Ez az idei nyaralás nagyon kellemes volt. Persze marha gyorsan eltelt, és voltak kis bosszantó apróságok, de összességében nem volt annyi vacakság, mint tavaly, hanem inkább a jó dolgok domináltak.
Először is simán leértünk Füredre, sőt előző évek gyakorlatával ellentétben most működött a tévé távirányítója és mindkét olvasólámpa is. A zuhanyzóba is tettek egy szilikoncsíkot a padlóra, így a tökéletesen egyenes fürdőszobapadlón – nyista zuhanyfülke – végre nem folyt ki a víz és ért bokáig a talajon (szappantartó továbbra sincs, kedves Tagore, tényleg olyannal újíttattátok fel a fürdőszobát, aki sosem fürdik? Hová tegye az ember a tusfürdőt/szappant/sampont?!) De a szoba a harmadikon volt, isteni kilátással a tóra és a hegyekre.
Ami még jobb volt, ezen a nyaraláson valahogy kevés volt a tömeg. Talán még nem ért véget az iskolaév, vagy mindenki csak a következő héttől vett ki szabit, de kb. a fele embermennyiség volt, mint tavaly. Ez isteni nekem, aki utálom a tömeget.
…. Érkezéskor mondjuk pont belefutottunk még a recepción egy bunkó családatyába, aki faggatta a szerencsétlen recepciós csajt, hogy „na, idén is csak három szelet sajtból áll a reggeli?” – Vazze, ez egy olcsó hely, miért nem mész az Annabellába, kétszer annyiért, de ott biztos jó a reggeli. Ennyiért kaviárt akarsz vagy mi? A faszit elneveztük Németh Szilárdnak, nem is annyira a pofája, mint a bunkósága miatt, mert még összefutottunk velük a kajáldában, de mióta esténként félórával később mentünk vacsizni, elkerültük őket hálistennek.
Első este mentes sört ittunk az erkélyen és Agatha Christie-t olvastam. Az allergiám még tartott, de a helyszín kárpótolt a szenvedésekért.
Első teljes napunkon Almádi fölött másztunk hegyet. A turistatérképről kinéztem egy jó kis túrát, ami a buszpályaudvarról indul, felmegy a hegyre és ugyanoda visszaér. Isteni is volt a terep, de aztán félúton – ahogy az nálunk szokásos – valahogy elvesztettük a turistajelzést, kimentünk az erdőből, aztán vissza; ott egy másik turistajelzésre bukkantunk, ami visszakanyarodott az elsőbe, de aztán visszaúton valahogy erről is letévedtünk és végül is valami autózható földúton jutottunk vissza Almádiba. De így is szép volt, de magamban kicsit mérgelődtem, hogy miért nem tudunk soha végigjárni egy teljes turistautat!? :-D
Délután a strandon voltunk. (Persze már az érkezés napján is!) Sajátos élmény volt, mert eldöntöttem, bikinit fogok hordani. Már vagy három éve megvan, de alig hordom. Legutóbb fölvettem Csillaghegyen – alig volt ott ember, nem jöttem zavarba – de rájöttem, hogy a hagyományos háromszög formájú felsőben leég a dekoltázsom. A Decathlon honlapján kinyomoztam, hogy létezik dekoltázst is takaró, szörfös bikinifelső. Vettem is ilyent. De természetesen 75A méretben nem volt a Decában, csak 70A, amiből kibuggyant a mellem, így végül megvettem a 75B-st, amiben szivacsbetét volt, azt természetesen kiszedtem. Felvenni mindig macerás volt, mert mire belebújtam a bonyolult madzagokba és eligazgattam magamon, hogy ne csússzon ki ebből a nagyobb felsőből a mellem, az egy élet volt. De így nem kellett naptej, mert a lábamat és a hasamat direkt napoztatni akartam, a dekoltázsom bőrét pedig megvédte ez a szörfös felső, szóval jó volt.
A strandon sem volt hálistennek tömeg, mindig kényelmesen találtunk jó kis árnyékos helyet. A vízben a hülye vízibicikliseket kellett kissé kerülgetni, de mivel mindig délután strandoltunk, a tömeg nagyja ekkorra már épp ráunt az egész napos döglésre és kezdtek elhúzni, mint a vadlibák, hálistennek.
