A nyaralás előtti időszak megint egyszerre volt fárasztó és kellemes :-D Elhatároztam, hogy idén egyedül megyek, Fater nélkül, ami roppant felszabadító volt, de ugyanakkor bűntudatom is volt. Megint elhatároztam, hogy le kéne fogyni, hogy kellemesen beleférjek a nyaralási cuccaimba; ez részben sikerült is. Aztán a csomagoláson rágódtam sokat, mert most ugye vonattal és busszal megyek-jövök, miáltal minél kevesebb súlyt kéne vinnem.
Épp most csomagolok, szóval főleg ez foglalkoztat :-D Tudom, röhejes, „aki egyedül megy, annak ugyan mit kéne cipelnie!”… Hát kérem, a fehérnemű, a könyvek, a hálóing, a szandál, a 2 pár papucs (strand és szobai), strandra való törülköző stb. … Jó kis súly, még ha el is döntöttem, hogy nem viszek a napokkal megegyező számú ruhát, hanem simán kimosom, és a melegben úgyis megszáradnak. De vitamin kell, zsepi kell, sajnos tampon is kell, mert persze hogy úgy csúszkált a menzeszem időpontja, hogy még tartani fog, mikor nyaralni kezdek stb.
Azt már eldöntöttem, hogy külön „házi ruhát” nem viszek, reggelizni a napközbeni ruhámban megyek le, a szállodaszobában pedig, mivel most nem lesz ott Fater, akár egy szál bugyiban is lehetek ;-) A strandra is valszeg simán fekete póló + a napi sortban megyek le, a végén meg majd átöltözöm szárazba.
Papucsból kettő kell, mert nem vagyok hajlandó a szállodaszobában viselt, tiszta lábra húzott papucsként ugyanazt hordani, amiben kijövök a tóból, amiben ezer kacsa meg hattyú meg sok napolajos ember fürdött, hogy egyebekről ne is beszéljek. De szállodai éttermi cipőt nem viszek, szandálban megyek reggelizni és kész.
Esődzsekit és esernyőt se viszek, nem fog esni. Ha mégis, max. vizes leszek.
Vettem egy túrakalapot, ami kicsit hülyén fest, viszont árnyékot ad az egész fejemnek körben. Csak nagyobb, mint a régi baseball sapka. Egyébként utálom, ha bármi a fejemen van, de sajnos 40+ fokban, szikrázó napsütésben inkább a sapka, mint a halál.
Ezzel egyidejűleg a Decathlonban láttam szuper kis kényelmes túrasortot is, és az M-es nagy volt rám, így miután azt felpróbáltam és visszaraktam, kivettem mellőle egy S-est és azt vettem meg; és csak otthon realizáltam, hogy az nem sort, hanem túraszoknya! Bazmeg! Alul biciklisnadrág, fölötte pedig ott egy szoknyarész, mint a teniszezőknek. Rühellem az ilyesmit, no de végül is nagyjából kényelmes, jobban néz ki, mint a saját levágott szárú farmersortjaim, és új, szóval, elviszem.
Olvasnivalón is rágódtam iszonyú sokat, mert keményfedelest – kivéve persze a Pendragon legendát – nem vagyok hajlandó vinni (súly!), meg olyant sem, ami nagy betűs, mert azt fél nap alatt kiolvasom; meg amiben nyomasztó dolgok (is) vannak, azt sem. Végül sikerült a Pendragon utánra két másik, megfelelő könyvet találni.
Fogyni ezúttal Az elhízás titka c. könyv tippjeinek segítségével sikerült :-D – Noha az kb. olyasmiket írt le, amiket nagyjából már tudtam, de egy orvos írta és nagyon jól alátámasztva. Ennek hatására radikálisan csökkentettem az édességeket, nem nassoltam, még a reggeli kávét is sikerült édesítő nélkül (!!!) inni, és ugyan nem érzem magam soványabbnak, viszont a skinny farmer simán feljött rám. Mondjuk, a sportos bikinifelsőből most vettem egy számmal nagyobbat, mert valahogy a hátam izmosabb lett, és már tavaly is zavart, hogy olyan szoros a gumipántja, mintha medve ölelne át a mellem alatt.
