Már tavaly is megpróbáltam csökkenteni a koffeinbevitelt, de novembertől új fokozatba léptem. Akkor tűnt fel ugyanis, hogy valahányszor úgy istenigazából eldurrant az agyam a munkahelyen, előtte vagy közben kávét ittam.
Az nyilván felvitte a vérnyomásomat és a pulzusomat, és reszkettem az idegtől. Miután ez kétszer-háromszor megismétlődött, úgy gondoltam, összefüggés lehet a dühroham és a kávéfogyasztás között.
Azóta megpróbáltam a munkahelyen lehetőleg csak zöld, esetleg fekete teát inni, és érdekes, de ez bevált! Nem mintha valami hidegvérű emberré változtam volna tőle, de ha nincs bennem akkora adag koffein, akkor valahogy túl ványadt vagyok ahhoz, hogy úgy istenigazából felcsesszem az agyamat.
Azért ilyenkor is ki tudok jönni a sodromból, de legalább a szívem nem ver összevissza és az agyvérzés sem fenyeget.
Reggel itthon tehát megiszom a szokásos tejeskávét, de minél kevesebb nescaféval, valamint egy zöld teát (az jó az emésztésre is). A munkahelyen indításnak még egy nagyon-nagyon gyenge tejeskávét, de csak egy kicsi csészével és úgy, hogy még fél kilenc előtt megigyam. Utána már csak két zöld tea. Ha nagyon álmatag vagyok, esetleg az egyik tea fekete.
Ez persze azért nem mondható a koffeinről való leszokásnak, de jóformán 50 %-os csökkenés a korábbihoz képest. Sőt még ezt is csökkenthetném tovább. Múlt héten Faterral a Rudasban voltunk, nem ittam sokat indulás előtt – nehogy ott jöjjön rám a hasmenés –, csak egy gyenge nescafét és alig egy percig áztatott zöld teát. Kóvályogtam az odaúton, a fürdőben pedig pihenéskor elbóbiskolgattam, de aztán teljesen éber és orientált lettem. Ha kellő akaraterőt növesztek, esetleg a hétköznapokon is követhetném ezt a gyakorlatot.
Kisebbfajta csoda volt a múlt heti véradásom. Ez már a 29. – ezt onnan tudom, hogy végre a kezembe adták az orvosi kartont is, tudniillik annak a hátoldalára nyomtatták ki a kérdőívet :-) Amit kitöltés után megfordítottam, és átfutottam az orvosi kartont. Annak a tetején volt: „Eddigi véradások:
Véradások előtt eddig mindig feltöltöttem magam zöld teával, kávéval és még kólát is vittem magammal, mindezt azért, mert az első időkben néhányszor lezuhant a vérnyomásom véradás után. Úgy gondoltam, ha a vérnyomást feltornászom az egekbe, ha akar, sem tud majd lezuhanni.
De most az új, koffeincsökkentett életszakaszomban mégsem akartam szerda délután kávét inni, hogy aztán éjfélig ne tudjak elaludni. Így egy zöld teát ittam délután négykor, és a kólát vittem magammal. Az mégsem árt – illetve egyébként igen, de véradáskor nem –, ráadásul esetleges émelygésre pont jó.
Meglepetésemre a véradás teljesen simán zajlott kávé nélkül is. Leszámítva, hogy előtte sajnos rápillantottam a kezemben tartott véradós zacskóra, és megláttam benne azt a rohadt nagy tűt, ebbe kicsit belesápadtam. Aztán, mikor a nővérke már a vénámba szúrta azt a rohadt nagy tűt, akkor pedig a mérleg nem akart működni, ott feküdtem a karomban a kisujjnyi tűvel, míg két ápolónő tanakodott, hogy ugyan vajon mi lehet ezzel a mérleggel? Már arra gondoltam, hogy most bizisten elájulok, amikor a mérleg végre összeszedte magát és én pumpálhattam.
