Még júliusban lefoglaltam ezt a szeptember közepi hétvégét magamnak az Annabellába. Arra gondoltam, hogy szeptember közepén már nincs akkora hőség, viszont azért még meleg van; majd strandolok, az egyetlen teljes napon pedig délelőtt felmászok a Jókai-kilátóba.
Ezt jól gondoltam, hiszen múlt vasárnap még 33 fok volt, sortban és túraszandálban mászkáltam a városban.
Azonban – természetesen – jött egy lehűlés! Amit egyáltalán nem bántam; de azt nem gondoltam volna, hogy a lehűlés ekkora lesz!
Hétfőn még szandálban voltam, de keddtől már zárt cipőben. Otthon hálóingben aludtam. Csodálatos volt amúgy, hogy végre nem szakad rólam a víz, de az előrejelzés kicsit aggasztott. Péntekre 17 fokot jósoltak, szombat-vasárnapra meg már 13 fokot.
Annyira jellemző, hogy ha szeptemberben a Balatonhoz megyek, akkor hirtelen jön egy igazi hideg… Bezzeg Hajdúszoboszlón, szintén szeptember közepén, meg kellett dögleni a hőségtől annak idején.
Így a szabadtéri strandolásról letettem. Eszembe jutott, hogy szerencsére az Annabellának van beltéri uszodája is! Remek, akkor bent úszom! – De aztán végiggondoltam, hogy az Annabella nagy. Még ha csak félig is lesz tele, a hozzám hasonlók a balatoni strand helyett majd mind a benti uszodába fognak gyűlni. Na, neee… A tömeget utálom, főleg ha fürdőruhában kell lenni az 1000 ember között. És csak azért cipelni még fürdőlepedőt, fürdőruhát, papucsot stb., hogy puffogva ússzak félórát, az nem éri meg.
Így egyszerűen lemondtam az úszásról, és a kirándulásra koncentráltam. A terv továbbra is a Jókai-kilátó. De visszaemlékeztem a júniusi Koloska-völgy látogatásra is, hogy az mennyire tetszett, és hogy már akkor gondoltam, hogy ide még vissza kellene jönni.
Péntekre már a hangulatom is sokkal jobb volt, mert az irattárral igen jól haladtam, amellett a pszichológus felhívta a figyelmemet, hogy konkrétan nem fenyegettek meg kirúgással :-D – csak én tovább kombináltam a korábbi tapasztalataim fényében. A hét pedig jól telt több délutáni programmal, csak épp ezek miatt nagyon fáradt lettem péntekre.
Pénteken természetesen hűvös volt, és esett.
Ez most inkább a humorérzékemet hozta elő. Tessék, szeptemberi balatoni hosszú hétvégét tervezek napozással, stranddal, erre 15 fok és eső :-D De hát, ebből kell kihozni a legjobbat! Becsomagoltam rövid- meg hosszúujjút is, és persze a kapucnis felsőt, meg esődzsekit, és esernyőt.
Az útra a Holtodiglant vittem magammal, második könyvnek pedig a Sátán kutyáját, arra az esetre, ha a Holtodiglant a hétvége alatt kiolvasnám. Ez fölösleges volt, mivel már hazaértem több órája, de a Holtodiglanból még mindig 100 oldalnál is több van hátra, de hát ki tudhatta előre? Évek óta nem olvastam, és most újra rájöttem, milyen egy baromi jó könyv. A film se volt rossz, de a könyv nagyságrendekkel jobb. Mindenkinek ajánlom!
A vonaton már nem kellett aggódnom, hogy lesz-e klíma, mert most már nem kellett :-D Sőt, a Balatont elérve néha kissé még hűvösnek is tűnt a hőmérséklet. Alig tíz percet késtünk, és mikor leszálltunk Füreden, hideg, erős szél támadt ránk.
Nem is hittem a szememnek. Még hidegebb volt, mint Pesten, és a szél marha erősen fújt. A vasútállomás vécéjében fel is vettem az esődzsekit, és így indultam a hajóállomás felé.
Az volt az eredeti tervem, hogy a Tagore-sétányon a kajáldák egyikében eszem majd valami fincsit, és utána becsekkolok (kb. 13.10-re érkezett meg a vonat). De már a hajóállomásnál feltűnt, hogy tkp. csak én egymagam vagyok itt.