A nyaralást direkt úgy időzítettem, hogy a Vámpírok Bálja előadását természetesen még meg tudjam nézni. (A sírból is kimászok érte.) Remélhetőleg most nem fog történni semmi rendkívüli esemény – mikor ezt írom, még előtte vagyok :-)
A Fater miatt marha vegyes érzéseim vannak, ezeket elmeséltem több havernak meg a pszichológusnak is. Elsősorban, hatalmas megkönnyebbülés, hogy idén nem kell őt kerülgetnem! – És pont emiatt őrült lelkifurdalásom van. És ugyanakkor dühös vagyok, hogy miért is kellene nekem lelkifurdalást éreznem azért, hogy végre elmegyek úgy és akkor kikapcsolódni, ahogy nekem tetszik?
Fater mondjuk azt mondta, hogy persze, OK; de én azért érzem – elég jól ismerem –, hogy meg van sértődve. De felajánlottam neki – nem is egyszer! – hogy válasszon ki egy nyaralási célpontot, segítek lefoglalni stb., és menjen oda külön; de nem. Vagy miért nem megy valami haverjával, vagy a régi nőjével, akivel most is cimbiskednek? De hát ez nem az én dolgom. De azért érzem, hogy be van sértődve, és úgy érzi, hogy én cserbenhagytam őt, mert ő most így nem tud elmenni nyaralni. De hát az isten szerelmére, nem az ausztrál sivatag lakatlan kellős közepébe kell mennie, hanem pl. Siófokra vagy ilyesmi, ahová elviszi a vonat, onnan meg a taxi a hotelbe. De ezt sem dönti el egyedül, csak várja, hogy valaki megfogja a kezét, hogy gyere Pistike, most elmegyünk szépen nyaralni.
Ezek miatt marha mérges tudok lenni, hogy őszinte legyek. És ráadásul a Mutter is mondta állítólag – nem nekem –, hogy miért nem megy a Fater nyaralni velem, mert neki ez az egy hét pihenése van az egész évben, amikor Fater nincs láb alatt.
Amit amúgy tök megértek, mert Fater elég idegesítő tud lenni, ahogy ténfereg az ember körül. És fordítva is, mert anyám mászkálása és folyamatos pampogása is kurva idegesítő. Mindkettő direkt megkönnyebbül, ha a másik épp elmegy valamerre; csak mondjuk anyám nem szokott elutazni, tehát Fater csak akkor szabadul meg tőle több napra, ha ő utazik el.
No de ezt miért az én dolgom lenne megoldani?! Minek házasodtak össze vazze, ha el se bírják egymást viselni így nyuggerként? (Sem.)
Ettől eltekintve egy csomó minden csak úgy eszembe jutott, ami a nyaralás alatt Faterban idegesíteni szokott. Nem tudatosan kezdtem ezeket előszedni, hanem csak úgy felmerültek a tudatom mélyéből :-) Például, amikor Fater felkel éjjel, és nem alszik vissza, hanem elkezdi a kibaszott telefonját nézegetni. Nekem ugye kardinális kérdés az alvás, úgyis szarul alszom, január óta, amióta a faszszopó ingyenélő ukránok itt vannak a szomszédban és tök kiszámíthatatlanul vagy rikoltoznak éjszaka, vagy nem, azóta aztán végképp nem aludtam egy alaposat. Nekem kurvára fontos, hogy legalább a kibaszott nyaralás alatt tudjak nyugodtan aludni. Fater egész évben otthon van, OK, hogy a mutter meg ébren van és járkál éjszaka, de az amolyan alap-háttérzaj, mint a közlekedésé, ami nem zavarna engem sem. De a szomszédrikoltozás, ami váratlanul hangzik fel az amúgy tök csöndes éjszakában, na az a halálom, főleg hogy amúgy is tök éles a hallásom. No mindegy.
Ezenkívül, amikor aludni megyünk és Fater ragaszkodik hozzá, hogy csukjuk be az ablakot. OK, még az én gyerekkoromban is olyan hűvös volt éjszaka még nyáron is, hogy néha fáztam reggel. De ez így 2025-ben már nemigen játszik. De Fater megragadt a hatvanas években: „este van = be kell csukni az ablakot!” Kurvára idegesít, amikor én már május óta nyitott ablaknál alszom. Jó, a Balatonnál nincs akkora fülledt hőség, mint Budapesten, de akkor is.
