Ez a hét a különböző emésztőszervi nyavalyák jegyében telt (vasárnap este van). Szuper!
Múlt vasárnap arra ébredtem, hogy mintha valaki hasba rúgna. Nem az volt, csak rettentő erős hascsikarásos hasmenés tört rám, aztán még egyszer; és végül a fürdőbe való 14.00-i elindulás előtt még egyszer.
Ekkor még nem aggódtam annyira, a fürdőbe az út gyalog 20 perc, ott pedig van vécé, különben is, ilyen mindenkivel előfordulhat.
Hétfőn aztán megint csak hasmenéssel indult a reggel, sőt néhány óránként a melóhelyen is megismétlődött. Itt már aggódni kezdtem, mert délután lakbért fizetni mentem.
Arra már hónapokkal ezelőtt rájöttem, hogy lakbérfizetés napján valahogy mindig valami nyavalya tör rám; teljesen nyilvánvaló, hogy utálom az egész szituációt, és így ’védekezik’ a szervezetem. No de a hasmenés azért mégis rosszabb, mint egy megfázás – ami januárban volt – mert arra csak be kell tolni C-vitamint meg Algopyrint, és tök rendben leszek arra a félórára, míg a hasmenés vérciki és kiszámíthatatlan!
A munkahelyről oda kell jutni a tulajhoz, ott kiszámítani és kifizetni a lét – és végighallgatni, ha esetleg még valamit bónuszban el akar vercsogni –, valamint hazajutni épségben, mert a környéken nincs nyilvános retyó. Ezért tehát kikerestem a hónapokkal ezelőtt elmentett Szabó Gyuri bácsi-féle gyógynövényes cikket, és megleltem benne, hogy a lósóska jó hasmenésre. Meg a diólevél is, de az van otthon. Megvártam, míg a főnök eltakarodik kora délután – persze ez olyan nap volt, hogy az istennek sem ment el az előre megtervezett időpontban, csak egy óra múlva, akkor is csak rövid időre –, aztán elrohantam a bioboltba.
A munkahely ugyan abszolút központi helyen fekszik, de mégsincs bőséges választékú biobolt a közelben, tehát földalattira kellett ülnöm, megtenni három megállót, megvenni a szajrét és ugyanezt vissza. Épp induláskor tört rám újra az output; útközben számoltam a perceket és imádkoztam, hogy baj nélkül visszaérjek. De szerencsém volt, még a gyógyszertárat is útbaejtettem, széntablettáért. Útközben ugyanis rájöttem, hogy a munkahelyen nem lehet szálas teát főzni, és még ha lehetne sem tenném, mert a mi vízforralónkhoz jár Editke is, a krónikus bélbajával, és pont az hiányzik nekem, hogy most esetleg még pluszban elkapjak tőle valami miazmát.
Így kekszet eszegettem, és indulás előtt betoltam öt széntablettát, a patikus javaslatára. Nem is lett baj már délután, a lakbérfizetést is megúsztam (kivéve, hogy a tulaj mamája volt ott, akivel olyan fárasztó kommunikálni).
Kedden egy értekezlet volt, amin én írtam az emlékeztetőt, ez tehát egy másik ok, hogy mielőbb megszüntessem a hasmenést. Az interneten azt írják, hogy ilyenkor hagyni kell, hadd jöjjön ki, aminek ki kell jönnie, 2-3 nap alatt magától elmúlik. Na de nekem a 2. nap a lakbérfizetés, a 3. nap a jegyzőkönyvvezetés napja!! Mégsem mondhatom egy fontos emberekből álló csapatnak értekezlet közepén, hogy „Bocsi, de most hagyjátok abba a beszédet egy kicsit, mert engem szólít a természet szava!”
Hétfő este otthon aztán betoltam a lósóskateát, a diólevél-teát, sőt még citromfű-teát is, merthogy az is hasznos. És mellőztem a tejtermékeket, mert Orsi is, meg az internet is azt mondta, hogy hasmenéskor átmenetileg tejérzékeny lesz az ember, és nem bírja lebontani a tejben lévő enzimeket, így ezt nem szabad ilyenkor.
Rettentő csapás volt tej nélkül inni a kávét, és mellőzni a sajtot, mivel gyakorlatilag sajttal van tele a hűtőm, és eléggé szeretem is természetesen. Kínhalál volt a kávé feketén! :-(
Kedd délutánra jobban lettem, még futottam is, ahogy szerdán este is. Pénteken jött a következő stresszhullám: Barbival jegyet foglaltunk a Szürke 50 árnyalatára (igen, tudom, tudom!!) Megjegyzem, hogy már kedden is elfogyott a péntek délutáni jegyek fele... Szóval jegyet foglaltunk a 15.20-asra, viszont pénteken roppant fontos anyagok leadási határideje volt, amikhez ugyan személy szerint semmi közünk, viszont a főnök kihirdette, hogy addig senki nem mehet haza, amíg azok a vackok le nincsenek adva. Orsi anyaga volt az egyik, azt hajtottuk ezerrel – már amennyire hajtani lehet egy Fontos Embert, hogy tessen már végre aláírni –, a másik viszont a Baromé volt, aki dél környékén egyszerűen hazament.