A hajóállomás meg a sétány olyan kihalt volt, hogy úgy éreztem magam, mintha Will Smith lennék a Legenda vagyok-ban. OK, hogy esett az eső és erősen fújt a szél, de arra azért nem gondoltam, hogy konkrétan 0 db ember lesz itt! És egy kajálda sem volt nyitva :-( Kivéve a Borcsa, vagy milyen étterem, meg valami másik pincéres hely. Szerencsére nem is voltam éhes. Kimentem az Esterházy strandra a Balatont nézni, amíg el nem jött a 14.00 óra.
Bejelentkeztem, ott a recepción fizettem 50 % előleget, mert azt a foglaláskor nem kérték, amin csodálkoztam is. A szobám az első emeleten volt, és – most először! – páratlan számú, tehát Csopak irányába nézett. A szemben lévő új házra nyílt a kilátás, és konkrétan az ablakom alatt volt egy kicsi játszótér, még szerencse, hogy olyan vacak idő volt, hogy senki nem játszott ott a 3 nap alatt.
A Déliben vett fornettimből eszegettem, aztán megterveztem, hogy felmegyek az Aldiba, ott veszek sört, és másnapra kiflit is, meg sonkát és szeletelt sajtot, amit tudok eszegetni, na meg persze csokit. Mivel se palacsintás, se fagyis nincs nyitva, hogy desszertet vehessek náluk. Sebaj, a csoki úgyis olcsóbb.
Így is lett, a Deák Ferenc utca egyenesen felvitt az Aldiba, ott feltankoltam. Még egy májas kockát is vettem, hogy vacsoráig azért ne haljak éhen. Bementem a kiserdőbe, és ott ettem meg a májast; aztán kóricáltam a kiserdőben, majd vissza a Tagore-sétányra. Hirtelen ötletből elmentem a másik irányba a Lidóig, mert tudtam, hogy többet most úgysem járok majd arrafelé.
Ezután visszatértem a szállodába, a szobában olvastam, aztán lementem vacsorázni. Nem voltam még nagyon éhes, ezért nem rögtön 18.00-ra mentem, hanem kicsit később. Megdöbbenve láttam, hogy az étterem tele van! Jézusom, hát mennyi vendég van itt?? Hálistennek, az Annabellának olyan szép nagy étterme van, hogy a tömeg ellenére is találtam szabad asztalt magamnak. Nagyon finom volt a vacsi, vettem még zöldségeket is. Aztán fel a szobámba, megettem a gesztenyés rúd felét (Aldis új termék), aztán indultam a hajóállomásra.
Ez egy ilyen hagyomány, hogy Füreden a vacsora utáni sétákon legalább egyszer kimegyek a hajóállomásra. De most már 19.00 körül volt, sötét, és konkrétan senki nem volt ott rajtam kívül. Azért a sétányon pár ember járt, mégiscsak péntek este, de olyan kevesen, hogy még mindig alig hittem a szememnek.
A szállodában teletöltöttem a kádat meleg vízzel, belehevertem, vittem fél pohár sört, meg a könyvet, aztán a fürdés után az ágyban olvastam és söröztem tovább. Még egy komló kapszulát is bevettem, ami felesleges volt, mert sokkal jobban nem aludtam tőle, viszont reggel nehezebben ébredtem fel, és a nescafé mintha nem hatott volna egyáltalán.
Kb. 7.25-re mentem le reggelizni, és most is sokan voltak az étteremben. De azért most is volt helyem. Igaz, olyan helyen, ahol körülöttem mászkáltak az emberek, de ez már nem érdekelt, miután hozzájutottam a finom reggelihez :-)
Szombatra rendkívül erős északi szelet ígértek. Így az eredeti tervemet (Jókai-kilátó) elvetettem. Egy jó darabon ugyanis nyílt terepen kell felfelé mászni, semmi bokor sehol, amibe kapaszkodni lehet, még nyáron sem túl ideális. Most, ha én ott elkezdek felmászni a 163 centimmel, és jön egy 100 km/h széllökés, és még meg sem tudok ragadni egy fát…
Úgyhogy a B tervet szedtem elő: gyalog a vásárcsarnokig, ahol iszom egy kávét és pisilek, aztán az Arácsi úton addig, ahol a piros turistajelzés kezdődik, és ott északnak, a Koloska-völgybe. Azt már a túratérképekről kinéztem – és kifotóztam – hogy több ízben is el lehet fordulni balra, és egy másik turistajelzésen vissza a civilizációba. Akár még addig is felmehetek, amíg a Noszlopy-kilátóhoz jutok balra fordulva, de azért az kicsit túl hosszú lenne.
Így is lett. A Lipótiban ittam egy jó presszókávét, ami kellett is, mert a reggeli kávék mintha csökkentett koffeintartalmúak lettek volna, alig ébredtem fel tőlük. Aztán WC, majd vissza az Arácsi útra, és mentem Csopak irányába.
