Ezt a hármat legszívesebben külön-külön írtam volna le, de összekapcsolódnak. Úgyhogy egyben elmesélem. Marha fárasztó januári első munkahét volt ez, és még rosszabb is lehetett volna, szóval hálát kell adnom az égnek, hogy „csak” ennyi volt.
Rögtön azzal kezdődött a január 2., hogy az újévi egész napos hányás után be kellett mennem.
A társam, Péter még szabin volt ebben a két napban, meg a csapat jó része is, tehát csöndes másfél napnak ígérkezett, csak még gyenge voltam és ami a legrosszabb, a folyton pofázó Ágoston nevű főnökünk nem volt szabin :-( Megerősítettem a lelkemet és bekúsztam másodikán.
Hálistennek reggel sokáig egyedül voltam a csöndben, aztán pedig Eszter, az osztályvezető – szabiról – írt, hogy Ágoston lebetegedett!
Munkahelyen még ennyire boldog szinte sosem voltam. Szó szerint hálát adtam az Istennek :-D Nagyon nehezen viseltem volna most, január 2-án, egész napos hányást követően egy nonstop pampogó Ágostont. Ami még ennél is jobb, az idegesítő kis Timi nevű kolléganő is szabin volt e két napban, sőt ő még a következő hét hétfő-kedden is.
Végül úgy alakult, hogy Ágoston – hála a jó égnek – még jövő hét hétfő-kedden is szintén beteg volt, úgyhogy legalább az első négy munkanapom, legalábbis ilyen nyüzsgési-pampogási szempontból, ideális volt.
Vissza az időben: a projekt! Tavaly valamiféle célfeladat keretében valamiféle projektben vett részt az osztályunk, amibe Pétert és engem is beleraktak, és így kaphattunk célfeladat-pénzt. Persze a pénz mindig jól jön, és örültünk is, na de az a macera!!! Utólag mindenki – nemcsak mi ketten – azt mondtuk, hogy inkább nem kell pénz, csak hagyjanak békén ezzel a sok fossal.
A „projekt” az kb. abból állt, hogy mindenki leírta, hogy ő mivel foglalkozik (most nem megyek bele részletekbe); aztán az első szakasz végén egy „beszámolót” kellett írni, abban meg azt leírni, hogy ezeknek az előző leírásoknak – azaz produktumoknak – a létrehozásában mi egészen pontosan hogyan vettünk részt, pontosan mit csináltunk, pontosan melyik bekezdést írtuk, pontosan mikor és kikkel egyeztettünk stb. Már akkor megutáltuk az egész fost. Ezt a beszámolót aztán a projekt intranetes felületéről le kellett tölteni, Ügyfélkapun át AVDH-val hitelesítve aláírni, mentés másként, és ezt a pdf-et elküldeni mailen.
Én csodálkoztam a legjobban, mikor megkaptam rá a kifizetést ősszel. Tényleg jó, amit írtunk? Mert egy fölösleges fos az egész. Ahogy egyre többet dolgoztunk benne, egyre jobban láttuk, hogy micsoda egy lényegtelen marhaság, tulajdonképpen tiszta pénz- és időpocsékolás az egész, aminek semmi értelme nincs. És mennyi pénz mehet el erre?? Mert ha mi kapunk 100.000.- Ft-ot, akkor tuti, hogy a ’felettünk’ lévők kétszer ennyit, és összesen több millióról lehet szó.
Már azt is mondtuk, hogy nem érdekel, ha elkésve vagy rosszul adom be, és nem kapok kifizetést, leszarom; de erre kiderült, hogy – állítólag – nem úgy van az, hanem ha egy emberé rossz, akkor az egész osztály nem kap pénzt, és azt azért mégsem akartuk, hogy kollektív büntetés legyen és még a végén meglincselnek minket a kollégák.
