Igaz a relativitáselmélet. Erre minden nyaralás után rájövök, szembesülve azzal, hogy az elmúlt hét nap és hat éjszaka rövidebb volt, mint egy hétfő reggeltől péntek délutánig tartó munkahét, sőt a munkahét háromszor olyan hosszúnak tűnik.
Ha jól számolom, három éve ugyanabban a szállodában nyaralunk apámmal. Nem lustaságból megyünk mindig épp oda, hanem mert egyszerűen ezen a helyen van meg minden, ami nekünk kell: félpanzió, saját strand, külön ágy, és mindezt roppant megfizethetően. Idén heteken át gubbasztottunk a net előtt és hasonlítgattuk össze az összes többi létező szálloda árait és fekvését, de azoknál vagy a vacsora nem volt az árban, vagy vízparti nem volt, vagy sokkal többe került, így ennél maradtunk. Ez a hely kicsi, de aranyos, és mivel jól ismerjük, mostanra már én sem tévedek el benne.
A szálloda egyetlen hátránya, hogy az olvasólámpák kissé kényelmetlenül, pont az ember feje fölött középen vannak. Hátrány még a zuhanyfüggöny, ami a Psycho óta egy leheletnyit idegesít. Továbbá komoly hátrány, bár erről a szálloda nem tehet, hogy az erkély szélén minden este, sötétedéskor, megjelent egy rohadt nagy pók és ott szövögette a hálóját, amitől a sötétben már nem mertem kimenni az erkélyre és kikönyökölve nézegetni az előttem elterülő Balatont, mert rettegtem, hogy a tenyérnyi pók majd pont akkor fog a fejemre ereszkedni.
Természetes, hogy minden erőfeszítésem ellenére pontosan az indulás reggelén kezdődött a menstruációm. Nem is számítottam egyébre :-( Azért az első napon, rögtön megérkezés után fürödtem egyet, hátha később rossz idő lesz, és úgy mégsem akarok Balaton mellett nyaralni, hogy egyszer sem mentem a vízbe. Tamponnal úszni ugyan kicsit idegesítő, de ezúttal semmi gondom nem volt vele.
Az az isteni ezekben a Faterral kettesben töltött nyaralásokban, hogy nyugi van. Eleve még a Balaton legnagyobb városa is sokkal kisebb, mint Budapest. Másrészt, sehová nem kell rohannunk. Senki nem cseszeget, hogy miért nincs kész ez vagy az, anyám nem jön be és beszél félórát (a semmiről), a telefon nem csöng. Vagy ha csöng, az nem munkaügy.
Esténként, vacsora és a vacsorát követő vízparti séta után, elheverészünk az ágyon – néha én sötétedésig az erkélyen –, és olvasunk, tévézünk, sörözünk. Idén persze úgy alakult, hogy nekem alkoholmentes sört kellett innom – de mostanra már annyira hozzászoktam a szeszmentességhez, hogy a mentes sör ugyanolyan kellemesen ellazított, mint az igazi.
Egyszer éreztem csak enyhe kísértést, amikor Fater valami finom bort válogatott a Tescóban, én pedig ott voltam mellette, és néztem azt a rengeteg bort a polcokon… hát, akkor kellett nyelnem egyet, mert úgy éreztem, egy jóféle félszáraz vörösbort most azért meg tudnék inni… De gyorsan odébb mentem, és elmúlt a kísértés :-)
A félpanziós ellátást is nagyon élveztem. Reggeli 7.00 és 10.00 között – komolyan, van olyan, aki olyan korán kel, hogy 7.00-kor már a reggelinél ül? – és azt eszel, amit akarsz, mármint, ami ki van téve. És kérhetek rántottát vagy tükörtojást is. A kávéból is csapolhatok akár négyszer is. Utána rövid séta a parton, míg Fater elszív egy cigit, közben az időjárást latolgatjuk és a horgászokat nézzük, vagy a többi sétálót, akik jó esetben kutyát is hoznak magukkal, akik érdekesen viselkednek: egyesek beugranak a vízbe, mások a gyepen hemperegnek, természetesen a kutyák, nem a sétálók…
Reggeli után kényelmes készülődés és öltözködés, fogmosás, miután eldöntöttük, hogy aznap hová megyünk. Aztán útra kelünk. Első napon Balatonfüred és Tihany volt a cél. Hűvös volt, és esett az eső, de legalább nem volt tömeg egyik helyen sem. Én kicsit feszült voltam a menstruáció, pontosabban a tamponcsere esedékessége miatt – féltem, hogy megismétlődik az egy hónappal ezelőtti özönvíz, vagyis inkább patakvér –, de úgy látszik, a rozmaringnak annyi hatása legalább volt, hogy meglepően rövid és könnyű volt ez a ciklusom. Magyarán egyszer sem kerültem ciki helyzetbe, de azért résen voltam állandóan.
