Hát, elég ingerült és rosszkedvű vagyok az idei szünetnek jó 50, de legalább 40 %-ában …Csomó minden idegesít. Elsősorban az ősök. Komolyan, mikor 25-én délután hazajöhettem, megkönnyebbültem. Ilyen konkrétan azért ritkán éreztem ezt eddig.
Nem is tudom, hol kezdjem. Lehet, hogy ez most nem egy szépen megírt poszt lesz, csak úgy összehányom, ami eszembe jut…
A szünet első hétvégéje jól telt, kialudtam magam, tettem egy kört a Hárshegyen, másik nap úttörővasutaztam. Ez utóbbin egész sokan voltak. Nagyon kellemes volt – illetve lett volna, de egy 5 év körüli kisfiú a mamájával pont előttem ült és valamiért tetszettem neki és időnként odajött és adott ezt-azt (kis papír stb.), ami tök édes volt, de én marhára zavarban voltam és feszengtem, mert abszolút nem akartam aznap senkivel kommunikálni, csak nézni ki a fejemből a szép téli erdőre.
Vasárnap még átmentem az ősökhöz ajándékokkal meg a pizsimmel, hogy 24-én minél kevesebbet kelljen cipelni. Már ekkor is tök feszült voltam, mert a menstruációm még mindig nem kezdődött meg, pedig most már mindig pár nappal előbb jön meg, és ki is számítottam, hogy 24-re már pont lecsengőben lesz, erre 22-én még semmi (csak barna foltok). Így majd pont az ősöknél kell ezt lebonyolítanom, márpedig az totál komforttalan, mert pár évvel ezelőtt még nagytakarítás volt karácsony napján, de az utóbbi időkben már nem; Fater a saját szobáját kitakarítja meg esetleg a nappalit úgy-ahogy, de a vécék kriminálisan néznek ki, a konyháról ne is beszéljük. Konkrétan kibaszott csótányok rohangálnak a konyhában, ezért nincs normális szemeteskuka náluk, hanem egy kis szatyor van felfüggesztve (!), ami össze van fogva valami csipesszel a csótány ellen. Nagyon fasza, hogy most majd a használt betétet dobálhatom ide. Ja, ráadásul két vécé van ugyan, de a Faterénak tök gyenge a víztartálya és az a tampont nem viszi le, csak a mutteré, az viszont (még) koszosabb. Tulajdonképpen el is ment a kedvem az egész karácsonytól. Ráadásul tök fáradt is voltam.
Anyám még külön is az agyamra ment, mert valahányszor beszéltünk, rákezdte: „Jaj, jaj, Faternak mit adunk karácsonyra, mert nálam csak egy zacskó földimogyoró van” – mire elmondtam neki, hogy de már megbeszéltük, hogy én vettem egy könyvet meg egy akármit meg még 3 dolgot. Ja, jó. – De azért egy hét múlva megint rákezdte, hogy: „Jaj, Faternak alig van ajándék, most mi lesz!” – mire én újra elmagyaráztam, hogy de még nálam van egy csomó cucc, amit már a múltkor is mondtam … De azért a következő alkalommal csak rákezdte megint, míg végül legszívesebben ráordítottam volna, hogy „A jó büdös kurva életbe, hát már ezerszer megbeszéltük, hogy nálam még van egy csomó ajándék, most már kussolj végre ezzel!!”
Lement a karácsony; most a Fater névnapi ajándékai kapcsán kezdi ugyanezt …. Én komolyan mondom, néha mindkét szülőm úgy felbassza az agyamat, hogy pofon tudnám vágni őket. Aztán meg persze bűntudatom van emiatt (lesz mit mesélni a pszichológusnak).
Hétfőn is relatíve korán keltem, mert reggel még vásároltam – 24-én hacsak nem életbevágó, nem megyek –, és úgy volt, hogy Barbival találkozunk, aki viszont várta a futárt 10.00 és 14.00 között. Majd szól. Én ezért a vásárlást követően még nekifogtam takarítani, de Barbi már 11.15-kor szólt. Így a takarításból csak söprés és a bútorok felszínének rövid lemosása lett, aztán találkoztunk.
