Ezt a bejegyzést egy héttel ezelőtt kellett volna megírnom, amikor még a vacillálás állapotában voltam. Most már nem annyira poén…. Ugyanis el van döntve: utazom Erdélybe!
Egyedül. Vonattal. Egy hónap múlva.
Hát… Nagyon boldog vagyok, de ugyanakkor rengeteg félelem is van bennem.
Endre már júniusban hívott, de akkor tuti úgy éreztem, szó sem lehet róla, hogy én egyedül Erdélybe utazzak; a családtagjaimra nem akarok rácsimpaszkodni, haverom meg nincs, akivel mehetnék. Őszintén már csak Katival és Évával tartom a kapcsolatot, nekik meg pasijaik vannak, és különben sem hinném, hogy bejönne nekik egy több napos erdélyi utazás, vagy hogy ők bejönnének az ottaniaknak (bocsánat mindkét féltől). Anikó barátnőm lenne ideális az ilyen útra, de a., vele több éve nem beszéltünk, b., nemrég született kisgyereke. Tehát ő is kilőve.
Szóval júniusban simán elvetettem az utazás ötletét mint lehetetlent, és nem is gondoltam rá. Aztán már augusztusban beszélgettünk Öccsel a palacsintázóban, pont mielőtt ő és Ági indultak ki Endréhez, és Öccs is győzködött a témában.
Én persze egyetértek, és nyilván, hogy szeretnék Endréhez utazni, na de az egyedül utazással számtalan probléma van. Ezeket Öccs kevéssé látja át, mert nem introvertált és félénk, mint én; amellett nem is tudom, hogy teljesen egyedül ő utazott-e már ilyen távolra.
A problémák pedig az alábbiak:
- A 13 órás vonatút egyedül.
- WC.
- A sebesség-fóbiám.
- A kutya.
- Társas képességeim hiánya.
- Esetleges rendkívüli események.
Részletesen kifejtve:
- pont. OK, én magam mondtam, hogy introvertált vagyok és direkt szeretek egyedül lenni. De egy külföldi vonatúton nem egyedül vagyok, hanem összezárva rengeteg emberrel, idegen helyen, bármilyen váratlan eseményeknek kitéve, anélkül, hogy lenne mellettem valaki, akivel megoszthatom az aggódást vagy megtárgyalhatnám, mit kéne tenni.
- pont: ún. ’pisilős’ típus vagyok. Ha iszom egy pohár vizet, az egy óra múlva ki fog kívánkozni. Ha ideges vagyok, pláne. Ha kávét is iszom, ami vízhajtó, pláne. Ha NEM iszom, akkor én is simán kibírom 3 órán át, mint más ember, de akkor meg kiszárad a szám, csökken a vérnyomásom és néha még a fejfájás is rám jön. És néha akkor is elmegyek WC-re, ha épp csak kicsit kell, mert ki tudja, mikor adódik rá legközelebb alkalom? Ez így a városban simán kivitelezhető, de a 13 órás vonatúton macerás lesz (pl. mi lesz, ha nem találok vissza a helyemre, vagy ha addig ellopják a csomagomat?), és legalább háromszor meg kell ejtenem. Endrénél pedig szintén kellemetlen kicsit, mert a konyhából nyílik a fürdő.
- pont: nehezen bírom, ha rettenetesen száguld egy jármű. Vonatokon még csak-csak elviselem, főleg ha újabb fajta, puha kerekű voncsi az. És amúgy is: a vonat az gyors. Nem szólhatok a sofőrnek, hogy lassítson már… De a kocsiban van lehetőség, hogy szóljak a sofőrnek; Erdélyben marha gyorsan vezetnek, és ijesztő, nagy terek vannak, a háttérben a hegyekkel. Ettől duplán gyorsnak érződik az autózás. Ha Endre fog vezetni, én nemtom, hogy fogom bírni, ha beletapos. És sajnos, ha rám jön a pánik, az nem olyan, mint a fejfájás, hogy csak összeszorítom a fogam és kész, hanem muszáj szólnom, hogy lassítson. És ez is ciki.
