Tavasz óta nem voltam plazmaadáson. Először az új melóhely; aztán jött a nyár a 45 fokkal, mert OK, hogy a helyszínen klíma van, de aztán kilépsz az utcára, ahol elájulsz a hőségtől; aztán jött az allergiaszezon stb. – szóval a lényeg, hogy végül november lett, mire bejelentkeztem újra.
Elmentem egy szerdai napon, alaposan rákészülve. Kellemes meglepetésként ért, hogy tök kevés ember volt. Gondoltam, hogy talán most már életbe lépett a szigorítás, vagy az adatbázisok összehangolása, hogy egyesek ne járhassanak naponta plazmázni, miközben csak 3 naponta lehetne, és ezért most kiszórtak innen egy csomó népet. Rá is kérdeztem, de a recepciós szerint nem, hanem csak mindenki hét elején vagy hét végén jön, most meg épp szerda van.
Azonnal el is határoztam, hogy ezentúl csak szerdán fogok járni.
No de a lényeg, hogy eltelt több mint fél év, ezért újraalkalmasítani kellett. Persze sejthettem volna… De ez csak annyit jelentett, hogy a szokott másfél oldalas kérdőív helyett négy oldalt kellett kitölteni; újra vénakontroll volt, újra beszélni kellett három percet a dokival, aztán pedig levettek pár fiola próbavért.
Pár nap múlva értesítettek, hogy OK és mehetek; de addigra én megfáztam, így eltoltam még egy héttel.
Ekkor is szerdára terveztem, de családi okokból mégis hétfő napközben lett belőle.
Ugyanis az volt a terv, hogy Fater szülinapját, ami vasárnapra esik, vasárnap ünnepeljük Öcséméknél; egyben az Öcsémével, ami novemberben volt. És én ott is alszom aznap, mert hétfőn-kedden szabin leszek. Ez fantasztikus örömmel töltött el, az egyetlen gond az volt, hogy Mutternak meg kellett magyarázni, miért nem az igazi szülinapon köszöntjük a Fatert őnáluk, hanem miért szombaton. De erre azt lódítottuk, hogy nekem van más dolgom vasárnap, ami így nem is volt (akkora) valótlanság.
De aztán Ági felhívott, hogy inkább legyen mégis szombaton az ünneplés náluk, mert mégse jó a vasárnap, mert ők szombaton az ünneplés után elutaznak négy napra a Balcsira a gyerekekkel.
Én még belementem volna, hogy most megcseréljük a két ünneplős napot és Mutternak beadjuk, hogy mégis jó a vasárnap, de akkorra már Fater mást tervezett vasárnapra. Így a szombat maradt anyáméknál ünneplés; viszont akkor Ági azt közölte, hogy akkor inkább halasszuk el egy héttel, mert szombaton akkor már ők reggeli után elutaznak.
Marha mérges voltam, mert így most „hiába” vettem ki a hétfő-keddet szabinak, amire úgy terveztem, hogy a vasárnapot és a hétfőt a gyerekekkel töltöm, ottalvással, reggelizéssel, szaladgálással a kertben stb.
(Megjegyzem, hogy a következő héten azért a vasárnapot beszéltük meg, mert szombat munkanap. Erre Ági felhív – baszki, déjá vu… - hogy legyen inkább szombat! Mondom, bocsi, munkanap… Jaj, hát kéredzkedjek el korábban. Hát jó, végül is szombat estig egy jó hosszú ünneplés se rossz. – De nem, merthogy ők elmennek délután, mert bábszínházba kell menni. Az eredetileg lefixált vasárnap kiesett; mondtam, hogy ezen a hétfőn is szabin vagyok – már ki kell írni a megmaradt szabijainkat –: jaj, hát nekik a hétfő nem jó. Nagyon dühös voltam, mert Öcsém és Ági szabadúszó vállalkozók, nemegyszer rakosgatják ide-oda a melót, és hétközben csinálnak programot; a gyerekeknek sincs kőbe vésve az ovi; és én direkt úgy vettem ki szabit, hogy ott lehessek velük; erre nem!! Kurvaisten, hogy majd akkor fognak hívogatni, amikor biztosan nem tudok szabit kivenni, és akkor meg megy majd a sértődött pislogás.)