Még ekkor sem jött meg. Délután aztán vettem savanyúkáposzta-levet – mert Barbival beszéltünk róla –, és attól rám jött a hasmars, na és akkor végre megjött! 23-án este! Fasza!
24-én is korán keltem, mert reggel mostam hajat, hogy tovább legyen friss. Reggel az volt az első gondolatom, hogy „de hosszú nap lesz ez”. … Hajmosás után kimentem még a Vörösmartyra inni forralt bort, de persze 2 decis nem volt, csak 3; és annyi alkohol volt benne, hogy beálltam, mint a gerely :-D Hazamentem, fogtam a maradék cuccaimat és mentem az ősökhöz.
Elvileg rövid ebéddel kezdtünk, mint mindig, de persze ez se volt még a kanyarban sem; vártunk mittudomén mennyit, na akkor végre ebéd; de persze a két ősöm tette egymásra a megjegyzéseket, panaszkodtak nekem, mintha én lennék az óvónéni. Kurvára idegesítő volt.
Na aztán végre megvolt az ebéd, kezdhettük díszíteni a fát. Ez legalább nagyjából simán ment. Anyám ezalatt a konyhában molyolt; fogalmam sincs, mit csinál ilyenkor, mert mindig késve jön a vacsora, holott ő már a fadíszítés meg az ajándékcsomagolás alatt is molyol… Mert ezután én még ajándékokat csomagoltam. De azzal is meglettem 19.00-re. Ezután vártunk és vártunk és vártunk; akkor a mutter már kezdett elkészülni a kaják egy részével. Én vittem be a cuccokat; hideg kaja van már évek óta, tényleg fingom nincs, mit kell ennyit pöcsörészni az elkészítésével… Volt egy tálon sajt, másik tálon húsféle, akkor gyümi, meg zöldség, meg keménytojás, plusz a tányérok és poharak, hát alig lehetett elférni az asztalon. Aztán még elkezdte szép komótosan kirakosgatni az édességeket; de mondtam neki ezerszer, hogy én hoztam magammal szaloncukrot és így rám ne számítson, de azért volt Lindt golyótól kezdve készen (3 nappal korábban!) vett kürtőskalács, meg nápolyi meg parány meg keksz, amiket én nem szeretek, de azért csodálkozott, hogy miért nem veszek belőle. Komolyan mondom bazmeg, mintha soha nem találkoztunk volna és nem mondtam volna már ezerszer, hogy nápolyit csakis akkor eszem, ha nincs más; most meg volt Stühmer Eszterházy, hát nyilvánvalóan nem fogom a szar olcsó spáros nápolyit enni.
20.00 után tudtuk csak elkezdeni az ajándékosztogatást; az mondjuk már jól ment. Kivéve hogy megint – mint minden évben – kaptam egy elképesztően ronda és nehéz szart, amit még nem is tudom, hová fogok kidobni. Idén kértem felnyithatatlan (= csak kalapáccsal feltörhető) perselyt, mire adtak egy hihetetlen undorító, démoni fiúbabát, na annak a hátán tényleg van nyílás, miszerint persely, de baszki, rá se bírok nézni, ocsmányabb, mint az Annabelle-baba a Démonok közt-filmekben.
Ezt például haza se vittem, mert ami nem romlandó, viszont nehéz, azokat néha otthagyom és később viszem haza apránként, akkor persze sipogás van, hogy hát miért…
A vacsora végén Fater elköszönt és ment aludni, mi anyámmal még kicsit maradtunk, de aztán én is lefeküdtem. De nagyon vackul aludtam, az új memóriapárnám (pedig azt én vettem) valahogy nem volt kényelmes, meg persze menstruáltam, meg forgolódtam. Éjjel 2.00-kor kimentem tampont cserélni, a mutter még ott pakolászott a konyhában.
