Az Elfújta a szél mintájára az én soproni túraterveimet Elmosta az eső. Amúgy jó volt, de abból, amit jó előre gondosan elterveztem, kb. mindent meghiúsított az időjárás.
Most a Lővér szállóban foglaltam szobát, mert a múltkor annyira berágtam a Sziesztában a meleg vízre, illetve annak hiányára; és a Lővér alig volt egy picivel drágább. Meg a Sziesztát már vagy tíz éve folyamatosan felújítják, szerintem sosem lesz kész :-/
Így foglaltam a Lővérbe, és a hétfőt vettem ki, így lett szombattól hétfőig hosszú hétvégém. Az egyik fő célom az volt, hogy most majd végre jó alaposan kialszom magam, miután a munkanélküli ukránok nem óbégatnak éjszaka a szomszédban. (szellemház) Azonban idővel rájöttem, hogy pont ezen a hétvégén van az óraátállítás, miáltal egy órával kevesebbet lehet aludni. Hát ez vagyok én :-D
A tervem az volt, hogy a teljes napomon megint végigmegyek a „háromszög-túrán”, miután már ismerős a terep. De most fordítva, busszal Brennbergbányára, onnan az Asztalfőhöz; onnan Ágfalváig, annyi eltéréssel, hogy az utolsó szakaszon nem a piros sávon, hanem a Fürtös Bodzán jövök, mert a piros csík elég vacak és sáros volt ősszel. És azért fordított irányban, mert Ágfalváról mindig óránként jár busz, míg Brennbergbányáról délután csak kétóránként, és ha pont elmegy előttem ugye.
Hogy az érkezés napja se vesszen kárba, arra meg azt találtam ki, hogy becsekkolás után a turistaúton felmegyek a Károly-kilátóba, majd a Ciklámenen le. Az összes turistautak úgyis onnan indulnak, a Lővér szállótól.
Nagyon vártam már a kiruccanást; aktív pihenés, friss levegő, jó alvás, környezetváltozás stb.! Aztán sajnos az időjárásjelentés kissé lelohasztotta a boldogságomat. Azon a héten már Pesten is borús és esős idő volt, ami még hagyján, hisz Sopronban leszek; de sajnos ahogy közeledett a hétvége, állandóan azt hajtogatták, hogy Nyugaton szombaton egész nap esni fog, és rengeteg csapadék lesz.
Én arra gondoltam, hogy majd eláll az eső szombaton, vasárnapra felszárad és majd úgy megyek túrázni…
A szálloda küldött emlékeztető mailt, amiben sajnos megint leírták, hogy 15.00-től lehet becsekkolni. Komolyan, ez akkora parasztság, gyerekkoromban még minden üdülőbe reggel érkeztünk és az első napunk is teljes nap volt, most meg már délután kettőkor, háromkor; mi jön még?! Éjfél előtt egy perccel??
Az eredeti terv szerint a 11.38-kor érkező vonattal mentem volna, de így több mint 3 órát kellett volna Sopronban, csomaggal, az esőben bandukolnom. Úgyhogy forradalmi újítást tettem: a későbbi vonatot céloztam meg, és reggel nem keltem túl korán – csak reggel lehet itt valamelyest pihenni, amióta a faszszopó ukránok itt vannak –; hajat mostam, kényelmesen reggeliztem.
Most éppen nem járt vonatpótló – pedig az szokott, ha ottalvósra megyek –, „csak” Kelenföldről indult a vonat, a Keleti helyett. Annyira korábban érkeztem, hogy az Etele Plazába mentem (ingyen) vécére, mert persze a „vasútállomás”-nak nevezett aluljáróban nincs vécé.
A vonatút kellemes volt, leszámítva, hogy egy primitív, kiöregedett, randa kurva ült pont velem szemben, az a fajta, aki képtelen csöndben elfoglalni magát, és folyton feltelefonálta minden ismerősét. Reméltem, hogy majd leszáll Tatabányánál, de sajnos nem, végig jött :-(
Mire megérkeztünk Sopronba, természetesen már esett. Fel voltam készülve: a vékonyabb, vízhatlan, kapucnis Wellensteyn volt rajtam, meg kesztyű, és isteni sugallatra nem a túracipőt, hanem a hótaposót vettem fel otthon, ami tkp. egy nagyon kibélelt (vízhatlan) gumicsizma. Ez nagyon okos ötlet volt.