Rohadt hosszú volt az út, ami nem is csoda, mert eddig csak autóval jártam rajta. De hát úgyis gyalogolni terveztem! Végül nagy sokára eljött baloldalt a templom, és pár utcával mögötte kezdődött a Béke utca. Ez volt egyben a piros csíkos turistaút is.
Itt mentem, mentem, mentem nagyon sokáig. A kényelem kedvéért a betonúton J Nem esett az eső, és néha kicsit a nap is kisütött, de azért elég erős szél fújt. Jó hosszú idő múlva elérkeztem az autóút végéig, ahol a nyáron már jártunk. Itt leültem egy padra és megettem az egyik nosztalgiakiflimet, mellé a kicsi Oreot. (Ez egész fincsi keksz, pedig nem szoktam kekszeket enni.)
Ezután mentem tovább észak felé, a piros csíkon. Teljesen nem volt néptelen az út, egy kocogó csajjal kétszer is összetalálkoztam (két kutyával futott), meg a párhuzamos úton egy fickó is elfutott egyszer. Jóval feljebb pedig két nő jött szembe egy fiatal magyar vizslával, aki olyan lelkesen rohant felém, hogy még túl is szaladt rajtam, úgy fordult aztán vissza szimatolni és a kezemet megnyalni :-)
Viszonylag hamar balra fordulhattam volna a zöld kereszt (asszem) turistaúton, de olyan jól benne voltam a menésben, hogy eldöntöttem, még tovább megyek, és ahol a piros csík találkozik a zöld csíkkal, ott térek rá a zöldre. Az majd szépen visszavisz egészen pontosan a Lóczy-barlangig, onnan meg már tudom az utat hazafelé.
Mentem, mentem, mentem; egy iszonyú szép völgy ez egyébként. És nem is nagyon volt emelkedő. Persze, azért völgy ;-) Azért, minél távolabb kerültem Füredtől, és minél kevesebb embert láttam, annál jobban kezdtem aggódni a vaddisznók miatt. No meg azt hiszem, szarvasbőgés is van. A szarvas is lehet veszett? Az is csak emlősállat, nem? Ne is gondoljunk rá…
Igyekeztem arra koncentrálni, hogy mennyire szép az erdő, hogy pont kiránduláshoz alkalmas hőmérséklet van, és milyen jó a friss levegő. Nagyokat is lélegeztem. A turistajelzés persze most, hogy már ennyire távol voltunk a várostól, jóval lezserebben és ritkábban volt felfestve… A városban (!!) konkrétan minden villanyoszlopon ott volt a piros meg a sárga csík, de bezzeg itt, az erdő közepén, ahol tényleg szükséges lenne jelölni, itt néha olyan sok fa telt el két jelzés közt, hogy teljesen megijedtem, nem tévedtem-e el. Nem tudom, hogy gondolkoznak az ilyen túrajelzés-festő emberek.
Végül már annyira messze jártam, hogy megpillantottam a zöld csíkot. Ez az! De itt résen kellett lenni, mert a zöld csík másik irányban is folytatódott, én pedig hegyesszögben vissza akartam kanyarodni délnyugati irányban. Végül aztán megtaláltam a helyes ösvényt (igaz, a telefonon is sasoltam, hogy valóban délre megyek-e).
Ez a zöld csík már elhanyagoltabb volt, látszott, hogy itt ritkábban járnak, mint az előző ösvényemen. De azért nagyjából jól jelölve volt. Itt viszont tényleg nem volt senki és semmi, egyetlen más emberrel sem találkoztam. Csak a susnya, a fák, bokrok; egyes szakaszokon nem is voltak fák, csak magasra nőtt aljnövényzet. Fontolgattam, hogy majd még mielőtt visszaérek a városba, pisilnem kellene valamikor.
Akkor egyszercsak hirtelen a semmiből a turistaút jobb oldalán bokorzörgést hallottam, és előttem kb. 15 lépésnyire egy hatalmas szarvas kiugrott az ösvényre! Ott megtorpant, sarkon fordult és azonnal vissza is ugrott a jobb oldali susnyába. Vagy öt másodpercig tartott az egész.
Nekem egy hatalmasat dobbant a szívem, és mintha jégkockák gördültek volna végig a gerincemen. Nem ijedtem meg olyan értelemben, hogy azonnal láttam, ez nem bánt és nem vagyok veszélyben olyan „fel fog falni, és most vége az életemnek!” értelemben; de azért mégiscsak egy nagyon nagy szarvas, hozzám nagyon-nagyon közel, és teljesen váratlanul!!
