Megvolt az egynapos, egyszemélyes miniszünidőm Füreden! :-) Az ötlet olyan hirtelen jött, hogy izgulni is alig volt időm előtte.
Már a péntek délután is mozgalmas volt: a néptelen, új Nyugati Freiben ittam egy japán kávét, aztán mentem a Délibe vonatjegyet venni, aztán az Árkádba, ahol Spar, Müller, MediaMarkt, biobolt és kajás is van. – A MediaMarkt most csak azért kellett, hogy lecsekkoljam, tényleg létezik-e kilós Vergnano kávé.
Utána, péntek este még futottam egyet, egész jól ment, kivéve a fájdogáló bal hátsó comb/farizmomat.
Még pénteken be akartam csomagolni, de erre persze nem került sor, ezért csak vacsoráztam, olvastam, filmet néztem és ledőltem. – Hála a jó égnek, a szomszédok nem voltak itthon, mert nemcsak hogy nem pofáztak és nem hallgattak zenét, de még a vécét sem húzták le. Így igen jól tudtam aludni.
Reggel izmos kávé, hajmosás, és reggelizés közben csomagoltam.
Biztos van, aki rácsodálkozik, hogy „ugyan mit kell egyetlen éjszakára csomagolni!” Hát, azért kell ezt-azt. Strandtörülköző, strandpapucs, szobapapucs (még az Árkádban direkt vettem egy új tangapapucsot, mert a régi már ótvar); hálóing, fésű, fogkefe/pohár/krém, váltás fehérnemű, telefontöltő, könyv, hajgumi. Polifoamon gondolkodtam, de végül nem vittem, mert nehéz – logisztikailag, nem súlyra – cipelni, és max. bérelek nyugágyat a strandon, vagy a nagyobbik strandtürcsin fekszem majd. Végül ez utóbbi lett.
Szombat délelőtt azért már eléggé elkapott az izgulás! Bakker, normális vagyok én?! Egy szállodába megyek, egyedül?? Ez olyan nem normális dolog, nem?
Igazából talán hívhattam volna valaki mást, de most pont azt akartam, hogy ne kelljen alkalmazkodni senkihez, azt csinálhassam, amit épp ott és akkor én akarok, sörözést, palacsintát, strandolást stb. beleértve.
Zivatarokat is jósoltak, ezért eltettem az esernyőmet is. Illetve, mint utóbb kiderült, végül is nem tettem el. Ezért volt olyan könnyű a hátizsákom :-D És nem is baj, mert egyáltalán nem esett.
A 11.30-as vonattal indultam, ami kb. 13.35-re ér Füredre. Becsekkolás 14.00-tól. Mehettem volna egy korábbival is, de erre már csak aznap reggel gondoltam, és mit mászkáljak Füreden, a 33 fokban, sporttáskával a hátamon plusz egy órát? Az volt a tervem, hogy megérkezés után eszem valamelyik kis bisztróban valami kisebb melegételt, aztán strand, és vacsora.
Azért a Déliben még vettem egy kis Fornettit, biztos, ami biztos.
A vonaton elég sokan voltak, de azért nem volt teltház. Én a thrilleremet olvastam, és noha tudományosan kiszámítottam, hogy melyik oldalra fog sütni a nap, hát pont oda ültem, ahová besütött :-D
Annyira rég volt a júniusi nyaralás, és én azóta egész nyáron csak dolgoztam, meló-hétvége-meló-hétvége, hogy csak az utazás előtti napon jutott eszembe, hogy most tulajdonképpen főszezon van. Valahogy azt gondoltam, hogy olyan kellemesen szellős lesz a vonat is, és Füred is, mint június 20. körül volt. De a vonaton már sejtettem, hogy ez tévedés volt :-D
Némi késéssel érkeztünk Füredre, ahol meleg és napsütés volt, és nagyon boldogan szálltam le a vonatról, hogy végre megint itt vagyok Füreden!! Olyan otthonos volt a város, hogy itt egyáltalán nem éreztem feszélyezve magam, amiért egyedül vagyok. Lecaplattam a víz felé a Jókai utcán, és mikor a hajóállomáshoz értem, akkor álltam meg döbbenten.
