Nagyon izgatott vagyok most, mert végre elhatároztam, hogy elköltözöm, és albérletet keresek. Egyelőre még csak a neten. Nem vagyok annyira bátor :-)
Már régóta tervben van az elköltözés, de eddig mindig inkább rettegtem tőle, és az előnyök és hátrányok közül az utóbbi volt túlsúlyban. De most, úgy szilveszter környékén, valahogy mintha átbillentek volna a dolgok, és hirtelen, egyik napról a másikra, roppant vonzónak találtam, hogy főzhetek, csöndben lehetek, azt csinálhatok, amit én akarok. Odavihetem például az öcsémet és dumálhatunk anélkül, hogy előtte két és fél órát kellene anyám monológját hallgatnunk, és Faterral nem úgy kellene elosonnunk egy moziba, külön-külön, mint az összeesküvőknek.
Az új lakásban muszáj, hogy az alapvető komfortzónám meglegyen. Például hogy tudjam a DVD-imet nézni. Az első elköltözésemkor erre nem volt lehetőség, volt tévé, rádió oszt’ csocsi. Most már itt van a régi leselejtezett számítógép, amit én örököltem – és amin jelenleg is gépelek –, amin nem egy filmet néztem már végig, tehát ez már jó.
Ezenkívül nagyon fontos az internet. Egyedül egy lakásban, filmeket nézni, olvasni, és annyi, ez nagyon sivár. De ha ráléphetek a világhálóra, e-mailezhetek, megnézhetem a híreket, a fórumokat, ha éjszaka eszembe jut, hogy a Tűzföldet böngésszem a Google műholdas térképén, az máris sokkal jobb!
De az internetet most már igen könnyű bekötni, sőt – és ezt csak egy hete tudtam meg – olyan is létezik, hogy mobilinternet! Ezt egészen eddig okostelefon-alkalmazásnak hittem. Most megtudtam, hogy nem, hanem egyszerű pendrive, amit ha bedugok a gépbe, megy rajta a net, kiépített hálózat nélkül is. Ez a felfedezés alapjaiban változtatta meg az életemet! Mert így egy sima számítógép segítségével mind a filmnézési, mind az internetező igényeimet kielégíthetem, különösebb utánajárás nélkül (már ha a kivett albérletben nincs eleve internet).
A harmadik fontos, hogy a házban ne éljen vidám hangos kiscsalád. Aki élt már ilyenek közt, tudja, miről beszélek, aki még nem, az a., majd csak ezután tudja meg, b., elkönyvel büdös rasszistának, de ez nem izgat.
Nagyon nehezen változtatok, ezt mindenki tudja rólam. A költözésnek, itt belül, nálam most jött el az ideje. Illetve hosszú ideje finoman és kevésbé finoman hallom a külvilág irányából a biztatást, amivel egyet is értettem, de a félelmeim mind ez idáig nagyobbak voltak és legyőzték a függetlenségi vágyat.
Szokták mondani a mai fiatalokra, hogy kényelemből nem költöznek el otthonról, mert mamahotel, és minden elénk van téve. Ez nem egészen igaz. Én például már laktam külön, egyedül, egy egész évig, és mindent megcsináltam, főzést, mosást, vasalást, takarítást. Jó, hát a főzés az nem volt épp mesterszakács színvonalú :-) De nem arról van szó, hogy az anyám főztje vagy a mosott ruha tartott vissza eddig az újabb különköltözéstől. Egyszerűen csak most jött meg a végső lökés…
A másik ok otthonmaradási ok a pénz. Most már jó egy hete nézegetem az albérleteket a neten. Mondjuk, hogy 60.000.- a bérleti díj (átlag), és még 20.000.- a közös költség és a rezsi. Ez nyolcvanezer, és még csak maga a lakhatás! Ezenkívül még életbiztosítást, egészségpénztárat és nyugdíjpénztárat fizetek (eddig összesen:
A takarékszámlára különben ennél még többet kellene utalnom, mert a havi tízezer épp csak a jövő évi éves bérletem összegét fedezi.