Nagyon rosszkedvem lett, de végül így arra jutottam, hogy akkor szabi alatt, hétfőn napközben megyek plazmaadásra. Igaz, hogy ez nem a hét közepe, amikor kevesen vannak, no de csak nem lesz hatalmas tömeg munkanap, napközben …
Felkeltem, tervet készítettem, hogy mennyit és mikor kell ennem-innom, hogy meglegyen a sok folyadék és koffein, de mégse pisiljem össze magam. Ittam, ettem; megittam két kávét és egy fekete teát; ittam egy izsóp-rozmaring teát, meg persze annyi vizet, hogy a gyógyteával együtt meglegyen a 3 liter; és mikor eljött az idő, abbahagytam az ivást, hogy a felesleget még ki tudjam pisilni. Ettem, olvastam stb.
Útnak indultam időben, és imádkoztam, hogy csak ne legyenek sokan!! Utálok várni és utálom a tömeget. Az ima meghallgatást nyert, mert mindössze egy csávó volt előttem, aki becsekkolásra várt.
Igaz ugyan, hogy senki nem volt épp a recepciósnál, a csaj ennek ellenére csomó ideig váratott minket, akkor is engem hívott elsőnek, de én szóltam, hogy a srác jött előbb.
De még így is hamar sorra kerültem. A súlyom meglepően kevés volt, lehet, hogy még a szombati hányás miatt… Aztán megmérte a vérnyomásomat is a csaj.
Korábban az volt a szokás, hogy a vérnyomás és a pulzus nem került fel a lapomra, és meg se mondták, ami számomra kellemes volt, mert így nem kellett izgulnom, hogy jaj, alacsony az egyik, magas a másik, és mit fog szólni a doki… De most megmérte a vérnyomást és beszólt: - 95/ valamennyi!
Micsoda?! Hirtelen úgy éreztem, hogy azonnal felpattanok és felordítok: - Hát ez meg HOGY AZ ÚRISTENBE történhetett!?
Egész délelőtt ittam, két kávé és egy fekete tea van bennem, ÉS a gyógynövények, ÉS a kaja… Sőt, álmos se vagyok, hanem direkt Ágira és a kétszer elhalasztott vasárnapra gondolva mérges voltam, hogy az majd jól felemeli a vérnyomásomat. Erre ellenkezőleg!
Kitöltöttem a nyomtatványt, már előre dühöngve, hogy majd a doki kirúg. Aztán behívtak a dokihoz, mentem megadóan. Ott a doki megmérte a véroxigénemet meg a hemoglobint (ez se volt korábban; na lehet, hogy emiatt nincs tömeg….). És mondta, hogy hát kicsit alacsony a vérnyomásom, ők ilyenkor azt javasolják a donoroknak, hogy gyalog jöjjenek fel a lépcsőn. Mondtam, hogy gyalog jöttem. Hát, ő látja itt az értékekből a gépen, hogy nekem általában ilyen alacsony. De nem szokott gond lenni, ugye?
Nem!! – vágtam rá azonnal. Nekem alkatilag ilyen alacsony. (Ami igaz is.) És elkapott valami őszinteségi hullám és locsogni kezdtem, ahogy anyám szokott, hogy én szoktam futni amúgy, és akkor igazán jó a vérnyomásom, de most ebben a hidegben egyszerűen nem bírom rávenni magam; de sokat szoktam gyalogolni stb. … A doki együttérzően bólogatott, váltottunk még pár mondatot a sportolásról, aztán meglepetésemre ráírta a papíromra, hogy OK, és adhatok plazmát.
