Május 1. van, és noha szerda, tisztára hétvégi feelingem van :-) Délelőtt Faterral kószáltunk a Városligetben, ahol elég nagy tömeg volt, bár voltak elviselhetőbb részek is; utána pedig beültünk egy sörözőbe, ahol egyet fizet, kettőt kap akció volt. A harmincfokos melegben a korsó sör jól fejbevágott, otthon aludtam is egy félórát ebéd előtt.
Kaja után moziba terveztem menni – tavaly is ezt csináltam május 1-jén délután – de a betervezett Vasembert vagy túl későn játszották, vagy már tele volt a terem. Így aztán itthon maradtam, és kísérletképpen nekiláttam megint összehegeszteni a Brahmsot.
A Szereti ön Brahmsot? valószínűleg Anthony Perkins filmjei közül az, amit mindennél jobban meg akartam szerezni (OK, Psychót leszámítva, de az alapmű, és már megvan). A Brahmsban ugyanis Ingrid Bergman is játszik, akit nagyon szeretek. Talán, ha van egyáltalán kedvenc színésznőm, akkor leginkább ő nevezhető annak.
1990 végén, Évi néninél láttam meg Ingrid (ön)életrajzi könyvét, amit karácsonyra kapott valakitől, és elkértem kölcsönbe, mivel még az életben nem hallottam erről a színésznőről. Ez persze engem minősít, de még csak 13 éves voltam :-) A könyv nagyon rokonszenves volt, informatív és személyes, rengeteg jó fotóval, és onnantól rögtön rokonszenves lett Bergman, és sok filmjét meg is néztem. Pl. most hétvégén a Casablancát is. Úgy századszor.
Az életrajzban leírta, hogy a Brahms forgatásán behívta Anthonyt az öltözőjébe, és megkérte, hogy csókolja meg, mert majd a filmen is csókolózniuk kell, pedig ő nagyon szégyenlős és fél, hogy el fog pirulni; erre Anthony meg is csókolta és nagyon kedves volt (ezt nem én írom, hanem Bergman.) A két félénk!… bájos jelenet lehetett.
… Amikor most a közelmúltban vadászni jártam az online filmgyűjtő oldalra, elsőnek a Brahmsot szedtem le. Természetesen! Nem is egy, hanem egy csapásra KÉT kedvencem is van benne! Négy részletben volt fent a film, az ötödik a CRC-fájl, amivel össze lehet ragasztani a film darabjait. A négy filmrészlet gond nélkül lejött, a hegesztőfájlnál viszont kiírták, hogy bocsika, de ezt a fájlt törölték.
A gyakorlott filmletöltő és torrentező Barbit kérdeztem, mit lehet ilyenkor csinálni, mondta, hogy CRC-fájl nélkül nem lehet összerakni a filmet. A rajongói fórumon ellenben azt írták a lányok, hogy még így is összeállhat a film, max. nem lehet beletekerni, csak lejátszani egyhuzamban.
Egyszer neki is fogtam összehegeszteni a filmet, ez sikerült is, de egy lejátszóprogramot kellett volna társítani hozzá, és én egy olyan társítottam, amit nem ismert fel a gép. Ettől elkedvetlenedtem és hozzá sem nyúltam azóta. De ma a sörtől megjött a bátorságom, újra megparancsoltam a Commandernek, hogy ragassza egybe a filmet, de most már a Windows MediaPlayert társítottam hozzá. Az ugyanis fixen van.