A reggel legalább jó volt. Olvastam, tejeskávét ittam, aztán reggeliztem, második kávé és zuhany. A svéd krimit ott olvastam ki – igen jó volt –, és nem is értem, miért, de kettő másik könyvet hoztam magammal, arra az esetre, ha egy kevés lenne. Így persze elkezdtem az egyiket, de a másikat is haza kellett cipelnem, mert azt (is) mindenképp olvasni akartam.
A 25-e a szokásos módon telt. Örültem, hogy ma már legalább fát nem kell díszíteni meg csomagolni. De most meg kellett küzdenem anyámmal, aki a teljes háztartást mindig be akarja csomagolni nekem, holott a felét nem szeretem, a másik felét szeretem, de most nem kívánom, a többi meg meg fog romlani, úgyhogy mindig órákon át kell vitatkozni vele… Csomagolok avokádót! Most nem kérek, kösz. Akkor paradicsomot? Az még van otthon, meg fog romlani. Akkor ezt, meg azt, meg amazt. … Na szóval nagy nehezen sikerült elviselhető mennyiségre lealkudni az elvivendőket (plusz ugye a ruháim meg a két könyv, meg az ajándékokból a fontosabbak).
A másik, hogy nem akartam, hogy Fater kocsival vigyen haza, inkább metrózom. Június óta, amióta elbóbiskolt és átment a szemközti sávba Balatonnál, nem ültem be mellé (és nem is szándékozom). Most felajánlotta; mondtam, hogy kösz nem, kell egy kis mozgás, meg friss levegő stb.
Még kétszer felajánlotta, aztán rákérdezett, hogy Macsi, te félsz mellém beülni?
Hát most mit mondjak?! Legszívesebben rávágtam volna, hogy igen, mert kurva szarul vezetsz és én ugyan már 47 éves vagyok, de azért még élnék egy kicsit.
De valahogy elütöttem azzal, hogy csúszós az út meg a forgalom, meg már sötét van stb. …
No aztán nagy nehezen sikerült elszabadulnom. Komolyan mondom, megkönnyebbültem, ahogy kiléptem az utcára, holott hideg volt és majd’ leszakadt a vállam a súlytól.
A házba érve aggasztó jeleket vettem észre, mert péntek óta – amikor keféltek a szomszédban – egy mukkot se hallottam, így gondoltam, hogy a téli szünetre hazautaztak a szomszédék Vietnamba. De most fény volt a lakásban, és két nagy fekete szemeteszsák állt a bejárati ajtó mellett.
Azonnal megrettentem, mert legutóbb akkor volt itt nagy kiszemetelés, amikor a két idegbeteg, éjjel ordibáló kis szaros diszkópatkány lelépett, és – feltételezem – a tulaj (emberei) kirámolták a cuccaikat.
Most mi van, ha a vietnamiak kiköltöznek; ez a két szemetes azt jelenti, hogy a tulaj kidobálja a cuccaikat és új szomszéd jön majd ide?! – Már eleget írtam a 2021. május és 2022. március között itt lakó két istenverte kis takonyról, melyek éjszakánként ordítoztak idegbajos módjára, egy kis picsa meg a félázsiai, de magyar faszikája; és még ráadásul egy kibaszott kutyát is kellett ide venniük (19 négyzetméter a lakás, kisebb, mint az enyém).
Ezért valahányszor felmerül bennem, hogy a mostani – normális – szomszédok elköltöznek, belém áll a gyomorgörcs, nehogy megint elmebeteg diszkópatkányok vagy cigányok vagy skizofrének költözzenek mellém. Jó, a két fent említett óta lakott itt egy normális kínai csávó (idővel az is becsajozott és még kutya is lett), meg most ez a vietnami csaj a gyerekével, de ha ezek elköltöznek, ki tudja, mi lesz… Szóval jó ideges lettem 25-én.