Ennek a faszságnak aztán volt egy második fordulója, december 31-ig. Kb. ugyanezekkel a paraméterekkel. Ja, itt volt egy kis csavar, mert amit mi leírtunk ősszel, arról egy külsős cég írt egy összefoglaló jelentést, és nekünk az lett a feladatunk, hogy erről az összefoglalóról írjunk egy véleményt.
OK, Eszter főnökünk megküldte nekünk egy pénteki napon, azzal, hogy jövő péntekig van időnk a véleményre. De sose volt időm rá. Végül csak megnyitottam és megdöbbenve láttam, hogy 175 oldal!! De a többiek mondták, hogy rosszul néztem, mert valójában 299.
Tényleg annyi volt. Bár rájöttem, hogy ennek csak egy része foglalkozik konkrétan a mi osztályunk melójával. Ezeket el is kezdtem meló közben olvasgatni, hogy legyen róla véleményem (őszintén szólva ekkorra már volt véleményem, de azt mégsem lehetett leírni :-D) – de hát mindig jött valami, telefon, értekezlet, stb. …
A lényeg az, hogy eljött a következő péntek és nem lett kész a vélemény. Péteré sem. Péter akkor becsületesen szólt Eszternek, aki jól lebaltázott minket – persze igaza volt – hogy hát miért nem szóltunk, és hogy ő egy hete szólt; és miért nem mondtuk korábban, hogy nem tudjuk megcsinálni?!
No de hát múlt pénteken kaptuk meg az anyagot, az mégse lehet, hogy hétfőn bejelentem, hogy ez nekem nem megy…. Csak próbálkozik az ember. Mikor meg már tényleg láttam, hogy szart se tudok róla írni, akkor hirtelen megint péntek lett. Na akkor az lett, hogy gyorsan olvassuk át, két óra múlva egy gyors megbeszélés, ott Eszter mondott pár szempontot, és annak alapján írjuk meg!! De ne egymással konzultálva! Mert nem lehet egyforma, vagy nagyon hasonló!
Ezalatt a két óra alatt dühömben úgy elolvastam ezt a hülye anyagot, hogy igenis lett róla véleményem, és az Eszter által elmondottakat, meg a saját véleményemet, meg a napi melóm során tapasztaltakat elkezdtem nagyon mérgesen gépelni Wordbe, és össze is hoztam másfél oldalt. Azt átküldtem Eszternek. Ő meg elolvasta, és azt mondta, hogy nagyon jó! Remek! Pont ilyen kellett!
Én csak néztem, mint a vett malac :-D
Azért rosszul érintett, hogy úgy letolt minket (még ha igaza is volt), és mert utána rögtön becsukta az ajtót és telefonált Ágostonnak – aki akkor szabin volt – és neki panaszkodott.
De aztán rögtön jobb kedvem lett, mert kiderült, hogy nemcsak Péter és én nem vagyunk kész a véleménnyel, hanem a csapatnak úgy a fele nem írta még meg :-D Ezt senki nem mondta (eddig).
És ami még jobb, Péter is megírta a sajátját, abba viszont Eszter belejavított, vagyis írt bele még egy csomó mindent; míg viszont az enyémet egy belejavítás nélkül elfogadta! :-) Ekkor nagyon meg voltam elégedve magammal; és régebben azon rágódtam volna, hogy hát hogy berágott ránk Eszter; de most már – követve a pszichológus javaslatát – szándékosan azt tartottam szem előtt, hogy az enyém jó, sőt a Péterénél jobb lett; és hogy a többiekhez képest nem is voltam elmaradva :-)
Sajnos ezzel nem volt vége a „projektnek”, mert még egy utolsó beszámolót is kellett írni :-( - arról, hogy összességében mi mindent csináltunk az egész fossal kapcsolatban. Jó, hát ezt már nagyjából összehoztam, ráadásul napokkal a határidő előtt, hogy a., Eszter ne csesszen le, és ami még fontosabb b., hogy Eszternek legyen ideje átolvasni és belejavítani, ha kell ;-)
No ez meg is lett. Ugyanúgy elektromosan kellett hitelesíteni, mint ősszel, és elküldeni. De nem ám decemberben, hanem csak és kizárólag január 2-án! Még akkor is, ha decemberben már mindenki kész volt vele, hisz december 31. az igazi határidő. Nem, nem, még csak aláírni se szabad december 31-én vagy előbb, mert az „korábbi teljesítés”, és hibának számít!!
