Nagyon feldobó és remek érzés külön lakni :-) Ezzel együtt tiszta furcsa: ma húsz napja lakom egyedül, és mégis valahogy zsúfoltabbak a napjaim, mint régen. Az ember azt hinné, most aztán mindenre van időm, blogot írok, sétálok stb., ezzel szemben csak az elmúlt hétvégén volt egy kis lazítás, mert különben mintha semmire nem lenne kellő időm.
Élvezem a külön lakást, csak kicsit fáradt vagyok. Vannak dolgok, amiket eddig nem csináltam, de most kell. Például minden nap főzni kell, vagy legalábbis intézkedni, hogy kerüljön valami főtt kaja is, akár a palacsintázóból (csak 340 Ft a sonkás-gombás, amivel totál jóllakom). Ha épp nem főzök, mert tegnapról maradt, akkor pedig azt kell megmelegíteni, ami idő és mosogatás szempontjából teljesen egyenlő a főzéssel.
Vásárolni is kell, ha nem is mindennap, de azért számon tartom, mikor fog kifogyni a tej vagy a zöldség. Messze nincs valami mintaháztartásom, de azért most jóval háziasabb vagyok, mint otthon, pardon, mint a szülőknél :-)
Már a kezdet kezdetén kiszámoltam, hogy anyagi okokból főznöm kell, nem járhatok mindig kajáldákba. – A korábbi különlakásomkor ez nem így volt, egyrészt családi lakás lévén kisebbek voltak a költségek, másrészt, mert akkor havi 18.000 Ft kajautalványt kaptunk, így szinte mindennap Főzelékfalóban, töröknél, kínainál, kifőzdékben, pizzériákban vettem a kaját, hazavittem és két-három napra beosztottam. Ezen kívül többnyire csak virslit vagy tojást sütöttem.
Most ez sajnos nem játszik. Már nem emlékszem pontosan, mi volt az első „főztöm”, de még valamikor az első héten vettem egy tálcás csirkemellfilét. Kerestem a neten sok csirkemelles receptet, de némelyik nem volt kellően egyszerű. Ezért arra gondoltam, hogy kirántom (liszt, tojás, morzsa van itthon). De valamiért baromi későn értem haza aznap, marhára nem volt kedvem olajjal meg panírral bíbelődni, így kibontottam a csirkemellfilét – akkor szembesültem vele, hogy ez fizikailag egy döglött hús, amit még kicsit tisztogatni is kell: nem igazán volt kellemes élmény. Második alkalommal már nemigen zavart :-)
Szóval kibontottam, csíkokra vágtam, rászórtam majorannát, borsot, ételízesítőt; vajat tettem a teflonserpenyőbe – melyért köszönet anyámnak – és belelódítottam a csirkecsíkokat. Meglepő gyorsan megsültek, és baromi finomak lettek. Nem azért, mert én sütöttem, de tényleg állatira ízlett :-) Jó, persze, hogy a fűszerek sokat dobtak rajta, de azt hiszem, az állagát meg a sütési időt is jól belőttem.
Mivel a csirkemellfilé igazából nyolcvan dekás volt, így négy adag kijött belőle, tehát négy napig ettem. A negyedik napon pedig, amikor már féltem, hogy netán megromlik, csak elősütöttem, és másnap fogyasztás előtt átsütöttem alaposabban.
Múlt pénteken lakásavatót tartottunk öcsém, sógornőm és Fater részvételével, ekkor ipari mennyiségű sajtsalátát és szendvicseket csináltam, és három napig ezen éltem.
Ezt követően főztem gombás-sonkás-tejszínes tésztát hétfőn este, szintén csak úgy ötletből. Megsütöttem teflonban a sonkát, gombát, közben főtt a tészta; aztán rájuk öntöttem némi tésztafűszert és végül a főzőtejszínt. Valami majd csak lesz belőle…. Baromira megrökönyödtem, mert ez is marha finom lett. Persze tejszínes tésztát elrontani biztos nem lehet, de nekem ez volt az első, nagyon meghatódtam magamtól :-) Ráadásul aznap futottam életem első Szigetkörét, és hogy még utána főzni is képes vagyok, és méghozzá finomat, az teljesen hihetetlen dolognak tűnt.
A gasztronómiai jövő is látszik: ebben a hónapban még fogok enni jó néhány tejszínes-gombás tésztát, mert az alapanyagokból még sok van, utána paradicsomos tésztát, és Öcsémtől kapott juhtúró is van még, amit vagy beleteszek a tejszínesbe, vagy gombába töltöm és kirántom…
Tehát ezek történnek esténként. Munka után főzök, kajálok, elmosogatok. Olyan kicsi a konyha, hogy szinte mindig rögtön elmosogatok magam után, különben felgyűlik a szennyes edény. Ezután megfürdök, és máris este fél nyolc van. Bekapcsolom a számítógépet – a netet ugyanis bekötötték, hála a jó égnek, szintén múlt pénteken – és mivel a legolcsóbb díjcsomagot voltam kénytelen választani, a net olyan lassú, mint a halál, így mire minden fontos oldalt megnézek, már este kilenc van. Akkor gyorsan fogmosás, arclemosó, intimtorna, és már legalább fél tíz van – ha nem több –, pedig a lélektani határom a lefekvéshez az este tíz óra.