A második napon Tihanyban voltunk. Mindig kánikulában járunk itt :-D Ezt a hagyományt most is követtük. Körbejártuk a Belső-tavat, fényképeztünk kétszínű lovat (szó szerint értem :-D), szürkemarhát, kilátást, kutyát, felhívtuk Muttert telefonon, aztán mentünk vissza Füredre.
Napközben két-két fincsi házi készítésű szendvicset ettünk, amivel rengeteget spóroltunk, mivel így napközben nem kellett kaját venni, max. fagyit (Fater) és palacsintát (én). A napi palacsintámhoz ragaszkodtam!! :-)
Harmadik napon Kenesére mentünk, ahol felmásztunk a löszfal tetejére. Én még sosem jártam itt. Eleinte jó idő volt, meleg, de kellemes szél fújt, aztán inkább a hőség dominált, főleg mikor felfelé kellett mászni. Hja, mikor mi hegyet mászunk, akkor mindig 38 fok van, bezzeg ha kiérünk a strandra, jön a hűvös :-D A löszfal tetejéről király kilátás nyílt. Utána palacsintáztunk – természetesen –, majd átmentünk Akarattyára, megnézni azt a másik magaslati parkot, ahol jó rég jártam utoljára.
Útközben főleg én fényképeztem – mert én tudok jobban –, Fater többnyire csak akkor, ha engem kellett lefotózni. Ezek a képek nem szoktak jók lenni, főleg mert egyáltalán nem vagyok fotogén, idén meg a kötőhártya-gyulladás miatt rusnya voltam és persze nem sminkeltem a szememet, ami így 41 évesen nem javít egy nő kinézetén, én mondjuk tojtam erre, mert jól éreztem magam. Egyébként pedig az idei fotóim nem is lettek annyira rémesek, sőt van, amin egész jól festek.
Csütörtök éjjel jött a lehűlés. Ezt már láttuk az előrejelzésben. Fater magával hozta a laptopját, wifi volt, bár baromi lassú és folyton szakadozott, de azért az időjárást és az Indexet rendszeresen sasoltam. Szóval csütörtök este már erős szél volt, éjszaka pedig annyira erősen fújt és rángatta a bukóra hagyott erkélyajtót, hogy felébredtem rá, aztán fél éjjel ébren voltam, mert először kimentem beszedni az erkélyről a száradni kitett fürdőlepedőket, aztán visszafeküdtem, de minden széllökésre felriadtam. Végül úgy megijedtem, hogy ez a tornádó erejű szél majd feltépi vagy kitöri az erkélyajtót, hogy megint felkeltem és becsuktam teljesen.
Péntek reggelre zegernye lett. Még jó, hogy a melegebbik „házi” nacimat hoztam el, és polárfelsőt is. De mikor otthon becsomagoltam, még annyira 35 fok volt és verőfényes napsütés, hogy el sem tudtam képzelni, hogy esetleg hűvös lehet, és csak 1 db hosszúujjú felsőt hoztam összesen, ezért két egymást követő napon ezt fettem fel. Szerencsére spagettipántos alsótrikóból több is volt nálam.
Pénteken ezért kirándulás helyett városnézés volt, most Veszprémben. Isteni volt a 18 fokban, borús időben itt járni, általában negyven fok és iszonyú napsütés van, mikor itt vagyunk. Most a térképről kinéztem, merre van a viadukt, és életünkben először arra sétáltunk, tettünk egy nagy kört – arrafelé még sosem jártunk, de nagyon szép volt – és ’alulról’ másztunk fel a várba. Padon ülve ettük meg a szendvicset (azon a téren, ami pont olyan, mint Csíkszeredában a Tulipán előtt, mínusz Somlyó-hegy). Aztán elmentünk a plázába, ahol a., ingyenes a WC, b., van Libri, és hátha meg tudjuk venni az aznap megjelent Víz érintése DVD-t. Persze a Libriben egyáltalán nem volt DVD-kínálat, de legalább a pisilés összejött.