Baszki. Főszezon van!!!
Egymilliárd nép hemzsegett már most, 14.00-kor is a Tagore sétányon, de nem csak a főszezon miatt, hanem mert valami borfesztivál is volt még ráadásul. Ami remek, szeretem a borfesztiválokat és azonnal el is határoztam, hogy vacsora után itt iszom majd egy bort. Na de a népsűrűség! Rengetegen voltak, és kezdtem kétségbeesni, mert a vonaton nem ettem, utoljára otthon, 10.30-kor fogyasztottam bármit is, és most már komolyan kajás voltam, de ezek után kételkedtem benne, hogy egyáltalán lesz-e szabad hely valamelyik étkezdében…
Sajnos a Tagore sétány legtöbb kajáldáját átalakították undok pincéres hellyé, és én ilyenekre nem ülök be, nemcsak a pénz miatt, hanem mert zavarba jövök a pincérektől meg a borravaló számolgatásától. Így viszont marha kevés hely maradt. Pedig most már tényleg enni akarok!! Rántott sajtot akarok!! Nagy nehezen aztán találtam egy pincérmentes helyet, ahol volt szabad asztal és rántott sajt, igaz, hogy negyedórát kellett várnom rá.
De végre megmenekültem az éhhaláltól! Betoltam a rántott sajtot tartárral, és rohantam az Annabellába becsekkolni!
A kajálda és a szálloda közötti rövid úton nagyon boldog voltam. Végre, megint itt vagyok az Annabellában, ami kényelmes, és finomak az ételek!
Hogy egyedül vagyok, az kicsit feszélyezett ugyan, de gondoltam, csak egy éjszakáról van szó, nem kell egy hétig néznem, ahogy kiröhög a személyzet – már ha egyáltalán foglalkoznak az ilyesmivel –, és majd igyekszem olyan benyomást kelteni, mintha menő drogdíler lennék, aki egy biznic lebonyolítása végett tölt egy éjszakát itt Füreden ;-D
Mire a recepcióra értem, már alig zavart a helyzet, olyan boldog és fáradt voltam. Szerencsére a foglalásom és az előleg rendben volt, kérdeztek egy születési dátumot, és hogy kocsival vagyok-e. – Na, itt megdőlt a „menő drogdílernek tettetem magam” koncepció, mivel gyalog jöttem :-D
De ahogy megkaptam a szobakulcsot, rögtön boldog lettem. Az ötödiken van! és páros szám!! Még júniusról emlékeztem rá, hogy a páros szobák Tihany felé néznek, nyugatra. És jó magasan van! Csodás!
A szoba tényleg király volt. Tiszta, kényelmes, franciaágyas, légkondival, erkéllyel; volt törölköző, tusfürdő (ezt mondjuk nem használtam, mert volt saját szappanom). Most végre nem kellett egyezkedni, hogy kinek a cucca hol legyen, mert csak én voltam.
Azonnal a strandra akartam menni, de annyira izzadt voltam, hogy inkább lezuhanyoztam röviden, hiába tudtam, hogy nemsokára a Balatonban leszek, amiben a halak kefélnek. Aztán bikinit vettem fel, arra a szokásos strand-összeállításomat, szatyorba víz, könyv, szemüvegtok, szobakártya, és lezúdultam a lépcsőn a strand felé, mint a lavina!
(Egyszer kéne vennem egy normális strandruhát, de mindegyik ujjatlan vagy spagettipántos, holott a strandruha pont arról szólna, hogy ne égjen meg az ember válla és háta, mikor épp nincs a vízben.)