Hát érti valaki ezt a hülye logikát?! Mondjuk rendelek egy pizzát, a Don Pepe ír, hogy 13.00-kor hozzák, erre meghozza a futár 12.45-kor és akkor én összevonom a szemöldökömet, hogy baszki, túl korán hoztad!
Na mindegy. OK. Január 2-án úgyis dolgozom, bejövök, hitelesítem, elküldöm, aztán 2025-ben NEM akarok semmiféle projektet látni, majd hetente járok plazmát adni, mint a borsodi mélyszegények, de projekt révén nekem nem kell pénz…
…. Itt megint kitérőt kell tennem, mert már szeptembertől mondogatták a főnökeink, hogy megszűnik az Ügyfélkapu! Ügyfélkapu pluszt, vagy DÁP-ot kell csinálni! Január 16-tól!
Az Ügyfélkapu ugyan rakás szar, de legalább úgy-ahogy működik, és bele lehet lépni. De az Ügyfélkapu+-ra már írták, hogy QR kód, meg tíz másodpercenként változó számsor, meg minden…. Oh, baszki! De most komolyan! Jó, azt még értem, hogy az eddigi – felhasználónév és jelszó – az „gyenge”. No de miért nem lehet az, mint a netbankomban: van egy azonosítóm, van egy jelszavam, és még küld sms-ben egy kódot, amit be kell írni?
Nem, nem, a világért sem, az túl egyszerű lenne. QR kód kell meg a faszom. QR-kód olvasó nincs is a telefonomon, bár gondoltam, hogy hamar lehet csinálni. De állítólag csakis ahhoz a konkrét okostelefonhoz kötődik az egész izé, amivel regisztráltam. És ha ellopják a telefont, vagy az én esetemben, ahogy egyszer korábban volt, egyik napról a másikra megdöglik a telefon és egy új kell? Mert most még teljesen jól működik a telefon, és nem fogok újat venni; de az is lehet, hogy két hét múlva megdöglik (már kb. 5 éves, és eleve Fatertól örököltem).
DÁP-ot természetesen nem fogok csináltatni, hacsak konkrétan kötelezővé nem teszik, ahogy állítólag a minisztériumokban meg a kormányhivatalokban dolgozóknak, ami mondjuk szerintem jogszabályellenes, de mindegy…. Az engem nem győz meg, hogy „az állam úgyis tud rólunk mindent!” Ja, de nem egyben… A földhivatal tudja, hogy hány lakásom van; a nyugdíjfolyósító tudja, hogy özvegyi nyugdíjat kapok; a NAV tudja, hogy adótartozásom van; de mindezt egy kattintással nem tudja senki, míg viszont szerintem DÁP esetén ez egyszerre elérhető lesz, az pedig nekem kurvára nem tetszik.
Péter kollégám már csinált is Ügyfélkapu+-t és úgy volt, hogy majd nekem is megcsináljuk, de aztán nem került rá sor, január elején pedig már jött ez a hülye projektleadási határidő. Akkor már nem akartam szarozni a hülye ügyfélkapuval, mert hát január 15-ig még úgyis jó a régi; most hitelesítem a régimmel ezt a köcsög beszámolót, aztán még két hetem van az újat megcsinálni.
