Állati ciki történt. Lepattintottam egy srácot. Nagyjából mindig ez történik, már ha hagyom, hogy hozzám szóljanak. Összesen max. egy perc volt, de annyira jellemző, hogy muszáj leírnom.
Megnéztem a Valami követ c. horrorfilmet délután. Nem volt épp rossz, de kicsit vontatott és elvont. Jöttem kifelé elgondolkodva, mire egy átlagos külsejű, Prometheusos pólóba öltözött (= filmrajongó, azon belül sci-fi) srác/pasi (már nem bírom az emberek korát megállapítani) megszólított: - Elnézést! … Elnézést!
Mit akarhat tőlem? Mit akar tőlem?? Az időt? Vagy mondjak véleményt a filmről, mint a Fehér isten után, mikor a kijövők között kis közvéleménykutatást tartott a moziszemélyzet, kérdőívvel? Pénzt csak nem kérhet, még itt a mozi előterében…
Úgyhogy felvontam a szemöldökömet – védekező mechanizmus – és azt mondtam hidegen : - Igen?
- Megkérdezhetem, hogy … ööö… ööö… ööö… Miért vagy egyedül moziban?
Ekkor kezdődött az agyamban a 15 másodpercig tartó, de félórának tűnő válasz-özön, amely alatt csak álltam rezzenéstelen pofával, de a következőket gondoltam:
- Azt hittem, hogy 2015-ben Budapesten nem ciki egyedül moziba menni;
- senki nem mert eljönni velem egy horrorfilmre;
- én magam is csak ma délelőtt döntöttem el, hogy meg akarom nézni, és már nem volt idő senki mást elrángatni; továbbá:
- az összes ismerősöm dolgozik és a film 15.00-kor kezdődött – később jutott eszembe, hogy szünnap lévén, a legtöbb ismerősöm nem dolgozik –;
- semmi közöd hozzá;
- azért, mert pár napja múltam 38, de nem járok senkivel, és
- már olyan kevés haverom vagy egyáltalán ismerősöm van, hogy senki nincs, akit délelőtt 11.00-kor felhívhatnék, hogy a 15.00 órai horrorfilmre velem jöjjön és kiadjon 1.300 Ft-ot, csak mert nekem ehhez a filmhez van kedvem.
Meg egyáltalán, mért magyarázkodjak? Az embernek mindig mindenhová vinnie kell magával valaki mást is? Talán Szaúd-Arábiában vagyunk?
És mi lesz aztán, hogy válaszolok neki? Nyilván egyértelmű, hogy nincs pasim és azért vagyok egyedül moziban; de akkor mit akar majd? Járni akar velem, vagy mégiscsak valami akciós olcsó kütyüvel kereskedik, és végső soron termékmintát kínálgat majd, pénzt kér vagy közvéleményt kutat; vagy beszélgetni akar; de akkor mit mondjak neki és miről, semmiről nem tudok beszélgetni és semmi nem jut eszembe, különben is haza akartam már menni, mert még ki kell mosni a nyaralási szennyest, de ezt nem lehet megmondani egy idegen faszinak.
… Szóval, miután mindez végigrohant az agyamban, végül rájöttem, hogy egész egyszerűen nincs helyes válasz a kérdésére, és iszonyúan szabadulni akartam a szituációból, ezért a „Csak” és a „Oh, tudod, nincs senki, aki velem jött volna” között félúton elhelyezkedő dolgot feleltem: - Magánügy.
… Ezután sebes léptekkel elhagytam a helyszínt, mert féltem, hogy esetleg pszichopata, és hátulról fejbe vág valami nehéz fémtárggyal a bunkóságért.
Már egy szinttel lejjebb jártam, és akkor hasított belém a lelkifurdalás. Istenem, mi van, ha ez egy olyan gátlásos srác, aki csak félévente egyszer mer megszólítani egy nőt, és az most ilyen csúnyán lepattintotta? Szegény kívülről csak azt látta, hogy élénksárga pólóban, hosszú vörös hajjal dzsalok egyedül a moziban, biztos azt hitte, hogy valami normális csaj vagyok, és nem tudhatta, hogy valójában depressziótól/sírógörcsöktől/önbizalomhiánytól/dühkitörésektől szenvedő, autisztikus, egyedülálló 38 éves egyén vagyok, párkapcsolat nélkül, minimális számú haverral, ingatag állással, széthulló családdal.
Én nem tudok egy másik lúzeren segíteni, annak is örülök, ha reggelente fel bírok kelni és napközben nem ölök meg senkit vagy nem bőgöm el magam, vagy nem leszek alkoholistává; én nem vagyok alkalmas arra, hogy megszemélyesítsem a sárga pólós tündérkét, akit alighanem belém látott a szegény fiú.
Szóval sajnáltam szegényt, mert biztos nekem is rosszul esne az ilyesmi, azzal az eltéréssel, hogy én nem szólítok meg senkit az utcán (sem), tehát velem ilyesmi nem fordulhat elő.
… Persze most nagyon beképzelten hangzik, hogy rögtön azt gondolom, mindenki járni akar velem, aki hozzám szól, de előfordult már velem hasonló a főiskolán, ahol a H. Gáborral csakis haverok voltunk, de ő egyre több helyre hívogatott el magával, végül már a húga esküvőjére, aztán meg a húga gyerekének születése után a kórház szülészetére, ahol konkrétan rákérdezett egy ott tartózkodó ismerős párocska, hogy nekünk mikor lesz gyerekünk?
Kínosabb szituációban nemigen voltam életemben, és ez annyira bennem ragadt, hogy mintha áramot vezetnének belém, valahányszor olyan pasi közeledik, aki egyáltalán nem tetszik, de érzem, hogy én neki bejövök. Persze ilyesmi ritkán történik.
Na jó. Hát ennyi. Nagyon hülye helyzet volt, de így elmesélve még hülyébb. Aki ott volt, csak félperces beszélgetést látott, de ez volt mögötte. Juj, remélem, nem hallotta senki…
