A zalakarosi fürdőben ne akarjunk pisilni! Ugyanis a vécépapírt pici lyukon át lehet kihúzni, és ha nem lóg ki egy kis darab, hozzáférhetetlen a retyópapír – mint a nagymarosi vasútállomás vécéje: van, csak használni nem lehet :-(
Úszni se nagyon akarjunk Zalakaroson, az egyetlen úszómedencébe belebaszarintott ugrálóvár miatt, ami a hely felét elveszi; az ugrálóvártól jobbra a partról ugrándoznak bele a népek, a vártól balra pedig van épp úszósáv, csak ott már leér az emberek lába, tehát nem lehet úszni, mert belemennek és ott trécselnek a tömegek.
Ezekből sejthető, hogy a zalakarosi fürdőn most picit felhúztam magam.
Ettől eltekintve maga a kiruccanás jó volt, vagyis hát olyan, mint ezen a nyáron majdnem minden élmény: alapvetően jó, de csomó kellemetlen dolog is volt. Nagyon vegyes tehát.
Két éjszaka volt, és mivel Fater sikeresen keresztbe szervezte a szívdokiját, ő csak egy éjszakát aludt ott. Ennek végül is örültem, így a második éjszaka az enyém lesz, este, éjjel és reggel azt csinálok, amit akarok, aztán a hazaúton is.
Mivel most tömegközlekedéssel mentünk – Fater mellé szerintem többé nem szállok be, ha ő vezet – vonatjegyet vettünk. Klímás Intercitybe. Igaz, amikor a pénztáros ajánlotta, majdnem a képébe röhögtem, mivel többször belefutottam – ahogy az egész ország – hogy a „klíma” abból állt, hogy a kalauz körbejárt és kinyitotta az ablakokat 2 cm-re mert jobban nem lehetett, maga a légkondi pedig nem működött. De most úgy voltam vele, egyszer élünk, lottót is vettem, hát most veszek klímás IC-jegyet is!
Az indulás reggelén még futottam is a kondi miatt, bár sok értelme nem volt, rohadt meleg volt és nemigen éreztem sportosnak magam. Időben értem a Délibe, Fater már ott volt. (Meg is lepődtem.) Fornettit vettem, és WC, aztán fel a vonatra.
Ott szembesültem azzal, hogy vonattal sokkal jobb utazni, hisz nem Fater vezet, hogy én rettegve figyeljem részben a térképet, részben a forgalmat, részben a Fater vezetését. De így is vannak hátrányok – mondtam, hogy felemás élmény! –, mert pl. Fater beszélgetni akart, én viszont holtfáradt voltam és inkább csak ostobán bambultam volna ki a fejemből.
A cuccát se tette fel a csomagtartóra; mondtam, hogy pedig Kelenföldön holtbiztosan felszáll oda valaki. De már a Délinél felszállt egy hölgy. Akkor Fater felrakta nagy nehezen a sporttáskát a csomagtartóra (azt biztos nem gondolta végig, hogy majd fejmagasság fölé fel is kell emelni ám), aztán meg még csevegni is kezdett volna a nővel, hogy meddig utazik meg ilyesmik, ami elég ciki volt (nekem), mert a nőn látszott, hogy tök ideges lett erre.
A vonaton egyébként ment a légkondi, amin tényleg őszintén megrökönyödtem. Az ablak előtt, sőt még lent az ülés alatt is hűvöset lehelt. Gondoltam, ez mind szép, aztán majd Érdnél lekapcsolják és Keszthelyig megfővünk. De végig ment a klíma!! Jó, az igaz, hogy néha húsz percekre leállították, de mégiscsak ment!
És nem is késtünk tíz percnél többet. Ezért már eleve nagy megdöbbenéssel kezdődött az utazás, mert teljesen fel voltam készülve, hogy nem lesz klíma; lesz, de bedöglik; kisiklunk; elütünk valamit, másik vonattal ütközünk, vonatpótló buszra kell szállni, esetleg utána meg vissza a vonatra. Hogy egyhuzamban leértünk Keszthelyre, azon úgy csodálkoztam, mint ősember az okostelefonon.
Keszthelyen kissé vártunk, aztán jött a távolsági busz Zalakarosra. Pontosan jött. És még ki is volt írva, hogy honnan indul, sőt be is mondták. Legutóbb ez nem volt, úgy kellett kifaggatnunk a sofőrt, aki bevallotta, hogy Zalakarosra megy.
