Juh héj, jártak nálam Öcsémék látogatóban! – Még ugyanaznap új szomszédok is jöttek :-/ Már volt ehhez hasonló sajnálatos egybeesés, mikor egy örvendetes családi alkalmat megkeserített az új szomszédság. (Ezt az őrmestert a fátum üldözi.)
Én ritkán fogadok vendéget, mert a lakás tényleg egyszemélyes, csak 23 nm. Ezért általában csak 1-1 ember jön hozzám (maximum).
Öcsémék családostól jártak nálam karácsonykor kétszer még az előző lakásban, ami nagyobb is volt, és Zétény még apró volt. Aztán jártak ebben a lakásban karácsonykor, amikor Zétény 2,5 éves volt; azóta csak Öcsém egyszer.
Most aztán felvetették, hogy majd meglátogatnának. Mondtam, hogy rendben, persze; de jóóóóóval korábban egyeztessünk, mert nekem itt rengeteg takarítani- és rendcsinálni-valóm van. Erre visszajeleztek csütörtökön, hogy jönnének vasárnap röviden :-D
Előrebocsátom, hogy a lakásban azért nincsenek teljesen vállalhatatlan állapotok, de ahogy az én lakásom anyámékéhoz képest olyan, mint egy skandináv hotelszoba, úgy az Öcsémék házához képest az én lakásom olyan, mint anyáméké az enyémhez képest. Ági kb. mindennap takarít, én pedig legjobb esetben minden héten; a zuhanytálcám marhára vízköves és nem vagyok hajlandó savval rámenni, és vannak ezek az eldugott sarkok, amik mindig kimaradnak a portörlésből, mert egyszerűen nincs rá szemem. Ja és a rohadt gáztűzhely is hajlamos piszkos lenni, holott kéthetente egyszer ha főzök rajta, napi rendszerességgel csak a kenyérpirítás meg a kávéfőzés történik ott, és mégis.
Na szóval, ahogy így Öcsémék közölték, hogy jönnek, sürgősen fontossági sorrendet kellett összeállítanom (csütörtök este volt, és péntekre már Dórival volt megbeszélve munka utáni sétálás).
Megterveztem, hogy kis falatkákat fogok venni, ami végül mini mozzarella meg koktélparadicsom lett, hozzá rusztikus olívás kenyér; desszertnek felszeletelt banán, meg a bioboltban vettem mindenmentes, cseresznyével töltött köleses kis sütiket vagy mit. Mivel Öcsém nem iszik rendes tejet, ezért vettem egyliteres mandulatejet (csak az volt épp), meg steviát, a kávéhoz.
Szombaton kitakarítottam úgy, hogy a rég nem lemosott, de koszos felületeket is, mint pl. a mikró. A mikró is valahogy mindig koszos lesz, némelyik kaja fröcsköl, nem értem, miért, és féltem eddig kimosni, mert mégis mikrohullám, mi lesz, ha rámegy a víz. De most azért kimostam, hátha a gyerekeket érdekli. A hűtőt is kitörölgettem (az is mi a fenétől piszkolódik?!), az összes látható felületet először leporoltam, aztán végigmentem rajta vizes-mosogatószeres szivaccsal, az ágy alatti tárolóba behajítottam minden felesleget, Zéti névnapi ajándékát – amit már karácsony előtt megvettem – felsuvasztottam a szekrény legfelső polcára.
Mikor rákérdeztem Öcsémnél, hogy a Bialettibe vagy a DeLonghiba készítsem-e be neki a kávét, közölte, hogy már nem iszik kávét.
Majdnem hanyatt estem a döbbenettől, mert Öcsém még nálam is több kávét iszik; direkt neki vettem a mandulatejet, ami így most rám maradt, így egy hete már azzal iszom a saját kávémat. Persze a koffein elhagyása egészséges dolog, de sose hittem volna, hogy egyszer ilyesmi történik…
Az ágyneműt is lecseréltem reggel.