Ahogy sejtettem, az Annabella strandján is teltház volt. Árnyékos hely nem is volt, de mivel már 15.00 elmúlt, tudtam, hogy a nap nemsokára honnan fog sütni és hol LESZ nemsokára árnyék, így odatelepedtem. A nagyobbik strand-fürdőlepedőmön. Aztán ruha le, szemüveg le, és be a vízbe!
Istenem, a Balatonba lépni, úgy, hogy Tihany ott van szemben…. amit mondjuk alig-alig látok szemüveg nélkül… de így is nagy élmény! A vízben is ezren voltak persze, de hát ez nem lepett meg. Rögtön úszni kezdtem a jó hűvös vízben; a görcsös combizmomnak igen jót tett. Sajnos, hamar észre kellett vennem, hogy fúj a szél és akkora hullámok vannak, mint a Csendes-óceánon viharkor. Nagy küzdelmek árán tudtam csak összesen néhány száz tempót úszni, megszakításokkal.
De hát akkor is balatoni strandolás volt, egy saját ötletből eredő, egyszemélyes kis minivakáció, ahol egyedül én határozom meg a programot, és igenis királyul éreztem magam :-D
Összesen háromszor úsztam, első alkalommal nagyon sokáig voltam a vízben, másodszor rövidebben, harmadszor már kimondottan röviden, mivel akkorra már elérte a fekvőhelyemet az árnyék, és kimondottan hűvös lett ott, és mivel most a víz sem volt leves hőmérsékletű, hát szinte fáztam kicsit a vége felé.
Közben olvastam a thrillert, és tervezgettem az estémet. Vacsorázni fogok, ha nagyon finom lesz, esetleg repetát is veszek, utána természetesen kisétálok a hajóállomásig és menet közben iszom egy pohár bort azon a borfesztiválon. Ja és természetesen veszek egy doboz sört az esti olvasáshoz, függetlenül a megivott bortól. Sőt, a sör vásárlásával fogom kezdeni, mivel ha már megittam a bort, nem biztos, hogy intelligensen tudok kommunikálni a boltossal :-D
Így is lett. Felmentem a szobába – ha épp nem jött a lift, mindig gyalogoltam, és noha 5 emelet volt, egészen jól ment, ezt teszi a futás –, átöltöztem és mentem le, vacsorázni. Addigra már rendesen éhes lettem, kb. 18.45 volt.
Az étterembe lépve gratuláltam magamnak, milyen okos voltam, hogy ebbe a szállodába jöttem, és nem egy kisebb, olcsóbba: itt ugyanis annyi asztal van, és annyi ember, hogy egyáltalán nem tűnik fel, hogy „bejött egy nő egyedül!”
Fogtam a tányért, kivettem rá néhány ételt, ami finomnak tűnt, közte a vörösboros-gombás marhapörköltet, ami tényleg isteni volt; vettem még gyümölcslevet, és leültem egy szabad asztalhoz. Az előttem lévő asztalnál egy pár volt egy szőke kisgyerekkel. A kisgyerek hátranézett rám és mosolygott, én visszamosolyogtam; aztán ő még vagy ötször hátrafordult és valahányszor meglátott, mosolygott. Hát ez jó érzés volt. Kisgyerek itt is :-)
Vacsora után fel a szobába a hátizsákért, majd újra le. Az első utam az egyik kifőzdébe vezetett, ahol a „kötelező” balatoni palacsintámat megvettem. Direkt ezért nem ettem desszertet az Annabellában, bár finomak szoktak lenni, de süteményt bármikor ehetek, míg palacsintához olyan ritkán jutok! Ez, amit most vettem, nem volt rossz, kivéve, hogy töltelék szinte alig volt benne, viszont a tésztája finom volt, és hát végül is a palacsinta, az egy tészta :-D
Ezt követően haladni kezdtem a hajóállomás irányába, a tömeggel együtt. Mert őrületes tömeg volt. Úgy éreztem magam, mint egy turista Velencében: „Nagyon szép ez a hely, csak sajnos rengeteg a turista!” – miközben én is az vagyok :-D De hát ez van! Most direkt élveztem is, hogy így ’feloldódom’ a tömegben.
