A héten valamelyik nap leájultam a Szigetre futni. Már elhatároztam, hogy amíg bírom, futok párszor hetente. Elég sokan vagyunk kint, ami számomra marha meglepő, mert 20.00 óra előtt a hőség miatt neki sem fogok, ráadásul nyár van. Azt hittem volna, hogy minden futó bulizik vagy nyaral. De nem, tök sokan futnak!
A héten tehát lekornyadtam a felújított futókörre, és ott nekikezdtem a magam kis lassú kocorászásának, abban a tempóban, amiben még épphogy gyorsabb vagyok a gyalogosoknál – persze csak a lassabbaknál –, de mégsem kapok szívinfarktust a 99 %-os páratartalomban és 30 fokos melegben. Természetesen egyre-másra hagytak le a terminátorok :-D
Én nemtom, miféle emberek vannak, akik ilyen viszonyok között is kb. 5:20 perc/ km tempóval bírják nyomatni, nálam kisebb csajok is, vagy nálam látványosan idősebb pasik, sőt olyanok, akiken hosszúnadrág vagy hosszúujjú felső van! Egy-két embert többnyire én is elhagyok, ők általában a nálam kétszer dundibbak, és/vagy idősebbek, szóval akik még nálam is lassabban futnak; de akiket mindazonáltal nagyon tisztelek, hogy ilyen kondíciókkal is nekivágnak ennek a qrvára kemény mozgásnak ebben az időben.
Na szóval, ahogy ott vonszolódtam, lehagyott egy pasi, aki nálam nem nagyon sokkal volt gyorsabb, tehát még sokáig láttam a hátát, és volt vele egy AGÁR is!!
Fiatalkorú, tigriscsíkos kis agár volt, pálcika lábakkal, agárhoz méltó anorexiás testalkattal; neki még a gazdája futása is olyan lassú volt, hogy időnként eltéblábolt legelni, csak aztán kocogott a fickó után unatkozva :-)
Egyfelől elkenődtem („basszus, agár a futóúton, agár! mért nem mindjárt gepárdot hoz magával a fószer!?”) – hát tisztára tönkrevágta az esetleges megmaradt magabiztosságomat is, miszerint sportos és kemény csávó vagyok én is ám. De másfelől tök jó volt látni a jó fej kis állatot, ahogy ott szedte a vékony kis patáit :-)
Egyébként a futók által magukkal hozott, futós kutyák teljesen normálisak, és szépen beleépülnek a sok kocogó sorába. Tkp. mintha egy kis zsámoly futna előttünk, felvéve a sor tempóját, nem akadályozva az embereket.
Eddig hármat láttam: egyszer még a felújítás előtt, a budai oldalon, egy nagy fehér, boldog goldie (vagy labrador?) futott a gazdája, egy lány mellett. Azon a szakaszon balra van a rekortán, jobbra a Hajós Alfréd sétány, szép széles, így én, mögöttük kocogva, kényelmesen szemmel tarthattam a kutyás futást, és ezzel eltereltem a gondolataimat a saját szenvedésemről. A gazdi fel-feltartott futás közben egy botot, az eb megpróbálta elkapni, és eközben folyton felröppent a levegőbe, míg végül tényleg elkapta. A röpködő fehér kutya látványa nagyon kedves volt :-)
Másodszor egy Jack Russell-terriernek látszó jószág kocogott a gazdija után, előttem néhány méterrel. Persze ez a kiskutya is lassúnak találta a tempót és néha elkolbászolt legelni, aztán visszarohant a rekortánra, szabályosan besorakozva a gazdi és énközém. Fiú volt ennek is a gazdája, így nyilvánvalóan elmaradtam tőlük pár száz méter után, de ezt a dögöt is jó volt nézegetni, ahogy elszántan szalad a kis lábaival :-)
Aztán most a héten a tigriscsíkos agár. Őt kíváncsian nézegettem, olyan kis sovány ötkilósnak tűnt, hogy komolyan arra gondoltam, fel kéne kapnom fél kézzel, hogy tényleg olyan gizda dög-e, mint ahogy látszik? És mi a francot eszik, hogy nincs rajta annyi plusz kiló, mint rajtam?? … Aztán persze nem molesztáltam szegényt.