Na erre az történt, hogy megyek be január 2-án és ahogy cseteltünk az Eszter főnökömmel és megemlítettem, hogy tudom ám, hogy most kell majd leadni a beszámolót, ő válaszolt, hogy igen, de csak DÁP-pal lehet hitelesíteni; de neki DÁP-ja van és azon meg nem megy az aláírás, szóval ő most utánanéz, hogy mit lehetne csinálni.
Velem megfordult a föld. Bazmeg, én direkt nem csináltam újfajtát, azzal, hogy január 15-ig még működik a régi!
De írt Péter kollégám is, akinek Ügyfélkapu+ van, és csatolta a képernyőfotót, miszerint „január 1-től megszűnik a digitális aláíráshitelesítés”.
… Kurvára nem mondta senki egy büdös szóval sem, hogy a sima ügyfélkapus aláírás nem fog menni már január elsejétől. Kurvára arról volt szó, hogy január 15-tel szűnik csak meg!!! Senki nem mondta (a hírekben sem), hogy: „Január 15-tel megszűnik, kérem szépen, a régi Ügyfélkapu; kivéve az elektronikus aláíráshitelesítést, mert az már megszűnik ám január 1-től!”
Ott álltam, mint f*sz a lakodalomban, és csak annak örültem, hogy most, ebben a lelkiállapotomban legalább nem kell az Ágostont meg a Timikét is kerülgetnem.
Azt már tudtam, hogy DÁP-ot ráadásul nem is tudok csak úgy magamnak csinálni, hanem ahhoz be kell mászni a kormányablakba. Most komolyan? Január 2-án, munkaidőben másszak kormányablakba, aztán vissza, hogy hitelesíteni tudjam vele azt a buzi beszámolót?!
Ráadásul körberohantam mindenkit és persze kiderült, hogy a csapat felének DÁP-ja, másik felének Ügyfélkapu+-a van. Talán az egyetlen voltam, aki egyiket sem csinált. Megjegyzem, direkt azért nem álltam neki, mert féltem, hogy elrontom és akkor itt állok majd január 2-án és nem fogom tudni aláírni azt az izét.
Ekkor úgy betojtam, hogy Péter szobatársa, Józsi segítségével megcsináltam magamnak gyorsan az Ügyfélkapu pluszt. Relatíve egyszerű volt, kivéve, hogy első alkalommal szépen engedett regisztrálni, adott is egy törlőkódot, amit felírtam, mert tudtam, hogy az fontos; aztán mikor újra be akartam lépni, közölte, hogy hát ki vagyok én, hát nincs ilyen felhasználó, hát ő sose látott még engem (nem Józsi közölte, hanem az Ügyfélkapu!).
Úgyhogy megcsináltuk másodszor is a regisztrációt, kaptam egy újabb törlőkódot, és ezentúl minden belépéskor nem egy, hanem kettő számsor jelent meg (amik fél, vagy egy perc után megváltoznak) – és nekem mindig az alsót kellett néznem.
Később olvastam a neten, hogy ez elég gyakori hiba. Kapja be az összes faszomat az az Idomsoft Zrt., vagy ki a faszom az a szar cég, aki ezt összebarmolta!
No de az elektronikus aláíráshitelesítés ugyanúgy nem működött az új Ügyfélkapuval sem. De ekkor legalább tiszta volt a lelkiismeretem, hogy én csináltam új fajtát!
Néhány óra gondolkodás után írtak a projektesek, hogy hát akkor nyomtassuk ki és kézzel írjuk alá és belső postával küldjük meg. És akkor a határidőt is kitolták pár nappal. Igaz, hogy a csapat fele szabin volt, és nyilván arra számított mindenki, hogy majd a Maldív-szigetekről, online el lehet ezt intézni, de hát nem, 2025. januárban Magyarországon itt tart a „digitális ügyintézés”…. Ez, sajnos, azzal járt, hogy az idegesítő Timike irritáló pofáját mégiscsak látnom kellett, mert másnap bemászott az agglomerációból emiatt a faszság miatt. Mondjuk, emberileg tényleg sajnáltam, és ki is mutattam az őszinte sajnálást, mert szerencsére esze ágában sem volt egy percnél tovább bent maradni, hanem elhúzta a csíkot :-)
Én rohangáltam a belső postával, mindenki nevét gondosan ráírva az összes borítékra, nehogy letagadják az átvevők.