Először persze beugrottam a sörért, most, amikor még tudok beszélni. Egy 3,8 %-os Krusovicét vettem, gondoltam, a bor után pont elég lesz.
A boros bódék előtt felállított sörpadokon (vagy borpadok?) már annyian ültek, hogy azt hittem, egész Európa idejött erre a hétvégére. Hiába volt vagy húsz borbódé, képtelen voltam választani, mert mindegyik előtt kacskaringózott a sor… Végül találtam egyet, ami előtt épp akkor csak két ember állt, ide gyorsan felsorakoztam és míg az előttem lévők rendeltek, én néztem az árlapot. Félédes muskotályból kértem két decit, ami 1.000.- lett volna, de 2.000.- Ft-ot kértek, mivel az üvegpohárra a betétdíj.
Kicsit haboztam, végül is nekem jó a műanyag pohár, de láttam, hogy mindenkinél talpas üvegpohár van, és hogy ezt vissza lehet váltani (és akkor, gondolom, visszaadják az ezrest is?), vagy bárhol máshol kérni lehet bele új bort. Banyek, nem kell új bor, ha ezt megiszom, örülök, ha vissza bírom kérni érte az ezrest…
Fogtam a jó kis fehérbort az előkelő talpas pohárban, és letottyantam egy padhoz. Ami kicsit eldugottabb volt, így tömegmentes. A bor maga roppant finom volt, és direkt nagyon is jól esett egy ennyire sűrű, utazós, strandolós, egyedül szállásfoglalós, finom vacsorás nap végén. Csak borivás közben picit aggódtam, hogy tényleg visszaadják-e az ezresemet? És, hogy most már az „én” borozómnál is kezdett hosszú sor állni.
Ezért gyorsan megittam a bort, és mikor épp viszonylag kevesen álltak ott, felpattantam és újra beálltam a sorba, visszaadtam a poharat, ők pedig azonnal visszaadták az ezrest. Ez remek volt, hogy ilyen gyorsan ment, mert tíz perccel később az alkohol már feljutott az agyamba és aligha tudtam volna elmagyarázni, hogy mit akarok :-D
A vacsora kezdetétől a borozás végéig, közben palacsintázással és sörvásárlással, alig telt el több, mint félóra. Na, ezért is jó, hogy egyedül jöttem, és nem kell lassabb emberekhez alkalmazkodnom :-)
Kisétáltam a hajóállomásra, ott tettem egy kört, és aztán visszaindultam. A nap még csak most kezdett lebukni a hegyek mögött. Marha nagy tömeg volt, de én most élveztem ezt (főleg, ugye, a bor…) Kényelmesen visszaindultam a Tagore sétányon, egészen a Tagore szállóig (ez is hiányzik azért), és csak ekkor kezdtem megszaporázni a lépteimet, mert eszembe jutott, hogy én még akarok olvasni az erkélyen, sörözve, és előtte még zuhanyoznom is kell!
Ezért felrohantam a szobámba, és bevetődtem az eszméletlen kényelmes fürdőszobába. Gyors zuhany, és ki az erkélyre! Sör kipattint, thriller elővesz, alkonyat megszemlél! Csodás volt Tihany, illetve a füredi hegyek.
