Ez az idei augusztus 20. jó is volt, meg rossz is. A négynapos szünet utolsó napja, de végig olyan meleg volt, hogy igazából nem nagyon lehetett semmit sem csinálni. Szombaton csak lézengtem és bevásároltam, vasárnap futottam, aztán mozi és Hárshegy; de a rohadt erdőben állandóan rám támadtak a szúnyogok, és még ott is hőség volt. Hétfőn Öcséméknél voltam, az nagyon jó volt, csak hamar vége lett.
És kedden azzal ébredtem, hogy tessék, már huszadika is van, és vége a négynaposnak, és nem voltam sehol!
Szívesen utaztam volna valami vidéki helyre hegyet mászni, de ebben a hőségben a folyton lerobbanó és általában nem hűtött vonatok, hát nem is magyarázom tovább.
Keddre megbeszéltük Zsuzsival, hogy a most felújított Nyugati Mekiben reggelizünk. – Azt a rohadék Mekit ugyan pár éve már egyszer felújították, faszért kellett megint … - Mindegy, fő, hogy most nyitva van, és én szeretem a mekis reggelit; reggel 9.00-kor meg még többnyire alusznak az előző este bulikázó tömegek, ezt már más reggelizéseinkkor is tapasztaltuk, szóval így nincs tömeg.
Én értem oda előbb, és rögtön láttam, hogy ezzel nagyon melléfogtam, mert nem vettem számításba, hogy augusztus huszadika van, tehát aki él és mozog, az Budapestre gyűlik. (Kivéve a budapestiek, mert azok legyűlnek vidékre, pl. a mi utcánkban az általában itt parkoló kocsik egyharmada nem volt jelen a hosszú hétvégén.)
Máris tízezren voltak a Nyugati Meki előtt; ahol ugye a vasútállomás is, meg a villamosmegálló, meg a buszmegálló… Baszki, teljesen elment az életkedvem is.
Ráadásul én ideértem 9.02-re, de Zsuzsi még nem volt sehol; és azonnal tudtam, hogy most a hülye villamos is tök ritkán jár – tényleg nem jött, le-föl mászkáltam rohadt sokáig és csak akkor jött végre nagy nehezen a tetves Combino.
Azon tényleg rajta volt Zsuzsi is, és nézett felém, aki ott álltam a Meki előtti tömegben. De valahogy nemcsak rám nézett, hanem egy szőke tyúkra is, aki előttem állt épp. Ahogy odaért hozzám, tényleg köszön nekem is meg a szőkének is. Gondoltam, valami ismerős valamelyik kiránduló- vagy akármilyen csoportból, ahova Zsuzsi szokott járni.
Erre aztán kiderült, hogy a Zsuzsi húga az! Akit még sose láttam, csak mesélt róla.
Bemutatkoztunk; alig vártam, hogy a húg menjen végre a dolgára, mert már nagyon vágytam kávét inni, ÉS pisilnem is kellett (a még otthon megivott ébredés utáni kávémtól ;-) Magyarázott is valamit a csaj, hogy ő a töröknél szokott reggelizni, meg a kilences busszal megy… Gondoltam, fasza, húzzál a törökhöz (utca túloldalán van), vagy pattanj fel a buszra végre…
Erre baszki odafordul hozzánk, hogy hát ő még nem evett semmit, nem baj, ha becsatlakozik hozzánk?
Hogy milyen iszonyatosan gyűlölöm, amikor a semmiből egy ismeretlen vagy alig ismert odaállít, hogy ő becsatlakozna, miközben én kettesben tervezek valamit egy haverral, azt el nem tudom mondani. És sajna már csomószor belefutottam ebbe a szar szituációba! De hát a tesója Zsuzsinak, mégse mondhatom, hogy nem; sőt el se mehetek, mivel majd’ éhen döglök és kávé kell.
Mondtam, hogy persze, nem baj.
Azért a fogamat csikorgattam; mert egy ilyen hülye tyúkot: bejön vonattal az agglomerációból; a „töröknél szeret reggelizni”, és „a kilences busszal kell mennie a programjára” – de azért se át nem megy a törökhöz, se fel nem ül a buszra, hanem ott tipródik a hülyéje a Meki előtt, mint a fosó galamb, pontosan abban a kettő percben, amikor Zsuzsi megjön!!
Iszonyat dühös voltam, mert csomó mindenről akartam dumálni Zsuzsival, és ki tudja, meddig marad a húg a nyakunkon? De ahogy mentünk a rendelős táblákhoz, a Zsuzsi odasúgta, hogy 20 percet marad csak, aztán mennie kell. Na hálistennek.
