?

Az FB-admin továbbra sem válaszolt, viszont a jegyek fogytak, mintha ingyen osztogatnák őket. Felírtam cetlire egy dátumot és hogy 6. sor jobbközép, majd nyakamba szedve a lábamat elrongyoltam a Fókusz irányába.

… Közben, váratlanul, ahogy az utóbbi időben szokott, megjött a menstruációm, így én magam is hófehér voltam és úgy festettem, mint akit egy vámpír látogat éjszaka, de nem jó értelemben :-)

Mire becsörtettem a könyvesboltba és eljutottam a hölgyig, aki a színházjegyekkel foglalkozik, és beléptünk a választott előadás internetes oldalára, ezt a 6. sor jobbközépi két jegyet már elvitte az ellenség! Hörgő hangot hallattam. Félóra telt el, az isten szerelmére!

Idegesítően kevés hely volt szabad az 5-7. sorok környékén, amit én ideálisnak tartok. (Kati akár az első sorba is ült volna, de az nekem túl sok lenne.) De a negyedik sor fele még üres volt, középen is. Így azt mondtam: - Legyen ez a 4. sor 10-11. szék!

A hölgy nagyon aranyos volt, mert látszott rajta, hogy csuklik, amikor szembesül a jegyek árával, és mégsem tett megjegyzést. Tényleg annyi pénzbe került, hogy jobb nem rágondolni. Szerencsére karácsonyra kaptam némi ajándékutalványt a névleges munkahelyemtől, aminek egy részét hazahoztam és most magammal vittem, hátha elfogadják. Elfogadták. Ezek után dühöngtem magamra, hogy miért nem az egészet hoztam haza?

Ennyivel olcsóbb volt a jegy. Meg aztán, egy koncertjegy is van ennyire drága, de azokat mégsem nézi hülyének senki, akik koncertre járnak. … És mostanában igazán alig költök valamire, amióta igyekszem minél több suskát félretenni kaucióra, lakbérre. Ha a Bál-jegy árát elosztjuk a júniusig hátralévő hónapok számával, akkor alig pár ezer forintra jön ki havonta, olyan, mintha kocadohányos lennék :-)

Hazaérkezés után – mikor máskor? – érkezett meg a FB-admin válasza. Öt hónapra előre nem lehet még tudni a szereposztást, különben meg az is változhat az időközben alakuló elfoglaltságok miatt. (Én azt mondom, Géza elfoglaltsága ne alakuljon, hanem legyen akkor és ott, ahol én leszek a negyedik sor közepén!!) Majd február-március környékén jön ki a szereposztás – így az admin – és akkor szoktak beindulni a jegycserélgetések :-D

Na tessék. Tavasszal majd nézegethetem a fórumokat: „Bot Gáboros Vámpírok Bálja-jegyeket adok Egyházi Gézás jegyekért cserébe!”

Persze ha racionálisan nézem, akkor nem tragédia, ha nem Géza a gróf. Hisz az előadás egésze mindenféleképpen istenkirályság, a zenekar és a díszlet mindenképpen zsír lesz, a látvány pedig a perspektíva miatt jobb, mint korábban bármikor. Bot Gábort már volt szerencsém látni augusztusban, és a saját fülemmel hallottam, hogy tulajdonképpen rohadt jól énekelt. (Látni igazából alig láttam, hisz ötszáz méterre ültem.) Langer Somáról pedig – a harmadik gróf – azt mondják a rajongók a fórumon, hogy kinézetre is, hangra is tiszta Géza. Szóval megnyugtató, hogy Géza nélkül sincs tragédia, de 1. én akkor is Gézát akarom!!!, 2. Langer Soma fiatalabb nálam, ami hülye érzés. Egy vámpír gróf legyen idősebb az embernél!

No de reménykedjünk. Mért ne Géza lenne aznap? Mindenféleképpen óriási élmény lesz a negyedik sorból látni a Bált, egy másik horror- és vámpírrajongóval együtt. Gézát pedig úgyis láthatom még egy csomó Musical Pluszon. Habár olyankor többnyire inkább rekeszizom-sérvet kapok tőle, már amikor kiereszti a humorát, amit szintén nagyon imádok.

Épp ezért még izgalmasabb méltóságteljes grófnak is látni, ami bár megtörténne!

 

komment

Címkék: vásárlás internet színház

süti beállítások módosítása