Jelenleg keresek annyit, hogy ennyi belefér, de sokan mások nem. És akkor nagy össznépi csodálkozás van, hogy otthon laknak a fiatalok. Hát, tessék végigböngészni az albérletkereső portálokat, és számolni…
Van persze a mesebeli 50 négyzetméteres rózsadombi albérlet, ahol 30 rugó a bérleti díj, a villanyhasználatért pedig az ELMÜ fizet a bérlőnek, de valahogy ezt sosem látja az ember, mindig csak az ismerős ismerőse lakott ilyenben :-)
Különben rengeteg haverom lakik még mindig a szülői házban, csak éppen odaköltöztette magához a partnerét is. Szóval ugyanúgy nem költözött el otthonról, ahogy én, csak mivel odavett egy Tóbiást is, így már teljesen rendben van. Érdekes.
Aztán vannak még kritériumok a leendő albérlettel kapcsolatban, ezeket együttvéve eddig még egy lakásban sem találtam meg. Az alapvető persze, hogy a bérleti díj + rezsi + közös költség együttes összege lehetőleg ne haladjon meg egy bizonyos lélektani határt (mondjuk, a 80.000 Ft-ot). Mivel ezen túl még enni is kell, csekkeket fizetni, és spórolni Erdélyre is, mert most sanszos, hogy az is lesz, és a panziós sem ad szállást szerelemből.
A második, illetve holtversenyben az első: berendezett legyen. Én ugyanis azt sem tudtam, hogy albérletet ki lehet venni berendezve. Mindig úgy képzeltem el, hogy üres kopasz falak közé kell behurcolkodni, a tehergépjármű hajnalban odaáll a trógerekkel, és több tízezer forint már csak maga a költöztetés is. (Komolyan, mintha én lennék Leo a Wall Street farkasából, aki jóformán sz*rja a pénzt! :-)
Édes öcsém világosított fel, hogy nem, hanem berendezett lakást is ki lehet venni. Azóta csak ilyenekre keresek rá. Találtam is több olyant, ami nagyon hangulatos, és el tudnék lenni benne lakni. Sajnos, az az egy, aminek csak 50 rugó a bére és igen hangulatos, pont földszinti fekvésű.
Engem nem érdekelt az emelet mindaddig, amíg a korábbi külön lakásom az első emeleten nem volt. (Addig többnyire legfelső emeleten laktunk.) Kajakra beláttak szemből, de nem ez volt a fő baj, hanem hogy minden behallatszott az utcáról. Igen jó a hallásom, az az első emelet pedig alacsonyan feküdt. Nyáron, nyitott ablaknál nem egyszer ébredtem arra, hogy hajnalban beszélgetnek az utcán, de nem ám hangosan, hanem épp hogy normális beszédhangon, viszont az úgy behallatszott a szobába, mintha a tévém szólt volna.
Ha tehát a lakás földszinti, az embereknek nemcsak a hangjuk, de a látványuk is bejön a lakásba, és fényes nappal is spaletta mögé rejtőzhetek, hogy a kutyasétáltató néni be ne pillantson a kanapémra.
Ha a lakás földszinti és udvari, akkor sanszos, hogy sötét, valamint a házbéli gyerekek valószínűleg oda járnak majd labdázni és kajabálni, illetve minden hazatérő részeg az ajtóm elé hány majd. Sőt olyan házról is hallottam már, ahol a kutyát nem vitték le sétálni, hanem kieresztették a folyosóra / udvarra, hogy oda kakiljon, ahová jólesik. (Sőt: horror, de kisgyerekkel kapcsolatban is hallottam már ilyent, szavahihető ismerőstől! Gangos ház, VII. kerület. No comment.)
Újabb kritérium – az egyik fő ok, amiért eddig ódzkodtam az albérlettől –, hogy ha egyszer beköltözök, akkor ne kelljen kiköltöznöm két hét múlva, mert a tulaj összeveszett az asszonnyal és az én albérletemben akar lakni a válóperig. Arra is öcsém hívta fel a figyelmemet, hogy vannak, akik direkt hosszú távra („Legalább egy év”) adnak ki lakást.
Kritérium még a fekvés. Ne legyen olyan kerületben, ahonnan másfél órát kell utazni a Parlamentig. A város belsejében dolgozom, nem akarok fél napokat utazni. Sőt az is ideális lenne, ha a szüleimtől nem esne túl messzire, hogy néha majd munka után beugrom az ősökhöz, utána belátható időn belül hazaérjek.
