Múlt hétvégén tisztességes idő volt, Tesómékhoz se mentem épp, ezért úgy döntöttem, hétvégén kiruccanok valahová. Már nagyon vágytam hegyet mászni pl. Sopron vagy Pécs tájékán, de korábban láttam, hogy mikor nálunk csak enyhe pár szem hó volt, akkor a Mecseket derékig érő hó borította. Így ezeket a hegyeket most kilőttem, mert még ha nincs is óriási hó, akkor is sár vagy latyak tuti van az erdőkben.
Így döntöttem Szeged mellett, mert ott tavaly nem is jártam, amellett szép hosszan lehet benne gyalogolni, és még hűvösebb idő esetén sincs sár vagy latyak, hisz nagyváros.
Pénteken még találkoztunk Dórival és lesétáltuk a szokásos Szigetkört, aztán elkísértem a Keletibe és ott vettem vonatjegyet. Most már előrelátóan megvettem a hazafelé tartót is, miután a múltkor Sopronban szembesültem vele, hogy aznap vétel esetén drágább a vonatjegy :-( (Képzeljük már el ugyanezt más termékkel! Kedden 350 Ft a tej, de szerdán már 365 Ft. - Persze, ez az infláció miatt egyébként is simán megtörténik. …)
Szombaton a 7.50-es vonattal indultam, miután felszerelkeztem csirkehúsos fornettivel, és otthon lefőzött kávét vittem magammal. És az Ickabogot olvastam, az egyetlen Rowling-könyvet, amit eddig még nem. Ugyanis a Karácsonyi malacot megvettem Öcséméknek karácsonyra, és az nagyon tetszett nekik – én még nem olvastam! –, ezért aztán eszembe jutott, hogy van ez az Ickabog, amit a hülyén hangzó címe miatt még meg se vettem…. De talán mégiscsak meg kéne! Na bumm, még ha nem is jó, majd elpasszoljuk a Vaterán. Habár még olyan Rowling-könyvet nem olvastam, ami ne tetszett volna. Még az Átmeneti üresedés is baromi jó volt, annak ellenére, hogy öngyilkos akartam lenni utána.
Szóval így elkezdtem az Ickabogot már a földalattin olvasni, és nagyon tetszett. Leszámítva az illusztrációkat, amiket rajtam kívül mindenki dicsért, nekem viszont nem jött be, hogy 7-12 éves kölykök amatőr rajzai vannak ott a könyvben – főleg a vége felé, amikor előbb jött a rajz (és alatta a felirat!), mint ahogy a könyvben elérkezett a történés. Volt pár nagy poénlelövés így :-(
A vonaton nem helyjegyes jegyet vettem, hogy vész esetén odébb költözhessek (visszaemlékezve a kecskeméti vonaton a cigány családra). Így egy roppant kellemes fülkébe kerültem, ahol rajtam kívül csak 2-3 másik egyedül utazó nő ült. Kicsit még bóbiskoltam is, mert amióta a szaros ukrán kiscsalád a szomszédba telepedett, az amúgy is rossz alvásom még rosszabbá vált.
De Szeged felé közeledve már meghúztam az izmos Lavazzából lefőzött otthoni kávémat, attól felélénkültem, és a nap is gyönyörűen sütött. A vonaton fűtöttek rendesen – nem úgy, mint októberben Sopron felé, amikor ráadásul még náthás is voltam –, így nagyon jól éreztem magam.
Közben az Ickabogban követték egymást az események. Mire beértünk Szegedre, egészen konkrétan megfordult a fejemben, hogy be se megyek a városba, hanem leülök a vasútállomáson egy padra és olvasom a könyvet :-D Eddigre (spoiler!) már eszembe jutott a Psycho: az is úgy kezdődik, hogy elindul egy irányba; az ember azt várná, hogy OK, erről fog szólni a film – aztán vesz egy kanyart, és kiderül, hogy egészen másról szól ;-D
Vonakodva eltettem az Ickabogot, és megcéloztam a vécét. Kellemes meglepetéssel láttam, hogy most már nem kell érte fizetni. Nem mintha az a pár száz forint hazavágna, de ez a sokszor pár száz vécépénz azért egy évben több ezer ruppó.
Cserébe viszont nem volt vécépapír. Miért is lenne? Szerencsére ilyen utakra mindig viszek magammal vagy ezer papírzsepit. Még jó, hogy szappan volt.
Folyton az volt az érzésem, hogy Pécsen vagyok és balra kell fordulnom, hogy felmásszak a hegyre; és emlékeztetnem kellett magam, hogy most jobbra kell mennem, és nincs semmiféle hegy :-D
Az idő elképesztően gyönyörű volt; hűvös ugyan, és fújdogált a szél, viszont a nap melegen sütött. Átmentem a Belvárosi hídon a túlpartra, és kényelmes lassú léptekkel sétáltam a rekortán futópálya melletti sétaúton. (Ha én futok, én is lerúgnám azt, aki a rekortánon sétálgat.)
