Múlt éjszaka felriadtam és egy ideig nem tudtam visszaaludni, annyira felkavart a Soroksáron futás közben meggyilkolt nő esete. Velem egyidős volt, és mondhatni, sporttárs (ha futásnak nevezhető az, amit én csinálok). Teljesen kiakadtam, egyrészt mert ez akár velem is megtörténhetett volna, másrészt mert újra szembesültem vele – ez mindig sokkol, ha belegondolok – hogy bárki bármikor meghalhat, kilépsz az ajtón reggel és lehet, hogy már nem térsz haza, vagy elindulsz futni és nem mész haza, és csak azért, mert pár istenverte, égetnivaló genetikai hulladék épp arra jár.
Én most örülök annak, ami egyébként bosszant, hogy egy parkban futok, amit kétoldalról két forgalmas út vesz közre, ezért oda-vissza keresztüljárnak rajta az emberek, és tele van babakocsival, kutyával, nénikkel, szerelmespárokkal. Persze ez azért nem egyenértékű öt darab kétméteres testőrrel, de talán nem kapnának el észrevétlenül, pláne napközben. És én nem vagyok csinos és szőke, hogy meg akarjanak erőszakolni.
A másik, ami eszembe jutott, full demagóg gondolat, de leírom. Az ilyen támadások esetén én teljesen pártolnám a totális védekezést. Bár lett volna éles lőfegyver a meggyilkolt nőnél, akkor még most is élne, és öt fölösleges rohadék meg lenne dögölve. Kit érdekel? Aki rátámad másra és megöli, pláne öten egy ellen, az meg sem érdemli, hogy éljen. Ugyanezt gondolom a „helyi fiatalokról”, akik kelet-magyarországi falvakban törnek be éjszaka a nyolcvanöt éves nénikhez, és agyonverik őket a kétezer forintjukért. Ez utóbbi túlzás nélkül hetente megtörténik!! Én, bevallom, tiszta szívből helyeselném, ha a veszélyeztetett helyeken egyedül lakó öregek egyszerűen áramot vezetnének a kerítésükbe. Vagy jó, ne az utcára nyíló kerítésbe, hanem mondjuk közel a házhoz. Aki bemászik a más területére, aki rátámad másra, pláne tömegesen, pláne brutálisan, az megérdemli, magára vessen, ki a lófasz kérte, hogy odamenjen és gyilkoljon? Én abszolúte nem sajnálom ezeket. Ha tőlem függne, az emberek – némi pszichológiai vizsgálat után persze – tarthatnának maguknál sokkolót vagy lőfegyvert, és ha egy futó nő azt észleli, hogy ötfős csürhe ugrik a nyakába, hát azonnal lőhessen anélkül, hogy még őneki kelljen magyarázkodnia és a bíróság elé állítástól rettegnie.
Úgy kellene lennie, mint a Gran Torinóban, mikor Clint Eastwoodhoz betörtek az éjszaka közepén, az öreg pedig kipattant az ágyból, csőre töltötte a vadászpuskát és űzőbe vette a betörőt. Emlékszem, az egész nézőtér egyetlen nagy bólogatás volt ennél a jelenetnél.
Tudom, hogy a korlátlan fegyvertartás rengeteg visszaéléshez is vezetne, például engem lelőne valaki, akivel utáljuk egymást, és utána azt mondaná, hogy rátámadtam. És azt is tudom, hogy talán van, aki ezt olvasva kiábrándul belőlem, hogy ilyen ordas eszméket írok le. Sajnálom, ezt gondolom, és nem akarom tejszínhabba becsomagolni. És igenis, pont leszarom, ha meghal vagy megsebesül a gané, aki aljas szándékkal, akár gyilkolás céljából rátámad valami ártatlan futóra vagy öregasszonyra. Inkább a támadó pusztuljon el, abból már úgysem lesz rendes ember, aki tizenhat évesen néniket ver agyon vagy az osztálytársait késeli meg. Túl sok bűnöző van ebben az országban már így is. Engem kurvára feldühít és megrémít a lehetőség, hogy az ember egyszerűen meghalhat, csak azért, mert pechére összeakadt egy tetves csürhével, akiknek épp rossz napjuk van, vagy nem tetszik nekik a pofám, vagy tetszik nekik az aranyláncom. Hogy ne lehessen elmenni egy diszkóba, mert bejön egy harmincfős „társaság”, vagy ne szállhassak fel egy buszra, mert megerőszakol hat rohadék. Jó, ez utóbbi éppen India, de a párhuzam szerintem megvan.
Hát ezt gondolom.