Közbiztonsági szempontból is fontos a földrajzi helyzet. Olyan kerületbe például, ahol köztudomású, hogy még a rágót is kilopják a számból, nem fogok költözni. Hogyne, egyedülálló nőként, amikor reggel elmegyek dolgozni, és a tévét, számítógépet, ékszereimet a lakásban hagyom, éjszaka pedig egyedül állok és nő vagyok, és ezt minden szomszéd tudja rólam, mert gangos a ház, ők pedig nonstop otthon vannak és ráérnek figyelni, a rokonságuk fele pedig ki-be jár a sittről. Hoooooogyne!
Kevésbé húsbavágó, de azért fontos még a gépesítettség. Legyen gáztűzhely, sütővel – eddig még soha semmit nem sütöttem, de ha már külön fogok lakni, el akarom kezdeni ezt is –, és legyen mosógép, mert a bugyimat még kimosom kézzel, de ha összegyűlik három farmer, öt pulóver, az ágyneműm és a szabadidőruhám, azt bizony géppel szeretném mosni.
Tegnap este komolyan aggódni kezdtem a pénz miatt. Január van, mondjuk, márciusban szeretnék költözni. Júniusban – ha végre összejön, amit remélek! – megyünk Erdélybe.
Mire Erdélybe megyünk, össze kell spórolnom a panziópénzt, a benzinpénzt és a költőpénzt.
A költözéshez a két havi kauciót. Ez mondjuk máris megvan a takarékszámlámon. De tegnap este valamelyik lakáshirdetésben olyant láttam, hogy „két havi kaució + egy havi bérleti díj + egy havi közös költség fejében azonnal költözhető”. De hát az isten szerelmére, ez máris
Szinte össze sem merem számolni, mennyi pénz az, amit össze kell gyűjtenem. Szerencsére most nem vagyok költekezős időszakomban, van még pénz a folyószámlámon is, meg készpénzben is, remélem, megmarad ez az állapot…
Izgulok továbbá, hogy milyen lesz a főbérlő, és végül is mi van, ha valami elromlik egy bérelt lakásban? Én csináltatom meg? Vagy a tulaj? És ha valami SOS vészhelyzet lesz, és a tulaj akkor épp Ausztráliában nyaral?
Még nem hívtam fel egy közvetítőt sem, most a bátorságomat szedegetem össze, és próbálom kiszűrni a nekem lehetőleg minden szempontból megfelelő lakásokat. És majd csak azokat nézem végig. Remélem, a puszta megnézés nem kerül pénzbe. Teljesen járatlan vagyok ilyen lakásbérlési területen…
És hogy miért albérlet, és nem végleges lakás? Talán lenne lehetőség arra is, de az egyrészt marha nagy macera, márpedig én ha elhatároztam a költözést, azt nem majd egy év múlva akarom, hanem 1-2 hónapon belül. Másrészt tök izgi dolog lehet például három-négy idegen lakásban lakni egymás után, olyan, mint mikor Olaszországban vagy Erdélyben utaztunk, majd’ minden éjjel másik panzióban megszállva :-) Harmadrészt, ha a végleges lakás valamiért nem tetszik – tudom: asztal körül kergettek – de pl. őrült a házmester, késdobáló van a sarkon vagy bármi rémes, engem tök megrémítene a gondolat, hogy „Most márpedig életem végéig itt kell laknom!”. Az albérletből pedig kicsekkolok idővel, mint egy koleszból.
Meg aztán olyan sokan csinálják, rengetegen laknak bérelt lakásban. Most én is tök fellelkesültem, nem is értem, miért nem korábban jött ez az elhatározás?? :-)
… Szegény Fater eléggé megrökönyödött, mikor egy hete elmondtam neki, hogy költözni akarok. Neki nyilván hirtelen jött. Tesómékkal régóta beszélünk róla, bár az igaz, hogy én is csak most jutottam el a végső elhatározásig.
Anyámnak meg még egyáltalán nem szóltam. Gondolom, óriási visítást rendezne. Arra pedig igazán ráérek.
