Teljesen kimerültem: az utolsó 48 órát gyakorlatilag folyamatosan angolul olvasással töltöttem… És még mindig hőség van – az a duma a lehűlésről tutira csak kacsa –, ami duplán kifáraszt.
Csütörtökön meló után átvettem a Split Image-et az idegennyelvű könyvesboltban. Annyira ideges voltam, mint a Psycho 3.-ban Norman – aki véletlenül látta a filmet, kb. sejtheti az idegállapotomat –, ezt azonban megpróbáltam valamiféle „Oh, de nagyon megvisel engem ez a rettentő hőség!”-attitűddel álcázni. A bolti eladók kedvességét jelzi, hogy nem röhögtek ki, vagy csak miután elmentem. Pedig az átvételi nyugtát is baromi nehezemre esett aláírni, miközben Tony ott figyelt a könyv borítójáról – nagyon örültem, hogy egyáltalán a saját nevem eszembe jutott.
Hazaérve azonnal beleolvastam a könyvbe: igen informatívnak és alaposnak tűnt. Kivéve a fotókat, mert azokból volt vagy tíz. Azért elvárnám, hogy egy életrajzi könyvben ennél több kép legyen, pláne egy dekoratív színészről! Még ha rólam lenne szó, megérteném… Beléptem a netre, és értesítettem a fórumtagokat meg a leendő fordítót a jó hírről.
Pénteken bementem dolgozni, bár azt is minek? Elviselhetetlen volt a hőség, kialvatlan voltam, és haza akartam menni olvasni. Még szerencse, hogy péntek volt, 14.00-kor felpattantam és tepertem kifelé, mint a veszedelem.
Mivel a könyv megérkezésével lejárt az alkoholtilalmam is, betértem egy boltba és hezitáltam a(z alkoholos) sör és a bor között. Végül cidert vettem, mert azt nagyon ritkán szoktam inni, és hatheti absztinencia lezárását valami szokatlannal akartam ünnepelni.
Péntek délutántól vasárnap kora délutánig szinte kizárólag a Split Image-et olvastam. Persze csak annyit tudok angolul, hogy az egy tízes skálán maximum 2-nek felel meg. Ezért igazából csak úgy végigsvenkeltem a szememmel az oldalakon, és ahol egyértelműen éreztem, hogy ott valami érdekes dolog van – vagy felbukkant egy olyasmi kulcsszó, mint pl. „sex” –, akkor megálltam, fellapoztam az angol szótárat és végigrágtam magam azokon a bekezdéseken.
Jó buli volt ez, de fárasztó is, mert 1. az egész heti hőség teljesen leszívta az energiáimat, 2. nagyon nincs nyelvérzékem, még a könnyebb olaszhoz sem, 3. az utóbbi hetekben olaszul olvastam a Boltkórost, így sokkal inkább az olaszra voltam ráállva.
Angolul minden átkozott szónak több jelentése van, és vannak egymáshoz marhára hasonlító, de mégis más jelentésű szavak. Továbbá van, ami az olaszban is létezik, de teljesen mást jelent. Kedvenc példám a „so”, ami olaszul a sapere (tudni) ige E/1 alakja. Állandóan emlékeztetnem kellett magam, hogy az angolban nem ezt jelenti.
Azért annyira mégsem ment pocsékul az olvasás, mint előzetesen vártam, mert többnyire úgy-ahogy sejtettem, hogy éppen miről lehet szó. A hülye filmforgatásokkal kapcsolatos dolgokat egyből átugrottam – az benne van minden filmlexikonban –, és főleg a személyes és/vagy érdekes témákra koncentráltam. Ezekből volt bőven. Kezdem érteni, hogy Tony miért nem maga írta meg a visszaemlékezéseit… Nem mintha stikában valódi sorozatgyilkos lett volna, de a szimpatikus dolgok mellett igazságosan ott voltak a kevésbé szimpatikus vonásai is, nagyjából egyforma arányban.
Tulajdonképpen hasonlítunk egymásra (ez a szentségtörő gondolat már pénteken késő éjjel jutott eszembe): ha elvesszük a színészi (és énekesi, zongorázási stb.) tehetséget, a jóképűséget és a szexuális beállítottságot, és csak a szemszínt, balkezességet, állatok és tej szeretetét, a gyengeségeket és hibákat hagyjuk meg, akkor nagyjából olyan volt, mint én :-)
Néha kissé megrökönyödtem, de azért minden nem rokonszenves eseményre jutott egy rokonszenves is, összességében pedig teljesen emberi volt az összkép. Lásd: „a barátainkat a jó tulajdonságaikért szeretjük, de a hibáikért imádjuk” :-)
Külön kis öröm volt számomra, hogy a könyv egyetlen birtoklójaként írhattam a fórumra pár apróbb csemegét, amit én már olvashattam, de a többiek még nem :-)
Szombat estére a könyv derekánál tartottam, aznap már nem bírtam tovább. A melegtől és az egész napi olvasástól a fejem is megfájdult. Félretettem a könyvet, kinyitottam az 5%-os alkoholtartalmú cidert, és ahogy megfogadtam májusban, a jobb kezemben a könyvvel, bal kezemben az üveggel végre alkoholt ittam! :-)
Nagyon kellemes volt a cider, de úgy elszoktam a piától és úgy fájt a fejem, hogy kb. egy decit ittam összesen. Nem is kívántam többet. Ennek megvan az az előnye, hogy vasárnapra is marad belőle.
Vasárnap magamtól ébredtem nyolckor – nyolckor! a hőség teljesen szétcincálja az alvási ciklusomat! –, felkeltem és folytattam az olvasást. Már Tony házasságánál tartottam, ami több mint a könyv fele. Az járt a fejemben, hogy ha ledarálom még délelőtt, akkor a közeli pláza vasárnap is nyitva tartó postáján még aznap fel is adhatom a leendő fordítónak. Ha hétfőre halasztom a postázást, be kell vinnem a könyvet a munkahelyre, márpedig a munkahely és a magánélet totális szétválasztását pártolom, és a magánéletemhez tartozó kellemes dolgokat lehetőleg sosem viszem be az irodába.
Mivel az ősök délelőtt elmentek – nagy sokára –, be is tudtam fejezni a könyvet még időben. Illetve az utolsó fejezetet épphogy átlapoztam, ki a fene kíváncsi részletesen a kedvence halálára. Majd fordításban elolvasom… Lezuhanyoztam – bár minek? 5 perc, és újra levert a víz – és elcsattogtam a postára.
Most a könyv úton van az angolul tudó fórumtaghoz, én pedig fejben kimerülve, de jóleső fáradtsággal pihegek itthon. Jó lenne kialudni magam egy heti pocsékul alvás és két napi angol gyorsolvasás után, talán megiszom a maradék cidert az ügy érdekében. Esetleg beleöntöm az alkoholmentes citromos Gösserbe, amit megszokásul vettem – a kettő együtt majd csak elaltat…