Maga a reggeli karaj volt, miután átvettük, rögtön elrohantam a retyóba. Mivel hárman voltunk, nehezebb volt a helyfoglalás, és épp rögtön a bejáratnál találtunk szerencsésen egy kanapészerű sarkot, ahol hárman elfértünk.
Itt viszont sajnos állandóan a hátunk mögött jártak a népek ki-be, sőt ahogy telt az idő és egyre nagyobb lett a csürhe, ott tobzódott a sor; meg néhány bunkó konkrétan lecövekelt a háttámlánk mögött és ott jártatta a pofáját hosszan; sőt valami banya leült mellénk a sarokülésre…. Azonnal megfogadtam, hogy legközelebb bemegyünk az étterem leghátsó sarkába. A fene ezt a szar átépítést, hogy elsőre nem is lehetett észrevenni, hogy alakították át az ülőhelyeket.
Fogadok, majd három év múlva újra átépítik ezt a kibaszott Nyugati Mekit; csak arra leszek kíváncsi, hogy akkor vajon hogy fogják majd megváltoztatni az egész berendezést…
Na, végre lelépett a húg; akkor mi a Zsuzsival dumáltunk ugyan a legfontosabb dolgokról, de mivel állandóan a nyakunkban lebzselt vagy nyolcvan ember, nem lehetett igazán oldottan, és így le is léptünk viszonylag hamar.
Az én tervem az volt, hogy részben gyalog elmegyek az Allee-ba és ott a Szamosban fogom megkóstolni az Ország Tortáját.
Tavaly is ezt tettem, csak akkor hülye módon először végigjártam az egész kirakodóvásárt a budai Duna-parton, a 45 fokban; és mikor már kitikkadtam a hőségtől és megőrültem a tömegtől (és nem lehetett hozzáférni a tortához, annyian voltak) – akkor jutott eszembe elmenni az Allee-ba.
Most is igazam volt, mert az Allee Szamosban tök kevesen voltak, bent légkondi, és volt a Mákvirágból. Kurva drága volt, mert 1.750-, Ft egy szelet (azért komolyan!!!), no de hát valszeg nem is fogok többször enni belőle. Tök ízlett a torta, nem annyira a mák dominált benne, hanem inkább a ribizli vagy áfonya vagy mi, és főleg a jó kis fehércsoki, amit imádok.
Még alig múlt dél, és semmi kedvem nem volt hazamenni, de ahhoz sem, hogy valami ünnepi programra elmenjek. Ugyan szeretem az ünnepi programokat, de a tömeget leírhatatlan módon gyűlölöm, ha pedig hőség is van, akkor még sokkal jobban.
Ha most hazamegyek, akkor lusta leszek visszafordulni. Így arra gondoltam, hogy felmegyek a budai hegyekbe és ott sétálgatok.
Ebből az lett, hogy elmentem busszal a Szépjuhásznéig, de most nem jobbra, hanem balra fordultam, és a Jánoshegyi úton fel a Libegőig. A szélesebb aszfaltúton már kevésbé jöttek rám a szúnyogok, és mégiscsak erdőben voltam, sőt az enyhe emelkedő a kondimnak is jót tett. De azért még itt is meleg volt, amitől meg rossz kedvem lett, ahogy éreztem, hogy folyik a hátamon a verejték.
Szívesen mentem volna lefelé Libegővel, de sose lehet tudni, hogy az éppen működik-e vagy sem. Így inkább az erdei turistaúton mentem tovább a Normafáig. Itt már a tömegiszonyom is befigyelt, mert ezen a szakaszon persze már volt egy halom más családocska is, és ahogy elengedtem egy csoportot, rögtön jött még egy; nehéz volt kikalkulálni, hogy normális távolságnyira ne legyen tőlem ember.
Ekkor már kora délután volt, hazajöttem, zuhanyoztam, kajáltam. Hazafelé a városban szintén gyalog jöttem egy jó darabon, mert a tömegközlekedés tele volt – hihi – tömeggel :-D
Szokásom, hogy este kimegyek a tűzijátékra. Most ez nem volt egyszerű, mert néha felhős volt az ég, akkor bejelentették, hogy hát nem tudni, hogy lesz-e tűzijáték, majd minden órában döntenek róla. A fenébe a gyáva szarjankókat. Akkor én most hogy készüljek?? Mert ha nem lesz, akkor korán lefekszem, hogy legalább kialudjam magam meló előtt.