Még így is volt egy órám becsekkolásig. Megvettem a sört; sajna elveim ellenére egy Népnemzethy Dohányboltban, és ott pont volt egy fickó egy kutyával, és én barátságosan fordultam a kutyához, de az ideges lett, felugrott és megkapta a kezemet. Pont a balt. Szerencsére nem történt sérülés és félóra múlva már nem is éreztem, de azért akkor is vazze…
Ráadásul a hülye eladó az én sörömet is a fickó szatyrába pakolta, az meg már indult volna vele kifelé, mikor emelt hangon megszólaltam, hogy hát hol van az én söröm?! Ja ….
Ilyen remekül indult :-/
A Lővér krt.-on sétáltam felfelé, a 15.00 órát pontosan már csak elvből sem akartam megvárni, és hát esett állandó jelleggel, de azért udvariasságból gyalogoltam addig, míg kb. 14.50 nem lett.
Rájöttem, hogy a Lővérben még sosem voltam, azt sem tudom pontosan, hogy hol a bejárat, de azt már megtanultam, hogy ahol a parkoló, ott a bejárat :-) Így is volt.
Bent aztán már sínen volt minden. A recepciós gyerek kiadta a kulcsomat meg a szobakártyát, és elirányított a lifthez. (Később, teljesen önállóan, megtaláltam a lépcsőt is!) A szobakártyán mondjuk az állt a nevem alatt, hogy „2 fő”. He? Gyorsan meg is számoltam magam, hogy hány fő is vagyok én :-D
Egyágyas szobát kaptam, életemben először. Pici volt, de nagyon kis hangulatos! Kicsi előtér, szekrény, zuhanyzós fürdőszoba és egyszemélyes ágy; íróasztal, tévé. Sajna erkély nem volt, de ebben az esőben épp nem is kellett.
Ekkorra már rájöttem, hogy a szálló mögötti turistaúton ma holtbiztos, hogy nem fogok felmenni a kilátóig, mivel 1. addigra már bezár a kilátó, 2. tiszta sár az erdő. De azért még sétálgatni akartam vacsoráig.
Szerencsére úgy döntöttem, hogy még előtte kipakolok. Mert ahogy kinyitottam a sporttáskát, elhűlve tapasztaltam, hogy a cuccaim egy része vizes!
Ez a sporttáska alapból vízálló, de a két oldalzseb egyikének hálós a teteje (persze ezt is teljesen elfelejtettem), de ami nagyobb baj, hogy a „fő” részén van egy kicsi, kerek lyuk. Az a gyanúm, hogy valamelyik közös nyaraláskor talán Fater égethette meg a cigi parazsával. Tudtam erről a lyukról, de ezt is teljesen figyelmen kívül hagytam.
Hát most ezen befolyt az esővíz. Mindenem ugyan nem ázott el, de pl. a pizsamafelsőm hasa, meg az egyik hosszúujjú pólóm stb. Ekkor rémülten kipakoltam mindent, és hát sok ruhám száraz maradt, de a második könyv és a keresztrejtvény hullámos lett, és ami még rosszabb, a papírzsepik is eláztak! Mert volt pár zsepi tízes zacskóban, de volt egy jó köteg, amit csak úgy bedobtam még otthon. Na, hát ezek eláztak. De szépen kiteregettem őket, és meg is száradtak reggelre.
A hátizsákom is részben beázott. Nem is értem, miért, amikor azon viszont nincs is lyuk.
Hát ezek után indultam el a délutáni sétára, vacsora előtt. Mert azt terveztem, hogy vacsora után pedig az Ojtozi sétányon fogok sétálni, miközben leszáll az alkonyat.
Most a Ciklámenen indultam el, amin simán lehetett menni, mert murvás volt. Ennek örültem. Gondoltam, hogy ha esetleg a felfelé menő része is murvás…. – de sajnos az már tiszta sár volt. Így letértem a Lővér krt.-ra, mert eddigre már rájöttem, hogy csak kavicsos, aszfaltos vagy murvás terepen lehet menni ilyenkor.
Felmásztam a Sörházdombi kilátóba, mert oda majdnem végig aszfaltút visz. Aztán lejöttem, és ezen a ponton döbbentem rá, hogy a holnapi Brennbergbánya-Asztalfő-Ágfalva tervemet egyszerűen el kell engednem. Szomorú voltam, de aztán igyekeztem átkeretezni ezt a gondolatot :-) - és arra gondoltam, hogy na és, akkor is Sopronban vagyok, pihenek, friss levegőn vagyok, és néha bizony el kell engedni a dolgokat. Az Asztalfőhöz visszatérhetek bármikor, akár egynaposra is.
