Ma megint volt egy nagy rohanásom napközben egy vaterás könyvügylet lerendezése kapcsán. Noha Barbi van fent a Vaterán, de sokszor én vállalom a logisztikát, mivel fiatalabb és mozgékonyabb vagyok, és mert az én cuccaimat is ő kereskedi el :-)
Pár hónapja kezdődött, amikor Barbi is megunta, hogy sok olvasatlan könyv és nézetlen DVD van a lakásában, és felpakolta őket a Vaterára; később pedig én is elhoztam neki a saját olvasatlan könyveimet-filmjeimet. Mármint olyanokat, amiket anno megvettem, és el is olvastam / meg is néztem, de tudom, hogy többé nem fogom elolvasni, mert annyira azért nem volt jó, kidobni viszont természetesen nem szeretnék jó állapotú könyvet, hanem akkor már inkább keressek az ilyeneken egy kis lóvét…
Eleinte nem sok minden történt, aztán néhány hét múlva megérkezett az első vevő. Lefixáltak egy találkozást a munkahelyünkhöz közeli Rossmann előtt, ahol én jelentem meg, kezemben a könyvvel; a vevő két perc múlva jött, kezében a pénzzel.
Következő alkalommal ugyanúgy a Rossmann elé álltam ki az elcsencselt könyvvel, de a vevő csak nem jött, mire rácsörögtem Barbira, hogy én itt állok húsz perce, de hol a vevő?! Mire ő rácsörgött a vevőre, mire az azt mondta, hogy ő is itt áll negyedórája.
Gyorsan körbeforogtam, de senki nem volt ott, csak én magam és a könyv. Kicsit olyan volt a helyzet, mint mikor a Nyolcadik utas a halálban látják a kijelzőn, hogy közeledik a lény a fickó felé, csak pont ő nem látja, illetve az nem onnan érkezik, ahonnan ő várja. (Nem lehet minden lény mellé egy közlekedési rendőrt állítani.)
Ezért felfelé is néztem, hátha valamelyik ablakból ereszkedik le a vevő, de nem ereszkedett…
Végül kiderült, hogy Barbi valamiért véletlenül nekem a Rossmannt mondta, de a vevőnek a száz méterrel és egy sarokkal odébb lévő DM-et, miáltal a két különböző drogéria előtt strázsáltunk külön-külön mindketten.
Ezután átrohantam a DM-hez, udvariasan mentegetőztem – hátha vesz ez még tőlünk könyvet –, átvettem a pénzt és minden el volt sikálva.
A következő vevő pont fizetés előtt jött, és pont az én egyik könyvemet vette meg, hála az égnek, mivel már nagyon hó vége volt, és komolyan azon gondolkoztam, kihúzom-e fizetésig úgy, hogyha csak a hűtőben jelenleg meglévő kajákat eszem? Ekkor csapott le egy könyvemre a vevő, és rögtön lett plusz ezerötszáz forintom, teljesen váratlanul!! :-) Ezt a könyvet mondjuk épp Barbi adta át, amit utólag sajnálok, mert elmondása szerint egy igen helyes srác volt az üzletfél.
A mai vevő egy nő volt, és Barbi már órák óta szemmel tartotta a telefonját, mert a vevő kocsival jött, és majd ha talál parkolóhelyet, akkor jelentkezik. De az istennek sem jelentkezett. Végül rácsörögtünk. (Én úgyis épp a sarki közértbe készültem, elvállaltam a szállítást.) Hát a vevő nem bírt parkolóhelyet találni – nem is csodálom, délután fél háromkor a mi környékünkön egy légy sem tud leparkolni –, hanem megállt a tilosban, az egyik közeli színház mellett. Kirohantam, mint a veszett fene, kezemben a szerencsére marhára feltűnő külsejű könyvvel.
Mire odaértem a színház elé, rögtön csöngött Barbi mobilja, amit kapcsolattartás céljából átadott nekem. A nő volt, hogy ő már lát engem, és villog nekem, látom-e? (Igen.) Neki innen el kell hajtania, de nem állhat meg ott, ahol én vagyok, mert az az úttest bal oldala lenne, hanem majd továbbmegy és befordul a következő utcán. Igen, de neki épp zöld volt a lámpa, nekem gyalogosként piros. Tehát ő áthajtott a zebrán és valóban befordult a következő sarkon, én meg, amint zöld lett a saját lámpám, átrohantam és nyakamba szedve a lábamat, rohantam a kocsi után. Ő szerencsére meg tudott állni, igaz, hogy megint tilosban, de itt legalább fizikailag elfért, és nem az úttest közepén állt, mint az előbb.
Ezután már csak a szokásos kölcsönös mentegetőzés, illetve a könyv (ezúttal Barbié) és a pénz átadás-átvétele zajlott; utána pedig bevásároltam és visszamentem az irodába, ahol Barbi kifejezte háláját. Én pedig most izgatottan várom a következő üzletelést, mert most éppen licit van az én egyik könyvemre, ami remélem, elmegy :-)