… Tessék! Mondom én, hogy nyaraláskor gyorsan telik az idő, még az ilyen egynapos alatt is! Most is, 14.00-től mostanáig tiszta – bár örömteli! – rohanás volt a program: megérkezés, rántott sajt, becsekkolás, rohanás a strandra, úszás, vacsora, palacsinta, sörvásárlás, borivás; és most végre elpihenés az erkélyen a sörrel…
Az alkonyat nagyon szép volt, és tudtam, hogy ebben az évben már valószínűleg nem lesz több estém az Annabellában, így kint ültem az erkélyen akkor is, amikor már nem láttam a betűket. Csak néztem az alkonyati tájat, a kigyulladó fényeket a déli parton, és a sötét hegyeket, amik egyre misztikusabbak lettek. A tetején a Jókai-kilátóval, ami aztán abszolút misztikus volt így este.
Végül aztán már töksötét volt, mire vonakodva elszakítottam magam az erkélytől és bementem, hogy lámpafénynél olvassak és sörözzek tovább, de aznap este még többször is vissza-visszatértem az erkélyre, mint Júlia.
Még azon tűnődtem, hogy ’intézzem’ a reggelt: úszni akarok kicsekkolás előtt, az tuti, és 8.00-kor nyit a strand, no de dehogy fogok én 7.00-ra lemenni reggelizni, csak hogy nyitásra kimehessek a strandra, hanem ki akarom magam aludni, utána reggeli, utána strand (éhgyomorra képtelen lennék úszni, viszont azonnal reggeli után meg nem bírok). Ezért az ébresztőt 7.30-ra állítottam, mert így majd minden belefér.
Aztán idővel villanyt oltottam és nekifogtam a rég várt, csöndes, nyugis, békés szállodai egyedül alvásnak!
No hát, az első egy-két órában főleg csak forgolódtam és felriadtam, és rájöttem, miért is nem tudtam jól aludni itt a júniusi nyaralás alatt: nem annyira a sör vagy Fater miatt, hanem mert elég puha a matrac :-D Nincs az az egészséges ellenállás, ami jólesne a derekamnak/csípőmnek, így nem annyira kényelmes, mint otthon. (Bár a Vámpírok Bálját követő földön alvás megmutatta, hogy azért a teljesen kemény talaj sem jó.)
Azért éjjel kettőtől kb. fél hétig már jól aludtam, utána meg bóbiskolás ébresztőig.
Reggeli előtt még kimentem az erkélyre és olvastam két oldalt csak azért, hogy elmondhassam, „reggel az erkélyen olvastam”, és nézhessem a hajnali Füredet :-) Alig vártam a reggelit, de lusta voltam összevakarni magam, hogy lemenjek az étterembe. De azért idővel csak arcot mostam, felrántottam a farmersortot, tiszta pólót, és úgy-ahogy megfésülködtem.
Ekkor már 8.00 volt, és idegesítő jövés-menést hallottam a folyosóról. Hát mi van itt? Mi ez a sok élénk vendég? Aggódtam, mert tudtam, hogy vacsorát nem mindenki kér, de reggelizni kb. mindenki szokott egy szállodában, és mi van, ha annyian lesznek, hogy nem lesz helyem reggelizni?! Félő, hogy ez esetben valaki meghal.
De ahogy kiléptem a szobából, meglepve láttam, hogy nem annyira vendégek járkálnak a folyosón, hanem takarítónők. Reggel 8.00-kor! De könyörgöm! Mit akarnak ilyenkor? Van, aki még alszik, 10.30-ig lehet reggelizni…
Ahogy bezártam a szobám ajtaját, épp el is haladt előttem nagy kocsival egy takker és nézett rám bizonytalanul. Most mi van… Ez nálam akar takarítani? De miért nem 10.00 után járnak erre? És nem egy, hanem kb. 4-5 hölgy volt! – Mondtam ennek a takarítónőnek, hogy ha az én szobámról van szó, akkor én 10.00-kor úgyis kiköltözöm és akkor tudnak jönni. (Előtte ne már. Itt van minden cuccom. És én most reggelizem, aztán úszni megyek, aztán zuhany, és csak utána csomagolok be…)
Kissé felzaklatva mentem le az étterembe, ahol megnyugodva láttam, hogy van szabad asztal bőven, sőt az egyik kávéautomatánál sem volt épp senki. Azonnal rávetődtem, mint sas a mezei egérre. Valami tejeskávészerűt kértem, de még rányomtam bűntudatosan egy presszókávét is, mert úgy éreztem, hogy nagyon kell… Aztán elvonultam a zsákmánnyal és addig kortyolgattam, amíg éreztem, hogy feltisztul az agyam. Akkor elmentem és szedtem a csodálatos reggeliből, plusz narancslevet is.