A buszon is volt egy kis klíma, és tök pontosan ért Zalakarosra. Onnan már csak húsz lépés volt a szálloda, bár Fater ezen is panaszkodott. Mondtam, hogy az mégse várható el, hogy konkrétan a szálloda kapujába telepítsenek egy buszmegállót…
Becsekkoltunk, a szoba isteni volt a harmadikon, erkéllyel. Azonnal indultunk a strandra!
Ja! Elfelejtettem írni, hogy a Szívügyeket hoztam első könyvnek. Hosszú vacillálás után. Ugyanis voltak más alternatívák, de végül ez intelligens és érdekes könyv, és mivel Faternak most van ez a szívkoszorúér-elmeszesedése, hát igazán van aktualitása is sajnos :-( A könyv csakugyan érdekes volt és tanulságos, habár egy icipicit jobban esett volna valami izgibb thriller vagy krimi a medence partján… De sebaj, mert második könyvnek meg ott volt a Boltkóros babát vár.
A félpanziós csomagban benne volt a fürdőbelépő is, tehát azzal külön nem kellett már tökölni. Először a zárt élményfürdőbe mentünk, aztán a nyitott részébe. Sajna elég melegen tűzött a nap.
Hidegebb vízre vágytam, és hogy a hosszú utazás után most kicsit sportolhassak is. Ezért átmentünk a hideg(ebb) vizű úszómedencéhez. Ott aztán szembesültünk a kibaszott ugrálóvárral, ami már tavaly is ott volt és őszintén reméltem, hogy a Zalakarosi Fürdő vezetősége majd a fejéhez kap és idén végre eltávolítja ezt a fosományt a vízből.
Hát nem. Sőt még szörnyűbb lett a helyzet, mert a medence környékét undorító, műanyag műfűvel borították be!
Úszni pedig szinte lehetetlen volt, mert – ahogy az elején is írtam – az ugrálóvár környékén ugrándoztak a kölykök, ott tehát nem lehet úszni; a mélyebb víz partja között pedig a partról ugráltak befelé kölykök-felnőttek megállás nélkül. Úszómester sehol, vagy ha volt, hagyta. Tehát ott nem lehet úszni, hacsak az ember nem akarja, hogy egy hatvankilós valaki a nyakára ugorjon és megbénítsa.
Az ugrálóvár másik oldalán pedig – ahogy az elején is írtam – ki voltak alakítva úszósávok, de ott még nekem is leért a lábam, miáltal a népek nem úsztak ott, csak belemásztak a jó hűvös vízbe és ott locsogtak egymással.
Leúsztam kétszer oda-vissza, aztán mondtam Faternak, hogy én ezt nem bírom elviselni! Elmentem vécére, és megbeszéltük, hogy a középső lángososnál találkozunk.
Na, itt a vécén szembesültem először – de nem utoljára! – azzal, hogy az okos zalakarosi fürdővezetőség szép nagy átlátszó műanyag vécépapír-tartókat rakott ki, melyekből a középső kis lyukon át lehet a retyópapírt kihúzni, de ha az előző embernek az beszakadt, akkor kész, vége, soha többé nem tudsz te onnan vécépapírt kiszedni. Két fülkében is ezt találtam, de a harmadikban szerencsére volt hozzáférhető vécépapír.
Ezután Fater után ügettem a lángososhoz. Ezúttal két percet kellett csak várni a csodálatos sajtos lángosomra. Éhes is voltam, a lángos is isteni volt, úgyhogy gyönyörűséggel ettem. Csak úgy mellesleg megkérdeztem Fatert, mennyi az idő? Négy lesz tíz perc múlva.
Hú! Akkor gyorsan felfaltam a lángos maradékát és rohantunk a hullámmedencéhez. – Én ugyan két perc alatt ott lettem volna, de Fater egyébként is kurva lassan jár, amióta meg vagy húsz kilót felszedett, még lassabban. Így mire odaértünk, már mentek a hullámok, és lemaradtunk a kolompolásról, pedig azt imádom.
A hullámozás remek volt, mint mindig, csak sajnos iszonyatosan sokan voltak. Vasárnap, az utolsó augusztusi hétvége, egész Közép-Európa odagyűlt :-( Előttem is volt egy ember, mögöttem is volt egy ember, hullámozás közben én ráúsztam a mögöttem lévőre, énrám meg az úszott, aki előttem lebegett. Nem is igazán lehetett élvezni a dolgot.