Tű kihúzása után öt percet feküdtem, két percet ültem, aztán felkeltem és mentem. Nem volt semmi bajom. Hihetetlen, hogy kávé nélkül is tudok vért adni!! :-)
Még nem írtam róla, hogy decemberben a Budapesti Vöröskereszt meghívott a Véradók Napjára a József Attila Színházba. Fatert hívtam magammal, mint vendéget. Egy órányi beszéd és díjkiosztó volt, utána pedig a Fekete szárú cseresznye c. színdarab, amit így utólag örülök, hogy láttam, főleg, hogy ingyen volt :-) – ez gonoszul hangzik: az igazság az, hogy eleinte tartottam tőle, de végül is sokkal jobb lett, mint vártam, sőt kifejezetten jó volt.
Pezsgőt és ingyen kaját is adtak. Isteni! :-)
Csak olyanokat hívtak meg, akik legalább huszonötször adtak vért. Az igazán sztahanovistáknak pedig díjakat adtak át. Ezek a 100+ kategóriások voltak: 100, 105, 110, sőt a legmagasabb, azt hiszem, 115 véradáson volt túl. A szünetben hallottam a beszélgetéseket, „én hatvannál tartok”, tisztára elszégyelltem magam, mert az én köreimben az öcsém és én hősök vagyunk a magunk 25+ véradásával, de úgy látszik, vannak nálunk sokkal belevalóbbak is. (Jó, a tesómat kizárták egy hosszú időre, különben már biztosan negyvennél tartana.)
Teljesítmény ennyiszer vért adni, és nemcsak a személyes bátorság miatt, hanem mert néha úgy kell birkózni a személyzettel, hogy hadd adhassak! Ha lehet, minden indokot megragadnak, hogy ne kelljen levenniük a vért (erről már írtam). Azóta kíváncsiságból utánanéztem, és megtudtam, hogy a magyar véradási protokoll sokkal szigorúbb, mint más országokban. Nálunk rögtön kizárják olyasmiért az embert, amiért máshol nem. Szóval a vérellátó személyzete nyilván jogosan cselekszik. De akkor is bosszantó, mikor valaki végre összekaparja magát, esetleg előtte vörösbort ivott (persze nem aznap), rákészült, elment, és akkor kiszórják.
Például az én orvosi kartonomon ott van, amit valami idióta írt évekkel ezelőtt: „Nyolc véradásból négyszer rosszul lett.” Ez igaz, de azóta volt huszonnégy véradásom, ahol semmi bajom nem volt. Mégis ha ránéz egy beszaribb doki, már csak emiatt is kirúghat. Én épp azért járok csakis a Karolina útra, mert a legutolsó külsős helyszíni véradáson a vén marha doki kizárólag erre az egyetlen mondatra koncentrált, és minden ellenérvemet kizárta a füléből.
A Karolinán szerencsére nemigen cseszegetnek. Éppen most például a doki még csak meg sem tapogatta sem a szívemet, sem a torkomat, sem nem közölte, hogy „maga olyan sápadt”, vagy „hány kiló maga”? Nem is volt semmi baj. Holott most nem „készültem rá”, se vörösbor, sem edzés, sőt kávé sem.
Amikor a munkahelyen van véradás, másfél órát kell sorban állni. Olyankor az összes kolléga odacsődül, öreg, fiatal, sovány, kövér; hirtelen senki nem fél a tűtől és senki nem elájulós. Nálunk ugyanis két nap szabadság jár a véradásért. (Nekem már nem, mert nem vagyok állományban. Nem is adok azóta a munkahelyen, adjon, aki ott dolgozik.)
Kezdeményezni kellene, hogy törvénybe legyen foglalva ez a két nap, és ne csak a munkahelyek döntésére bízva legyen adható (és nem kötelező). Állítom, hogy többszörösére nőne a véradások száma. Nálunk csak évente kétszer lehetett igénybe venni, de ez is négy szabadnap – húsvéthétfőt követően egy egész szabad hét! És évente négyszer lehet vért adni. Ha mindenki kapna érte két szabadságot, biztos vagyok benne, hogy egyből megszűnne a „félek a tűtől, félek a fertőzéstől, a másodunokatesóm belehalt a véradásba”.
…. Nincs túl hízelgő véleményem az emberekről, ezért feltételezem, hogy két nap szabiért sok mindenre képesek lennének, de ez tapasztalatokon alapszik :-)
