Szerencsésen túlvagyok az e havi lakbérfizetésen. Simán ment, a tulaj volt otthon, már nem volt annyira benyugtatózva, mint a múltkor.
Viszonylag keveset is kellett fizetnem, mert a múltkor dupla villanyszámlát perkáltam.
Igaz, a tulaj megjegyzést tett, hogy befizette a lakbér után járó adót (16 %!), mire én együttérzően hümmögtem, de nem bírok rájönni, azért mondta-e, mert adóhatósági spiclinek vél, vagy pedig hogy fizessek többet ezentúl. Ez utóbbit nem mondta, én pedig éreztem, hogy esetleg fel kellene ajánlanom a fair eljárás miatt, de annyira azért nem vagyok balek, hogy magamtól ajánljak fel több pénzt, amíg konkrétan nem mondják.
Persze még így is nagyon jutányos az albérletem, viszont nem fán terem a pénz, és minél kevesebb a kiadásom, annál jobb nekem.
De a lényeg, hogy simán túlestem a fizetésen és tíz perc múlva már a szabad levegőt szívtam az utcán. Mondjuk rohadtul elfáradtam, mert egész nap paráztam kissé, és keveset ettem, így most holtfáradt vagyok. – Gondolkoztam, fussak-e, de végül nem tettem (különben is reggel mostam hajat, és ha már ma futok, akkor összetapad így rögtön az elején).
Öcsém – is – hülyének gondol, amiért sok mindenen idegeskedem, és azt a megnyugtatónak szánt kérdést szokta nekem szegezni ilyenkor, hogy „Mi a legrosszabb, ami történhet?”
… Ilyent kérdez tőlem, aki krimiken és horrorfilmeken nőttem fel! Lüke ez a kölyök, kétségtelen.
Lássuk csak, tényleg mi a fenétől is kellene aggódni, ha egy olyan emberrel találkozom az ő lakásán, esetleg négyszemközt, aki most jött ki több hónap után a pszichiátriáról? Komolyan nem is tudom, vagyishogy de, hirtelen csak úgy eszembe jut a Hangok c. film, vagy említhetném a Psychot vagy a Bárányok hallgatnak-ot vagy tetszőleges számú thrillert, ahol teljesen ártalmatlannak tűnő emberek bekattantak és feltrancsírozták felebarátaikat, de akár csak a valós bűnügyi híreket is említhetném. Öccs azt hiszi, engem megnyugtat ezzel a szórakoztató kérdéssel, pedig nem, mert ilyenkor tényleg elkezdem végiggondolni, mi a legrosszabb, ami történhet, és csak még idegesebb leszek.
Például, ebben az esetben (hálistennek nem történt semmi efféle, de ne is történjen!): a legenyhébb, hogy szüksége van a lakásra, és költözzek ki. Ez semmi extra, de felborulna az életvitelem, és fel kellene adnom az én kis saját tündérparadicsomomat, ami télen meleg – és nyáron is –, és ahol csönd van és nyugi.
Aztán, hogy lakbért emel. Baromi alacsony a lakbérem – most már, az albérletek árrobbanása után – és én nem győzöm hálálkodni érte a sorsnak. De az van, hogy mire mindent befizetek, megveszem a vitaminjaimat, ráteszem a takarékszámlámra a szokásost, addigra a kaját leszámítva annyi pénzem marad, amiből vehetek egyetlen pulóvert, vagy egyetlen könyvet. Pláne most, amikor a balatoni nyaralásra igyekszem félretenni. Tehát, ha emelne, akkor pont ez a kis lé tűnne el a költségvetésemből. (Nagyobb katasztrófákra, mint betegség, már nem is merek gondolni.)
Aztán. Megtörténhet, hogy a nyanya meghal, a tulaj pedig megint csak kórházba kerül, esetleg megint több hónapra. A csekkjeimet nem fizeti senki, én sem, merthogy a tulaj lakására postázzák őket; én pedig arra ébredek egy szép napon, hogy nincs áramom, vagy gázom, vagy egyik sem.