Kicsit maradtunk ebben a medencében hullám után is, csak az úszás végett, de még ekkor is rohadt sokan voltak.
Kicsit kiültünk egy padra, aztán a szabadtéri termálmedencék mögött letelepedtünk. Aztán be a szabadtéri termálba. A sok ivás miatt – meleg volt – megint vécére kellett mennem, most az étterem mellettibe, és itt is az volt, hogy hozzáférhető retyópapír a két fülke közül épp csak az egyikben volt.
Ezután a termálmedencékben áztunk, aztán vissza a szállodába, átöltöztünk és vacsora. A vacsi sima rántott szelet volt, de szuper paradicsomsalátát vettem hozzá. Desszertnek már eleve a szokott cukrászdánkban az étcsoki + velencei álom fagyira gyúrtam. El is indultunk esti sétára; már csak azért is, hogy estére sört vegyünk nekem.
A sör meg is lett, leakciózott Krusovice ;-) Sajna, velencei álom nem volt, ezért Mozart fagyit ettem, ami viszont szintén egy álom volt. Ezután Fater visszament a szállodába, én még körbesétáltam azt a kirakodóvásár-szerű helyet, aztán meg a termáltavat is (már csak a 10.000 lépés miatt is).
Utána vissza a szállodába, zuhany, és sör! A Szívügyeket őszintén szólva már kissé felületesebben olvastam, ahol túl sok volt az ilyen-olyan koleszterin meg triglicerid, azt inkább átugrottam a szememmel :-D
Másnap a reggeli szuper volt, és nem mentünk le azonnal 7.00-re – pedig ez nekem becsípődésem – hanem csak fél 8-ra, de még így sem volt tömeg.
Reggeli után Fater kérdezgetett, hogy ma hová menjünk?
Őszintén szólva én újabban mindig ideges leszek ezektől a kérdéseitől, mert Faternak (újabban) a nyaralási ’menés’ azt jelenti, hogy lassan elgyalogolunk kb. 300 méterre, ott kicsit leülünk, aztán vissza a szállodába, mert ennyi mozgás elég is volt. Én pedig nyaralás alatt igyekszem kompenzálni a rohadt ülőmunkát és inaktivitást, és rengeteget gyalogolok a kényelmes szandálban és sortban.
Most például megjegyeztem, hogy én tök szívesen felmennék a kilátóba (Zalakaroson azért nincs olyan rettentő sok látnivaló). Elmentünk a kis park kezdetéig, ott Fater leült és mondta, hogy akkor menjek a kilátóba, ő majd itt megvár.
Marha ideges lettem; mert most komolyan?! Ez a 200 méter volt a séta?? Nem úgy gondoltam, hogy majd ő is feljön a kilátóig, de legalább félútig. Valamennyire sikerült beljebb vonszolnom a park legeslegszélétől, hogy legalább a susnyák alatt az árnyékban üljön, aztán én nekilódultam azzal, hogy majd jövök és bemegyünk a Szilágyi cukiba fagyizni.
Fater nélkül, bevallom, sokkal jobb volt gyalogolni. A saját jó gyors tempómban mentem, de azért nem rohanva. Az idő csodás volt, a levegő friss, de a nap azért elég melegen sütött. A Park utca jó sokáig haladt, míg beért az erdőbe; onnan egy kis emelkedő és hopp, már ott is volt a kilátó. Abba felmentem, lejöttem; és szerencsére még megvolt a kis budi a közelben, mert oda be kellett ugranom (a reggeli kávé…).
A másik úton jöttem lefelé, és itt azért már melegem volt, mert nemigen volt árnyék és tűzött a nap.
Amikor tíz percnyire lehettem a Szilágyitól, akkor rácsörögtem Faterra; és épp a cuki előtt találkoztunk össze. Mindketten egy-egy Ország Tortáját ettünk (csak ő a menteset). Én most összevetettem a Mákvirágot a Szamoséval. Ez is igen finom volt, több volt benne a mák, és kevesebb a fehércsoki, de ízlett.
Kb. dél volt. Kaja után néztünk. Én arra gondoltam, nem eszem még egyszer lángost, nem mert drága, hanem mert rohadtul olajos, ami az epémnek sem jó, és épp most olvasom a könyvben, hogy a szívnek sem :-D Ezért bementünk a Coopba, ott én vettem lapka sajtot meg egy nagy pogácsát és estére két sört, Fater is vett pogácsát.