Egyébként elképesztő szép szarvas volt, világosbarna, és igazi nagy agancsa volt.
Mentem tovább, de most már, hogy tudtam, itt szarvasok lehetnek, még jobban figyeltem jobbra-balra. Vagy tíz perc múlva, távolabb előttem, az ösvényen átsétált egy szarvas jobbról balra. Lehet, hogy egy másik, de lehet, hogy ugyanaz volt? Talán már akkor is át akart kelni az úton, de megérezte a szagomat, és rémülten visszafordult?
Tovább mentem az egész jól láthatóan kifestett zöld sávos úton. Úgy rémlett, hogy a távolból szarvasbőgést is hallok. Ezt a hangot már ismerem az Őrségből, és szerintem most ez az volt.
Szeretem a szarvasokat, de idővel majd pisilni is akarok, és most már nem csak azon kell aggódnom, hogy más turisták ne jöjjenek arra, hanem hogy egy szarvas rám ne lépjen, miközben ott kuporgok a bokorban …
Végül elértem oda, ahol már egyértelműen lejtett az út, és gondoltam, hogy a Jókai-kilátós hegy mögött lehetek. A telefon is azt mondta, hogy jó irányba megyek vissza Füred felé. Ekkor bementem a bokorba pisilni (nem jött se szarvas, se ember :-) Aztán tovább. Ez egy jól látható kis út volt. Bár egy idő után feltűnt, hogy már régen nem láttam a turistajelzést… A francba, már megint letértem róla valahol a vége felé! De a telefonon is láttam, hogy már közeledem a város felé, hát nem fordultam vissza, hogy mindenképpen a zöld csíkon menjek haza.
Végül aztán feltűnt egy trafóház, aztán szőlők, aztán a földútból aszfalt (vagy beton?)út lett. Balra nézve megláttam a hegyet, aminek a tetején a Jókai-kilátó van, de elég messze. A Lóczy-barlanghoz vezető út közvetlenül a hegy mellett ment el. Most tettem egy jókora kurflit.
Nem baj, a telefon térképén pontosan meg tudtam nézni, hol vagyok, de egyébként már láttam a Balatont meg a Marinát.
Elég hosszúra nyúlt a kirándulás, mert ekkor már elmúlt 14.00 óra is. A délutáni tervem az volt, hogy a Tescóban kajálok valamit – azok a kajáldák nyitva vannak, nem úgy, mint a Tagore sétányiak… - desszertnek puncsos minyom a Lipótiban, aztán veszek sört a Tescóban.
De közben eszembe jutott, hogy nagyjából útba esik a vasútállomás is, milyen okos dolog lenne ma megvenni a hazaútra szóló vonatjegyet, hogy már azzal ne kelljen tökölnöm vasárnap.
Így aztán bementem a vasútállomásra, megvettem a jegyemet másnapra, a Katica IR-re. – Haboztam kicsit, mert ugyanakkor indult a Kék Hullám, ami csak kevés helyen áll meg, és gyorsabban hazaér. De a Kék Hullám valahonnan messzebbről jön, tehát tele lesz emberrel, és ráadásul minél messzebbről jön, annál több késést összeszedhet.
Ezután irány a Tesco! Ekkor már nagyon elfáradtam, a lábam is fájt, éhes voltam, pisilnem kellett, meg kezet mosni. Ezért a vécében kezdtem, aztán seripörit ettem tésztával, aztán irány a Lipóti – sajnos a puncsos minyom elfogyott, ezért csak zserbót ettem helyette.
A Tescóban megálltam, hogy csakis egy alkoholmentes sört vegyek. – A múlt éjszakai nem túl jó alvás miatt arra gondoltam, hanyagoljuk az alkoholt, de a nyaralás alatti esti sör szertartása azért fontos, így maradt a mentes.
Hazamentem, most már tényleg rohadtul fáradtan. Akár lementem volna a wellnessbe, ha van nálam fürdőruha, de még inkább pihenni akartam. Fogat mostam, bebújtam az ágyba a könyvvel, aztán még bóbiskoltam vagy egy órát.
A vacsorára most korán mentem le, 18.05-re, de már akkor is sokan voltak. Szerencsére még nem is voltam annyira éhes, a pöri eltelített. Azért ettem némi csirkét, meg sajtot, meg persze zöldségeket is. Utána fel a szobába a túracipőért és ki az utolsó esti sétámra.