A reggeli annyira finom volt, hogy még három tányérral meg tudtam volna enni belőle, de visszafogtam magam, direkt lassan ettem, illetve még egy csésze kávét és narancslét fogtam. Miután ezek elfogytak, gyalog fel az ötödikre, átöltöztem bikinibe, rá a strandcucc, és most kevesebb dologgal (a regény nem kell) átdzsaltam a strandra.
9.00-kor azt gondoltam, már lesznek kint strandolók, és volt is vagy három ember, de csak napoztak. Én voltam az egyetlen, aki bement úszni. Most bezzeg, hogy egy óra választott el a kijelentkezésig, a víztükör szinte teljesen sima volt!
Fantasztikusat úsztam, az izmos kávé és a jó reggeli lendületet adott. Egyedül a hattyúktól tartottam kicsit, mert gyerekeik voltak; de ők se támadtak meg. Aztán sajnálkozva kijöttem a vízből, átcseréltem egy bódéban a bikinifelsőt a melltartómra (a strandcucc pólója narancssárga, és átvizesedik), és felmentem a szobámba.
A takarítók még mindig a folyosókon grasszáltak – mindegyik emeleten! de komolyan…. Idegeskedtem, hogy csak be ne nyissanak, míg zuhanyozom. Szerencsére ez nem történt meg. Lezuhanyoztam, felöltöztem, aztán minden cuccomat behánytam a sporttáskába és a hátizsákba. Aztán fájó szívvel elhagytam a szobát, a szobakártyát és a kulcsot ledobva a recepción. Fizetni már nem kellett, mert előző este javasolta a fickó, hogy fizessek rögtön akkor, és így elkerülöm a vasárnap reggeli tumultust. Jó ötlet volt.
Még csak 10.05 volt, a vonatom 11.11-kor indult. – Illetve, megint felmerült, hogy mehetnék egy órával később is, de… 35 fokban, poggyásszal, kószáljak Füreden? Csak megfájdulna a szívem. Akkor inkább hazamegyek, zuhany, és visszafordulok a szokásos nyaralás utáni mozimba.
Ettem egy jó kis kézműves fagyit a sétányon. Most nem volt tömeg, akár bort is ihattam volna, de reggel tízkor, vonatút előtt mégsem akartam. Nem szeretem nagyon a fagyit, de arra gondoltam, ezzel elleszek hazáig. De azért a biztonság kedvéért vettem az állomáson egy tepertős pogácsát is. (Nem kellett végül.)
Fájt otthagyni Füredet, de a nap további, kellemes részére koncentráltam. Az állomásra időben odaértem, és ki is írták, hogy a 3-as vágányról megy a vonat. Valóban, ott gyülekezett jó pár ember a vágány mellett. De ugyanakkor egy Intercity is várható volt Pest felé, ami viszont késett, így időben majdnem egybeesett az én vonatommal. De az ugye, egy másik vágányra jön.
Az én vágányomon végül is állt ugyan egy vonat, de jó elöl, egyáltalán nem ott, ahol a népek gyülekeztek. Hm, most mi van? Ez a vonat idejön majd hátra, hozzánk? Vagy mi menjünk előre? Már 11.00 volt, 11 perc indulásig. Hát én előrementem ehhez a vonathoz. Rá is volt írva, hogy Katica IR vonat, Budapest-Déli. No, hát biztos ez lesz az! Felszálltam rá, de egy lélek sem volt rajta.
