Június 20., péntek: futó szempontból eddig a legsikeresebb napom!! Rögtön reggel a szokásos hajnali futással kezdtem. Beálltam a hétfő-szerda-pénteki egy órával korábban kelésre, és még hajnalban, a néptelen és hűvös rakparton futok egy oda-vissza kb. 5 km-es távot. Pontosabban – most lemértem a Google műholdas térképen - 2.800 méter oda, ugyanannyi vissza, ergo 5,6 km! :-)
Pénteken is ez történt, azzal az eltéréssel, hogy amikor már az odafelé táv végéhez közeledtem, a fordulópontom előtt úgy 50 méterrel szembejött egy lány, egy másik futó. Én folytattam a távomat, megérintettem a vaskorlátot a szokott helyen és visszafordultam hazafelé.
A járdát bámulva kocorásztam bambán, és csak percek múlva tűnt fel, hogy a lány hátát még látom. Hát ez hogy lehet? Általában az összes többi futó, ha elhúz mellettem, hamarosan eltűnik a szemem elől. Ezt meg látom. De furcsa!
Ahogy futottam tovább, a lány ugyanakkora távolságra volt tőlem. Kb. fix száz méternyire. Sőt. Valahogy egyre nagyobb lett a háta. Növeszti a hátát??
Rá kellett jönnöm, hogy hiába kocogok igen lassan és kényelmesen – a saját tempómban, szarok én a stopperre, nem fogok száguldozni –, a lány még nálam is lassabban fut. A következő, két híd közé eső hosszú szakaszon egyre közelebb kerültem hozzá, pedig igazán nem gyorsítottam. Ahogy a híd alatti átjáróba bekocogtunk, már olyan közel voltam hozzá, hogy hallottam a kulcsa zörgését. Ezen a ponton már tudtam, hogy le fogom hagyni, mert egyszerűen gyorsabb vagyok, még ebben a nagyon laza tempóban is.
Így aztán az utolsó szakaszon, a híd és az utcám közötti hosszú távon egy kicsit rákapcsoltam és leelőztem a lányt.
Még sosem fordult elő, megelőzzek egészséges fiatal embereket; kizárólag 80+ éves bácsikat vagy sétálásnál alig tempósabb 120 kilós egyéneket hagytam le eddig. Iszonyúan fel voltam dobva! :-)
Ezután persze tartanom kellett ezt a picivel gyorsabb tempót, nehogy a lány azt higgye, hogy csak szívatásból előztem meg, hanem lássa, hogy igenis gyorsabb vagyok. Ennek ellenére nem döglöttem ki – nagyon –, és borzasztó elégedetten értem haza.
Ezek szerint már van akkora állóképességem, hogy tartani tudok egy szép laza tempót, nem szúr az oldalam, és még le is hagyok egy 70 éven alulit, mindezt hajnalban!! :-)
… Olyan jól éreztem magam, hogy szívesen visszafordultam volna futni mondjuk a Szigetre, úgy benne volt a futási vágy a lábamban, de hát dolgoznom kellett. De a melóhelyen végig arra gondoltam, mi lenne, ha este mégiscsak lemennék a Szigetre és futnék akár két kört is – 10 km – szépen, lazán. Olyan büszke lennék magamra és annyira jót tenne az önbizalmamnak…
Ezért aztán hazaérkezés után aludtam egy órát, ettem, megnéztem az Így neveld a sárkányodat – holnap moziban a 2. rész! –, és este fél kilenc felé nekiindultam.
A Szigeten már kevés volt a futó, viszont még a késői időpont ellenére is sokan andalogtak, többen közülük direkt a futóúton :-( De komolyan, nem veszik észre, hogy andalogni a betonon vagy a földúton is lehet, viszont a puha rekortán konkrétan a futók ízületének megóvására szolgál!?
Mantráztam magamban, hogy „két kört futok, két kört futok”. Az első kört szép lassan kocogtam végig, és mikor a kiindulóponthoz értem, éreztem, hogy igen, maradt még bennem erő. Folytattam a futást, könnyű éppen nem volt, de azért haladtam. Közben erős hideg szél fújt, ami remek dolog futás közben. Bár aggódtam, nehogy még itt a Szigeten kitörjön a jégeső és megázzak, de ezt megúsztam.
A második körben, 5-6 km után a türelmem már kissé lecsökkent, ezért mikor előttem két Dzsennifer a hozzájuk való Máriókkal pontosan a futóutat teljesen belepve sétálgatott, akkor valami megjegyzést is tettem nekik. Aztán nagyobb sebességre kapcsoltam, hisz szegény kisebbségnek nem szabad beszólni – fordítva persze OK –, de szerencsére nem jöttek utánam, de ennek ellenére ez nagyon jó volt, mert 1. láttam, hogy még annyi erő van bennem, hogy kétszáz méter sprint után is tudom folytatni a futást, 2. igen jó lett a végeredményem, majdnem egy perccel kevesebb, mint az eddigi egyetlen két szigetkörös távomnál: 1:14:09.
Hazafelé már kissé kimerültem, ráadásul a híd egyik járdáját lezárták, így vissza kellett fordulnom a zebrán a másik járdához, aztán átmenni az aluljárón – este tízkor futócuccban – pedig gyűlölök embert látni futáskor (is). Aztán hazáig kocogtam. Iszonyú fáradtan értem haza, alaposan lenyújtottam, de nem volt izomlázam és nem görcsölt be semmim (naná, gyakorlatilag kocogtam). De akkor is, egy nap alatt tizenöt kilométert futottam!! :-)
Ittam egy csomó vizet meg egy fél doboz alkoholmentes grapefruitos sört. Aztán lefeküdtem.
Egész nap egyetlen bajom volt csak: a derekam valahogy beállt azon a ponton, ahol úgy befelé hajlik a gerinc, és már reggeltől fájdogált. Talán elfeküdtem vagy nem lazítgattam ki kellőképpen. Már a reggeli futáskor sem esett túl jól neki a rázkódás, igyekeztem is mozdulatlanul tartott derékkal futni. Aztán este a tíz kilométer, gondolom, szintén nem volt jó ötlet derékilag, bár futás közben, odakint nem zavart, de amikor le kellett feküdni…. Hajjaj!
Maradjunk annyiban, hogy fáradt voltam ugyan, de nem annyira álmos, mint kellett volna; és az éjszaka egy részében hánykolódtam, mert akár jobbra, akár balra fordultam, a derekam fájt. Ha pedig hanyatt feküdtem, akkor volt a legrosszabb. Végül találtam egy-két pozitúrát, amelyekben nem éreztem a derekamat, és próbáltam így aludni.
Remélem, idővel kilazul. Most szombat délelőtt van, legszívesebben derékszögben közlekednék. Próbálom úgy tartani a derekamat, hogy ne menjen befelé a fájós gerincszakasz.
Össze kell vakarnom magam, mert nemsokára zuhanyoznom kell és öltözni, és indulni a moziba, ahol megnézzük az Így neveld a sárkányodat 2.-t!! :-) Ez csak jó lehet, egy szép légkondis moziteremben, szombat délután. Jutalomfalat, csak nekem, a tegnapi kemény futásért :-)