A szállodai szobában még heverésztünk, aztán irány a strand! Most a hullámmedencében kezdtünk, ahová kolompolás előtt öt perccel érkeztünk. Csodálatos volt, mert hétfő lévén, jóval kevesebben voltak, mint tegnap. A hullámozás is jobb volt így. Utána pedig még le-föl úsztam a medencében keresztben.
Ezután bementünk a benti termálmedencékbe, mert azt tegnap kihagytuk. Örömmel láttam, hogy a benti kis úszómedence gyakorlatilag üres! Csak egy fószer lógott a távolabbi végén a sarokban. (Ezt minek csinálják?) Mondtam Faternak, hogy ő menjen a termálba, én itt úszom addig. Úsztam is fel-alá, amíg csak el nem fáradtam. Remek volt, végre éreztem az izmaimat; a délelőtti hosszú gyaloglás után most úszhattam is végre, anélkül hogy visongó kölyköket kellene kerülgetnem.
Ezután átmentem Faterhoz a termálmedencébe. – Nem volt egyszerű, mert szemüveg nélkül igen nehezen veszem észre, hogy a sok idősebb fószer közül melyik Fater: most például elindultam az egyiknek az irányába, mire leesett, hogy ez nem az :-D De aztán megtaláltam.
A termálban is jó sokat áztunk, aztán a nyugágyakban pihentünk és olvastunk (én belebóbiskoltam). Aztán pisilnem kellett (mit csináljak; sok vizet fogyasztottam, meg az úszás is). Mentem az épület belsejében lévő vécé-zuhanyzó komplexumba, és itt szembesültem vele: a vécépapír hozzáférhetetlen!!
Az egyik fülke foglalt volt, az összes többiben tökig fel volt töltve a vécépapír, csak épp a kis lyukon nem volt kidugva a vége és így nem lehetett kihúzni. Alulról megpróbáltam bedugni a kezem, hogy legalább letekerjek a végéből, de ott kb. 1 cm széles rés van. Még az is megfordult a fejemben dühömben, hogy széttöröm a picsába ezt a kurva műanyagot, de voltak ott fültanúk is…
Lementem a földszinten, az étterem mellett lévő mosdóba is, ahol két fülke van, és szintén egyikben sem lehetett hozzáférni a jól feltöltött papírhoz.
Akkor visszarohantam az emeletre, azzal, hogy most aztán keresek egy takkert, hogy csináljon valamit! (Nem szoktam amúgy ilyesmit.) De most bezzeg sehol nem volt egy sem! (Amikor nem kéne, akkor mindig ott lábatlankodnak.) Végül valami személyzet-félét csak elkaptam sokkal odébb és dühösen mondtam neki, hogy miért nem lehet vécépapírt használni, és csináljanak már valamit és stb. Ő mentegetőzött, és adott egy új tekercs vécépapírt; és hogy ő nem tud elérhetőséget a takkerekhez, de szóljak a shopban, és azok majd felhívják a takkerek főnökét.
A „shopban”, ahol a túlárazott Yamuna cuccokat árulják, az eladó épp beszélt más vendégekkel, úgyhogy nem mentem oda; különben is, talán az én dolgom bazmeg arról gondoskodni, hogy a kurva zalakarosi fürdőben használható vécék legyenek?!
Visszamentem a tekercs retyópapírral a vécébe és pisiltem; közben ott keringtek már más fürdővendégek és sorra nyitogattak be a fülkékbe, hogy ebben se lehet kihúzni a vécépapírt, meg ebben se…
Én értem, hogy a vécépapírt is biztos lopják, de hát bassza meg az isten, hogy egy ilyen kurva drága fürdőben az ember ne tudjon pisilni! És most másról nem is beszélek…
Amúgy persze volt nálam papírzsepi - amit a nyugágyamon hagytam, mert álmomban se hittem volna, hogy a zalakarosi fürdőben nem lehet kitörölni a seggemet.
Ezután visszatértem Faterhoz; elmeséltem neki a dolgot; és elmentünk a beltéri élményfürdőhöz. Ott úszogattunk, aztán Faternek eszébe jutott, hogy ő éhes. Mert ugyan ő is vett pogácsát a Coopban, de azt még a szállodában megette és nem gondolt bele, hogy vacsoráig még több óra telik el, amit úszással meg fürdéssel töltünk.