- pont: szeretem a kutyákat, és Foxit is külön szeretem, de Foxi valamiért nem szeret engem. Kis harci kutya, acsarka, és nem tudok vele mit kezdeni. Most eléggé feszült vagyok, hogy fogjuk több napig kibírni egymást? Mégsem kérhetem Endrét, hogy korlátozza a kutya személyes szabadságát a ketreccel, csak mert én ott vagyok; a kutyát sem pofozhatom fel, mert hát hogy pofozzak fel egy kutyát? Aki ráadásul még vissza is harap? És hiába magyarázok neki szép szóval, nem érti a kócos dög.
- pont: nem tudok szociálisan virítani. Én csak csöndben hallgatok egy társaság szélén és figyelek; max. olyan régi ismerősökkel tudok oldottan dumálni, mint Öcsém, szüleim vagy Kati. Főleg ha meg vagyok szeppenve, legszívesebben egy szót sem szólnék. Ami azonban ciki, így néha elkezdem fosni a szót kompenzálásképp, hogy jó benyomást keltsek, ami aztán marhára kimerít, és akkor végképp lemerülök és kikapcsolok.
Főleg reggel, kávé előtt nem megy ez. Egyáltalán, magánlakásban vendégként milyen ciki a reggel? Felkelek; Endre vajon fent van-e már, mert ha nem, lábujjhegyen kell osonnom a mosdóba (ld. 2. pont); de ha igen, akkor értelmes arcot kell öltenem, miközben szintén ki kell oda mennem, közben pedig még nem is ittam meg a kávét.
- pont: ó, ez bármi lehet. A határőrök visszautasítják a személyimet, mert a fényképen még rövid a hajam. Ellopják a csomagomat, rám jön a hasmenés, nem tudok kijönni a vonat vécéjéből, molesztálni kezd egy kelet-magyarországi utas, rám jön az orrvérzés, ne adj’isten esetleg mikor már ott vagyok, történik valami kellemetlen, családi eset, amitől jobb lenne, ha hazautaznék, de a jegy csak egy adott napra érvényes.
6/a. pont: az időjárás! Mert mi van, ha Erdélyben már októberben hideg lesz? Én fázós vagyok, és néha Pesten is képes vagyok fázni, nemhogy a Csíki-medencében!
Hát tömören ezek miatt aggódtam, és aggódom most is, de azóta még egyszer beszéltünk Öccsel és teljesen rávett. Illetve, addigra már én is kezdtem az utazás felé hajlani, még a zalakarosi nyaralás alatt.
Miután hétfőn szerencsésen túlestem a lakbérfizetésen, felhívtam Endrét, hogy kb. október első felében jó-e, ha kiutazom hozzá, és mondta, hogy jó.
Ezek után a dátumon kezdtem tépelődni. Végül kedden kimentem a MÁV-jegyirodába a melóhelyhez közel, és megvettem a kedvezményes vonatjegyet, egy pénteki napra. Egyelőre csak oda, a visszaútra még nem lehetett jegyet venni.
Most a visszaút dátumán gondolkodom. Öcsém szerint menjek 7-8 napra, de az nekem már sok, és rettentően feszélyezne, ha Endre magánházába ilyen sokáig betelepednék, úgyhogy csak négy, max. öt napra gondoltam. Már csak azért is, hogy a szabival is spóroljak, mert az sem nő a fán.
Egy kellemetlen tényező figyelt még be, amire előzetesen nem számítottam, nevezetesen a pénz. A vonatjegy önmagában nem túl drága, de költőpénzt is kell vinni, a biztonság kedvéért kb. 1.000 lejt, ami kb. 70.000.- Ft (momentán ennyi nincs is a bankszámlámon, miután kifizettem a lakbért és átutaltam az átutalnivalóimat…) Továbbá Endrének természetesen valamiféle ajándékokat is kell venni, amit persze hogy szívesen veszek, de hát lássuk be, az is pénz. Valamint utasbiztosítást is kell kötnöm.
A plazmaadásokból származó pénzből még van kb. 20.000.- kápéban. A legszívesebben azonnal újra adnék plazmát, hogy így egészítsem ki a lét, de sajnos még tart a parlagfűszezon, azt pedig tudják, hogy allergiás vagyok és kizárnának.
… De azért minden aggály és pénzügyi gond ellenére nagyon örülök, hogy utazhatok! Kedd este, miután már megvettem a vonatjegyet, megittam az Öcsikétől kapott Csíki sört – marha rég nem ittam alkoholt –, és olyan dalokat hallgattam a számítógépen, amit Erdélyben szoktunk a kocsiban, Kárpátiát meg efféléket :-)