Elvileg Péter kollégám is Szegeden volt ezen a hétvégén, és ő is futó, szóval figyeltem is, hogy látom-e, és láttam is ezer futót, de őt szerencsére nem. Nem mintha bajom lenne vele, de szigorúan el szeretem különíteni a melót a magánélettől.
Parki séta után visszatértem a hídon a klasszikus belvárosba, ott is sétáltam a Tisza Kálmán körúton, aztán mikor megéheztem, lekunkorodtam a „Váci utcára”, mivel láttam a neten, hogy ott már van egy olyan szeletes pizzás, ami Pécsen is van, meg itthon a Deákon, ahol 1.000 Ft körül van egy pizzaszelet, viszont az rohadtul finom.
Hát csakugyan ott volt a rohadék pizzéria, viszont zárva volt! :-( Szombaton délben! Na mindegy…. Hát bementem a Mekibe, ahol ettem halas szenyát meg krumplit. Utóbbi nem is kellett volna, de mit csináljak, szeretem.
Ezután valami desszertet akartam, így betértem olyan cukrászdákba, ahol nyáron fagyit árulnak. Most persze fagyi nem volt, csak süti, így viszont mindenki sütit zabált, és minden aranyos cuki tömve volt, sehol nem volt szabad hely :-( Bezzeg nyáron akár minden végtagomat külön székre tehetem, mert mindenki fagyit zabál! Kénytelen voltam a Virág cukiba menni, ami marha előkelő, és 1.700 Ft-ért enni gesztenyepürét. Mire azonban fizettem, valahogy 1.985 Ft lett. Na mindegy, holtig tanul az ember, legközelebbi szegedi utamra viszek magammal egy Mars szeletet :-D
Elsétáltam a plázába is, ahol benéztem a Müllerbe, de egyrészt nem volt, amit én kerestem volna (kígyós fülbevaló, ami olcsó és mégsem gyullad be tőle a fülem), másrészt tömeg volt. Ezért lementem az alagsori előkelő delikátesz boltba és ott vettem egy marha jó fekete teát.
Ezután hirtelen elkezdett fogyni az idő a hazafelé menő vonatig, így már a Boszorkányszigetre nem maradt időm. Elszaladtam a Dóm térre és ott tettem egy rövid kanyart, aztán kényelmesen indultam a vasútállomásra, hogy legyen időm vécére menni és helyet foglalni.
A hazaút szintén nagyon kellemes volt, olvastam, kicsit bóbiskoltam, amitől tök felélénkültem érdekes módon.
Az Ickabogot egyébként csak vasárnap estére olvastam ki, mert elkapkodni végképp nem akartam. Hát nagyon érdemes volt. Egy jó animációs filmet el tudnék képzelni belőle. Most majd odaadom Öcséméknek és kíváncsi vagyok, ők mit fognak szólni hozzá ;-)
(Spoiler: Olvasás közben még eszembe jutottak A falu, illetve az Amikor a farok csóválja…. c. filmek is.)
Az Ickabog után, hogy valami könnyed is legyen, a Suttogó árnyak öblét olvastam, ami ugyanaz a példány, amit a kilencvenes években elkobozott a köcsög tanár és alig akarta visszaadni; sajna a címlapja azóta már leesett, szóval így olvastam, de nem igazán érdekelt, mert nagyon jó kis kikapcsolódás volt a hét elejére.
Hétfőn este a Madáchban a József és a színes szélesvásznú álomkabátot néztem meg. Ez egy hirtelen ötlet volt, mert még sosem láttam, és csak a Börtöndalt ismertem belőle; de valamelyik nap átpörgettem a Madách műsorát, és ez ott volt. Meg aztán plakátokon is hirdették. Végiggondoltam, hogy ez is Webber, meg a Madáchot úgyis szeretem, hát biztos nem rossz. … Így el is mentem előző héten és vettem jegyet, hétfő estére. Azért akkorra, mert így már kellemes a hétkezdés, és aznap tuti nem megyek pl. Tesómékhoz, hisz hétköznap, és ha másnap úgyis meló, akkor nem mindegy, hogy színház miatt alszom el később, vagy filmnézés, esetleg a szomszéd óbégató kölyök miatt?
Azért utánaolvastam a József sztorijának, mert az Ószövetségben nem vagyok teljesen otthon; meg a Börtöndalt is újra hallgattam. A 16. sorba vettem jegyet, mert még onnan is lehet látni, viszont ott már egy picit olcsóbb, mint egy sorral előrébb. És már így is 10.000 Ft-nál drágább egy színházjegy, hát többször is meg kell gondolni, hogy mit nézek meg, és hányadik sorból…
A decemberi Mary Poppinsból tanulva, most a legszigorúbb menetrendet követtem a színházba készülődéshez. A lehető leghamarabb indultam el a melóhelyről és szó szerint rohantam haza. Még a bejárati ajtóból vetődtem a kávéfőzőre, hogy a reggel bekészített színház előtti kávét lefőzzem. Kajáltam, kevés folyadékot ittam és olyan időben kezdtem a készülődést, hogy még az összes smink, ruha, ékszer, kistáskába átpakolás, csizma kisuvickolása stb. után is bőségesen időben indultam el. Annyira korán volt, hogy az Oktogontól gyalog mentem (rohadt hideg volt, ezért az amúgy is használt fekete Decathlonos csizma volt rajtam, amiben jól lehet gyalogolni).
