Vannak könyvek, amikről elsőre tudom, hogy meg fogom tartani. Vagy, ha kölcsönbe kaptam, akkor megveszem. Nagyjából a legtöbb könyvem ilyen :-)
Aztán van, amiről első olvasásra tudom, hogy megy a kukába. Illetve Öcsémnek adom, aki elpasszolja a Vaterán. Így én valamelyest támogatom őket – a bevétel az övék – és mégsincs kidobva a könyv, hanem valaki olyanhoz kerül, aki épp azt akarja megvenni.
Ilyenből már kevesebb volt, de azért akadt, amibe sajnos belefutottam, mert azt mondták, hogy jó, de mégsem. Például az Alkonyat sorozat is ilyen volt – annak egy részét én vettem meg, más részeit csak Orsi adta kölcsön, de a sajátjaimat természetesen eladtam, mert kurva gyengék. Vicces módon még a filmek jobbak, mert azok legalább szép környéken játszódnak és van bennük egy-két jó pasi.
Aztán a The One írójának két másik könyvét is megvettem, a Jó szamaritánust meg még egyet, ezek ugyan kifejezetten jók voltak, csak annyira nyomasztóak, hogy éreztem, többször nem fogom újraolvasni őket. (No persze azért lehet, hogy ezt még megbánom….) Mentek a Vaterára.
Aztán jó pár olyan is van, amiket megveszek, elolvasok; jó-jó, tetszik, de azért nem annyira… Ezeket (még) nem passzolom el, hanem majd egyszer újraolvasom, és ha 50 %-nál kevésbé tetszik, mehet a kukába, ha jobban, akkor megtartom.
Most az utóbbi pár hónapban ilyesmiket olvastam. – Nem kizárólag. – Például újraolvastam a Mézeshetek Teheránban-t, ami elsőre olyan szo-szo, érdekes, de azért nem tépem össze magam tőle. De most másodikra már egészen tetszett! Az iráni hétköznapok leírása; hogy mi van, ha jársz a pasival és keféltek is, és hirtelen teherbe esel, merthogy ilyesmi Iránban egyszerűen nem létezik; na és ezek után kéne SOS esküvőt szervezni. …
Most májusra maradt egy négyes kupacom, amiket már rég kerülgetek, itt állnak a polcon és így vagy úgy, de szabadulni kéne tőlük. (23 négyzetméter a lakás.) Szóval előszedtem elsőnek a Kő, papír, olló-t. Ennek emlékeztem a poénjára, és tetszett elsőre, de azért nem olyan rettenetesen, és úgy rémlett, hogy valami elég nyomasztó hangulat üli meg az egészet…
Elolvastam másodszor is, és tetszett. Nem a legjobb thriller, amit valaha olvastam, de azért ötletes benne az alaphelyzet, és igen jó csavar(ok) van(nak) a vége felé ;-) Szóval megtartom.
Második volt a Lájkok városa. Ez se volt rossz már elsőre sem, beleillett a „New Yorkban játszódó csajos könyvek" sorába, amit alapvetően kedvelek, mint pl. a Bébiszitter naplója, Ördög Pradát visel, Intim gyanta stb. Na, most másodszori olvasásra jobban tetszett, ezért erről is elhatároztam, hogy marad. Nem fogom kéthetente újraolvasni, de majd egyszer valamikor biztosan.
Utána jött az Egy könyvmoly élete, ami ugyan nagyon aranyos és kedves volt már elsőre is, de igazából csak az maradt meg bennem, hogy a csaj megtudja az apja kilétét és a nyakába szakad egy hatalmas új család, tök sok rokonnal, akik tök egyformának tűntek (első olvasáskor).
Most kifejezetten tetszett. Aranyos volt a csaj, a kis szokásaival, a kvízvetélkedőkkel, a haverokkal; a rokonok se tűntek olyan tökegyformának, így egyértelmű volt, hogy ez is marad. Sőt, az írónőnek egy másik könyvét rendeltem meg magamnak szülinapra, mert úgyis elég sokat vívódtam rajta, hogy ugyan mit vegyek saját magamnak szülinapra (lehetőleg ne Szamos tortát, ami iszonyatosan finom, csak kurva drága & úgyis csak híznék tőle). Szóval ez is megoldódott.
Utolsó újraolvasandó az Úgysem ismered volt, amire szintén úgy emlékeztem, hogy szomorkás és nyomasztó. Hogy meghalt a csaj nővére, aki matekzseni volt, a főszereplő viszont kávékóstoló, ami egy álommeló (lenne, ha szeretnék kávéültetvényekre utazni és lenne szaglásom :-D) És az a sok matek, meg a borongós gondolatok, hogy ugyan ki ölhette meg…
Hát tényleg nem volt vidor, de másodszorra ez is kicsit jobban tetszett, szóval egyelőre még ezt is megtartottam, de aztán lehet, hogy ezt nem túl sokszor fogom újraolvasni.
Ja, az Aranykanál is kb. ez a kategória volt, ezt még a tél végén olvastam újra, és megint tetszett. Csak ugye ilyen sütisütő vetélkedőn játszódik, és ahogy leírják azt a sok süteményt meg tortát meg kenyérfélét, hát összefut a nyál a számban és zabálni akarok ilyesmiket :-D Tehát ezt megtartom, de nem lesz gyakran olvasva.
Most így utólag már bánom, hogy több ilyesmi könyvet újraolvasás nélkül elpasszoltam. Hány ilyen volt már…. Megvettem pl. karácsonyra; aztán „Á, ez nem is tetszik annyira!” felkiáltással ment Öcsémékhez. Holott azért egyik sem Alkonyat-szintű mélység volt. El is határoztam most, hogy ezentúl minden új könyvet kétszer olvasok el, nehogy megint ilyesmi történjen.
Például épp most kezdtem el egy vadiúj könyvet :-D De még csak 5 oldalt olvastam, ennyiből még nincs véleményem. És tegnap fejeztem be az Éles tárgyakat – erről mondjuk már első olvasáskor tudtam, hogy ez marad, annak ellenére, hogy túl gyakran nem olvasom, mert kissé nyomasztó, és kibaszott durva, ahogy halad előre a történet. Emlékszem, Erdélybe menet a vonaton kezdtem olvasni, és valahol Endrénél, a könyvtárszobában jutottam el az utolsó 30 oldalhoz; csak néztem, hogy „Mi a f@sz??!....” :-DD
Ebből sorozat is készült, ami meglepő módon hozzáférhető a neten, épp most nézem, illetve még 2 rész van hátra. Igen jó ez is, a kisebb változtatások ellenére (remélem, a végét se kúrták el).
Szóval, olvassunk újra mindent :-D