Most viszont annyira fáradt lettem, hogy úgy éreztem, egyszerűen nem vagyok képes vacsora után még egyszer visszafordulni az Ojtozira. Most fogok menni. Nincs ugyan még alkonyat, de mindegy. A Lővér felé indultam, mert az Ojtozi úgyis ott kezdődik a szomszédban. Végigsétáltam rajta; most persze nem volt ott senki, sőt rajtam kívül az egész városban alig volt más gyalogos, max. egy-két kutyasétáltató. Meg persze a dohányboltban a sörös-kutyás fickó :-D
Holtfáradtan visszatértem a szállodába. Már le se vettem a csizmámat, mert nemsokára jött a vacsora, viszont a nadrágszáram – amit már nem védett a kabát – tiszta víz volt. Hajszárítóval szárogattam kicsit, hogy legalább annyira feltűnő ne legyen, hogy vizes a nadrágom…
Vacsizni 17.30-tól lehetett, én lementem kb. 17.50-re. Relatíve sokan voltak ugyan, de megkönnyebbülve láttam, hogy annyi asztal van, hogy tutira jut hely nekem. Baromi finom, svédasztalos kaják voltak, vettem egy jó tányérral; aztán még egy kis repetát salátából, és csak ezen a ponton vettem észre, hogy még sajtmártásos hal is van – hát abból is vettem :-D Desszertet nem, hoztam saját csokit.
Ezután fel a szobába, és végre! levettem a csizmát, meg a vizes gatyát. Meglepve láttam, hogy a kiteregetett pizsamafelsőm majdnem megszáradt. Elszoktam ettől, otthon nálam nedves a levegő, és télen tök lassan száradnak a göncök. De itt a szállóban jó meleg, száraz levegő volt, pedig nem is volt meleg a radiátor.
...Megjegyzem, hogy vacsora után már megvolt a 19.000 lépés. Gondoltam, gyorsan sétálok még 100 lépést a szálloda folyosóján, hogy meglegyen a 20.000, és nagyon szomorú lettem, mikor rádöbbentem, hogy a +100 lépéssel csak 19.100 lett, nem pedig 20.000, mert ahhoz még ezer kellett volna :-D
Lezuhanyoztam és bekentem magam a kis testápolóval, amit a Müllerben vettem hirtelen ötletből, mert amúgy nem szoktam testápolózni utazáskor, de télen száraz a bőröm. Sajnos, kis fogkrémet elfelejtettem venni, pedig abból elfogyott a tavalyi, így most a nagy tubust kellett cipelnem.
Ezután megettem a csokit és elszopogattam a sört. Olvastam, keresztrejtvényt fejtettem közben, és a másnapi terveken gondolkodtam. Miután már nem kell sietnem a 3-as buszhoz, tervezhetek. Arra gondoltam, hogy felmegyek a Károly-kilátóba, de a Récényi úton, ami aszfalt, és nem lesz sáros. Utána esetleg az Erdő Házába, ahol még sosem voltam, és oda is a Récényi vezet. Aztán vissza a városba, ebéd a Gyógygödörben; esetleg a Harrert is útba ejthetem.
Másnap 7.01-re állítottam be az ébresztőt – már megvolt az óraátállítás – és ittam egy nescafét a szobámban, úgy mentem le reggelizni kb. 7.35-re. A reggeli isteni volt, kivéve, hogy sokan voltak, és a kávé marha lassan főtt ki (automata), tehát sorba kellett állnom. Sajna előbb kivettem a kajákat, letettem, és azután álltam sorba a kávéért, addigra a rántotta már kissé kihűlt, de sebaj, ezt megjegyzem holnapra.
Állati jó volt a kaja, meg a kávé is. 8.00-kor léptem ki az étteremből, akkor már alig jöttek újabb vendégek reggelizni.
Korszakalkotó döntést hoztam ekkor: holnap direkt 8.00 körül jövök le reggelizni!