Megtörténhet, hogy letagadja, hogy fizettem a múlt hónapban. Átvételt nem íratok alá, az első alkalmat kivéve, mert akkor még nem fizetett adót :-), és így maradt. Tehát mi van, ha aszongya, hogy én ott sem voltam a múlt hónapban, és fizessek duplán. Tudom, abszurd, de lehetséges!
Mi van, ha a fejébe veszi a tulaj, hogy ő biztos tetszik nekem, mivel igyekszem mindig vigyorogni és pozitívan festeni, főleg azért, hogy hamarabb szabaduljak. És mi van, ha ajánlatot tesz vagy udvarolni akar, netán megpróbál megerőszakolni? Jóóóó, tudom, ez is abszurd, és ne képzeljem, hogy Monica Bellucci vagyok, de ez is lehetséges, és mivel nincs mindig jelen a néni, hát néha csak ketten vagyunk abban az üres lakásban. A nemi erőszakok közül hány kezdődik így?
… Ez persze most hülyén hangzott, mint a falusi vénkisasszonyok, akik azt gondolják, hogy minden pasi meg akarja kettyinteni őket :-) – de most az a téma, hogy mi a legrosszabb, ami történhet, és ez is játszik.
Mi van, ha paranoid skizofréniája van a tulajnak, nem szedi be a gyógyszereit, és hirtelen azt gondolja, hogy én vagyok a Sátán. Vagy a Sátán küldötte. Vagy hallucinációi lesznek – lásd Vörös Sárkány –, és hangokat hall, amik azt mondják, hogy meg kell ölnie engem. Vagy olyan hallucinációja lesz, amitől az én egyszerű köszönésemet úgy hallja, hogy „Most meg foglak ölni téged!”, mire önvédelemből gyorsan inkább megöl ő engem.
Mi van, ha összerogy a nappali közepén valami epilepsziás görcsben, én meg nemtom, mit csináljak.
Vagy kitalálhatja, hogy ezentúl ne én menjek hozzájuk fizetni, hanem majd ő jön énhozzám havonta. Ami reális, sok főbérlő inkább felkeresi az albérlőjét, már csak a lakás ellenőrzése végett is, de én halál ideges lennék tőle. Úgyis mindig feszkó van bennem, ha vendégeket fogadok, pláne ha a tulaj jönne! Az első találkozáskor is már olyan aggályoskodónak tűnt. Képzelem, mi lenne most … Nincs lemosva a gáz, poros az ajtófélfa, mért nem így van ez a dolog, és miért nem úgy…. Takarítanom is kéne (szoktam persze, csak ilyenkor muszáj lenne előtte nap, holott lehet, hogy akkor más programom van, és ez esetben be kéne erőltetnem egy plusz takarítást).
Esetleg az is előfordulhat – erre akkor gondoltam, mikor még nem tudtam, hogy pszichiátrián volt a tulaj, csak annyit, hogy kórházban – hogy meghal a nyanya is, a tulaj is (mindegy, miért), és mire valami rokon vagy örökös a kezébe venné a helyzetet, már rég kikapcsolták nálam a villanyt meg a gázt is, mert senki nem fizette a csekkeket.
… Több lehetőség most épp nem jut eszembe, de már ez sem kevés. És ezt az élet majd’ minden területére tudom alkalmazni :-) Úgyhogy a Mi a legrosszabb …., mint megnyugtatás, egy marha rossz taktika szerintem.
Persze értem, hogy az öccs arra célzott, hogy pozitívan kell hozzáállni és nem parázni, hanem remélni a legjobbakat. Ezt igyekszem én is alkalmazni, és próbálok úgy beszélni magamhoz, hogy „Minden oké lesz! Minden simán fog menni! Nem lesz semmi baj!”, stb., és ez tényleg bejön, mert az esetek zömében azért a legtöbb dolog jól alakul. De nem merek nem aggódni, mert úgy érzem, hogy akkor kísértem a szerencsémet.
