Megfogadtam, hogy a Midicittá lefutása után megcsinálom az adóbevallást, elmegyek tüdőszűrésre, elmegyek vért adni. Ebből kettőre mindenképp sor került volna (adóbevallás muszáj, tüdőszűrés pedig az időszakos foglalkozás-eü. alkalmassági miatt muszáj, ami május végén esedékes).
A véradást a Karolinán akartam megejteni, de mikor Orsinak mondtam a dolgot, és hogy a Karolina még plusz egy óra utazás a munkahelyről, majd onnan haza, ő javasolta, hogy nézzek ki valami szervezett véradást a közelben, és oda kiruccanhatnánk együtt. – Nekik még jár a két nap szabi egy véradásra.
Mióta a Duna Plazában kirúgott egy vén doki a véradásról, még minden vizsgálat előtt, csak mert a gépben meglátta a 15 évvel ezelőtti négy rosszullétemet (a harmincból), azóta kizárólag a Karolinára járok, mert ott sosem kekeckednek. De – gondoltam – mit babonáskodjak, elvégre most formában vagyok, heti két-háromszor futok Szigetkört, most jöttem a Midicittáról, vastablettát szedek, tuti simán megy minden.
Kinéztem a Corvinuson – vagyis nekem Közgáz – egy szimpatikus napközbeni véradást. Kiválasztottunk egy remek napot, amikor Orsi közvetlen főnöke, a tetű Editke hálistennek nem volt láb alatt (mert az folyton betegeskedik, viszont olyan elmebajos módon ragaszkodik ehhez a tetves irodához, hogy még a boncasztalról is felkelne és bemászna ide – de most hálistennek túl rosszul volt ahhoz, hogy zavarogjon). Így Orsi el tudott szabadulni egy órácskára, és jött velünk Bogi is, mert a két nap szabi neki is jól jön.
Jó hangulatban szerencsésen megtaláltuk a Közgázt, azon belül meglett a véradás helyszíne egy kellemes, tágas folyosói részen, ahol kicsit az egyetemisták roxfortos(nak látszó) talárban fotózkodtak éppen. Mi becsekkoltunk, kitöltöttük a papírt és kezdődött az előzetes vizsgálat.
Bogit és Orsit kiszórták, mert alacsony volt a hemoglobin-szintjük. Én vigyorogtam, mert már napok óta dupla vastablettát szedtem elővigyázatosságból. Rendben is volt a hemoglobinom, mehettem a dokihoz.
Az nyugdíjas napközis tantó nénire emlékeztetett, rögtön nem volt szimpatikus. Azzal kezdte: kizártak-e már véradásból valaha. Aha, mondtam, alacsony volt a hemoglobinom. Meg a vérnyomásom is! – tett hozzá –, ő azt látja a gépen! (Jó, gondoltam, igen, egyszer a vérnyomásom is alacsony volt, de ha most azt is megmondom, akkor már be se eresztenek.)
Hány kiló vagyok? Mondom: ötvenöt. Na, álljak rá a mérlegre! (Mivaaan?!)
Ruhával együtt voltam 54 kg. Érdekes, hogy orvosnál valahogy mindig soványnak érződök, bezzeg mikor reggel a farmeromat akarom magamra rángatni, ez az érzés nem kerül elő…
Na jól van, mondta a tantónéni, ezt még ő elfogadja, nézzük a vérnyomásomat. Nyugodt voltam, hiszen akkorra már vagy négy kávét ittam összesen, és két fekete teát, valamint guarana is volt bennem, és már túl voltam egy hatalmas, csípős gyros felfalásán is. A vérnyomásom azonban csak 99/valamennyi volt. Megmérte a másik karomban, ott 101/valamennyi. Hát ez alacsony, és a véradás során még csak csökkenni fog (noha volt nálam kóla, direkt emiatt), ő kizár jövő péntekig.
Mondtam ugyan, hogy jövő pénteken én már biztosan nem adok vért, mert május 17-én lesz a Coca Cola-futás, és nem akarok legyengülni, de erre azt mondta empatikusan a doki, hogy választhatok, vagy véradás, vagy futás. Mire én rögtön eldöntöttem magamban, hogy helyettem senki nem fog edzeni a futóversenyre, viszont a vérem, úgy látszik, ennyire nem kell, szóval május 17-ig nem lesz véradás.
Kisomfordáltam a doki függönye mögül. Időközben a lányok kaptak még egy esélyt, és megismételték a hemoglobin-vizsgálatot: ezen már csak Bogi hasalt el, Orsit átengedték, és még a doki is alkalmasnak nyilvánította (holott gizdább, mint én!). Úgyhogy Bogi és én félreültünk és locsogtunk, míg Orsót megcsapolták, aztán meg még tíz percig fektették a biztonság kedvéért. Hármunkból ketten potyára jöttünk el. És én potyára vettem gyrost és kólát is :-(
Ekkor megfogadtam – újra –, hogy szervezetett véradásra többé a büdös életben nem megyek, csakis a Karolinára, de oda is majd csak úgy, hogy öt koffeintablettát lenyelek előtte, és/vagy kávét meg teát meg még ami serkentő, habár a pulzusom meg ne legyen túl magas; ez egy ilyen orvosi paradoxon véradáskor: a vérnyomás legyen minimum 100/akármennyi, de azért a szívverés ne legyen sok!!