Ez forradalmi döntés nálam, mert minden nyaraláskor kényszeresen az első 10 percben lerohanok reggelizni, mivel mindig attól rettegek, hogy elfogy a kávé vagy a rántotta, és nem töltik újra. Viszont, most láttam a Lővérben, hogy a reggeli első félórájában jó sokan vannak, de 8.00 körül már nem. Úgyhogy, ezentúl, hacsak nem sietek valahová, bizisten nem kelek korán, hanem majd mindig 8.00-kor reggelizek!
Punnyadtam még a szobában, zuhanyoztam, olvastam, fejtettem a keresztrejtvényt, aztán megindultam a tervem szerint a Récényi úton a kilátóhoz. Már nem esett, sőt néha a nap is kisütött, de látszott, hogy az út mellett tiszta sár minden, néha konkrétan kis kacsaúsztatók voltak tócsából. A Récényi kellemesen emelkedett, nem fárasztóan, de azért jó edzés volt.
Menet közben döbbentem rá, hogy este minden vizes cuccomat kiraktam száradni, kivéve a vizes kesztyűt, ami a kabátom zsebében maradt :-D Illetve még az eszemben volt este, de annyira fáradt voltam, hogy puff, el is felejtettem rögtön. Most itt álltam a hideg, vizes kesztyűkkel az utcán; a hátizsákba nem akartam berakni, így simán a kezemben lógattam, hogy majd megszárad.
Nem sokat száradt, viszont a fekete festék összefogta a kezemet :-D
A kilátóba felmentem; kevesen voltak az oda vezető úton, de én pont ezt szeretem. Egyébként az egész két nap alatt jó kevés emberrel találkoztam csak, kivéve persze a várost; ez nagyon jólesett, mert így tudok feltöltődni, a nyugiban és békában.
A kilátóhoz tartozó vécé nem volt nyitva, mert miért is lenne, be kellett kéredzkedni a büfébe. Mondjuk tényleg kedvesen beengedtek oda.
Ezután indultam az Erdő Háza felé, ahol még sosem voltam, de láttam a térképen, hogy csak menni kell délnyugatra a Récényin nagyon sokat, és ott lesz. Tehát még gyaloglás is lesz, az eltévedés lehetősége nélkül.
Sajnos, ahogy befordultam az útra, ki volt írva egy táblára, hogy az Erdő Háza most épp be van zárva a száj- és körömfájás miatt.
Hát ez az én formám.
Kicsit haboztam, hogy most mit tegyek? Még csak kb. 11.30 volt; lemehetnék a városba, de még nem voltam éhes, azonkívül ezt a hétvégét főleg az erdőben akartam volna tölteni. Maga az Erdő Háza úgysem érdekelt annyira, állatot látok eleget, inkább a környezet és az oda vezető út az érdekes. Így eldöntöttem, hogy odamegyek, aztán majd visszafordulok. Vagy, ha találok egy szárazabb utat, átsétálok Ausztriába, onnan már igazán közel van.
Mentem, mentem, mentem a Récényin, tényleg egyszerű út volt. Jó hosszú út. Útközben megcsodáltam a Panoráma utat, ami szintén stabil aszfaltútnak tűnt, majd egyszer azon is végig kéne menni. Egy idő múlva aztán odaértem az Erdő Házához. Zárva volt. Akkor tovább haladtam, hogy hol az a turistaút, amin a határt meg lehetne közelíteni, de az egyik irányban sár volt, a másik irányban valami építkezésféle…. Jó, hát ennyire nem érdekel. Még megnéztem a Muck turistaházat, és rögtön vágyakozva gondoltam rá, hogy itt milyen jókat és békésen lehet aludni, az erdő közepén…
Ezek után megfordultam és indultam visszafelé, a város irányába. De nem túl gyorsan, mert az erdei gyaloglásnak ez az utolsó szakasza mostanra. Ettem pár falatot a sajtos croissantból, hogy azért ne tök kiéhezve érkezzek a Gyógygödörbe.
Jó kis távolság volt vissza a Károlymagaslati parkolóig, aztán még le a Lővér krt.-ig, aztán még onnan le a vasútállomásra; mert ott van 100 Ft-ért nyilvános vécé ;-) Ott pisiltem, jól kezet mostam, aztán irány az étterem!
Nem aggódtam, hogy a Gyógygödörben netán nem lesz hely, mert mikor Zsuzsival voltunk, épp ballagások voltak, és még így is le tudtunk ülni. Annál inkább megdöbbentem ezért, mikor odamentem, hogy ebédelni akarok, és mondta a csávó, hogy hát nincs most szabad asztal, de üljek le itt a borozó részben (volt ott egy kerek asztal, mellette olyan ülőkék, mintha kicsi hordók lennének).