… Mostanában már akkora a hőség még este is, hogy a legkényelmesebb ujjatlan trikómban futok (fekete – tudom, hogy az megfogja a hőt, viszont az izzadtság nem látszik meg rajta), és már muszáj volt a fél lábszárig érő pamut gatya helyett a térd fölé érő, tkp. biciklisnadrág-fazonú sortot felvennem!
Kemény dolog volt ez, mivel – szinte csak – combra hízom, így évtizedek óta nem volt rajtam rövidgatya, ami térd fölé érne. Futás közben ez a bizbasz ráadásul felcsúszik félcombig. Amíg csak bírtam, az eggyel hosszabb pamutnaciban futottam. De nemrég eljött az az alkalom, amikor már akkora volt a meleg, hogy mikor befejeztem a futást, komolyan éreztem, hogy egy hajszál választ el az ájulástól, és legszívesebben minden ruhadarabot letéptem volna magamról, nem szexuális, hanem életvédelmi okokból.
Ezek után visszapörgettem magamban, hány nálam dundibb lány fut nálam lengébb ruházatban, és úgy döntöttem, tojok én rá, ha összedől is a Víztorony a látványomtól; nekem az életem drágább, mint hogy mások mit szólnak…
Szerintem iszonyatos látvány, ahogy ilyenkor kinézek. Felül a fekete ujjatlan, ez OK, medencecsontig tök vékony és kóser vagyok. De aztán, lentről haladva: nagy fehér (volt valamikor) futócipő, vastag izmos (+ háj) lábszár, térd (ez úgy-ahogy OK), na de aztán jön a combom, ami szintén izmos a futástól, de van rajta egy akkora hájréteg, hogy sok fóka sírva könyörögne érte. És mind efölött a fenekem, ami kb. ugyanaz.
Nem teszek szmájlit, mert nem viccnek szánom…
Este futok, de úgy, hogy kb. sötétedésre fejezzem be. Tehát, mikor otthonról elindulok, még világos van. Nyári estén, világosban, még ha hétköznap is (péntek-szombaton nem futok, mert olyankor a Margitsziget egy bulinegyed), természetesen mindenkinek muszáj az utcán tartózkodnia, szerelmespár, turista, kiülős kocsmaterasz stb. … Ezért ilyenkor én gondosan az aszfalttal tartok csak szemkapcsolatot, és arra koncentrálok magamban: „leszarom, nem érdekel, futni fogok, akinek nem tetszem, majd nem néz rám b+”. … Fú, de akkor is rémes érzés így végigmenni az utcán :-( Hazafelé már istenesebb, mert akkor már sötét van, és feldobódtam az érzéstől, hogy túl vagyok a futáson, szóval akkor már kóser. De odafelé!
Egyébként is elég fiús a járásom, hogy direkt ügyelnem kell rá, hogy pici csajos léptekkel menjek. De az ilyen sortos futniinduláskor ezt a funkciót kikapcsolom, és szándékosan úgy lépkedek az utcán, mint egy leszbikus tengerészgyalogos, hogy lehetőleg senkinek még csak eszébe se jusson füttyögni vagy cuppogni utánam, mert azt qrvára utálom. Ez az okos taktika mindeddig bevált :-D Ha valaki mégis elkezdene felém bambulni, akkor csúnyán elnézek a levegőbe a feje mellett, lehetőleg olyan arccal, mint Clint a Gran Torinóban (ez pláne bevált!).
…. Na, szóval, amikor 30 fok fölött van a hőmérséklet még este 19.30-kor is, akkor sajnos muszáj ez a lenge cucc, mert ha egyáltalán nem futok, azt még rosszabbul viselném lelkileg. De nem egyszerű. Állítólag a futástól fogy az ember, hát én nem, max. izmosabb leszek – ezt tényleg észrevettem – de a háj nem megy le rólam, és így lelkileg elég megterhelő hetente háromszor kivonulni abban a biciklisnadrágban, pláne hogy 15-20 percig tart az út a lakástól a futókörig. Alig várom a lehűlést! Csak annyival lenne hűvösebb este, hogy a térd alá érő gatyában futhassak! Persze, én miért is panaszkodom, amikor nálam dundibbak is futnak, és mégsem nyígnak, hát ők az igazi hősök :-)