Ha még ezután sem kell a vérem, akkor nyugodjék békében az összes AB+ vércsoportú beteg, akiknek adtam volna, részemről csókolom. Nagyon mérges voltam! És vagyok...
...Május közepén egy szép reggel elrohantam megcsináltatni az idei tüdőszűrést az alkalmasságira. Tudtam, mekkora macera volt tavaly, és mostanra sem modernizálták a dolgot egy kicsit sem: a tüdőszűrő állomás egy megállónyira esik a kórháztól, pénzt befizetni csakis a kórház házipénztárában lehet – még véletlenül sincs egy nyugtatömbje a tüdőszűrőnek, nehogy már könnyű legyen –, a házipénztárban pedig annyit kell várni, amennyit. Nem az 1.700 Ft zavar, hanem ez a rohadt macera!
Kifizettem, visszamentem a nyugtával, megszűrtek – 15 másodperc, de komolyan – aztán rohantam vissza munkába. Mármint amennyire rohanni tud az, aki olyan hülye, hogy buszra ül a feltúrt Moszkva tér közelében.
Két nap múlva vissza a leletért. Szerencsére negatív, ez is valami. Felhívtam a foglalkozás-egészségügyi dokit, hogy biztosan OK-e a kedd délután, és napokig tanulmányoztam a BKV menetrendeket meg a Google műholdas térképet. Ennyire világ végi helyen évente csak egyszer járok, amikor muszáj.
Utánaolvastam az alacsony vérnyomásnak is, hogy mit lehetne tenni ellene, mert már a tavalyi doki is csóválta a fejét, hogy hogyhogy még élek, pedig akkor is tejeskávét és gyrost fogyasztottam a vizsgálat előtt. A net nagyjából az általam már ismert tippeket adta: kávé, sok folyadék, tea, testmozgás – akkor éppen hanyagoltam a testmozgást, mert épp a hétvégén jöttem ki egy megfázásos-hányásos rövid betegségből.
Szerencsésen kiutaztam a Világ Végére (bocsánat a XVIII. kerületiektől), megdöbbentő módon alig kellett várni a foglalkozásdokinál, pedig háziorvos is volt egyben. (Valami hibája van?) A nő kérdezgetett, miközben már meg is írta az „alkalmas” papírt, de éppen hogy csak rám nézett. Vérnyomásmérő sehol. Szuper! Ezután át kellett mennem az asszisztensnőhöz, aki betáplálta a gépbe az adataimat. Tavaly még nem volt számítógépük. Vérnyomásmérő szintén sehol. Remek! Az asszisztensnő leírt mindent, aztán felkelt és elővette a szekrényből a vérnyomásmérőt … Na, csessze meg, most fogják összetépni az alkalmassági papíromat!!
A vérnyomás 98/66 lett, hát hiába iszom én azt a fekete teát!?? Öt liter vizet nyilván nem ihatok vizsgálat előtt, hisz másfél óra utazás választja el a munkahelyemet a rendelőtől. Na, de nem lett baj – a nő csak megjegyezte, hogy agyvérzést biztos nem fogok kapni (én néha nem így érzem), és utamra eresztett.
Nagyon megkönnyebbülve jöttem el a rendelőből (és még aznap megvettem DVD-n a Fehér istent, összefutottunk anyámmal és fagyizgattunk meg dumáltunk, mindezt spontán hirtelenséggel), de az alacsony vérnyomás továbbra is aggaszt.
Hogy kizárnak a véradásból, még hagyján, de mi van, ha egyszer valami kekec doki nem adja meg a munkahelyi alkalmasságit emiatt? És hát mégsem élhetek kávéinfúzión, mert a gyomromnak is van tűrőképessége. A folyamatos bágyadtság és gyengeség sem kellemes. Bár mindenki azzal jön, hogy a magas vérnyomás milyen veszélyes, de az alacsony se piskóta, csak más miatt. Ránk pl. az agylágyulás veszélye leselkedik, a rossz vérkeringés miatt.
Utólag kiderítettem, hogy a fokhagyma is vérnyomáscsökkentő, márpedig a Közgázon meghiúsult véradás idején már hetek óta zabáltam egy gerezd fokhagymát a vacsorához, egészségi okokból. Minden pozitív tulajdonságának utánanéztem előtte, csak azt az egyet felejtettem el, hogy csökkenti a vérnyomást :-)
Így a fokhagyma rendszeres evésével fel is hagytam, de ettől függetlenül a vérnyomás megmaradt. Nem éppen kellemes…
