Eredetileg klasszikus naplónak szántam ezt a blogot, amibe az ember naponta vagy max. 2-3 naponta ír, de rájöttem, ez valahogy nem megy.
Mikor valami történik, mikor megfogalmazom magamban, mit érzek vagy mit akarok, akkor épp napközben van, melóban vagyok vagy tömegközlekedésen, nincs körülöttem gép, sem időm nincs írni.
Mire hazaérek és megkajáltam, már elszállt az ’ihlet’, vagy holtfáradt vagyok, vagy inkább olvasnék.
Aztán meg egy csomó mindent el kell magyarázni, ami nekem egyértelmű – mert a saját életemről van szó –, de az olvasók hadának talán nem, és ettől kicsit olyanok a bejegyzéseim, mint a levelek, amiket Évi néninek írok, aki 91 éves :-)
És van, ami olyan felkavaró, hogy akkor éppen nem is bírok írni róla, és mire érzelmileg lenyugodtam, addigra már csak egy száraz beszámolóra futja, vagy éppenséggel eltelt 2-3-4 hét, és már úgymond aktualitását vesztette, vagy van más elég bajom ahelyett a 2-3-4 héttel ezelőtti dolog helyett is.
… Most például sok dolog nyomaszt, de fizikailag legjobban a hőség. Tudom, hogy ilyen a nyár, tudom, hogy Indiában 52 fok van, de nálam most, vasárnap délelőtt a lakásban 30,5, és rémes a tudat, hogy valszeg egész nyáron ez lesz. Az irodában dettó.
Elviselni sem bírom a gondolatot, hogy futni menjek, pedig kéne, tohonya vagyok és fel is jött rám pár plusz kiló, de akkora a hőség, hogy csakis késő este futhatnék, amikor viszont aludnom kéne a másnapi meló előtt; valamint a rövidgatyán kívül elviselhetetlen minden ruha, de azt nem merek a rengő hájam miatt.
És ez még csak a legkisebb gondom.