A saját lakásom skandináv hotelszobának tűnt, az ősökével összevetve. El lehet képzelni :-D
Egyébként olyan punnyadt voltam és úgy eltelítődtem, hogy még az ősöknél elhatároztam, most már komolyan futni fogok. 26-án a Wicked c. musicalt akartam megnézni, és hogy majd utána, délután futok. De azt már nem játsszák rendes délelőtti időpontban, csak kora délután, és hosszú, tehát már belenyúlik az estébe a futás – így azt határoztam, hogy hajnalban fogok futni.
Október óta nem futottam, de most már nagyon kellett, és sejtettem, hogy az ingerlékenységet azért részben legalább a szerotonin (vagy endorfin? vagy mit termel a futás) hiánya okozza.
Reggel mondjuk rohadtul hideg volt, de már nem érdekelt; feltekertem a konvektort, bemelegítettem és lerongyoltam 7.02-kor. Ja, és azért is inkább reggel, mert akkor kevesebben vannak az utcán, míg 18.00-kor ott andalodik az összes nép.
Marha hideg volt, de nem nagyon fáztam, a sok zabálás miatt szerintem :-D Aztán meg elkezdtem futni, és azért nem. Csak egy kört futottam, oda-vissza úttal együtt összesen kb. 3 vagy 3,5 km, de nagyon jólesett! És főleg roppant büszke voltam magamra.
Kora délután mentem a moziba. Megint szembesültem még egy okkal, amitől ingerült vagyok: a kibaszott tömeggel…. Mert a kisföldalatti mindkét irányban tömött, mert hömpölyögni kell a Vörösmarty téri vásárba, másik felé meg a Városligetbe. Hétvégén és ünnepnapon ritkábban jár a földalatti, holott épp akkor vannak többen, de ez a BKK sötét kis agyvelejébe nem fér bele. Amióta turistabuszok nem vagy alig járnak, azóta ezek az istenverte turistacsürhék feltülekednek a tömegközlekedésre, és tele van a tetves kis földalatti, meg a felszíni buszok a 25 fős kínai csoporttal meg a 30 fős olasz csoporttal. Most a szünetben volt, hogy el kellett engednem egyet, mert nem fértem föl – de megesküdtem, hogy a következőre felszállok, ha meghal is valaki. Persze minden alkalommal megátkoztam az összes istenverte turistát, melyek foglalják a helyet. Menjenek gyalog, vagy taxival!
A Wicked közepesen tetszett, túl hosszú volt (én meg túl fáradt és türelmetlen), mondjuk a két főszereplő meg a látvány nagyon jó volt. De nem is ezért néztem meg, hanem mert Géza FB-oldalán már hetekkel előbb bejelentették, hogy Géza lesz a szinkronhangja az egyik szereplőnek! Ezért ezerrel hegyeztem a fülemet, és 90 %-os bizonyossággal rá is jöttem, hogy ki az. Azért nem teljesen, mert mintha kicsit elváltoztatta volna a hangját – aztán mondott egy mondatot a saját igazi hangján, és akkor már 100 % lett. (De azért még egyszer még miatta sem nézem meg.)
A melóhelyen megbeszéltük a srácokkal, hogy sörözünk az egyik nap, de nemigen jelentkeztek. Orsi is írt, hogy fussunk össze; végül pont azt a napot szemeltük ki, mikor este színházba megyek, de majd napközben! Írtam, hogy OK, akkor aznap napközben, mikor és hol? Azóta se kép, se hang, pedig ez a nap holnap lesz. (Mióta ezt megírtam, írt, hogy majd akkor januárban találkozzunk. Na, ez jól jött ki, mert színház előtt igazán nincs agyam egy komolyabb és alaposabb baráti beszélgetéshez sajnos.)