Ha ennél később fekszem le, azt már „késő”-nek érzem, ha előtte, azt pedig jónak. Még akkor is, ha ezután még háromnegyed órát olvasok, ami igen gyakran van, főleg most, amikor egy marha izgalmas thrillert olvasok.
Tegnap már alvás előtti olvasásnál tartottam, amikor Barbi sms-t küldött, hogy nézzem a Szulejmánt. Ő nézi, és el is szokta mesélni másnap, de én még sosem láttam. A régi lakásban azért, mert inkább nem szerettem szem előtt lenni a nappaliban, ahol anyám bármikor odaült röpke félórát beszélni; az új lakásban azért, mert még nem volt tévém. De múlt pénteken a kábeltévé is be lett kötve, így most bizony néztem a Szulejmánt, igaz, hogy paplan alatt fekve és a közepénél belealudva, de most legalább képet alkothattam róla. És nagyon kellemes is volt, mert úgy elaludtam, mint akit fejbevágtak, semmi forgolódás meg kínlódás, sőt mozgalmasakat is álmodtam.
Múlt héten, meló után az egyik napon találkoztam Öcsivel, a másik napon elmentem a UPC-hez megrendelni a netet, a harmadik napon felugrottam anyámékhoz mailt nézni, mert még nem volt netem. Csütörtökön úgy-ahogy kitakarítottam a lakást és elkészítettem a sajtsalátát meg a szendvicseket, pénteken pedig jött a család. És velük pontosan egy időben a szerelő :-) Mindkettőnek örültem, bár talán jobb lett volna, ha nem épp ugyanakkor jönnek, de azért ennek is megvoltak az előnyei.
Háztartási para is volt, mivel csütörtökön nem akart megindulni a mosógép. Pénteken sógornőm segített kiereszteni a szűrőjéből a vizet, és akkor életre kelt. aztán szombaton megint nem akart működni, de végül félórás küszködés után beindult. Nagyon szeretném, ha a továbbiakban is működne, akár gondolkodik előtte félórát, akár nem, bár inkább ne tegye, mert attól a frász jön rám.
Szombaton volt végre egy olyan időszak, mely számomra a tökéletes kikapcsolódás. Kora este átvittem az ágyam melletti kislámpát a fotelekhez – mert itt az is van –, feltettem a lábamat a dohányzóasztalra, és két-három órán át teljes csöndben olvastam a thrillert. Amikor pedig kezdett túl parás lenni, átváltottam a Harry Potterre :-) Egyszerűen tökéletes kikapcsolódás volt, csak az ilyen kellemes csöndes olvasgatások során úgy repül az idő, ahogy a munkahelyen bezzeg soha nem teszi :-(
… Remélem, a most következő hétvégén is akad pár óra az ilyen békés ejtőzésre. noha meg kell ejteni a hétvégi szokásos mosást – és remélem, működni fog a mosógép!! – és ki szeretnék menni Decathlonba , aztán újra futni a Szigeten, a másik napon pedig felkirándulnék a Normafához, ahol ősz óta nem voltam. Jól beosztottam magamnak előre a hétvégét :-) És ezek még olyan programok, amiben csak én veszek részt, semmi kötött mozi, vagy más emberekkel találkozás. Sosem hittem volna, hogy tényleg ilyen gyorsan fog szaladni az idő, ha majd külön lakom. Hja, most nincs itt anyám, akitől hosszúnak tűnik minden perc…
… Most például nyolc óra lesz, még el kell mosogatnom – hagymás rántottát ettem Túró Rudival – aztán zuhany, és le akartam csekkolni a Szulejmán stáblistáját a neten. De ezt a posztot is ki akarom tenni, és a nyavalyás blog.hu oldalát teljesen megváltoztatták, már legutóbb is alig bírtam bejutni :-( Szóval, azt hiszem, ma sem fogok tíz óra előtt aludni. Már csak azért sem, mert a gyerekrablós krimi is most kezd igazán izgalmasra fordulni.
Tényleg nem tudom, hogy tudják beosztani az idejüket a családosok. Bár ott talán többfelé szétosztják a feladatokat, és biztos nem mennek el félórák az olvasással. Noha akik azt mondják, hogy „nincs idejük olvasni”, azok meg többnyire valami más hobbival cseszik el az időt, szóval egálban vagyunk .-)