Hát ez mégsem az lesz. Füredről Pestre azért biztos több ember utazik, nemcsak én egyedül. Biztos nem szabad még felszállni, majd szólnak. De hát már csak 10 perc indulásig. Leszálltam, ténferegtem, kerestem valami vasutast, de most persze egy darab sem volt sehol. Aztán újra visszaszálltam – csak ez lehet az! 3-as vágány, Katica, Pestre! Akkor már volt rajta még egy utas rajtam kívül. Na, remek. Le is ültem elégedetten. Nemsokára felszállt egy család is. Csak a vonat nem indult. 11.11 eljött, el is múlt, de semmi. Aggódtam, hogy vajon most jó vonatra szálltunk-e, vagy mi van? MÁV, vazze…
Mögöttem a család is ezt taglalta. Ez-e az a vonat vagy sem? Végül eldöntötték, hogy igen. Na de hát nem indul! Már rég el kellett volna indulnia! Ekkor anyuka felnézett a kijelzőre és rémülten felsikoltott, hogy de hát ez 13.11-kor indul! az van kiírva! – Ezt már én is észrevettem, de idefelé is rossz volt a kijelző (2016. 06. 28-as dátum volt rajta), így nem zavart. De őket igen. Azon tipródtak, hogy szálljanak-e le? Maradjanak-e fent? Én is aggódni kezdtem azért. Kaller, sofőr, hangosbemondó sehol… Végül felkeltem és beszálltam a tanácskozásba, hogy szerintem ez lesz az a vonat, a vágányszám jó, ki volt írva rá, hogy Katica, csak ez lehet… De se kaller, se semmi, és már 11.20 volt, ez a család meg valami csatlakozást is el kellett hogy érjen Kelenföldön. Végül, mikor már senki nem bírta eldönteni, hogy leszálljunk-maradjunk, ez indul-e vagy sem, csak előkerült egy kaller a semmiből, és a hangosbeszélő is bemondta, hogy most indulunk a 3-as vágányról.
És végre el is indultunk… Ennyi izgalmat egy délelőttre! :-D MÁV, utastájékoztatás, bakker…
Okulva az idefelé útból, most direkt a másik oldalra ültem, pedig nem ott van a Balaton, viszont itt volt az árnyék. És tényleg elég kevés utas volt, alig félig telt meg a vonat, nem úgy, mint szombaton.
Időben értünk a Délibe, így gyorsan vettem kínai kaját, hazarohantam, lezuhanyoztam, megettem a kínai kaja felét, aztán rohantam a moziba. Először 17.00 órás előadásra foglaltam a Sugárba, de még pénteken eszembe jutott, hogy annak este 19.00-kor van vége és még hajat is kell mosni, így foglaltam egyet az Allee-ban 16.10-re is. Most kényelmesen elértem ezt az utóbbit, átvettem a jegyet, sőt még a Szamosba is beültem, mert eldöntöttem, hogy ez a hétvége az élvezeteké és a hedonizmusé – ennek jegyében bizony megettem nem egy, hanem rögtön kettő szelet tortát :-D (de utána szigorú kalóriaszegénység, mert aztán Zalakarosra megyünk, ahol igen sokat lesz rajtam a fürdőruha, és karcsú(bb)nak kell lennem!)
Aztán megnéztem a Dzsungeltúrát, amit kb. egy évvel eltoltak az eredeti bemutatóhoz képest. Eleinte a Múmiára emlékeztetett, később pedig több hasonló sikerfilmet belemixeltek, de nagyon szórakoztató kis vicces kalandfilm volt. Direkt egynapos balatoni nyaralásról hazaérkezés utáni film.
Aznap este még hajat is mostam, a thriller utolsó tíz oldala pedig már hétfő reggelre maradt, kávé mellé. Jusson valami öröm hétfőre is ;-)