Kifelé menet eleredt az eső, én feltettem a baseballsapkámat, Fater a kocsiban hagyta a sajátját, így beugrottunk a kínai üzletbe venni neki egyet (ezért van neki kb. 15 sapija :-D)
Mikor Füredre hazaértünk, továbbra is csak 18-20 fok volt, de mi eldöntöttünk, hogy minden nap fürdünk, akár jégeső esik, akár cápa szaporodik el a Balatonban, így lekocogtunk a kis hetijegyünkkel, a pulóverben ülő strandpénztáros előtt becsekkoltunk és mentünk a maszek strandunkra, mivel emlékem szerint aznap kb. senki nem tartózkodott ott. Az öltözőben vettünk fürdőruhát és be a vízbe, ami persze rohadt hideg volt, de ha már benne voltunk, hát úsztunk, és úgy már nem is volt annyira hideg. De azért fáztam. Eldöntöttem, megkerülöm a bóját és kirohanok, így mint aki az olimpiai aranyra hajt, szélsebesen úszva száguldottam a bója felé, megkerültem és ezerrel úsztam a parthoz. Kirohantam a vízből, be az öltözőfülkébe, letéptem a vizes fürdőrucit, megdörzsöltem magam és 15 mp alatt felöltöztem, így nem is fáztam igazából egyáltalán.
A további füredi strandolásaink is így teltek, mivel ezután már végig hűvös volt, ami egyben azt is jelentette, hogy az andalgó tömeg is csökkent, amit nagyon élveztem!
A következő napon Sajkodon sétáltunk, az eső miatt csak a betonos, illetve döngölt földutas részén. Én szívesen hegyet másztam volna, mert új és vízálló, nagyon jó kis stabil talpú túracipőm van, de Fater egy vackabb patkóban volt (hogy miért nem vesz magának az enyémhez hasonló jó stabil túracipőt, persze a ciklámenrózsaszín berakástól eltekintve, azt nem értem….) – ezért maradt a nem saras terep.
Sajkod után Vászolyra mentünk, rövid túrát tettünk a hegyen, aztán Pécselyen keresztül, „hátsó” utakon vissza Füredre. Ez volt az utolsó esténk, és bánatos voltam, meg felfoghatatlan volt, hogy egy teljes hét eltelt gyakorlatilag egy szempillantás alatt. Olyan gyorsan teltek a napok, és olyan tartalmasak voltak – bár viszonylag egyformák – hogy jól elröppent ez a hét: ébresztő, nescafé, olvasgatás, reggeli, szendvicskészítés, zuhany, túrázás, hazajövés, strand, vacsi, séta vacsi után, sörözés, szunya…
Következő nap összecsomagoltunk, reggeli után még elrohantunk úszni a Balatonba, aztán kicsekkoltunk (SZÉP-kártyával tudtam fizetni az én részem zömét, kivételesen egy pozitív intézkedés ettől a „kormánytól”, bár persze ez is valami haver cége, de legalább nem az igazi pénzem ment el a szállásra). Vasárnap volt, és még két éjszakai szállásunk volt Hévízen. De Öcsikém a lelkemre kötötte, hogy sasoljuk meg a káptalantóti piacot, így útközben beugrottunk oda is.
A piacon akkora tömkeleg volt, hogy gyakorlatilag csak három faluval odébb tudtuk letenni a kocsit. Ebből már sejtettem, hogy sokan lesznek. Nnna… Utálom a tömeget. De az idő kellemes volt (esőtlen hűvös), és a standokon olyan jóféle dolgok voltak, szuper kis sajtok, sonkák, gyümölcsök, málnát rögtön vettünk is és ott helyben felfaltuk, szóval összességében nagyon tetszett. Csak sajnos rohadt sok látogató/vásárló volt ott. De azért normális volt még ez a nagy tömeg is, és a látogatók nagy része kutyát is hozott magával, akik értelmes arccal nézelődtek, és több ízben is láttam nekem nagyon tetsző kutyát (például egy félénk shar peit, akivel később Keszthelyen is összetalálkoztunk).