Ruhatár, vécé; a vécében gyanúsan kevesen voltak, holott most bőven nem késtem el. Beültem a helyemre, pont egy párocska mellé, aztán a telefonomon sasoltam egy cikk kommentjeit, amíg 18.59 nem lett. Akkor felmerültem a telefonból és megrökönyödve láttam, hogy tőlem jobbra majdnem az egész 16. sor üres, sőt a teljes 15. sor is üres!
Rögtön a vicc jutott eszembe, amikor a színházba menő csapat busza lerobban és akkor érnek be, amikor Dózsa azt mondja a színpadon, hogy: „Hol késtetek, parasztok?” :-D
Na, ezek most majd ülhetnek fel a harmadik emeletre, és majd a második felvonásban itt fognak tobzódni előttem.
No elkezdődött a színdarab. Leraktam a hajamat, ahogy haladt előre a dolog, mert én a sztori és a Börtöndal alapján úgy gondoltam, hogy ez egy szomorkás vagy legalábbis komoly, ószövetségi történet lesz. Hát valóban követte a bibliai sztorit, de annyira poénosan, karikírozva és viccesen, hogy tíz perc után már rezgett a szám a visszafojtott vigyorgástól. Marhára tetszett; de eszembe jutott, hogy vajon mit szívhatott ez a Webber, amikor írta? :-D Azt hiszem, hangosan röhögni akkor kezdtem, mikor jobbról bejött a kígyó és ő is énekelt egy versszakot. Azért voltak komoly dalok is, mert például a Börtöndal az tényleg olyan volt, mint ahogy vártam, és tényleg nagyon megható volt, és a második felvonásban is voltak komolyabb jelenetek, de azért a fáraó dalán (dalain) szakadtam, egyrészt annyira vicces, másrészt annyira jó volt. Mondjuk, sajnos rövid volt az egész, illetve a végén a tapsrendbe konkrétan még belement egy-két komplett szám, amit lehetett csak nézni, vagy közben tapsolni is, de nekem sajnos nem olyan erős a bicepszem, hogy még 15 percen át tapsoljak.
A szünetben egyébként megkérdeztem a jegyszedő nénit, hogy mi van most ezzel a sok üres hellyel? Mert egyáltalán nem jöttek tolongó tömegek a 15. sorba, sőt visszaemlékeztem, hogy mikor a jegyemet vettem, a nézőtér képén konkrétan foglaltnak jelezték ezeket a sorokat.
Hát az úgy volt, hogy átadták értékesítőnek ezeket a jegyeket, de az nem adta el őket, szóval akár át is ülhetek a 15. sorba.
Fasza. És mi van, ha valaki magánember igazából akart venni jegyeket pl. a 15. sorba egy ötfős társasággal, de azért nem vett, mert úgy látszott, mintha azokat már eladták volna?! Kicsit berágtam ekkor a Madáchra, már csak azért is, mert a vécében nem volt vécépapír, holott két külön fülkében voltam a két vécélátogatásom alkalmával.
A darab olyan kellemesen rövid volt, hogy kb. 21.10-kor már az utcán is voltam, roppant vidám hangulatban. Még magamban dúdolgattam a dalokat – szerencsére senki nem hallotta – és gyalog mentem hazáig. Otthon is olyan vidám voltam (rám nem jellemző módon), hogy még ittam is a novemberről itt maradt törkölypálinkámból, mert már a József közben is többször éreztem úgy, hogy basszus, el kellett volna hoznom egy laposüveget és meghúzni, mert néha konkrétan piálni kellett volna e darab közben, mint ahogy a Macska-jajt is úgy a legjobb nézni, ha közben alkoholizál az ember :-D
Szóval ittam pár korty pálinkát, és pár kortyot a karácsonyra vett rozéból is (mert annak is megvan még a fele), és így feküdtem le aludni. Álmomban még folyton a színházban járkáltam, aztán a másnap nagyon kellemes volt, mert az ellenszenves Timi kolléganő, amelyik folyton a nyakamra mászkál és idegesítően ciripel, Isten kegyelméből pont ezen a napon volt HO-ban, tehát nem kellett látnom, ami nagyon remekké tette a színház utáni munkanapot. Főleg, ha még hozzáveszem, hogy a Suttogó árnyakat olvastam stikában az íróasztalom alatt a nyugodt pillanatokban, pont úgy, mint hetedikben :-D