No hát az ilyesmiktől is ideges vagyok. Ja és a köcsög Ügyfélkapu is megszűnik, eddig is szar volt, most majd még szarabb lesz; de én majd csak az utolsó napokban fogom megcsinálni, mert van egy roppant fontos izé a melóhelyen, amit ügyfélkapun át kell hitelesítenünk. Eszem ágában sincs azelőtt megváltoztatni, hogy ezt beadnánk, mert biztos, hogy szar lesz, és akkor nem fogom tudni leadni azt a dolgot.
Aztán hálistennek Öcséméknél is voltam, egy teljes napot! Karácsony, Ági szülinap, Fater és Öcsém névnapja egyben. Engem már kora reggelre kihívtak Öcsémék. Fater kérdezte, hogy megyünk-e együtt kocsival, mire boldogan mondtam, hogy nem, mert én reggelre megyek (és hazafelé se vele akarok).
Ez legalább egy remek nap volt, leszámítva Fatert. De ő olyan dolgokat produkált, hogy majdnem lehúzta az összes pozitív érzést, amit összegyűjtöttem addig. Én reggel mentem oda, Ági online kezdett dolgozni, Tesóm fát vágott, mi addig a gyerekekkel játszottunk. Zsófinak puzzle-t adtam ajándékba, 2x24 darabosat – azt szépen kiraktuk. De ő közben kapott a másik nagyszülőktől 500 darabosat is! Én ezt megpróbáltam kirakni, de nem sikerült …. Aztán bejött Tesóm és elkezdett krumplit pucolni az ebédhez. Aztán megjött Fater, majdnem egy órával korábban!
Ez kurvára idegesít benne; már mondtam neki, hogy ilyen „magán” vendégségbe nem illik korábban érkezni, mert a vendéglátó még esetleg nincs kész; inkább 5-10 perccel később illik. Ha együtt jövünk, én mindig kiigazítom az indulást, mert ő meg mintha reptérre menne ki, folyton még sokkal korábban akar indulni. De hát most ugye egyedül jött, és mit ad isten nem volt forgalom, viszont ő már korán elindult, így tök ciki volt, mert Ági még dolgozott (vagyis ott se volt), Tesóm krumplit pucolt és még zuhanyoznia is kellett a favágás után, én pedig a gyerekekkel foglalkoztam, úgyhogy a Fater ott ült a kanapén elterpeszkedve. Hát tiszta ciki volt. Lebasztam volna, hogy akkor miért nem sétált egy kört, de tudom, hogy sétálni lusta; vagy nézegethette volna a telóját még a kocsiban, de az meg nem jut eszébe magától.
Aztán végre lejött Ági, ebédeltünk és alapvetően jó volt a hangulat. Csak Fater nem némította le a kurva telefonját, amin marha hangosan vannak beállítva az értesítések; ez viszont engem idegesít, de még a gyerekeket is zavarja. Zétény szóvá is tette. Mondtam is Faternak, hogy halkítsa már le. Azt hittem, le is halkította, de negyedóra múlva megint meghallom…. Zéti már füldugót csinált magának papírból.
Én összesen háromszor szóltam a Faternak, hogy halkítsa vagy némítsa le a telót. – Tesómék ugye nem szólhattak, mert mégiscsak vendég, de én vendég vagyok szintén, szóval szerintem én szólhattam. De kurvára berágtam, mert hiába szólok bazmeg, nem halkítja le; sőt a legutolsó beszélgetés e tárgyban szó szerint így hangzott:
Én: - Légyszi halkítsd már le a telót kicsit!
Fater: - Miért?
Én: - Zétit zavarja.
Fater: - Nem zavarja.
Mindezt úgy, hogy Zéti már papírt dugdosott a fülébe füldugónak és többször is megemlítette, hogy zavarja.
Egyszerűen nem tudtam, mi a faszomat mondjak erre! A legszívesebben ráordítottam volna, hogy „kussoltasd már el azt a szájbavert telefont, mert mindnyájunkat zavarsz!! Tudjuk, hogy milyen népszerű vagy, de ez most egy családi vendégség, bazmeg!”
