Komolyan nem tudom, mihez kezdenék internet nélkül. A múlt hétvégi két durva szédülésrohamot követően rákerestem a neten a tüneteimre, és megkönnyebbültem. Ezt a marhaságot úgy hívják, hogy „jóindulatú helyzeti szédülés” (rövidítve BPPV), és jobbára ártalmatlan.
A „helyzeti” a testhelyzetre utal, tehát ha hosszú fekvés után hirtelen felkelünk, vagy hosszú fent levés után hirtelen lefekszünk. A belsőfülben lévő egyensúlyszervben lerakódnak kis kálciumdarabkák, és ha azok összeállnak nagyobb cafatokká, akkor megzavarodik az egyensúly érzékelése, mert az egyensúlyozó szerv által észlelt és a szem által észlelt helyzet nincs összhangban egymással.
Az én esetem a kétszeri szédüléssel és egyszeri apró hányással még istenes, mert a legtöbb beteg beszámolója még sokkal durvább: van, akit állandó szédülés kísért és napi több hányás, és volt, aki betegállományba is kellett hogy menjen.
El lehet menni neurológushoz, aki ad valami gyógyszert is (ezt egyelőre nem akarom), de a legfőbb gyógymód az, hogy bizonyos tornagyakorlatokkal gyakorlatilag újra és újra ki kell provokálni a szédülésrohamokat, hogy az összetapadt kálciumlerakódások szépen feloldódjanak. Epley-manővernek hívják a gyakorlatsort, lényegében annyi, hogy hirtelen le kell feküdni, várni fél percet, aztán hirtelen felülni, várni fél percet, aztán megint lefeküdni a másik oldalra, várni fél percet (mindig addig várni, míg elmúlik a szédülés). Nyilván jobb gyógytornász vagy orvos segítségével csinálni, de nekem annyira kis enyhe tüneteim voltak, hogy pár ilyen gyakorlatsort szépen itthon megcsináltam, és nem volt semmi baj, még az a durva forgó szédülés sem jött rám, csak kis enyhe hullámzások.
Azért hívják jóindulatúnak ezt a nyavalyát, mert úgy két hét után magától elmúlik. Rossz viszont, hogy időről időre visszatérhet :-(
Javasolták továbbá – mert nem egy cikket olvastam el, hanem kb. tizenötöt – egy hipochonder veszett el bennem :-) –, hogy magas párnán aludjunk, óvatosan keljünk fel (nem felpattanni, hanem kicsit ücsörögni az ágy szélén), és hogy ne a „rossz oldalunkon” aludjunk.
Ez utóbbival lesz még bajom, mert a jobb oldalamon tudok úgy istenigazából jól aludni, mivel az orrsövényferdülés miatt ott kapok jól levegőt. Viszont a nyakam miatt a bal oldalamon kellene aludnom, mert az az oldal, ahol nem kapok fejfájást és nem áll be a nyakam, és most már tudom, hogy szédülés szempontjából is inkább bal felé kellene aludnom. Nagyon jó… Azóta három párnán fekszem magasan – ezt szeretem – és nem fordulok jobbra.
A múlt hétvégi két szédülésroham óta már elmúlt egy hét, és – lekopogom – ilyen erős tüneteim nem voltak. Minden reggel nagyon örülök, ha a szoba mozdulatlanul áll :-), nem fordulok meg túl hevesen, nem hajolok hirtelen, és ezért így, egy hét elteltével, minden kóser.
De azért lehet, hogy a legközelebbi fodrászlátogatáskor, biztos, ami biztos, ki fogom hagyni a hajmosást, ahol hátratekert nyakkal kellene tíz percig ülnöm. Fodrászüzlet közepén elszédülni csöppet sem kellemesebb, mint ugyanez az utcán vagy a munkahelyen, és inkább nézzenek hülyének, minthogy tíz vendég és öt fodrász szeme láttára egy vadul forgó padlóra dobjam ki a rókabőrt…