Na meg aztán a menések; hogy Faterral háromnegyed órán át kúszunk a hajóállomás irányába, aztán ő elfárad, nekem meg még van a lábamban legalább 2,5 órányi járkálás. Vagy mikor a délelőtti, hagyományosan kiruccanásos program az annyi, hogy elkúszunk a kocsiig, kocsival elmegyünk az aktuális látványossághoz lehető legközelebb eső parkolóig, ott megyünk a látványosságig 30 métert, aztán vissza a kocsiba és vissza a szállodába. Tényleg olyan, mintha valami súlyt cipelnék magammal. Baszki, nem ápolónő vagy társalkodónő vagyok. Egy évben van kibaszott 25 nap szabadságom, minden egyes napot (aktív) pihenéssel akarok tölteni, nem azzal, hogy felbaszom az agyam és bosszankodom miatta.
Ja meg a strand, ahol Fater nyílegyenesen elmegy a bejárathoz lehető legközelebb lévő strandlépcsőhöz, és ott kb. egy méterrel a víztől akar letelepedni, hogy nehogy akár három lépést is meg kelljen tenni. Természetesen ott van a legnagyobb tömkeleg. Én meg annyira gyűlölöm a tömeget, hogy inkább megyek nyolcvan métert a strand távolabbi sarkáig, csak ne kelljen csürhék között hevernem a fűben. (Ettől függetlenül utóbb még odajöhetnek, de az már nem az én hibám.)
Na meg persze nem járhatok a szállodaszobában egy szál bugyiban stb., és mindig végig kell hallgatnom a hülye telefonbeszélgetéseit a haverjaival. Az csak most tudatosult bennem – bár nyilván rég észrevettem, csak eddig röhögtem rajta –, hogy ha valaki hívja, akkor mindig E/1-ben beszél: „Itt vagyok Csopakon”, „Most indulok le a strandra”, „Kirándultam egy jót a Badacsonyon”, meg ilyenek. No de, ha ennyire szereti elhitetni a haverokkal, hogy egyedül nyaral, akkor mi a gond, ha eljön az alkalom, hogy csakugyan nyaralhat egyedül … Simán kinézem belőle, hogy utóbb elmesélte az összes haverjának a nyaralásainkat, csak úgy vetítette le, mintha senki más nem lett volna vele.
Ha ezek, meg az ehhez hasonlók eszembe jutnak, akkor olyan megkönnyebbülést és örömöt érzek, hogy Istenem, most aludhatok akár egy szál bugyiban! Addig olvashatok este, amíg akarok; nem kell Fatert terelgetnem az étteremben; gyalogolhatok a saját tempómban, meg ilyenek. Ezeket már alig várom. De főleg az alvást! :-D
A melóhelyen igyekeztem lerendezni és Péternek átadni az összes dolgokat. Hétfőn még simán is ment minden, aztán valahogy keddtől úgy felgyűltek a feladatok, hogy egyszerre 3-4 féle dolgom is volt, alig bírtam fontossági sorrendet tartani, meg jött valami hülye ellenőrzés is. Hálistennek nem hozzám, de vagy tíz ember hemzsegett ott szinte egész nap, még kávét is követeltek, úgyhogy főzhettem, utána meg mosogathattam. (Szerencsére a maradék csésze kávét megittam én, szóval végül is jól jártam ;-)
Péter meg olyan fájdalmas Szűz Mária arccal járt egész héten, mintha ő nem lett volna idén már összesen vagy 10 napot szabin, amikor meg én voltam bent egyedül.
Az utolsó munkanap után még vásároltam, aztán tettem egy hosszabb sétát, így mikor hazaértem, szinte el is felejtettem, hogy a nap első fele munkanap volt, mert a hosszú séta miatt úgy éreztem, mintha egy hétvégi nap lenne. Megittam a még karácsonyról maradt aszalt szilvás unicumot, kb. egy feles pohárnyi ha volt, de úgy kiütött, hogy bealudtam, mint állat. (Döbbenetes módon a kis szaros aznap éjjel nem rikoltozott.)