Mikor asztalhoz ültünk, Tesóm megkérdezte, kérek-e pálinkát, és most pillanatnyi habozás nélkül vágtam rá, hogy PERSZE! – sőt úgy hajtottam fel, mintha a szomjhalál szélén állnék és ez az élet vize lenne.
Fater amúgy annyira nem némította le a telót, hogy kétszer (!) is megszólalt az ebédlőasztalnál, mindkétszer felvette és pofázott az illetőkkel; azok persze névnapi gratulálás miatt hívták, de bazmeg ez azért nem életbevágó…. Abból az egyik a régi tyúkja volt, akivel azóta is kapcsolatban van; no de nem úgy, szerintem tök szánalmas az egész…. Mert például nem a rüfkével jár nyaralni, hanem velem (amibe belegondolva, szerintem fel se vállalja, mert mikor nyaraláskor hívja valaki, akkor azt mondja: „Itt vagyok Füreden”, „Mindjárt megyek a strandra”, „Jót kirándultam tegnap” – mintha én ott se lennék; ami valóra is fog válni, mert jövőre már nem akarok vele nyaralni, ami itt karácsonykor tök irreleváns gondolat, de mégis ez merült fel bennem ezen a családlátogatáson, hogy hogy meg fog majd sértődni, ha megmondom neki, és hogy nem mondhatom meg neki teljesen őszintén, hogy ciki és nagyon fárasztó már – na mindegy).
Ja és idézett egy rövid részt a Magyar nábobból; de aztán Zétény rákérdezett, hogy hogy is volt ez? – mire nem azt a rövid részt magyarázta volna el, hanem konkrétan felmondta az egész rohadt pünkösdi királyos fejezetet, amibe tisztára szerelmes. Halál ciki volt 20 percen át hallgatni, és persze a kölyköknek fogalmuk se volt, hogy jön ez most ide. Én imádom a Magyar nábobot és meg is van, de ez a pünkösdi királyos fejezetet idézgessük hetente többször-jelenség az idegeimre megy.
Még egy pálinkát ittunk az ebéd alatt Öcsémmel, aztán hálistennek elmentünk délutáni sétára és Fater akkor már hazament, őszintén megmondom, hogy megkönnyebbült mindenki.
A séta már remek volt, Zsozsó kis kezét fogtam, és ő roppant okosan csipogott, csak még mindig nem mondja ki rendesen a „r” meg „s” stb. hangokat, amiket én amúgy nagyon aranyosnak tartok, csak olyan vicces, hogy nyelvtanilag tökéletesen helyes összetett mondatokban beszél, jobban, mint sok felnőtt, és közben azt mondja, hogy „najancszájga”, vagy „józaszínű zoknim van”, vagy „madáj”. De én imádom :-) És majd kinövi.
Hazatérve a házba még játszottunk Ágival és a gyerekekkel, először Activityt, aztán Uno nevű kártyát. Én utálok Activityzni, mert egyszer-kétszer csináltam kötelező melóhelyi bulikon és mindig csak égtem vele, de ez gyerekverzió volt, amivel még én is megbirkóztam, a gyerekek pedig nagyon élvezték. A kártyából pedig először Ági felolvasta a szabályokat; én már az egyharmadánál elvesztettem a fonalat, de kérdésre mindkét gyerek bólogatott, hogy ők értették. És csakugyan értette még a 3,5 éves Zsozsó is; sőt, a kártyában Zéti nyert, másodiknak Zsófi; harmadiknak – Ági paklijával – szintén Zsófi, és én lettem az utolsó, de magamhoz képest még ez is szép, mert életemben kb. háromszor ha kártyáztam (számítógépes pasziánszot és Fekete Macskát leszámítva), és mindig, mire elmagyarázták a szabályokat és én felfogtam, már lejárt a műsoridő.