Vettünk egy isteni parenyicát és Mutternak ajándék pénztárcát (bagoly formájút, bőrből), valamint én egy kézi készítésű chilis tejcsokit, mert ilyent még nem ettem. – Másnap aztán, mikor elkezdtem enni, alig bírtam abbahagyni a fogyasztását :-D
Káptalantóti után Keszthelyen is letettük a kocsit és tettünk egy kört a városban. Régi kedvenc szállodánkat, a Viát eladták, az új tulaj meg hagyja lerohadni, hogy száradjon le vállig mindkét karja, akárki is az. Sirály kis közvetlen vízparti, olcsó, kellemes szálloda volt. A Helikont is bezárták, hogy „felújítják” (remélem, nem Lőrinc vette meg, hogy ötszörösére emelkedjenek az árak), szóval most Keszthelyen megfizethető, ugyanakkor vízközeli szálloda nincsen.
De azért a hajóállomás szép volt – itt találkoztunk újra a káptalantóti, félős shar pei-jel –, és Keszthelyen tartózkodni mindenképp jó érzés, annak ellenére, hogy az eső most is csöpörögni kezdett. De ilyen alkalmakkor, mint valami felhúzható kakukk, mindig elmondtam, hogy inkább legyen hűvös és szemerkéljen az eső, mint 40 fokos verőfényben ezer fős tömeget kerülgetni… Ebben mázlim is volt, mert a nyaralás második fele inkább hűvös volt, de hálistennek nem kellett soha tömeget kerülgetni. Kivéve káptalantóti piac, de az megérte.
Hévízen az Erzsébet Hotelben laktunk, amit eddig csak kívülről láttam, illetve még sosem laktam Hévízen. Bár nagyon szeretem ezt a várost. Nemcsak a tó szuper, de ezek a szép kis utcák, a park, és hát lehet kapni nagyon finom palacsintát is :-)
A szálló nagyon aranyos volt, a szoba meg abszolút kényelmes. Eltekintve attól, hogy a fürdőszobavillany felkapcsolásakor bekapcsolt a szellőző vagy ventilátor vagy mi, aminek olyan a hangja, mintha egy helikopter készülne felszállni a falban. Így, valahányszor egyikünk éjjel kiosont pisilni, a másik tutira felébredt rá. De hát ez legyen a legnagyobb baj!
A két éjszakai szállás árában benne volt két fürdőbelépő is, úgyhogy becsekkolás után mindent elhajítva azonnal rohantunk a tóba. Hűvös volt, gondoltuk, majd a jó kis 32 fokos tóban jó lesz. Arra persze nem számítottunk, hogy a tó a kinti hőmérséklet függvényében esetleg szintén lehűl :-D Lehűlt. De nem volt vészes, és úgyis úsztunk. Beúsztunk a fürdőház alá – ott melegebb volt a víz – és most először észrevettük, hogy áramlás van a tóban. Nem is kicsit, kimondottan erősen jobbra vitt a víz! Hallucinációra gyanakodtam, de este rákerestem a neten – itt jó gyors volt a wifi – és valóban, a hévízi tóban áramlás van! Hát, mindig tanul az ember.
Sajnos csöpögni kezdett az eső, így a fedett részre húzódtunk pihenni, aztán még visszamentünk a vízbe, de nem volt tökéletes. A 19 fokos levegőre kimenni a 26 fokosra hűlt vízből, hát….
De azért hazamentünk, vacsoráztunk – szuper volt – és utána a városban mászkáltunk. Palacsintát ettünk természetesen (mármint én), aztán sétáltunk. Valami jópofa rendezvény volt. Sokféle boros stand volt, meg kaják, és találkoztunk egy borzasztó közvetlen és rokonszenves, fehér lány pulival is (a haja össze volt gumizva a feje búbján). Körülnéztem, hátha a káptalantóti-keszthelyi shar pei is előkerül megint, de ő sajna nem volt ott.
A borokból egy decit is lehetett venni, és én valami megjegyzést tettem Faternak, hogy most bizony el tudnék viselni egy deci borocskát, mire vett is nekem egy deci félszáraz Zengő nevűt, ami isteni volt. Naaaagyon jólesett! Marha rég nem ittam bort, most meg a hűvös nap és a kiadós vacsora után kimondottan isteni volt. Később ittam még egyet. – (Otthon kifizettem Faternak az árát, még mielőtt bárki megjegyzést tenne, hogy ingyenélő vagyok.)