Ezért bement a túlárazott sznob kajáldába és ott vett 1390.- Ft-ért hot-dogot (és még jattot is adott 1500-ig, amire a faszi a pofáját húzta, hogy ez kevés. El is döntöttem azonnal, hogy a büdös életben soha nem fogok ott venni semmit.)
Fater megette a hot-dogot, viszont én is éhes voltam, nálam viszont volt pogácsa. Ezért visszatértünk a szabadba, ahol megettem a pogácsát. Még egyszer ellátogattunk a hullámmedencéhez úszás végett, és nekem még egyszer pisilnem kellett; de – talán már mondanom sem kell – a hullámmedence mögött jobbra lévő mosdókban ugyancsak hozzáférhetetlen volt a vécépapír…. Ekkor már egészen komolyan fel akartam törni puszta kézzel a kurva műanyag tartót, csak sajnos ahhoz túl vastag volt, még rendesen szétfeszegetni sem bírtam. Ezért olyat tettem, amit gyerekkorom óta nem: nem töröltem ki, hanem simán felhúztam a vizes bikinimet és úgy mentem vissza a vízbe!
Egész nyugodtan kapják be…. Majd gondoskodik a higiéniáról a fürdővezetőség, ha akar.
Abba már bele se gondolok, mi van, ha valaki épp menstruál, vagy hasmenése van, és ott a vécépapír – a búra alatt, mint a Simpsons mozifilmben.
Fater 17.00-kor lelépett, mert 18.00-tól volt vacsora és a busz, ami Keszthelyre ment, 18.44-kor indult. Ez volt az egyik nagy parám, hogy a Fatert, aki kurva lassan jár, mégis hogy fogom eltaszigálni 18.44-ra a buszmegállóhoz? Szerencsére annyi belátási képessége még neki is maradt, hogy tudja, sok idő kell, ezért ötkor lelépett, hogy mindent becsomagoljon, zuhanyozzon, és már a poggyászával együtt jöjjön le a vacsorához.
Én még – reménykedve – visszatértem az úszómedencéhez, ahol nem akartam hinni a szememnek, midőn azt láttam, hogy most jóval kevesebben vannak, mint tegnap, és ugyan idiótán visongó kölykök hemzsegnek az ugrálóvár térfelén, de az úszósávok hozzáférhetőek, sőt, üresek!
Azonnal beleplaccsantam a hideg vízbe és úsztam ide-oda, mint egy beteg vidra, amíg meg nem fájdult a karom. Akkor kimásztam, kicsit hevertem olvasva a törülközőmön (ha már elhoztam ezt az undorító rózsaszín szart), és még utoljára átmentem a termálmedencékbe. Ott áztam az egyikben, áztam a másikban; aztán ázás közben végiggondoltam, hogy talán már én is rögtön a hátizsákommal és egy palack vízzel együtt megyek le vacsorázni, Fatert felrakom a buszra, és azonnal megyek a „szokásos” Panoráma utcai körsétámra, ahelyett hogy még visszajönnék a hátiért.
Még Fater megkérdezte a szobában pakolás közben, hogy hová is szól a helyjegye?
Mondom, hát neked adtam a jegyet még tegnap.
- Igen, de nem találom.
Ettől egyszerűen agyfaszt kapok. Mondtam, hogy akkor keresd meg, mert nálad van.
- Ja, megvan.
- Na hol volt?
- Egy másik rekeszbe tettem.
Anyámnak is van ilyen hülye szokása. Belepillantanak a levéltárcában, 1 mp alatt nem ugrik a szemükbe a dolog, amit keresnek, mire közlik, hogy „NINCS MEG!!” Ahelyett, hogy előbb megnéznék az összes többi rekeszt meg cipzáros zsebet, esetleg a ridikül/kistáska rekeszeit, és ha végképp tutira nincs meg a dolog, akkor közöljék, hogy „de nem találom”.
A vacsorát azonnal kihozták (ahogy kértük) és iszonyú finom volt, főleg miután elkunyeráltam Fatertól két röszti burgonyát is :-D
Jó korán kimentünk a buszmegállóba, nehogy korábban jöjjön, ahogy itt Pesten a BKK járatainál már hozzászoktam. De ez most nem jött korábban. Fater felszállt rá, én pedig nekiindultam – végre megint a saját tempómban – a Panoráma utcának!