Úgyhogy ez nagyon kellemes nap volt, ha Fatertól eltekintünk, de sajnos én annyira felcsesztem az agyamat, hogy még fél napig folyton ez az iszonyú égő jelenetsor jutott eszembe. Szerencsére ekkor már a rabbis krimit olvastam, ami nagyon kedves volt, és az elterelte a figyelmemet.
Aztán sétáltam a János-hegyen, ami jó is volt, míg csak a hegyi emelkedőn mentem, de a Libegőnél és pláne a Normafánál már egymillió ember volt (mindenki oda gyűlt föl vazze…); ráadásul az úttest le volt fagyva, kénytelen voltam elveim ellenére részben a futóúton gyalogolni. Természetesen a szélén, hogy az igazi futók elférjenek.
Közben rájöttem, hogy december vége van, ami azt jelenti, hogy 6 hónap eltelt a születésnap óta, tehát most már közelebb vagyok a 48-hoz :-( Ez aztán nem javított a hangulatomon.
A János-hegyi nap délutánjára még egy futást ütemeztem be. Most már két kört. Egész jól ment ahhoz képest, mennyit kihagytam, és a rekortánon alig volt másik futó, csak sajnos az odafelé vezető úton hemzsegtek a népek. Persze, szombat este volt, hát a Városligetben kell andalogni. Na mindegy, a futás sikerült, és ez a fő! Igaz, hogy utána felzabáltam egy csomó mindent és még egy zacskó chipset is utánaküldtem :-/
Még bánatosabb lettem attól a jelenségtől, hogy – szünidőre jellemző módon – kurva gyorsan telnek a napok. Az Öcséméknél töltött kb. 12 óra elszállt, mint a sicc, de a többi sima nap is elrohan.
Karácsonykor elkezdtem használni a szerényen magamnak megvett LUSH Karma szappant, ami szép, bár egyáltalán nem érzem semmiféle illatát, holott épp most olvastam utána a Krémmánián, hogy ilyen meg olyan „erős” az illata. Na, nálam nem :-D
Közben nem bírtam megállni, és – itthon – elkezdtem olvasni a Háromtest-trilógia befejező részét. Ezt már egyáltalán nem viszem sehová, mert rohadt vastag. Csak úgy közönyösen fogtam neki, de annyira megtetszett, hogy estére a 85. oldalig jutottam. Most már ott tartok, ahol épp kiszedik a fickó agyát, szóval eldöntöttem, hogy még a szünetben végigolvasom. És ha teljesen kiolvastam az egészet, akkor lehet, hogy megnézem a belőle csinált sorozatot, már ha elérhető a neten.
Mióta ezt a bejegyzést elkezdtem írni, elmentem az ősökhöz anyámmal is felköszönteni Fatert névnapra. Most nem volt olyan irritáló a helyzet, igaz, hogy csak relatíve röviden maradtam. Egész lenyugodtam, csak hazafelé csesztem fel megint az agyam, mert a metrón jó kevesen voltak (és a metró hosszú), míg viszont arra a picsányi földalattira már a Deákon is felszállt százhúsz ember, és még minden megállónál további 20-25 példány kocsinként. Tényleg kapja be a BKK, hogy nem indít ilyen időszakban többet. Aztán az utasok dumálásából még arra is rájöttem, hogy nemcsak az istenverte külföldi turisták növesztik itt a tömeget, hanem a vidéki magyarok is felmásznak Pöstre az ünnepekre. Mert nem lehet Mucsajröcsöge-külsőn megmaradni, ahogy az év többi 355 napján; nem, mindenképp Pöstre kell gyünni… Kíváncsi vagyok, mit szólnának az ilyenek, ha mi mennénk le az ő falvukba és ott basznánk a rezet egymillióan, hogy a helyiek lépni se tudjanak.
A földalattiról leszállva azért jobb kedvem lett és beláttam, hogy azért ha megkínálnának egy Rómában vagy Firenzében eltöltendő téli vakációval, valószínűleg én se utasítanám vissza :-D