Öcsémék hálistennek időben, vagyis a megbeszéltnél még később jöttek, holott direkt korábban elkészültem mindennel. És nagyon jól zajlott a látogatás, amiről nem is tudok hosszan írni, mert olyan gyorsan elrepült az idő! Szuper volt itt nálam látni a gyerekeket, és hogy nem különösebben döbbentek meg az állapotokon ( = kicsi lakás és tele van mindenfélével, még akkor is, ha egy jó részét elsuvasztottam). Sajna Zéti épp meg volt fázva kicsit, úgyhogy feltekertem a konvektort, ő pedig a plüss pokrócon odatelepedett elé. De Zsozsó nagyon is eleven volt, a kis fekete macskás ruhácskájában, - amiben úgy néz ki, mint a kismacska, akit elővarázsolnak a Macskákban – felmászott az ágyra (ezért cseréltem ágyneműt), nagy örömmel fogyasztották a kajákat; ja, almalét is vettem inni.
Külön öröm volt, hogy véletlenül találtam szép unikornisos szalvétát, amit Zsófi nagyon szeret. Az unikornist, nem a szalvétát. Oda is adtam nekik, mert nekem van most épp karácsonyi, ha pedig elfogy, halloweeni szalvétám.
Úgy elfogyott a mini mozzarella, hogy az aldis szeletelt eidamiból is kitettem még. Én pedig kaptam ajándékba Ági-féle házi sütésű isteni saját kenyeret, amiből még aznap felzabáltam két hatalmas szeletet, és a másnapi melóhelyi szendó is abból készült (sajna a valódi kovász miatt aztán olyan kemény lett, mint ami az Egy fiúról c. könyvben szerepel, ld. a Döglött Kacsa Napja).
Öcsém tényleg nem ivott kávét. Ezt alig bírtam beemelni az agyamba. Valahogy olyan volt, mintha a Dalai Láma pálinkát inna és twistelne.
Ja, és még – hirtelen ötletből – előző nap benéztem a Stühmer boltba, és most volt leárazott szaloncukor! (Tavaly nem volt; a rohadékok.) Úgyhogy vettem Öcséméknek egy kis zacskóval, mindenből 4-4 szemet; meg magamnak is pár olyant, ami alkoholos (pezsgőkrémes stb.) Persze, az Eszterházy már elfogyott (még karácsony előtt állítólag. A világért sem gyártottak volna belőle mondjuk másfélszer annyit.)
Szóval, egy ponton előhoztam ezt a zacskó szaloncukrot is – félve, hogy le leszek cseszve, mert mégiscsak csúnya fehér cukor van benne – de mindenki nagy örömmel rábukott; ezen felbátorodva még a saját felgyülemlett Eszterházymból is adtam nekik. Az annyira tetszett nekik, hogy a gyerekek tisztára elaléltak. Így odaadtam nekik még a karácsonyra kapott kis zacskó Lindt bogyót is, amit ugyan szeretek, de az én súlyommal és vércukrommal igazán felesleges még azt is felzabálnom.
Beszélgettünk a lakás beosztásáról, megmutogattam mindent (ami nem volt titok, vagy nem volt koszos). – Szerencsére az igazán ciki dolgokat, mint a vibrátor, vagy a Barbitól kapott több doboz Seduxen, senki nem vette észre :-D
Aztán egy ponton a gyerekek észrevették a sárga, mackó alakú perselyemet, ami kinyitható és „csak” arra használom, hogy abba dobálom be a száz- és kétszáz forintosokat, majd utazás, nyaralás előtt ( = nyilvános WC-k) kiszedem belőle. Na, ez nagyon tetszett nekik, és rögtön játszani kezdtek vele, kiöntötték a pénzeket, meg visszatöltötték, mi felnőttek pedig meséltünk nekik a hagyományos, csak kalapáccsal feltörhető malacperselyekről. Sőt én meg is mutattam nekik azt, ami pont ilyen, és az ősöktől kaptam még karácsonyra (nem a rettenetes fiúbabát, mert azt még az ősöknél hagytam). Ez a malacpersely mondjuk pici, úgyhogy sok papírpénz nem is igen fér bele, ezért születésnapi pénzt fogok bele gyűjtögetni, mert júniusban úgyis feltöröm.