Ez jó meredek, szépen felvisz a kertvárosi rész tetejére, aztán a túloldalon, a Csermely utcán leereszkedik. Itt lefelé kell jönni, mert ez rohadtul meredek, valamelyik évben elkövettem azt a hibát, hogy a Csermelyen jöttem felfelé. Többet ilyent nem teszek.
Leereszkedtem, és odaértem a Szilágyi cukihoz. Jé, itt ma már voltam :-D Gondolkoztam, hogy talán megint sütit egyek, de végül kétgombócos fagyit vettem. Tölcsérben, amit gyerekkorom óta nem tettem. Mármint ettem azóta is tölcsérest, de mindig csak egy gombócot, annyira belém égett az a sok rémes eset a nyolcvanas évekből, amikor a szar tölcsér átázott, és alul mindig kifolyt a fagyi.
De most már 2024 van, a tölcsér jól bírta, és a fagyi isteni volt.
Aztán odaértem ahhoz a kis kirakodóvásár-izéhez, ahol pár pillanat habozás után vettem egy deci száraz fehérbort. (Meg kell alapozni az este hangulatát.)
Ezután hazafelé indultam, de elmentem a másik cukrászdánk mellett és ott úgy éreztem, kéne ennem még egy Mozart fagyit, így vettem azt is (tölcsérben). Egy nap három gombóc fagyi!! Mintha nem is én lennék :-D
Ezzel a fagyival elsétáltam a termáltóig megint, sőt belementem a kiserdőbe; aztán ki, és visszajöttem a sétányra, és úgy vissza a szállodába.
Zuhanyoztam, hajat mostam, bekapcsoltam a tévét csak úgy aláfestésnek, olvastam (most már a Boltkórost). Megittam az egyik doboz sört és a másiknak a nagy részét, aztán úgy kifáradtam, hogy végignyúltam az ágyon, ahogy a Sziesztában szoktam, és csak úgy behunytam a szemem…
Éjjel 0.09-kor ébredtem fel :-D Még megvolt egy pohárnyi barna söröm, azt felhajtottam (szép kezdése az új napnak!), fogat mostam és most már igazán aludtam.
Az éjszaka felejthetetlen volt… Kétszer felébredtem a sör miatt. Aztán bealudtam és álmodtam egy elég nyomasztót. A végén szerencsére felriadtam. Aztán elkezdett villámlani. Néha dörgött is. Kicsit bóbiskoltam; aztán elkezdett esni az eső. Ez nem érdekelt volna, szeretek esőben aludni, de hirtelen eszembe jutott, hogy basszus, a szárító az erkélyen van, és azon vannak a strandcuccaim!
Felpattantam, magamra vettem a hálóinget és mentem az erkélyre, az éjszaka közepén, az esőben. Persze hogy ott áztak a cuccok. Fogtam a törülközőket meg a bikinit és behordtam a fotel karfájára. Volt még egy fekete pólóm is kint, de azt most sehol nem találtam.
Ezek után újra megpróbáltam aludni… Ha belegondolok, hogy eredetileg pont ezt az éjszakát szántam arra, hogy „de jó, egyedül leszek, akkorát fogok aludni a nagy nyugalomban…”!
Reggel tisztára agyonverve ébredtem. Volt nálam nescafé, csak hogy rögtön ébredés után megigyam, de most mint halottnak a csók. Annyi haszna volt, hogy legalább a reggelihez le bírtam vánszorogni.
Ma is csak fél nyolc után mentem reggelizni, ami amúgy nagyon finom volt, és két kávét is ittam, mert kellett; pedig csak egyet terveztem, mert azt tudtam, hogy Keszthelyen a Tulipánban még iszom majd egyet.
Reggel észrevettem, hogy a fekete strandpólóm bizony ott maradt az erkélyen. Éjjel azért nem vettem észre, mert addigra a szél már lefújta, és szarrá ázott reggelig. Az összes többi cuccom egész jól megszáradt, kivéve ezt a pólót. Kicsavartam és még visszatettem a szárítóra, mert most már kisütött a nap. Alighogy kiteregettem, megint eleredt az eső… Ezt még egyszer eljátszottam (póló kicsavar, nap süt, póló kitereget; eső elered) – aztán a pólót a szobában hagytam száradni, lesz ami lesz.