Láthatta a fejemen a megrökönyödést, mert hozzátette, hogy de hát kinyithatja nekem a másik termet is, ha akarom…
Jaa! Szóval nincs itt telt ház, csak egyszerűen nem méltóztattak a két teremből egyet kinyitni… Fasza, ezért ebédeljek én itt kuporogva, mint gyerekkoromban a hokedlin. Kicsit morcos voltam, de akkor már annyira elfáradtam és megéheztem, hogy nem érdekelt.
A kaja baromi finom volt, és a Gyógygödörben nem kell attól félni, hogy lekésem a vonatot, mert marha gyors a kiszolgálás (nem úgy, mint a szegedi pizzériában). – Kicsit talán túlságosan is gyors … Alig nyeltem le a falatot, már ott állt a számban a pincér srác, hogy mit kérek még. OK, utálom, ha sokat váratnak, de azért két perc szünet igazán lehetne a falat lenyelése után…
Természetesen még egy áfonyás-gesztenyés palacsintát is kellett ennem desszertnek, mert az annyira finom, hogy csupán azért egyedül elutaznék Sopronba. De még a palacsinta utolsó falata konkrétan a számban volt, amikor már jött a pincér, hogy mit hozhat még…. Mondtam, hogy niente, csak fizetnék.
Most viszont az volt a tervem, hogy vacsorázni már a kezdetekkor lemegyek – akkor voltak kevesen –, és vacsora után végigmegyek a Várisi sétaúton, mert most már nem sötétedik rám, mert később megy le a nap. A Gyógygödör és a vacsora közt még volt másfél órám, így elhatároztam, hogy elmegyek a nagy Harrerbe. (Gyalogosan odamenni mindig kihívás.)
A tervem az volt, hogy veszek valami jóféle kézműves csokit Öcséméknek, de egyrészt olyan iszonyatos árak voltak, hogy majd’ hanyattestem, másrészt hirtelen kisütött a nap és kb. 20 fok is megvolt, tehát a csoki tutira szétolvadt volna. De azért vettem két darab picike csokit. De az igazság az, hogy ezeket vacsora után mégis megettem én magam, mivel arra gondoltam, hogy a hazaúton úgyis összeolvadnának :-)….
Lementem 17.35-re vacsorázni, noha igazán éhes nem voltam a Gyógygödör után. De azért ettem egy kis hússalátát meg párolt zöldséget, meg egy jó kovászos uborkát. Aztán irány a Várisi sétaút!
Ezt az utat eléggé szeretem, csak mindig félek, hogy elmulasztom, hol kell letérni balra. Pedig jól ki van táblázva. Most is sikerült megtalálnom a kanyart, de visszafelé menet direkt még elsétáltam a másik irányba is, hogy ott mi van, kb. Harka felé. Aztán visszafordultam, mert nem nagyon volt semmi érdekes. Az út az Ojtoziba torkollott, és ma, miután már nem esett az eső, még más sétálók is voltak.
Gondoltam, hogy ott várom meg, míg leszáll az alkonyat és kigyúlnak a fények, de az alkonyat az istennek sem akart jönni, én viszont nagyon fáradt voltam, úgyhogy hazamentem.
Zuhanyoztam, megettem a csokit, és őszintén szólva bevettem egy magammal hozott Seduxent, direkt, hogy most majd jól kialszom magam (itthon annak sincs értelme, hisz OK, hogy elálmosít, de nem süketít meg, és ahogy visít a kotonszökevény a falon túl, arra úgyis felébredek, tehát nincs sok értelme). De majd most!
Viszonylag jól is sikerült aludnom, de nem volt semmi különösebb. Lehet, hogy simán csak ilyen szarul alszom általában is, és/vagy már öregszem? El kéne mennem egy alvásvizsgálatra magánba?...
Másnap reggel nem keltem korán, és még kávét is ittam a szobámban, 8.00 után mentem le reggelizni, és nagyon okosan tettem, mert akkor már nem voltak túl sokan. Szuper reggelit ettem, aztán felmentem, zuhanyoztam, gyorsan befejeztem az első krimit, amit magammal hoztam (pont azért, hogy a vonaton már a másodikat olvassam és ne az legyen, ami szokott, hogy a 2. könyvet feleslegesen cipelem).