Sajnos, az pont nem jutott eszembe, hogy épp a persellyel fognak majd játszani, és pont azt nem sikáltam le, így némileg maszatos volt :-D Tudtam előre, hogy valami olyan kerül majd a látóterükbe, ami éppen nem tiszta :-D
Sajnos csak relatíve rövid ideig tartott a vendégség, részben, mert Zéti bágyadt volt – de azért jókedvű – és iszonyú hideg volt aznap, úgyhogy az előre betervezett játszótér elmaradt, pedig oda én is elkísértem volna őket. Kb. két óra ottlét után hazamentek, én pedig ebédeltem, aztán indultam az ősökhöz, a Faternak megcsinálni az éves kerületi parkolási engedélyt a neten, meg beállítani az Ügyfélkapu Pluszt.
Mivel már decemberben úgy tűnt, hogy a szomszédból a normális vietnami nő a gyerekével elköltözött, és valszeg új szomszéd(ok?) jön(nek), ezért bevallom, volt egy olyan „tervem”, hogy ha épp vasárnap költöznének be, pont mikor nálam van a négyfős család, akkor azonnal meghallanák, mennyire vékony a fal és mennyire áthallatszik a beszéd, tehát rögtön megtanulnák, hogy (kussoljanak) – legalábbis ne ordibáljanak.
Hát, sajnos, míg Öcsémék a két gyerekkel nálam jártak, egy mukk se volt a szomszédból, viszont mikor este hazaértem a szüleimtől, már fény volt a lakás ajtajában. Na, hát itt az idő… Még mindig reménykedtem, hogy hátha a vietnami csaj jött vissza, hosszabb távollét után. Biztos összekötötték a karácsonyi szünetet a kínai újévvel, vagy ki tudja. De sajnos nem. Egy férfihangot egyértelműen hallottam, aki beszélt, tehát van ott egy másik ember is. Szuper. Ketten vannak (legalább).
Lefeküdtem időben, mert úgyis nehezen alszom el – mindig –, és ezt is beleszámolva, hétfő előtt ki akartam pihenni magam (már írtam, mi van a melóhelyen). De nem lehetett elaludni. Kb. 22.00 volt, mikor villanyt oltottam, de a szomszédban még mindig hangok hallatszottak. Azt azért meg tudtam állapítani, hogy nem mint az idegbajos, ordító kis diszkópatkány párocska 2021. május és 2022. március között, tehát direkt üvöltözés nem volt. De beszéltek egymással. Este tíz után! A férfi, aztán mintha egy nő is lett volna. Sőt egy ponton hangos sírást hallottam. Női vagy gyerek sírást. A nő sír?? No de miért? És miért negyed tizenegykor? Sírt volna napközben …
Ez így ment. Kb. éjfélig. Utólag visszatekintve, valszeg vasárnap késő délután/kora este költözhettek be, és éjszakáig rendezkedtek. De a mi utcánk – amúgy: hálistennek – full csöndes éjjel, és így minden nesz áthallatszik. Hallottam a beszédet; felriadtam. Akkor recsegés, kopogás, léptek – felriadtam ….. Na, végre, csönd lett. Csak alszanak ezek is. Tíz perc isteni csönd után megint léptek, recsegés…. Felriadtam. Hát ez ment vagy éjfélig. Aztán – talán – csönd lett, legalábbis pár órát aludtam, de álmomban meg azért stresszeltem, hogy most ez esetleg így lesz megint egy évig? (Hálistennek valszeg albérlők, azok elkotródnak átlag egy év után.) Minden rohadt este, mikor lefekszem és aludnék, beszélgetés meg ropogás lesz a szomszédból?...
Elhatároztam – még az ágyban fetrengve – hogy most már tényleg veszek egy fehérzaj-gépet, maradt még a karácsonyra összegyűjtött pénzből, majd azt erre áldozom. Aludni akarok éjjelente, vazze.
Reggel, tök kevés óra alvás után, úgy ébredtem, mint ahogy a kisgyerekes szülők ébredhetnek, miután éjjel többször felriadtak a kölökhöz*. De még volt folyomány is, de azt majd egy következő bejegyzésben írom le.
*azt el is felejtettem, hogy ez az "alvás" azzal együtt sikerült így, hogy lefekvés előtt direkt bevettem 3 db pici DM-es valeriana tabit, nem épp a szomszédok ellen, hanem mert az elmúlt napokban lezajlott sok takarítástól fáradt voltam.