Csak azért lett volna fontos, hogy megszáradjon, mert a vizes ruha nehéz, márpedig direkt jó három órát terveztem még Keszthelyen csatangolni ma.
Ahogy ültem az ágyban reggeli utáni emésztés és olvasás között, érzem ám, hogy szépen megfájdul a fejem. Oh, bakker már csak ez hiányzott… Vártam, hogy elmúljon, de nem. Bevettem egy Panalgorint, de nemigen segített. Nem a legrosszabb fajta migrén volt ugyan, „csak” szimpla fejfájás, de émelygés is társult hozzá. Hozzátéve még az allergiát – mert az is épp most van – meg a hőséget, illetve épp most a hirtelen lehűlést, meg a vacak éjszakai alvást, hát meg is van a magyarázat a fejfájásra.
Ja, és este a két erős sör. Szóval még másnapos is vagyok igazából.
Most én is összekészülődtem. Mindent becsomagoltam, aztán lezuhanyoztam, felöltöztem, a maradék cuccokat is becsomagoltam, és még utoljára végignéztem minden fiókot és szekrényt.
Akkor észrevettem a Fater szekrényének aljában egy alsónadrágot és egy inget. Hogy az Isten rohassza rá az eget, hát ezeket itt hagyta! Mint júniusban a telefontöltőt Füreden. Hiába mondom neki mindig, hogy nézzen be minden egyes szekrénybe…
Haboztam, hogy most mit csináljak? Ha megkérdezem Fatert, tutira azt mondja, hogy hozzam el légyszi ezeket a göncöket; de nem is tudom felhívni, mert már a szívdokinál van. De nem is akarom elhozni ezeket a göncöket; egyrészt nevelési célzatból, másrészt meg mert az ing az a kurva vastag szálú fajta, amit Fater mindig hord, és tök nagy, tehát még fél kilóval nehezíti a zsákomat, pedig az így is épp elég nehéz, és most még három órát fogok vele bóklászni Keszthelyen.
Amellett pedig a cuccok a szekrény aljába voltak dobva összegyűrve, amiből arra következtettem, hogy még ráadásul szennyes is. Hát nem fogom a Fater szennyes cuccait hordozni magammal fél napig.
Gondoltam, ha a szekrényben hagyom, akkor majd megint utánam szól a hotel, hogy ezek itt maradtak. Akkor talán ki kéne dobnom a szemétbe, hogy jelezzem, nem kell! De az se jó, mert hátha Fater keresni kezdi a cuccát, és idetelefonál a hotelbe, ezek meg elmondják, hogy „persze, volt itt két gönc, csak ki voltak dobva a szemetesbe”.
Végül azt csináltam, hogy nem tettem semmit. Nem vettem észre, kész. Ha majd mailt ír a hotel, akkor szólok Faternak, aztán ha van kedve, majd leutazik értük. De tök sok gönce van neki, nem fog meghalni ezek nélkül, különben meg ez jó tapasztalatszerzés lesz neki. Jó tapasztalatszerzés lesz mindnyájunknak :-D
A fejfájás nem nagyon javult, és sok vizet nem akartam inni, mert ez a busz minden bokorban megáll és több mint egy óra a menetideje. A buszon pedig nincs vécé. Így nem ittam túl sokat, és miután kicsekkoltam, még a szálloda halljában is elmentem mosdóba. Aztán kiálltam én is a buszmegállóba, jó korán. (Nem jött előbb a busz.)
Olyan friss és szinte hűvös volt a reggel, hogy komolyan fontolgattam, hogy esetleg felveszem a hosszúujjút is. Végül nem vettem fel. A buszon nem volt ugyan bekapcsolva a klíma, viszont nyitva volt több ablak, és remek, kellemes menetszél jött be. Igen jó friss idő volt. Az egyetlen gond, hogy lakott területen kívül a busz igencsak száguldott, és a menetszél nem tett jót a sebesség-fóbiámnak….
Azért simán megérkeztünk Keszthelyre, pontosan. Én a Helikon parkba mentem, ott végig a fő sétányon – mert itt szuper árnyék van – aztán irány a Tulipán!
Még mindig fájt a fejem, és émelyegtem. Nem elviselhetetlenül, de úgy, hogy éreztem, egy hányás most megkönnyebbülés lenne. De mégis, Keszthely belvárosában hányjak?? Talán a Tulipán, a kávé és süti segít.