Már csak itthon vettem észre, hogy igazából én is kaptam olyan E-Személyis kártyát, mikor új személyit csináltattam, és azzal, asszem, megcsinálható a DÁP, de hát természetesen nem fogok vele foglalkozni.
A harmadik jellegzetessége ennek az évkezdetnek, hogy még új iktatórendszert is kaptunk. A Poszeidont. Abból a szempontból nem bántam – míg meg nem ismertem :-D – hogy több álláshirdetésben kérték ennek az ismeretét. Na, most legalább majd megtanulom.
A korábbi iktatórendszerünk is tök új volt nekem, és eltartott pár hétig, míg teljesen belejöttem. De év végre már szinte kentem-vágtam, majdnem minden gondot meg tudtam oldani benne, bár voltak így is misztikus esetek (simán beiktattam egy ügyet, mire odakerült az én nevem alá „kiadmányozandó”-nak, mintha valami főnök lennék… Hát én sosem kiadmányozok, miért mennek ezek oda?)
A Poszeidonból volt is némi oktatás, láttuk is, hogy rondább is, rosszabb is, mint a korábbi. De januártól már élesben indult. Persze hogy akkor, amikor egyedül voltam.
Áh, ezt a részét az évkezdetnek már nincs is kedvem részletesen elmesélni… A lényeg, hogy szar az egész úgy ahogy van. Az első két napban kb. semmit nem lehetett csinálni vele. Álltak az anyagok. Aztán ezt-azt lehetett csinálni – az első napon négyszer jött hozzám az informatikus fickó! –, de az se volt tökéletes. Tavalyi előzmény számot nem lehetett felvinni. Ügyintézőt nem lehetett kiválasztani. Az osztályból ötletszerűen 2-3 főt felkínált a rendszer, másokat nem. Külön mailben kellett imádkozni, név szerint leírni a népeket, hogy ugyan kiket vegyenek fel ügyintézőnek….
Mindezt úgy, hogy korábban arról volt szó, „mindent átemelnek” a régi rendszerből. Ehhez képest örültem, hogy én magam be tudok lépni.
A harmadik munkanap délutánján indult meg egyáltalán annyira a rendszer, hogy iktatni tudjak. Addigra meg már annyi minden felgyűlt, hogy azt se tudtam, hová kapjak.
Az e-mailes iktatás kb. minden nap 11.30-kor lefagyott, és úgy maradt egy-másfél óra hosszat.
Fogalmam sem volt, hogyan lehet átadni egy iratot házon belül más szervezeti egységnek. Természetesen letöltöttem és részben kinyomtattam a tananyagot és a segédletet, de erről egy kurva büdös szó nem volt. A régi rendszerben ugyanis rá kellett kattintani az ügyre, azt mondani: „Átadás”, beírni, hogy: „Sanyika”; és mit ad Isten, már át is adta Sanyikának!
Itt kerestem agyba-főbe, hol van az Átadás, és volt is, csak nem olyan. Ahol pedig rá tudtam kattintani az ügyre, ott nem volt Átadás lehetőség.
A segédletben nem volt erről semmi, Péter se jött rá; egy másik osztályról való kolléganő világosított fel, hogy a „Postázás” gombbal kell átadni.