Jól aludtunk, leszámítva a hangos fürdőszoba-szellőzőt. A reggeli pedig direkt isteni volt, korlátlan mennyiségű rántotta, kávé, narancslé, a rántottából kétszer is kellett szednem, mert egy adag nem volt elég.
Reggel még esett az eső, így Fater azt mondta, találjak ki valami úticélt az utolsó napra, ami nem hegymászás, mert azt a sárban nem hajlandó. Így azt mondtam, menjünk Szigligetre és tegyünk ott egy kört, mert az szép is, aszfaltos is – ha nem megyünk fel a hegyekre – és gyalog még sosem jártunk ott. Így oda is mentünk, a kocsit ledobtuk és gyalog megkerültük a félszigetet. Útközben beugrottunk palacsintázni a strandra, ami ugyan mint strand nem üzemelt a hűvös végett, de a palacsintás szerencsére nyitva volt.
Aznap reggel éreztem kicsit a torkomat, az előző napi esős hidegben való úszás miatt – gondolom –, de bevettem plusz egy ezres C-vitamint, és jobban is lettem már délelőtt.
Szigligetről hazaérve természetesen rögtön úszni indultunk. Megint hűvöskés volt az idő, de legalább nem esett, és isteni kevés ember úszkált csak a tóban. Persze – jellemző módon – a legtöbb ember úszógumit hordott, de azért csak odagyűltek a pihenőlécekhez és ott csüngtek félórákat, míg mi, akik úsztunk – gumi nélkül – épphogy oda tudtunk tülekedni pihenni kicsit. A tóban ugyanis vagy úszol, vagy megfulladsz, mivel istentelenül mély. De ezek az úszógumisok pont úgy nem voltak tekintettel a gumitlan úszókra, mint mikor esőben az esernyős ember beáll a buszmegállóba, én meg ernyő nélkül ázzak odakint, hihetetlen, micsoda empátiátlan népek is vannak. Szerencsére nem mind volt ilyen, de azért idegesített a jelenség.
Utolsó este vacsora után elmentünk a hévízi Coopba, hogy zsömlét vegyünk a hazaútra, de mintha csak a nyolcvanas évekbe csöppentünk volna, tapasztaltuk, hogy se zsömle, se kifli nincs. Végül előrecsomagolt kenyeret vettünk. Amit nem kedvelek, de úti szenyának jó lesz. Ezek után kiültünk a tófürdő oldalsó bejáratához – a kórház felől – és ott dumáltunk vagy háromnegyed órát. Utána már nagyon álmosak voltunk és hamar szunyáltunk.
…. Az olvasmányokat tekintve, az Agatha Christie után a Pendragon legendát olvastam (istenem, hogy imádom ezt a könyvet!), aztán a Lélekidomárt, végül a Sátán kutyáját, aminek kb. egyharmadánál tartottam hazautazáskor. Ezt is imádom (főleg, hogy konkrétan el van mondva, ne mászkáljanak a lápvidéken éjszaka, mire az első adandó alkalommal hanyatt-homlok rohannak a lápra, természtesen éjszaka, csakazértis. Ugyan nem kéne, meg a sátán kutyájának hangját csak a süketek nem hallották még, de azért nosza! Pasik… :-DDD)
A kicsekkolás simán ment, és a hazaút is. Füreden megálltunk technikai szünetre (van ott egy Tesco), és Kenesén is, megenni az utolsó három palacsintámat. Ekkor pont szép idő volt. Az emberek úszkáltak a Balatonban, én meg úgy éreztem, egyesével meg tudnám fojtani őket, sőt ezt ki is mondtam, de azért nem gondoltam komolyan, mert úgy feltöltött ez a hosszú hét, hogy igazából elégedett és jókedvű voltam, még ha haza is kellett mennünk.
…A szokott hazaérkezés utáni depi azóta sem fogott el, bár persze nyomasztó, hogy már megint itthon vagyok, és ez a varázslatos nyolc nap csak úgy elrohant és semmivé foszlott, de most mégis jókedvem van inkább.