Jártunk a Badacsonyon is, ami az egyik kedvenc helyem, sajnos az erdő lábáig kocsival mentünk, pedig én jobb szeretek egészen a vasútállomástól gyalogolni, ami igazi jó, kimerítő túra. Most kissé kilométerhiányom volt. De azért a hegy gyönyörű volt, kellemesen hűvös az előző napi esőtől, viszont mégsem sáros.
A Kis-Balatont is körbeautóztuk, útba ejtve röviden Zalakarost is. Gyerekkoromban már jártam a zalakarosi fürdőben, de az több mint húsz éve volt, és szívesen beugranék még egyszer, csak most ugyebár nem volt aktuális. De a Kis-Balatonban lévő Kányavári-sziget, amit tavaly fedeztünk fel, kárpótolt. Ez egy nagyon szuper kis sziget, ahol nincs semmi, csak élővilág, illetve padok és szemetesek (!), mely utóbbi roppant fontos, ha kirándulók által látogatott természetvédelmi látnivalókról van szó. A Badacsony tetején pl. egyetlen szemetes volt a kilátónál még tavaly, idénre az eltűnt valahogy, és a szemét csak úgy heverészett a földön összevissza :-(
Az utolsó teljes napunkon pedig Hévízre mentünk. Tavaly jártam ott először, és azonnal megtetszett. Már eleve maga a város is nagyon szép. Sőt tavaly még szebb volt, mert akkor kolbász- és palacsintasütő bódék álltak a főtéren. A fürdőt pedig imádtam! Tök korszerű belépőrendszerrel, kulturált kabinban, teljesen remek körülmények között lehet úszkálni a 32 fokos vízben.
Tavaly egy kicsit megrökönyödtem, midőn azt láttam, hogy majd’ mindenki úszógumikkal úszkál a tavon. Hát, gondoltam, biztos mind mozgássérült, szegények…. Aztán belementünk a tóba és tapasztaltuk, hogy a lépcsők után már nemigen ér le az ember lába, konkrétan több méter mély a víz. Ezért hordott mindenki úszógumit… Idén ugyanúgy gumi nélkül – hja, van, aki szeret veszélyesen élni – mentünk a tóba, de most már óvatosan úsztunk, nem mint tavaly, mint a vak egér. Szép apránként úszkáltunk egyik pihenődeszkától a másikig, és több szünetet is tartottunk. Ennek ellenére a három óra végére teljesen kifáradtunk, én pedig le is égtem, mert bár bekentem magam naptejjel, de az természetesen a vízben leázott.
A hévízi napra már olyan pöpecül voltam, hogy tampont sem használtam, mert addigra teljesen abbamaradt a ciklusom. Azért is akartam mindenképp az utolsó napon látogatni Hévízre… És olyan meleg idő volt, hogy délután még a Balatonban is úsztunk.
És aztán szombaton egyszerűen csak hazajöttünk. Az eltelt napok olyanok voltak, mintha csak öt perc telt volna el. Megreggeliztünk – idegesítően korán, hogy legyen idő csomagolni a kicsekkolás előtt –, összepakoltunk és jöttünk hazafelé. Balaton északi partján végig, Füreden még megálltunk vásárolni és (ingyen) pisilni a Tescóban, Kenesén betoltunk némi palacsintát (Fater egy lekvárost, én két lekvárost és két kakaóst :-), aztán M7-es, aztán már itthon is voltunk…
Azt nem mondom, hogy mire megszoktam volna a nyaralást, már haza is kellett jönni, mivel már érkezés után öt perccel hozzászoktam a nyaraláshoz. De visszaszokni az itthoni életbe már sokkal nehezebb. Én minden két napnál hosszabb nyaralásom után lehetőleg azonnal elszaladok moziba, hogy a film némileg feldobjon, és az oda- és visszaút során hozzászokjak a városi légkörhöz. Most is ez történt, ledobtam a csomagomat és rögtön elrohantam megnézni a Szemfényvesztőket. Nagyon szuper kis mozi volt, bár a vége lehetett volna kicsit még jobb is, így csak 85 %. Hogy még jobban akklimatizálódjak, másnap megnéztem a Transz c. filmet is, amitől viszont előzőleg kevesebbet vártam és ehhez képest jobb lett, így ez is 85 %. Két jó film egymás után, ez most egy kicsit megvigasztal a bánatért, hogy vissza kell csöppenni a keserű hétköznapokba.
Megnéztem az e-mailjeimet. Barbi nem írt – ami vagy azt jelenti, hogy a munkahelyen minden oké, vagy akkora bajok vannak, hogy azzal inkább nem akart idegesíteni. Az internetes könyvesbolt sem írt – ami azt jelenti, hogy egy darabig még nem ihatok alkoholt…