És akkor az történt, hogy a MediaPlayer kicsit gondolkodott… aztán megjelent az ordító fekete-fehér oroszlán…
Már teljesen belenyugodtam, hogy a Brahmsot soha a büdös életben nem fogom látni, erre itt volt a gépemen!! Gyönyörű május elsejei meglepetés! Azonnal nekifogtam megnézni. Kellemes régi szinkronnal roppant jó film volt. Bár én valami könnyed vígjátékra számítottam – nem is tudom, miért – ezzel szemben komolyabb dologról volt szó, de elejétől a végéig tetszett. Ingrid egy negyvenes nő, akinek egy hasonló korú, elég link pasija van, nem házasok (Yves Montand). A pasi számomra roppant ellenszenves volt – mármint a karakter –, az a sármos, félrekúrós fajta, akire úgy igazából nem lehet számítani, és akiről többnyire kiderül, hogy nős. Itt nem ez volt a helyzet, csak link volt, félrecsajozott, és nem akarta elvenni az állandó nőt. Aztán jön egy fiatal srác (Anthony), aki beleszeret a nőbe, egy darabig szét is megy a negyvenes pár, a nő Tonyval van, aki el is venné, a pasi meg ilyen-olyan csajokkal. A végén szakítanak a fiatalabb partnerekkel és mégiscsak összeházasodnak, de már az utolsó jelenetben ugyanaz történik, mint a film elején: este a nő izgatottan várja haza a pasit (csak most már karikagyűrűvel a kezén), hogy induljanak vacsorázni, mikor a pasi hazatelefonál, hogy izé, közbejött valami, szívem, sajnos dolgoznom kell…. És ezzel van vége.
Amin felcsesztem az agyamat – a kézenfekvő gondolaton kívül, miszerint ki a fene akarna egy öregedő és elég csúnyácska Yves Montand-nal járni, akit jóformán evezővel sem piszkálnék meg, mikor ott van a 29 éves Anthony Perkins? – az az volt, hogy a fiatal pasi-idősebb nő párosára úgy tekintettek az emberek, mintha gyerekgyilkosok vagy kannibálok lennének. Ingrid 46 volt és 40 éves a szerep szerint, Tony 29 volt és a szerepe szerint 25. És a nő ilyen beszólásokat kapott, hogy ez „természetellenes” meg ilyesmik…. Az senkit nem zavart, hogy a rusnya pasija szintén húszéves csajokkal hetyegett eközben, ráadásul komolyabb érzelmek nélkül, mint valami világ császára. Álszent marhák!
Azóta persze eltelt ötven év és változott a világ. Nekem egyelőre nem szoktak jóval fiatalabb pasik tetszeni, de még „csak” 36 leszek, és azt hiszem, nem nézek ki annyinak. Mi számít „jóval fiatalabbnak”? Elképzelhető, hogy létezik még nálam 5-10 évvel fiatalabb srác, aki normális és illene hozzám, akkor azt most rúgjam ki, csak mert később született? Ezek baromságok!
A Brahmsot elnézve fogcsikorgatva mosolyogtam magamban. Ezt a témát a fórumon már kitárgyaltuk: Anthony filmjeivel ugyanis az van, hogy fiatalkorában többnyire nagyon jó filmekben kapott nagyon jó szerepeket (amiket persze nagyon jól játszott el, de ez evidens), és ráadásul egyszerűen gyönyörű is volt ezen a kisfiús, fekete szemű, elbűvölő módján, amitől az ember egészen egyszerűen elolvad és hülyén vigyorog. Ezeket a filmeket remek dolog nézni, mert amolyan igazi jóféle 1960-as évekbeli filmek, és még csodás esztétikai élményt is nyújtanak mellé.
Idősebb korában viszont kissé közepesebb filmekben játszott nem mindig kimondottan jó szerepeket (persze azokat is jól), de addigra olyan férfias, markáns, igazi jó pasi lett belőle napbarnított bőrrel, tüsihajjal, kedves, egészséges magabiztossággal, hogy attól az ember lányának simán felborul a hormonháztartása. A vízválasztó valahol a hetvenes évek elején volt (’mint az köztudott’).
Tehát amikor Tonyt akarom látni valami filmben, választhatok, hogy egy régi, jó filmet nézek, amiben ő viszont inkább egy nagyon helyes öcsi, vagy a dögös pasit nézem meg egy közepes, későbbi filmben :-) A Brahms az első kategóriába tartozott, tehát még igen sokszor meg lesz nézve, mert annyira jó és elgondolkodtató is.
Muszáj itt leszögeznem, hogy Yves Montand-nal semmi bajom, csak ebben a filmben volt olyan rohadtul antipatikus, hogy szívesen pofon vágtam volna. De ez a szerepnek szólt, mielőtt még bárki megrökönyödne.