Persze még ettől is rajtam volt a feszkó, az a rohadt meló; az irattározást be kéne fejezni elvileg augusztus végéig, de tutira nem leszek kész az egésszel; és még próbaidős vagyok ugye… Legalább a Timi nevű kispicsa szabin van ezen a héten, de valahogy még ettől sem éreztem kellemesebben magam, olyan feszkó volt rajtam úgy általánosságban.
A Hóembert olvastam amúgy napközben, ami szuper könyv, és külön öröm, hogy direkt novemberben meg télen játszódik; hideg van, meg hó, meg hideg eső… De mégis rosszkedvem lett, mert erről meg eszembe jutott, hogy milyen istenverte egy szar filmet csináltak belőle, és rögtön úgy éreztem, hogy ha most itt lenne annak a rendezője, puszta kézzel pofoznám fel azt a barmot! Vagy lapáttal fejbe ütném.
Folyton néztem a híreket, hogy mi lesz a tűzijátékkal, aztán este hétkor kihirdették, hogy lesz. Na szuper. Fél kilenckor elkezdtem készülődni, 20.45-kor elindultam; még egy pillantást vetve a hírekre, de semmi extra nem volt.
A tűzijátékra menve semmit nem vittem magammal, csak a kulcsot, zsepit és 400 Ft-ot (és tollal magamra írtam az öcsém telefonszámát, hogy ha meghalnék, ne legyek azonosítatlan holttest). Tavaly ugyanis rohadt nagy tömeg volt és gyanúsnál gyanúsabb alakok is hemzsegtek, tízfős cigány családok öt babakocsival meg olyan onokatezsvírekkel, hogy lerítt róluk, hogy tegnapelőtt jöttek ki a sittről. Na, ilyenek közé én ugyan nem megyek farzsebbe rakott mobillal, ridikült meg hát nem viszek tömegbe.
Mentem kifelé, úgy fura volt, hogy most nem hömpölyög akkora tömkeleg, mint tavaly ilyenkor. Aztán ráfordultam a Szt. István körútra, ott is valahogy mintha elég sokan jöttek volna szembe velem; bár sokan mentek a Duna felé is. Hát mi a lófasz van??
Most akkor mégse lesz tűzijáték? Tök meleg volt és full száraz minden, egy csepp eső nem esett egész nap, mi a szar van? Már csak öt perc volt a tűzijátékig, de akkora tömeg jött szembe, hogy rájöttem, itt valami gebasz van. Aztán az egyik fószer telefonált valakivel és olyasmit mondott, hogy lefújták vagy elhalasztották – na bassza meg, úgy tudtam!!
Ekkor megfordultam és a hátsó kis utcákon hazamentem. Menet közben jutott eszembe, hogy talán nem kéne 163 centis nőként egyedül kis sötét mellékutcákon mászkálnom 21.05-kor, de a körúton meg akkora volt a tömeg, amit egy ilyen nap után képtelen lettem volna elviselni.
Haza is értem baj nélkül, és itthon láttam a hírekben, hogy 22.00-re tolták el a tűzijátékot, mert hát a budai oldalon szakadt az eső. Marha érdekes, mert itt Pesten egy csepp sem esett, sőt mikor napközben Budán jártam, akkor ott sem.
Egy másodpercig sem haboztam, hogy újra visszaforduljak-e tűzijátékot nézni: lószart, mama! Másnap munka, de még ha nem is lenne másnap munka, szórakozzanak a kurva anyjukkal… 20.45-kor, indulás előtt még direkt rápillantottam utoljára a hírekre és egy hang sem volt erről, akkor egészen nyugodtan kapják be, idei tűzijáték a Csendes Macska nélkül lesz, sírjatok.
Lezuhanyoztam (sokadszorra), lefeküdtem a Hóemberrel (na nem úgy :-D), és ágyból hallgattam a durrogást, mert olyan rohadt sokáig tartott a tűzijáték (van is erre pénzünk), hogy már a lámpát is leoltottam és már igazán aludtam volna, de még robbantgattak. Tehát 22.30 utánig.
Mi ebből a tanulság; ezentúl augusztus 20-án soha nem megyek a Nyugati közelébe, és ha elkezdenek napközben tipródni, hogy „jaj, lesz, nem lesz, mégis lesz, óránként döntünk” – akkor úgy veszem, hogy nem lesz, és hagyom a picsába a tűzijátékot. Most is mennyivel jobban jártam volna, ha az utcán feleslegesen mászkálás helyett berakok egy jó horrorfilmet és inkább azt nézem egy pohár borral.