Majd’ agyvérzést kaptam, mert addigra már átvettem a WestEndben a jegyeket fizikailag. Kiderült aztán, hogy a Barom anyaga az nem úgy van, és hogy őt a főnök még reggel elengedte, csak velünk ezt elfelejtette közölni, illetve ő maga is elfelejtette, mert eleinte számon kérte rajtunk a Barom hollétét, csak később ugrott be neki, hogy hazaeresztette.
Amúgy szép munkanap lett volna pedig, mert a főnök is és Editke is vidéken volt, egész nap nem láttuk őket, csak telefonon értekeztünk.
Én már előző nap is síkideg voltam, hogy ha a Barom dolga miatt nem mehetünk moziba, akkor megőrülök. Nem mintha annyira megvesznék a Szürkéért, de gyűlölöm, ha mások beleköpnek a programomba, ráadásul ezt a napot oly szépen elterveztük Barbival, aki kb. 1972 óta nem járt moziban. Szóval olyan ideges voltam, hogy szépen megfájdult a fejem is délutánra.
Szombaton eleinte nem volt semmi, csak hogy 11.20-kor ébredtem, jól kialudva, viszont nyomott voltam. Gyalogoltam egy jó órát, és a sétálás egy pontján éreztem, hogy megint csak mozgolódik a belem, és bizony jól jött, hogy előre betervezett vécékitérőm volt a MOM Parkban… Szóval hasmenés. Hazaértem, és megint egy. A valószínű ok: reggel kettő tejeskávét ittam, aztán még egy koffeinmentest. Így nem mentem le futni – a rakpartomat az első 150 méteren úgyis már megint feltúrják, és munkásemberek ásnak ott! –, helyette csak otthon végeztem helyben futást. Ez viccesen hangzik, de 46 percen át azért fárasztó. Így ott volt a vécé a közelben, ha netán mégis.
Vasárnap arra ébredtem, hogy melegem van, levert a víz, és besüt a nap az ablakon. A fejem már szombat este is fájt. Most vasárnap a jól ismert, hétvége reggeli, izzadásos, émelygéses migrénem volt.
Bármennyire is tisztelem a természetes gyógymódokat, de migrénre – nekem – Algopyrin kell! Amit viszont nem tanácsos éhgyomorra bevenni. Először ettem egy kis narancsot, aztán ettem egy falat rozskenyeret, és betoltam az Algót. Eleinte nem is volt gond, de húsz perc szenvedés után kihánytam az egészet. Természetesen így a fejfájás és az émelygés folytatódott, viszont gyógyszert nem lehetett bevenni, mert a kísérő kaja minduntalan kijött. Azt hiszem, összesen háromszor hánytam ma reggel.
Közben csak hevertem az ágyon; a fűtést totál lecsavartam, az erkélyajtót kinyitottam, a zoknit levettem, és időnként, mikor már nagyon nem bírtam függőlegesen ülni, eldőltem mint a rohadt nád. Amitől a fejem csak jobban fájt, így megpróbáltam ülve maradni. Közben a Szürke második kötetét olvastam (igen, igen, tudom! :-) – de hát ez pont az a könyv, amit hányós-fejfájásos reggelen kell olvasni, mivel egyáltalán nem szükséges koncentrálni rá, de valamelyest eltereli a figyelmemet.
Mivel a Faterral mozi volt megbeszélve, jó lett volna, ha elmúlik ez az izé. Lefőztem egy fekete teát, és azt ittam kortyonként. Meg vizet, mert eddig azt is mind kihánytam, és a kiszáradás nem kellemes halál.
Végül aztán pár óra szenvedés után eljött az állapot, amikor már nem hánytam ki a falat rozskenyeret, ezért óvatosan elcsócsáltam egy-egy golyócska mozzarellát, és idővel sikerült elcsipegetnem az egész reggelit, sőt még tejeskávét is, kevéske tejjel. (Más nem hiányzik még ezek után mára, mint egy tejtől eredő hasmenés.)
A gyomrom rendbe is jött, viszont a migrén sajnos megmaradt, a mozi második felére már alig bírtam figyelni a fejfájás és émelygés miatt.
Ez a hasmenés-dolog leginkább a futás miatt aggaszt, mert az irodában még csak fel tudok pattanni és kirohanni, de ha majd a 7 km-es Midicittát futjuk áprilisban, és rám jön a szapora, akkor vagy van ott toi-toi, vagy nincs. De nemcsak a verseny, hanem az edzések is érdekesek, ha az ember a Margit-híd közepén érzi úgy, hogy sürgős dolga lenne… Ezért nézelődtem pár futófórumon, ahol hasznos tanácsokat adtak ilyen ügyekben. Megkönnyebbülve láttam, hogy nemcsak nekem vannak ilyen gondjaim. A belek rázkódása és a vér távozása a belekből a végtagok felé is okozhat hasmenést futás közben; bár ami velem ezen a héten volt, az inkább a stressztől lehetett. Mindenesetre a széntablettát beépítem a házi gyógyszertáramba.
Futni most úgysem fogok legalább két napig, mert holnap hajmosás, kedden pedig Putyin jön és minden tele lesz rendőrrel; még csak az kéne, hogy valami túlbuzgó törzsőrmester nekiálljon igazoltatni futás közben a rakparton, ahová természetesen soha semmilyen hivatalos iratomat nem viszem magammal… És addigra talán a bélésem is lecsitul.