Ja, el is felejtettem, hogy még ezen a szabi előtti utolsó héten találkoztunk volna Orsival, akit ezer éve nem láttam. De Orsi valami dokihoz ment még délután, és a rendelés ugyan befejeződött volna már, de mivel ezer beteg volt ott, hát a lelkiismeretes doki azokat végiggyógyította. Így viszont Orsi nem végzett időben, hanem azt beszéltük meg, hogy én menjek haza, és ő majd odajön. Így is lett, dumáltunk és ittunk nálam; csak kb. 23.00-ig tartott a dolog – ami önmagában nem lett volna baj, ha Orsinak nem kell még 3 különböző járművel hazamennie, nekem meg nem lett volna másnap 6.30-ra időpontom a fodrászhoz :-D
Ami – a fodrász – szintén röhejes volt, mert felkeltem iszonyú korán és odamentem a fodrászhoz, és most meg a fodrász késett jó 20 percet, mert egy kamion felfordult az úton. Mabel jutott eszembe: „Egy ló összerogyott holtan…” :-D
No de azért levágta a hajamat, én meg késtem a melóból, de nem érdekelt, mivel előző nap meg, Orsira várva, jó félórát ráhúztam.
Tesómékhoz is még kimentem a nyaralás előtt, ami szintén jó volt, már csak azért is, mert én most elmegyek nyaralni, és mikor visszajövök, akkor meg ők utaznak el, szóval jó ideig nem találkozunk. Zétény megint biztos nő vagy 5 centit, mire újra látom :-) Egyébként roppant jól éreztem magam. – Ezekben a napokban igyekeztem elkerülni a szokásos nyaralás előtti idegeskedést, és kiélvezni minden egyes percet, amit már nem a melóhelyen töltök :-) Sikerült is. Pontosan ezért időzítettem a nyaralást a színházhoz is időben közel.
Most először mentem sétálni egyedül mindkét gyerekkel, ami amúgy tök jó lett volna. De Öcsém már többször volt futni Zéténnyel, akinek elképesztő jól megy a futás; remek futóalkata van, hosszú sovány, sportos kölyök; na és most, ahogy elindultunk, egy idő után rájött, hogy ő futni akar, és majd a kapu előtt megvár minket! Ordítottam ugyan neki, hogy azonnal álljon meg és jöjjön vissza, de nem tette; távolabb megállt kicsit, de mire utolértük volna, megint tovább lódult. Zsófival kicsit mi is futottunk utána, de hát a kis négyéves Zsófi a rövid kis lábaival persze nem tudott úgy futni, mint én, meg hát féltem is, hogy kimerül, úgyhogy inkább gyaloglásra váltottunk. Egyébként persze nem történt semmi baj, de a lehető legrosszabb dolog számomra, hogy szem elől tévesztek egy kölyköt, aki rám van bízva! (Nem véletlenül nincs saját gyerekem, kérem szépen.) Nem is akármilyent, hanem a saját unokaöcsémet. Úgyhogy jól le is toltam utólag, meg a szülei is; de érdekes, hogy nem voltam rá dühös; szóval nem éreztem azt, hogy „bazmeg, én pofon vágom!”, amit pedig idegenekkel meg akár Faterral szemben is szoktam érezni. Vagy azért, mert nagyon szeretem, vagy mert az övék egy tényleg biztonságos környék, vagy mindkettő?
Habár, miután ez az incidens megtörtént, elmesélte, hogy nemrég beleesett a vízbe, mikor szintén valaki más vigyázott rá. De kijött! (Hivatalosan még nem tud úszni.) Na képzelhető, hogy majd’ lefostam a bokámat, mert ettől félek csak igazán, hogy beleesik a vízbe (bármelyik), én meg ugorhatok utána, és még soha nem mentettem ki senkit vízből.
Kár is volt elmesélni.
Amúgy meg a szülinapom is közeleg, és magamnak már vettem is egy új könyvet, meg finom bonbont :-) (Két dobozzal...) A nyaralás alatt fogok majd enni édességet, de igyekszem azért nem ipari mennyiségben. Aztán lesz a szülinap, és majd munkába visszatéréssel egyidejűleg szépen megint visszacsökkentem az édességeket. De azért nyaralás utánra bejelentkeztem még plazmaadásra is, kihasználva, hogy lesz rajtam biztos pár plusz kiló, és az úgy pont jó lesz, mert a pénz meg kelleni fog :-D