Boldogan jöttem ki. Még ilyen sose volt, hogy 100 alatti a vérnyomásom, és mégsem rúgnak ki! Elmentem vécére, ittam a magammal hozott, otthon lefőzött gyógyteából, és nemsokára hívtak a donorterembe.
Izgultam azért, mert hát több mint fél év kimaradt, és tök ciki lenne, ha most azok után, hogy a doki alacsony vérnyomással beeresztett, mégis elájulnék itt. A nővér megszúrt, aztán elkezdődött a pumpálás. A gépemnek valahogy olyan hangja volt, mint egy hetvenes évekbeli szovjet kávédarálónak :-D Marha hangos volt. Én pumpáltam, és a magammal hozott Rejtőt olvastam (Az elátkozott part) – mert otthon ugyan a Háromtest-problémát olvastam újra, de az olyan baromi nehéz, hogy nem bírom én azt félórán át fél kézzel, pláne jobb kézzel megtartani.
A plazmaadás simán lement. Úgy a közepén megint felgyorsult a szívverésem, ami amúgy kb. mindig van, de nem lett belőle semmi gond, és a végén, amikor jött a sóoldatos kis infúzió, már teljesen kóser volt. Marha erősen szorítottam a vattát a kötésre a végén, mert ugye kétszer is előfordult, hogy nem akart abbamaradni a vérzés, de most OK volt minden.
Ezek után kiültem és vártam a pénzre ;-) Jött is a pénz; de „csak” a szokásos összeg. Pedig úgy emlékeztem, hogy a véradásra is jár valamennyi – talán ötezer plusz? –, és én voltam júliusban véradáson, és el is hoztam a papírt annak idején. Ezért most rá is kérdeztem, hogy mi van a véradással, mert én júliusban voltam. De a recepciós vagy félreértette, vagy szándékosan értette félre a kérdést, és úgy válaszolt, mintha én azon aggódtam volna, hogy jó-e, ha már júliusban volt a véradásom – és megnyugtatott, hogy azt évente csak egyszer kell, tehát idén már jó vagyok. Én meg nyúl voltam és ezek után nem akartam kereken rákérdezni, hogy: „De engem nem ez érdekel, hanem hogy nem kapok-e rá plusz pénzt?” – és annyiban hagytam, amitől meg valszeg azt gondolta, hogy hülye vagyok :-D
Az égvilágon semmi bajom nem volt most a plazma után, pedig hányszor elmagyarázták nekem véradáson, hogy hát ha ilyen alacsony a vérnyomásom, az rossz! Mert ennél csak alacsonyabb lesz! Hát, én tök jól voltam. Talán olyan vagyok, mint a Texas Billben a Lord :-D
Úgy éreztem, ezek után megérdemlek egy kis soron kívüli Stühmer szaloncukrot ebédhez, és betértem a közeli kis Stühmerbe, de sajnos négy lengyel turistát pont akkor evett oda a fene, és azok fogalmatlanul ott ténferegtek köztem és a szaloncukor között, amihez így nem fértem oda, de még ha odaférek is, se zacskó, se kosár nem volt kirakva, és az 1 db eladó az éppen fizető, macerás vevővel foglalkozott. Eltelt vagy tíz perc, mire egy másik eladó is előmászott és az már adott zacskót; akkor én a hülye lengyel csürhét kikerülve válogattam szaloncukrot végre. A hülye turisták még mindig ott tipródtak, mikor én már fizettem és mentem (utálom a turistákat, főleg ha plazmaadás után vagyok és megakadályoznak a szaloncukor-vásárlásban).
Már el is határoztam, hogy visszaszokok a plazmaadásra, de természetesen nem gyakran, hanem csak átlag havi egyszer. Például még a téli szünet előtt el akarok menni decemberben. És most már igazán el kellene kezdeni futni is, már csak a vérnyomásom miatt is, de mentálisan egyszerűen nem bírom rávenni magam, hogy ebben a rusnya zegernyében kimenjek kocogni … :-/