A Tulipánban bent ültem le, az árnyékban. Épp ez kell most nekem. Egy presszókávét kértem és gesztenyetortát, ami majdnem annyira finom volt, mint Zétény szülinapján júniusban.
Ezután a sétálóutcára mentem, onnan a Festetics kastély parkjába. Ekkor már úgy sütött a nap – ha Keszthelyen vagyok, mindig 40 fok van –, hogy inkább csak árnyékban sétáltam egy kört. Eredetileg valami főételt is terveztem enni, de a jó tortával úgy belaktam, hogy elhatároztam, csak a vonatútra veszek valami péksüteményt és azzal elleszek hazaérkezésig. Vettem is a Lipótiban két nosztalgiakiflit (pogácsát akartam, de nem volt), aztán vissza a Helikon parkba, hogy még a hajóállomás körül sétálgassak a vonatig.
A parkban előttem ment egy kisebb társaság, aztán ahogy őket lehagytam, egy fickó utánam szólt és a nevemet mondta; de először azt hittem, nem nekem szól – nincs olyan ritka nevem – utána meg már ciki lett volna visszafordulni; ÉS semmi kedvem nem volt távoli ismerősökkel csacsogni émelygős fejfájással, útitáskával… Így tovább mentem, mintha nem hallottam volna semmit (ami egyébként szintén életszerű nálam).
De fogalmam se volt, ki lehet a fickó, aki ismer engem; és több kölyök van körülötte. Rokon kizárva – velem kb. egyidős lehetett –, kolléga; hát ennyi idős, akinek gyereke van és itt is lehet most munkaidőben, nincs; hát akkor?...
Csak másnap, már a melóhelyen esett le nagyon lassan, hogy valószínűleg az a csávó, akivel az előző melóhelyen a Rudival együtt ültünk négyesben egy irodában, mert neki van 3 db gyereke és kb. velem egyidős – csak hát ki hitte volna, hogy pont Keszthelyen lesz?
Akkor már nagyon szégyelltem magam, hogy udvariatlan voltam; de őszintén megmondom, hogy tényleg semmi kedvem idegenekkel csevegni (a fickó persze nem idegen, csak a családja); egyébként sem, főleg nem fejfájással, émelygéssel, másnapossággal, a vállamon egy kurva nehéz sportszatyorral… És ezek a „jaj, szia, ismerd meg a feleségemet, te merre mész most? mi is épp arra megyünk…” olyan rémes helyzetté is elfajulhatnak, hogy pl. nem tudom lerázni őket udvariasan, és az iszonyú feszengést szokott szülni. (Tapasztalatból beszélek.)
Átmentem a síneken a Balaton felé, és eredetileg kisétáltam volna a hajóállomásra, csakhogy ott már tűzött a nap, 13.20 volt, hőség, és fájt a fejem. Így egyszerűen lassú sétával a Balaton-parttal párhuzamos kis parkba vettem be magam, ott leültem az árnyékban, mint az öregasszonyok, és egy cikket meg a hozzászólásokat olvastam a neten. Aztán szépen, lassan indultam az állomás irányába.
A vasútállomáson ingyenes a vécé (juhé) – és papír is volt ;-D Felszálltam a vonatra. A helyem ablak mellé szólt, és ment a klíma. Bágyadtan nyugtáztam, felkészülve rá, hogy tíz perc után kikapcsolják/elromlik. Mint legutóbb, mikor Zsuzsival jöttünk haza, full tele volt a vonat, és nuku klíma, annak ellenére, hogy kifizettük.
Most viszont végig ment a klíma, mindössze kb. 10 percet késtünk a Déliig, és nem is volt tele a vonat. Én olvastam a Boltkórost, de többször letettem, és szunyókáltam. Aztán úgy Siófok magasságában vettem észre, hogy megszűnt a fejfájás!
Na nem lettem iszonyú jól, de 85 %-kal jobban. Az árnyékos vonat (függöny is volt) és a klíma segített.
A Déliben vettem még kenyeret másnapra, aztán hazamentem, bedobtam a mosást, megnéztem a Frászkarikát és lefeküdtem, azzal a reménnyel, hogy talán most éjjel valamelyest jobban alszom majd, talán nem lesz se vihar, se villámlás, se rémálmok; sört meg egyáltalán nem ittam most este…