Gondolom, mondanom sem kell, hogy most, amikor épp elhagyni készültem a szállodát, és hazautazni, már felhőtlen napsütés volt és csodás idő.
Kijelentkeztem, és gyalog sétáltam le a Lővér krt.-on. Délután Zsuzsival találkoztunk, tehát volt ürügyem még egy kávét betolni Sopronban :-D Már el is döntöttem, hogy beülök a Freibe a Várkerületen. És ha van finom szendvics, azt is eszek. Igaz, hogy ez valami franchise lett és nem is Frei a neve, de mindegy…
Oda is mentem, és ott némileg pofára estem, mert valahogy a kávéválasztékuk is tök más volt, és szinte semmi nem volt az ismerős CF kávék közül, viszont volt több, ami tök ismeretlen volt. Az árak is elszálltabbak voltak, mint otthon. Azért ettem egy szendvicset és ittam egy flat white-ot, mert arról biztosan tudom, hogy milyen (isteni volt).
Ezután még vettem fogkefét a DM-ben, mert az majd úgyis kell, és akkor egyben szuvenír is :-) Most is a novemberben ugyanitt vett fogkefét használom épp. Továbbá az egyik ajándékboltban vettem a gyerekeknek szép kis műanyag húsvéti tojást. Aztán egy másik sajtos croissant-t magamnak, hogy azt fogom a vonaton enni, vagy ha nem leszek éhes, akkor másnap reggelire.
Olyan jóllaktam a szállodai, aztán meg a Frei-reggelivel, hogy tényleg nem voltam éhes a vonaton. Olvastam, kicsit szunyáltam; Bicskén álltunk egy csomót, de nagyjából behoztuk a késést, így tudtunk Zsuzsival találkozni. Hazamentem, kipakoltam, összeszedtem a Zsuzsinak való cuccokat és visszafordultam a kocsmához. – Azért is akartam vele épp hazautazás után találkozni, mert szülinapja volt és vittem az ajándékokat, meg a Vörösbegyet, és mert minek üljek a lakásban lefekvésig és hallgassam az ukránok vekengését.
Zsuzsival tök jót beszélgettünk, csak viszonylag sokáig, úgyhogy jól elfáradtam, pedig még hajat is kellett mosnom. Most, amikor este hazaértem, már egyáltalán nem volt olyan kellemes a fűtésnélküliség, mint délután, mert most már 19 fok alatt volt :-( Megpróbáltam újra beindítani a gázkonvektort (háromszor), de most sem ment. Káromkodtam és mentem hajat mosni; lefekvéshez pedig újra elővettem a téli plüss pizsamát.
Bár írhatnám, hogy milyen kellemesen pihentem, de nem, mert ezen az éjszakán már éjjel 3.30 körül is felébredt valamelyik fostos ukrán, és akkor persze a többi is; a kölyök dübörögve rohangált le-föl, a felnőtt példányok hugyozni mentek és lehúzták a vécét; úgyhogy ezerrel vissza próbáltam aludni még fél 4-kor, de max. a félálomig jutottam, mígnem 4.47 lett.
Persze nem keltem fel, csak az ébresztőre, de addigra már olyan kibaszottul dühös voltam az ingyenélő csürhére, hogy minden lelkifurdalás nélkül megnéztem A bambanő hátralévő felét, egyáltalán nem lehalkítva, és kurvára leszartam, hogy 5.25 van.
(Ja, és rádöbbentem, hogy a fehérzaj-gépen van időzítő – amit én nem használok, hisz nekem sajnos folyamatosan kell – de most, mielőtt elmentem, bekapcsoltam egy félóra zajt nekik, és asszem, ezentúl minden kibaszott reggel itthagyok nekik időzített zajt, amennyiben éjjel volt műsor.)
De visszakanyarodva Sopronhoz, összességében ilyen teljesen 50-50 %-os érzéseim vannak. Én magam se tudom, hogy sírjak vagy nevessek; mert végül is semmit nem tudtam megvalósítani a terveimből, tehát morcos vagyok. De ugyanakkor egy csomó minden jól sikerült, mert nagyon kellemes volt a szobám és a kaják; nagyon hosszú gyaloglásokat tettem (vasárnap megvolt a 43.000 lépés!), isteni ebéd a Gyógygödörben, kellemes olvasmányok, friss levegő stb. … Úgyhogy, azt hiszem, mindent összevetve inkább elégedettnek kell éreznem magam :-)