És ehhez hasonló esetekből volt naponta kb. 4-5. Ezekkel úgy elment az idő, hogy azalatt megint feltorlódtak az ügyek. Közben meg csöngött a telefon (nálam már le van némítva ;-) Péter csak szerdán jött dolgozni, elmagyaráztam neki, amiket én már megtanultam; úgy, hogy átmentem az ő szobájába – közben nálam csöngött a telefon, de ha nem veszem fel, átcsörög Péterhez – de persze Péter se vette fel, mivelhogy épp azt tanulta tőlem, hogyan kell használni a Poszeidont… Komolyan úgy voltam vele, hogy kihúzom a telefont.
Az egyik legviccesebb a sima, elektronikusan beérkezett iratok kérdése volt. A régi rendszerben ez egy sor volt, látszott a feladó, a tárgy. Rákattintottam – ott volt pdf-ben a melléklet. Rákattintottam: kinyílt; lementettem a saját napi mappámba, és ott volt, utána onnan továbbítottam az ügyintézőnek; magát az ügyet pedig azonnal beiktattam és kész
Most?! Ha az Iktatásra kattintok, lehet iktatni, de nem tudom, hogy mit, mert ott a melléklet nem látható. De van ám olyan gomb, hogy „Megtekint”! Ott meg lehet nézni a csatolmányt, de viszont iktatni nem lehet. Kinyitom a pdf-et; de az olvasási nézetből nem lehet lementeni – vissza kell lépni és „Letölt”; de akkor mindenféleképpen a Letöltések mappámba rakja (nincs más opció) – onnan nekem át kell tennem a napi mappámba, hogy mégis némi rend legyen. Majd ezután visszalépek a nyitóoldalra és onnan iktatom be.
Szóval háromszor annyi lépés, mint a régi rendszerünkben.
Nagy nehezen rájöttem, hogyan kell a tavalyi előzményt hozzárakni. Ez egy jó darabig OK is volt – kiválasztottam, hogy ez az ügy a tavalyi 1234/2024. ügyünkhöz tartozik – azonban egyszercsak jött egy bejövő, aminek az előzmény 1289/2024. számát nem adta fel a rendszer. Miért? Csak. Tehát soha többé nem lehet rájönni (hacsak meg nem nyitjuk és el nem olvassuk a csatolmányt), hogy ez kérem válaszlevél a mi 1289/2024. megkeresésünkre, mert nincs ott a rendszerben, hogy kiválaszthassam, punktum.
Mondanom sem kell, hogy a régi rendszerben az összes létező korábbi ügyszámunkat ki tudtam választani…
Az informatikus csávó már annyiszor járt nálam, hogy csodálkoztam, hogy reggel rögtön nem az én irodámba jött be.
Sajnos szerdán bejött már az idegesítő Timike is, pont amikor Péter is, akinek tanítgattam a saját tudásomat, és sajnos a sokat dumáló Ágoston is. És persze a Timike szokása, hogy a munkaidő utolsó negyedórájában hozza be az aláírnivalót. Sajnos szerdán – is – gebasz volt az iktatórendszerrel, szóval munkaidő végén, amikor Timike szokásosan hozta az aláírandókat, pont nálam ült az informatikus; és nekem már ekkora volt a fejem az egész napos szívástól; és mikor a Timike meglátta az informatikust, már penderült volna oda mellénk, hogy nézze; de hálistennek megláthatta az arckifejezésemet („Takarodj innen a jó büdös francba, amíg finom vagyok!!”), és hála a jó égnek, elkotródott.
Hát így telt az első munkahét. Annyi örömöm volt benne, hogy egyik nap sem hánytam, mint január 1-jén, és több kellemes napot is eltöltöttem úgy, hogy az Ágoston pampogását nem kellett hallanom :-D Most már, januárban szokásos módon, azt számolgatom, hogy mikor lesz itt a tél fele, amikor már kifelé megyünk a télből, mert különben a január nagyon nyomasztó hónap lenne. Amúgy most épp, mikor ezt írom, szépen süt a nap, csak hideg van, mint állat.
Ha idén is be akarnak vonni ebbe a projekt-izébe, én tuti kiugrom az ablakon, azt már most megmondom.