Telefont nem vittem magammal, mert már baromi erős hideg széllökések voltak, és mert már 30.000 lépést összegyűjtöttem a mai napon. Nem is mentem messzire, épp csak a Tagore sétány elejéig (hajóállomás felé), aztán visszafordultam. Fájt a szívem, mert ez persze idén az utolsó balatoni estém; de azért a jó oldalát próbáltam nézni, hogy de mégiscsak itt vagyok Füreden, a Balaton mellett, egy kellemes szállodában, friss levegőt szívok; és mindjárt meleg vízben fogok ázni és hajat mosok utána!
Így is lett, áztam a kádban, olvastam a Holtodiglant, aztán hajat mostam egy sima kis utazóflakonos Balea samponnal, amitől olyan selymes lett a hajam (balzsam nélkül!), hogy komolyan arra gondoltam, ebből veszek majd nagy kiszerelést, ha lehet úgy kapni.
Most nem vettem be komlókapszulát, és igyekeztem relatíve korán elaludni. Most éjszaka viszont baromi jól aludtam, mélyen, mert sokat álmodtam is, és egész kipihenten ébredtem. Olyan mélyen aludtam, hogy reggel azt hittem, már hétfő van és menni kell dolgozni, és csodálkoztam, hogy nem is emlékszem a vasárnapi hazaútra. Aztán rájöttem, hogy azért, mert még mindig az Annabellában vagyok és még csak vasárnap van :-D
Korán mentem le reggelizni, de most is sokan voltak. Főleg ilyen sportos német nyugdíjasok. Ezek biztos 5.00-kor keltek és már sétáltak is egyet a hidegben :-) Azért szerencsére volt helyem, meg kajákat és kávét is tudtam szerezni. Kávéból összesen – a nescafémmal együtt – hármat ittam, mert tudtam, ma már több nem lesz, mert a vasútállomáson, 11.00-kor minek igyak már kávét…
Reggeli után még a szobában punnyadtam, olvastam, aztán lezuhanyoztam és összekészülődtem. Olyat tettem, amit korábban még sose: kivettem a szennyesből a tegnapi alsótrikót és hosszúujjú felsőt, és azt vettem fel. Ugyanis a mai napra póló és melltartó volt csomagolva, mert a fene se hitte, hogy ennyire hideg lesz; csak szombatra raktam be hosszúujjút és spagettipántos pamut alsótrikót. Most viszont hideg lesz útban a vasútállomás felé (félóra gyalog), meg a vonaton is valszeg… Így ezeket visszavettem, és kicsekkoltam.
Útközben vettem egy pogácsát a vonatútra. Amúgy egyáltalán nem voltam éhes és ezeket többnyire meg se szoktam enni a vonaton, de sose lehet tudni, hogy a vonat nem robban-e le, nem kell-e 2-3 órát várni a vonatpótlóra, és annyit azért nem bírnék ki étlen.
A vasútállomáson kiderült, milyen okos voltam, hogy a Katicára vettem jegyet, mert bemondták, hogy a Kék Hullám 118 percet fog késni. Azt hittem, rosszul hallom, de ki is volt írva, hogy a tervezett 11:08 helyett majd 13:03-kor jön/megy.
Én már majdnem otthon voltam, mikor a Kék Hullám egyáltalán bejött Füredre :-D
A Katica viszont sajnos eléggé tömve volt, de mindegy. A hazaút simán telt, és nem is fáztam. Valahol Székesfehérvár után a másik sín mellett pár vasúti munkás állt, és előttük a földön egy fém koporsó volt, fogantyúval. Bele se mertem gondolni, hogy vajon mi történhetett itt nemrég.
Őszinte megrökönyödésemre mindössze 1 perc késéssel értünk a Délibe. Itt kenyeret vettem másnapra, majd haza! – Az előzetes tervem az volt, hogy majd hazaérkezés után mennyi mindent elintézek, mozijegy-átvétel, Zsófinak ajándék, sportcipő magamnak stb., de olyan kialvatlan voltam az elmúlt két hét alatt felgyűlt alváshiány miatt – hiába, hogy most éjjel jól aludtam – hogy inkább csak kenyeret vettem, az mindenképp kell a munkahelyi szenyákhoz, aztán repesztettem haza.
A legviccesebb, hogy most még pár napig ilyen hüsi lesz, aztán csütörtöktől megint felmelegedés kezdődik, és ahogy most nézem az időjárást, jövő hétvégén 23 fok és kellemes napsütés :-D Kizárólag akkor van +8 fok és jeges szél szeptemberben, ha én a Balatonon tartózkodom :-D
U.i.: tudom, hogy minyon és nem minyom, de a Házasságból elégséges óta hívom így: "Kérek egy minyomot, meg még egy minyomot!" :-D
